- Állj! - emelte fel a kezét figyelmeztetőleg Mister Ketyegi. - Nincs puszi! Másfél méter!!! - harsogta, mire Monsieur Kanóc azonnal visszakozott.
Ez az apró kis jelenet máskor belesimult volna a Budapesti Operettszínház előadásába, és a zsúfolásig megtelt nézőtér mind a 901 nézője egyként mosolygott volna a két bohókás karakter újabb vicces szóváltásán. De a 2020. november 06-ai, 19:00 órás előadás mintegy 300 nézője nevetéssel és tapssal reagált a szürreálisan valóságos, így ironikus képet rajzoló poénra. Hiszen ugyanúgy hadakozunk a pandémia okozta új élethelyzettel, mint Belle és a Szörnyeteg egymással és saját magával, a környezetével, a múlt valóságával, a jelen árnyaival, a jövő reményével. Keressük a megoldásokat, a kibúvókat, a jót a rosszban, a rosszat a jóban, bár nem mindig sikerül. És persze keressük, hogy kit és mit lehet vádolni, szapulni és kérdőre vonni a folyton romló helyzetért, amibe belecsöppentünk, és ebben persze mindig sikeresek tudunk lenni. Pedig ez nem vezet jóra. Inkább üdvözölnünk kellene az olyan örömöket, amit egy színházi előadás okoz, amin még ott lehetünk, még ha nem is telt házzal.
A kormány november 03-án bejelentett, színházakat is érintő korlátozó intézkedései hallatán fogalmunk sem volt, hogyan alakul majd a pénteki programunk, mi lesz A Szépség és Szörnyetegre megvásárolt jegyeinkkel. De a Budapesti Operettszínház előállt egy megoldással, ennek köszönhetően november 06-án 18:10-kor a Mozsár utcai bejárat előtt álltunk a járdán, elfoglalva a helyünket a hosszúra nyúlt sorban. Mindenki türelmesen, maszkban várakozott, nem volt tülekedés, hangos szó, elégedetlenkedés. Kiss B. Atilla, a színház igazgatója kijött az épületből, köszöntött és arra kért minket, hogy picit álljunk szellősebben, végigsétált a sor mellett az úttesten, tartva a másfél méter távolságot, és megköszönte, hogy ott vagyunk, hogy eljöttünk és kitartunk a színház mellett. Szép gesztus volt, és természetesen köszönet jár a színház minden dolgozójának, hogy gyorsan alkalmazkodtak az új szabályokhoz, átszervezték az előadásokat és a nézőteret.
Na, igen, a nézőtér... Minden második, harmadik, esetenként a negyedik szék is le volt ragasztva sárga-fekete ragasztócsíkkal. Lehangoló volt, szürreális, de kevésbé rossz, mint ahogy először gondoltam, hiszen ott voltunk, mert ott lehettünk maszkban, fegyelmezetten, átesve a bejáratnál a hőmérséklet ellenőrzésen, és vártuk, hogy meséljenek nekünk a szép Belle-ről, a bűneiért rút szörnnyé varázsolt hercegről, a tárgyakká váló emberekről, öntelt, izompacsirta fajankóról, hóbortos feltaláló apáról, és manipulálható, könnyűszerrel akár pusztításra is fogható népről.
Minden Disney mese rajongója ismeri a herceg történetét, aki mindenkit a külseje alapján ítél meg, és akinek nincs a szívében szeretet és könyörület, ezért egy varázslat szörnyeteggé változtatja. És vele együtt a kastély valamennyi, ártatlan lakója alakot vált. Az egyetlen esélyük arra, hogy visszanyerjék emberi alakjukat az, ha a Szörnyeteg megtanul szeretni, és szerelme tárgya viszontszereti őt.
Szép és tanulságos mese gyereknek és felnőttnek egyaránt. Manapság különösen időszerű is, amikor a külsőségeknek, a szépészeti beavatkozásoknak, a márkás ruháknak, a drága okostelefonoknak, hatalmas okostévéknek és a gyönyörű autóknak, na és persze a futószalagon "gyártott" világsztároknak éljük a fénykorát. Könnyű eltévelyedni a valódi értékek keresésében, a befolyásolható gyerekeket pedig még könnyebb megtéveszteni. Emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt az akkor még óvodás lányom a jó és a szép, a rossz és a csúnya szavakat furcsa módon társítani kezdte. Ha meglátott egy szép embert, akkor azt mondta rá, hogy jó, a csúnyára pedig rávágta, hogy rossz. Talán A Szépség és a Szörnyeteg gyerek nézői között is vannak, akik még vagy már rosszul értelmezik a fogalmakat, de a mesék és a színház segíthetnek a helyükre billenteni a dolgokat. Bevallom hogy a felnőttek esetében picit szkeptikusabb vagyok...
Péntek este a nézőtér-harmadolása mellett örömteli debütálás is volt, mert új Szörnyeteg állt be a hosszú évek óta futó darabba Cseh Dávid Péter személyében. Két hete még egy - nem Operettszínházas - búcsúelőadásról írtam és méltattam Dávidot (ITT olvasható), most pedig egy premierjéről. Úgy tűnik, mintha kísérnék őt az elváltozott vagy torz testben élő, vagy épp egészséges testben élő torz lelkű és elméjű karakterek a színpadon. A szép lelkű, csúnya Quasimodo, az őrült Néró, vagy az imént említett, két hete látott Izgass fel! pszichopata Richardja után most ő a Szörnyeteg. És remek Szörnyeteg! Mivel szinte végig hatalmas maszkban és jelmezben játszik, nem lehet látni az arcát, így, mimika, és könnyed mozdulatok hiányában minden érzést csakis a hangjával tud közvetíteni, amit tökéletesen meg is valósított. Intelligensen játszik, semmiféle manírosság nem fedezhető fel nála, a prózája tisztán érthető, természetes, nincs nyelvbotlás, az énekhangja pedig telt, erős, szépséges, érzelmekkel telt. A Notre Dame-i toronyőr óta folyamatosan drukkolok neki a vezető szerepekért, és öröm azt látni, hogy az Operettszínház is bízik benne nagyon fiatal kora ellenére. Én pedig abban bízom, hogy egyre több főszerepet kap majd, olyat is, ahol nem kell nehéz jelmezt cipelnie, és szabadon játszhat, szárnyalhat. Elgondolkodtam azon, hogy az Operettszínház korábbi hatalmas sikerű darabjaiban tökéletes címszereplő lehetne a Mozart és a Rudolf musicalekben. A jelennél maradva a hatalmas sikerrel játszott István a király-ban is könnyűszerrel el tudom képzelni a címszerepben, de természetesen a színház szakértőinek szereplőválogatásával nem lehet vitába szállni, ők tudják, hogy ki mikor áll készen egy szerepre. Ami biztos, az az, hogy Cseh Dávid előtt nagyon szép jövő áll.
Belle-t Jenes Kitti játszotta, akinek szép arca, törékeny termete tökéletesen ellenpontozta a Szörnyeteg hatalmas termetét, lágy hangja pedig annak torzított, erőszakos morgásait, ordítását. Kislányos volt és érett, sebezhető és erős, bizonytalan és eltökélt. Bájos, finom jelenség, akiről tényleg könnyen jut az ember eszébe egy Disney hősnő. A Maurice-t játszó Magócs Ottóval aranyos apa-lánya párost alkottak.
Az önimádó Gaston szerepébe Szentmártoni Norman bújt, aki hosszú évek óta alakítja a Szörnyeteget is. Le sem tudná tagadni sportemberi mivoltát, nagy termetű, erős férfi. Fényes, fekete parókájával, testre simuló ruhájával, na és persze önimádatával pontosan olyan volt, mint ha az 1991-es rajzfilmből lépett volna elő. Férjem nem hasonlítgatott, szerinte "Ezt az embert rajzolták".
A kastély komor, sötét világát a személyzet hivatott színessé és élettelivé tenni a darabban. Angler Balázs Monsieur Kanócként és Peller Károly Mister Ketyegiként folyton perlekedő, vicces kettőst alkottak. Polyák Lilla Kannamamaként terelgette szeleburdi társait és kisfiát, Csészikét, vagyis Maszlag Bálintot, a feledékeny Madame de la Nagy Böhömöt, Váradi Mónikát, és Babette-t, vagyis Füredi Nikolettet. Fontos szerepük van az előadásban: ők jelképezik a jövőbe vetett hitet, a reményt. Ők mutatják be a közösség szerepének fontosságát az egyén életében, döntéseiben, legyen a hatásuk jó, avagy rossz. Mert a közösségnek személyiségformáló hatása van, és terelni tudja az embert bármelyik véglet felé. De azért a legjobb az arany középút.
Nem tudni, meddig tudják fenntartani az előadásokat ebben a jelenlegi formában a színházak, meddig maradnak nyitva, esetleg átállnak-e online közvetítésre. Ami biztos, az az, hogy szükség van a kultúrára, a művészetek valamennyi formájára, a pandémia idején talán még jobban, mint bármikor máskor. A színházaknak azért, mert ez a feladatuk, a színészeknek pedig azért, mert játszani akarnak. Mi, nézők pedig azt szeretnénk, hogy arra a három órára, amíg tart az előadás, elvarázsoljanak minket, elrepítsenek olyan helyekre és történetekbe, amikről Belle olvasott a könyveiben. Mert addig jól vagyunk, elszállnak a gondjaink és gyógyul a lelkünk.
A debütáló Szörnyeteg, Cseh Dávid Péter
Papegeno
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése