Két héttel ezelőtt adtam oda az írásaimat édesanyámnak, nagy izgalommal a szívemben, lelkemben, agyamban. Mert az embernek fontos a szülője véleménye, nem igaz?
Azóta megnyugodtam. Anyu gyorsan elolvasta az összes oldalt, amit rázúdítottam, és, bár nem ragozta túl a dolgot, vagyis nem sorolta hosszú perceken keresztül a gondolatait, a véleménye pozitív volt. Tetszett neki, amit olvasott!!! Azt hiszem, ha valaki azt mondja az ember történetére, hogy elgondolkodtatta, megnevettette és megríkatta, akkor az pozitív kritikának fogható fel :)) És ha hozzáteszi, sok száz könyv elolvasásával a háta mögött, hogy érdemes lenne kiadatni, akkor boldogok lehetünk!
Anyu után tini korú lányom vette kezébe a Veled vagy nélkülem címet viselő, hosszabb lélegzetű történetet. Három emlékezetes megnyilvánulás a részéről:
1. Anya, ezt nem lehet metrón olvasni! Itt röhögök, és mindenki engem néz!
2. Anya! Költözz Afrikába! Gonosz vagy! Itt ülünk négyen a nagy szünetben a regényed fölött, és bőgünk!
3. Adasd ki, anya!
A nyomtatott oldalak útja elkanyarodott, nem tudom, merre jár a történet, lányom melyik osztálytársa kezében gyűrődnek tovább az oldalak.
Jó érzés, nagyon jó érzés, hogy tudtam olyan történetet, olyan karaktereket alkotni, amelyek hatással vannak azokra, akik elolvassák. Így, házi nyomtatási példányban is, mert több, számomra kedves ember olvasta már el, vagy olvasott bele az első, kezdeti verzióba.
Nem tudom, lesz-e valaha alkalmam arra, hogy szélesebb körnek mutassam meg a történetet, gondolok itt a többek által emlegetett kiadatásra. De lehet, hogy nem is ez a lényeg. Lehet, hogy másnak nem is jelentenének semmit a gondolataim, nem nyújtana semmi olyat a történetem, ami miatt úgy gondolná, hogy érdemes volt rá pénzt áldozni.
Nem minden történet születik kiadatásra. Én magam is olvastam számtalan olyan könyvet, ami után elgondolkodtam, hogy az hogyan csúszhatott át a kiadó rostáján? De biztosan megütötte a mércét, biztosan megérte, máskülönben nem került volna a könyvesboltok polcára, nem igaz?
Nem tudom, hogy az én történetem eléri-e azt a szintet, ami érdemessé tenné arra, hogy bárki polcára felkerüljön. A szívem szerint igen, az eszem nem ilyen biztos a dolgában.
Lehet, hogy itt, a blogomon fogom közzétenni, hátha eljut olyan emberekhez, akiket személyesen nem ismerek, és talán majd ők elmondják, ismeretlenül, hogy nyújtott-e számukra valami pozitívat az, hogy elolvasták.
Köszönöm mindenkinek, aki bíztatott és tovább bíztat, hogy foglalkozzam az írással!
*ölel*
VálaszTörlésIsmerős a vívódásod, no nem azért, mintha én is írnék, de ugyanezt szoktam érezni a vackaimmal kapcsolatban, ha megdicsérik. :p
Hidd el nyugodtan, hogy nem udvariasságból mondjuk, tényleg szuper volt a regény, bár én nem sírtam rajta, de indulatokat gerjesztett tisztességesen. :))) Nagyon olvasmányos, gördülékeny, és nem kiszámítható, egy (több) próbát mindenképpen megér. Drukkolok!!!
Ha kiadják, dedikálod nekem? :)) :-*****
Drága vagy, Anita! :)) Köszönöm, hogy bíztatsz. Felelőtlen ígéreteket nem szoktam tenni, ezért bizton állíthatom, hogy igen, ha kiadják, dedikálom neked :)))
Törlés:DDD Jó, be fogom hajtani. :-*****
VálaszTörlésNaná, hogy írjál! :-)) Meg add is ki!
VálaszTörlés