Szeretem figyelni az embereket. Mit csinálnak, hogyan kommunikálnak, hogyan válaszolnak, reagálnak környezetük történéseire.
Néha tanújává válsz mások kedves vagy kevéssé kedves pillanatainak, mikor hallod a beszélgetésüket, vagy a vitájukat.
A minap a buszon fültanúja voltam egy beszélgetésnek anya és felnőtt, nyilvánvalóan egyfajta mentális betegséggel küzdő lánya között.
- Mit csináltál ma? - kérdezte a lány.
- Dolgoztam. Sokat.
- Mit dolgoztál?
- Fáradt vagyok. Nem akarok beszélni róla.
- De miért?
- Mert fáradt vagyok, ahogy már mondtam az előbb.
- De attól még beszélgethetsz velem.
- Nem. Fáradt vagyok.
- Anya! Beszélj hozzám, kérlek!
Az anya nem szólt semmit, mire a lány remegő hangon ezt mondta:
- Miért nem beszélsz velem, Anya? Azért vagyok itt, hogy beszélgess velem. Csak ezért létezem.
Mélyen megérintette a szívemet ...
***
I love watching people. What they do, how they communicate, how they response and react to the various happenings of their environment.
Sometimes you become a witness of others' lovely or less lovely moments when you overhear a conversation or a debate.
The other day I heard a conversation on the bus between a mother and her grownup daughter who obviously has got some kind of mental illness.
- What did you do today? - asked the girl.
- I worked. A lot.
- What did you work?
- I'm tired. I don't want to talk about it.
- But why?
- Because I'm tired as I said before.
- But you can still talk to me.
- I can't. I'm tired.
- Mom! Talk to me, please!
The mother didn't say a world, and the girl said in a trembling voice:
- Why don't you talk to me, Mom? I am here to talk to you. I exist only for this.
It touched my heart deeply ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése