2014. július 25., péntek

Így neveld a sárkányodat 2

Évekkel ezelőtt a gyerekeknek megvettük Karácsonyra az Így neveld a sárkányodat című mesefilmet. Aranyos volt, vicces, a képi világa pedig gyönyörű. Szerelem volt első látásra az egész család számára. Vártuk, hogy a második rész is a moziba kerüljön végre, és szerdán családi mozizást tartottunk ... vigyorogva, mert már egyik lányunk sem kisgyerek. De voltak olyanok, akik gyerek nélkül érkeztek, szóval nem volt okunk "szégyenkezni". Különben is, soha ne veszítsük el a gyermeki énünket, nem igaz? :)

A film jó volt. A képi világa továbbra is gyönyörű, a karakterek jópofák. A sárkányok pedig szenzációsak :) Úgy érzem azonban, hogy az első rész picit többet adott, bár ebben nyilván benne van az újdonság varázsa is.
Az alkotók komoly mondanivalót csempésztek a történetbe. Az első rész a másság elfogadására, megértésére fókuszál, ha úgy tetszik, a rasszizmus ellen emel szót. Csak éppen az emberek és a sárkányok közötti harcra helyezik a hangsúlyt, nem két nép, vallás vagy bőrszín szülte értelmetlen ellenségeskedésre.
A második rész inkább az erőszakra, a bosszúvágyra, az agyatlan pusztítási és uralkodási vágyra fókuszál, és arra, hogyan lehet felvenni a harcot mindezek ellen. A szeretet, elfogadás és hűség erejével.

A morális mondanivaló lehet a kulcsa annak, hogy miért vonzza ez a mesefilm a felnőtteket is. Bár lehet, hogy ezeket a dolgokat már annyi forrásból és olyan sűrűn tapasztaljuk mindenfelől, hogy inkább mégis a jópofa lények esetlen bukdácsolása vonz minket? Remélem, hogy nem.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése