1958-at írunk. Nathan 34 éve tölti életfogytig, plusz 99 évig tartó börtönbüntetését. Az 5. kegyelmi tárgyalására érkezik. Azt mondják, az 5. az igazi. A férfi elmeséli, hogy mit tett, de a kegyelmi bizottság arra kíváncsi, hogy miért. És a néző is.
Az Izgass fel! című,
háromszereplős thriller musical az idős Nathan visszaemlékezésén keresztül
mutatja be az évszázad perét eredményező bűntényt, ami a halálbüntetés eltörléséhez
is vezetett egy mesteri védőbeszéd alapján.
Két 19 éves, az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkező, gazdag családból származó fiú kapcsolata bontakozik ki előttünk. Ez a kapcsolat azonban nem egy szokásos barátságról szól, hanem a manipulációról és a szerelemről.
Richard szereti az izgalmat. De nem az átlagos izgalomra vágyik, és ez a
vágy sokkal inkább megszállottság, mintsem egészséges kíváncsiság. Hogy mire
vágyik? Például arra, hogy felgyújtson egy épületet, és nézze, ahogy leég.
És mi Nathan vágya? Ő Richard-ot akarja. Szerelmes belé, isteníti. Richard viszont
Nietzsche filozófiáját isteníti, és úgy találja, hogy ő és vele Nathan is emberfeletti
ember, Übermensch, mivel gazdag és okos, ezért a társadalom többi tagja fölött
állnak, és így bármit megtehetnek. Felgyújthatnak egy épületet, betörhetnek
bárhová, és elrabolhatnak bármit, ami a kezük ügyébe kerül, mert úgy sem tudják
elkapni őket. Nathan vérszerződést köt Richarddal és követi őt mindenben, segít
neki, bármit tervel ki, mert hiszi, hogy ezzel ő is annyira fontos lehet a számára,
mint amennyire neki fontos a fiú.
Richardot már nem elégítik ki gyújtogatások és rablások, egyre nagyobb
izgalomra van szüksége, hogy bizonyíthassa a felsőbbrendűségét, sőt, a
legnagyobbra: gyilkosságra. Kiterveli, hogyan raboljanak el és öljenek meg egy
kisfiút, majd követeljenek váltságdíjat érte. Vagyis megalkotja a tökéletes
bűntényt, amit végre is hajtanak, tudva, hogy a lebukás veszélye szinte a
nullával egyenlő. De azzal nem számol, hogy Nathan elhagyja a tett helyszínén a
szemüvegét, amit a rendőrség megtalál, és azzal sem, hogy rövid úton a börtönben
találja magát. De ez az út minden, csak nem egyenes, és a végén kiderül, hogy
talán nem is Richard az okosabb és az igazi manipulátor.
Az Izgass fel! magyarországi bemutatásának, és utolsó, 2020. október 23-i előadásának az útja sem nevezhető könnyűnek vagy egyenesnek. Annál inkább lehengerlőnek.
Stephen Dolginoff művét kisebb változtatásokkal állították
színpadra, a szerző azonban nem támogatta a módosításokat, ezért csak egy évadon
keresztül játszhatták a darabot a TÁP SZÍNHÁZ a BRT és a FREGOLI gondozásában. Az
utolsó előadást 2020. március 16-ra hirdették meg, amit azonban a világjárvány okozta
intézkedések miatt nem tarthattak meg. Kétszer tűztek ki új időpontot, míg
végre sikerült megtartani a búcsúelőadást. Közben helyszínt is váltott a
produkció, mert az eredetileg otthont adó Hatszín Teátrum szeptemberben
határozatlan időre bezárta kapuit a kialakult vírushelyzet miatt.
Ennyi izgalom és várakozás után, és az elolvasott pozitív kritikákkal a
tarsolyomban, és a Budapesti Operettszínházból már jól ismert Cseh Dávid Péter
és Horváth Dániel játékában bízva ültem be pénteken a TEMI Fővárosi Művelődési
Ház első sorába. Amit vártam, megkaptam. És még sokkal többet.
Van abban valami lehengerlő, amikor egy kisebb teremben, a nézőtől karnyújtásnyi, sőt, rövid centiméterekben mérhető távolságra játszanak a színészek. Bár ez esetben a játék szó talán nem is helyénvaló, mert nem Cseh Dávid Pétert láttam, hanem Richardot, nem Horváth Dánielt és Végh Pétert, hanem a fiatal és idős Nathant. Egy pszichopata manipulátort, egy szerelme tárgyát vakon követő fiút, és a szerelmét a síron túl is imádó idős férfit.
A kicsi, többfunkciós tárgyakkal ötletesen berendezett színpad és a kisebb
nézőtér egyszerre volt intim, és a feldolgozott téma súlya és mondanivalója
miatt világméretű. A színészek csakis egymásra és önmagukba figyelése,
tökéletesen zökkenőmentes alakítása odaszögezett a székbe. Egyszerre voltam
elvarázsolt és döbbent, szomorú és dühös, zavarodott és gyanakvó.
Gyűlöltem Richardot, ugyanakkor néha szinte megsajnáltam, de úgy vonzott
engem is, mint Nathant, pont úgy, mint molylepkét a lámpafény, és ezért csodáltam
és imádtam Cseh Dávid Pétert. Azóta sem megy ki a fejemből a pszichológiai
tanulmányaim ellenére, hogy születhet-e valaki pszichopatának vagy csak a
körülmények tehetik azzá. Utálhatja-e egy fiú az öccsét annyira, hogy
felmerüljön benne a gondolat, hogy megölje? Lehet-e egy szülőnek kedvenc
gyereke, vagy csak azért fordul a kisebb felé, mert érzi, hogy valami gond van
a másikkal?
Sajnáltam Nathant, és néha szinte gyűlöltem, és ezért viszolyogva szerettem
Horváth Dánielt és Végh Pétert. Az emberi gyengeség, a jó és a rossz
képességének felismerése, de saját testi-lelki vágyának alárendelése nagyon is
emberi tulajdonság. Olyan sok emberi élet múlt már ezen, és emberi sors dőlt
el, és sajnos ezen semmi sem fog változtatni a jelenben és a jövőben sem.
A darab műfaja thriller musical, és ahogy visszatekintek a tegnap esti előadásra, összemosódik bennem a próza és a zongorajátékkal kísért ének. A dalok tökéletesen beleilleszkedtek a darabba, nem rántották ki belőle a nézőt, csak tovább növelték a feszültséget. Ha az ember nem beszél magyarul, akár azt is hihette volna, hogy Dávid szép, telt hangján épp szerelmi évődésről énekelt, nem pedig Richard tervéről, hogy öljék meg az öccsét. És mesterien használta a hangját a testvére helyett kiválasztott idegen kisfiú elcsalásához is, amikor sírig tartó élményre csábítja, megteremtve az előadás talán leghátborzongatóbb perceit.
Az előadás másfél órányi érzelmi hullámvasutazás volt. A torkomnál fogva ragadott meg, és még most is azon jár az agyam, amit láttam és hallottam. Richard, a manipuláció nagymestere, az erősebb, az okosabb, és Nathan, a hűséges, a szerető, aki a végén túltesz a mesterén és a javára fordítja a vesztett háborút, még foglalkoztatni fognak egy darabig, ebben egészen biztos vagyok. És remélem, hogy az alkotók még meglepnek minket hasonló darabokkal, Cseh Dávid Péter tovább keres és talál még hasonló kamaramusicalt, lefordítja, Pányik Tamás megrendezi, és Horváth Dániel csatlakozik hozzájuk a színpadon. Mert a kis csapatuk élén csodát teremtettek, még akkor is, ha mindehhez a lehető legfelkavaróbb témák egyikét választották.
Sajnálom, hogy nem tűzhetik többé műsorra a darabot, de örülök, hogy láthattam a búcsúelőadást. Köszönöm az élményt az alkotóknak és legfőképp a három színésznek és az őket kísérő zongoristának!
Színlap: http://www.hatszin.hu/repertoar/izgass_fel#
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése