2016. július 9., szombat

A függetlenség napja 1-2: ahogy én láttam anno és látom most


Ma már szinte történelem, hogy húsz évvel ezelőtt megtámadták a Földet a földönkívüliek. Jöttek a nagy ufóikkal, a kis ufóikkal, a csápjaikkal, a telepatikus úton zajló kommunikációjukkal, hogy kirabolják a mi kék bolygónkat, lecsapolják és elrabolják az erőforrásait, és mindezek után dolgát jól végzett sáskarajként, továbbálljanak újabb bolygók felé, amelyekkel szintén nem barátkozni akarnak. Nem számoltak azonban az emberiség túlélési ösztönével, az emberi elme nagyságával, az emberi szív és lélek akaratával, és a jóért, a nemes célért való összefogással...no meg némi atombombával (végül is nem lehet minden tökéletes). És persze a hős amerikaiakkal sem számoltak, akik (ki tudja, hányadszor?) nekigyürkőztek a Föld-mentőakciónak. 
Hogy mit csináltam én ekkor? Néztem, ahogy Jeff Goldblum, Will Smith, Bill Pullman és Randy Quaid elpáholják a földönkívülieket, miközben Judd Hirsch humorral felszerelkezve támogatta a hátul maradottakat. 

Igen, természetesen filmről beszélek, a valóságban nem jöttek semmiféle ufók. (Legalábbis nem tudok róla, de ha véletlenül jönnének, akkor ezúton kérem őket, hogy ne ilyen módon tegyék! Köszönöm!) Nagyon jó, látványos mozi volt ez akkor, ami jól játszotta ki az érzelmes-lelkesítő-megható lapokat, a Goldblum-Hirsch-Smith triumvirátus pedig vicces beszólásokat szállított.
A végén természetesen győzött az emberiség, július 4-én, az amerikaiak ünnepnapján, a Függetlenség Napján. A földönkívüliek megkapták a magukét, Steven Hiller kapitány (Smith) végre vadászrepülő helyett űrhajót vezethetett, David Levinsonról (Goldblum) végre az apja is elhitte, hogy nem kábeltévé szerelő, az elnök sem nézett rá végre rossz szemmel, slusszpoénként pedig a volt feleségét is visszahódította, még ha ezért az űrbe is kellett utaznia, holott még az elnöki különgépen is hányingert kapott.
Szerettem és a  mai napig szeretem A függetlenség napja-t, aki nem látta, pótolja! (És ha pótolja, akkor elnézést, ha ellőttem a poént!)



Idén júniusban visszatértek a földönkívüliek, hogy még az eddiginél is nagyobb erővel támadjanak a Földre és befejezzék, amit elkezdtek: megcsapolják a bolygó magját. Az emberek időközben hatalmas veszteségeik romjaiból új világot teremtettek erőt merítve az összetartásból, és felhasználva a földönkívüli technológiát a Föld védelme, a fegyverek és járművek fejlesztése céljából. Nem tudják azonban elengedni a múltat, mert az ott van a jelenükben: Afrikában az itt ragadt űrhajók legénységével folytatott földfelszíni csaták még hosszú évekig folytatódtak, mások a családi kötelékek vagy hivatásuk révén  kapcsolódnak ezer szállal a húsz évvel ezelőtt történtekhez.
A történelem pedig megismétli önmagát, amikor újabb támadás éri a Földet, amit az amerikaiak elhárítanak, ám hamar kiderül, hogy nem az volt az ellenség, akit lelőttek. Az igazi ellenség csak az ő nyomában érkezik, illetve visszaérkezik akkora anyahajóval, ami az Atlanti-óceán egészére száll le, elpusztítva mindent, ami az útjába kerül. Az emberek nem tehetnek mást, minthogy szembeszállnak az idegenekkel, ha fenn akarnak maradni.

A függetlenség napja 2 - Feltámadás szintén jó alkotás lett, de szerintem nem éri el az első színvonalát. Természetesen a látvány, az effektek, a CGI messze az első rész előtt jár, ebben veri a nagy elődöt, de azon túl kiszámítható, más szereplőkkel megismétel kis epizódokat, kevesebb a jó poén, talán azért, mert Will Smith nem játszik az új részben (nincs is esély rá, hogy visszatérjen egy esetleges harmadik részben sem, mert a karakterére már csak  hősi halottként emlékezik a többi szereplő). Visszatér viszont Bill Pullman, az exvadászpilótából lett Whitmore exelnök és a közben felnőtt nővé cseperedett lánya, aki a jelenlegi elnökasszony mellett dolgozik, mellesleg vadászpilóta; viszontlátjuk szerencsére Jeff Goldblumot, a "kábeltévé szerelőből" lett tudóst, és az apját, Julius Levinsont, vagyis Judd Hirsch-t, aki mit sem változott a húsz év alatt, maximum picit őszebb lett. (Pullman és Golblum azért többet öregedtek, az szemmel látható.) Hirsch-nél kevesebbet talán csak a dr. Okunt játszó Brent Spiner változott, komolyan, mintha megállt volna az idő a karaktere felett az alatt a húsz év alatt, amit kómában töltött...
Találkozunk ősei harcmodorát a földönkívüliek ellen kamatoztató afrikai hadúrral, kétbalkezes hivatalnokból harcossá váló, tipikus két lábon járó szerencsétlenséggel, a fizikai létezéssel évezredekkel korábban felhagyó civilizáció küldöttével, valamint tesztoszterontól hajtott ifjú vadászpilótákkal, akik egyike Hiller kapitány fia, akit az általam nem ismert Jessie T. Usher alakít, a másik pedig az egyik új hollywoodi ifjú titánnak aposztrofált Liam Hemsworth.

A történet semmi újat nem hoz, ugyanazt nyújtja, mint elődje: az emberiség léte a tét, amiért meg kell harcolni újra, a földönkívüliek "humorától" hajtva ismét a Függetlenség Napján. És a film működik, kisebb-nagyobb hibáktól eltekintve (több teljesen felesleges jelenetet én kihajítanék belőle, mert szájbarágóssá teszi saját magát). Viszont egy hibát nem követ el: érezhetően nem veszi komolyan önmagát. Szórakoztatni akar szerethető karakterekkel, és látványorgiát akar. És ezt mind meg is kapja a néző. A lezárásból pedig arra lehet következtetni, hogy az ufóvadászatnak még mindig nincs vége...

Kinek ajánlom a filmet? 
Aki szereti a látványos, gyorsan pörgő, akciódús, humorral fűszerezett filmeket, annak nyári (és persze egyéb) kikapcsolódáshoz tökéletes.

Kinek nem ajánlom a filmet?
Aki a lassan építkező és csordogáló, elgondolkodtató, mély mondanivalót tartalmazó, esetleg didaktikus történetek és az Oscar gyanús alakítások híve, az más filmet válasszon, de persze egy próbát minden megér...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése