Egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy kíváncsian várom a Wonder Woman bemutatóját. Nos, azóta Wonder Woman jött, látott és győzött! Mondhatni globálisan, hiszen a legnagyobb nyitó bevételt elérő olyan film lett, ami nő (Patty Jenkins) rendezett. Többszörösen túllépte a Warner Bros. által előrevetített azt a kb. 65 millió dolláros első hétvégi bevételt, amivel már nagyon elégedettek lettek volna a hírek szerint; és szinte mindenki a Wonder Woman-ről mint filmről vagy karakterről beszélt és beszél azóta is net-szerte. Így pl. a Twitteren a Wonder Women-ről tweeteltek legtöbbet idén az összes film közül; maga Diana hercegnő, vagyis Wonder Woman a legtöbbet emlegetett karakter, második a sorban a DC univerzum másik szuperhőse, Batman, aki bizonyos formában megjelenik ebben a filmben is, még ha nem is személyesen, a harmadik leggyakrabban emlegetett mozis karakter pedig Steve Trevor százados, a Wonder Woman hős kémje.
Nyilvánvaló, hogy nem tetszik mindenkinek a film, ezt a privilégiumot talán soha egyetlen alkotás sem fogja magának tudni, de az IMDb-n 10-ből 8,2 pontra értékelik a filmet, a Rotten Tomatoes pedig 92%-os tetszés indexszel jutalmazza, amiről talán a leghűségesebb DC rajongók sem mertek álmodni, hiszen a Warner és a DC korábbi közös gyermekei eddig, bár bevételi oldalon jól teljesítettek, mind a hivatalos, mind a nézői kritikákat tekintve elég szegényesen muzsikáltak, főként a Batman vs Superman és a Suicide Squad/Öngyilkos osztag. Persze az egyéni ízlés meghatározó, és én úgy tartom, hogy még a hivatásos kritikusok sem mentesek a szubjektív (esetlegesen irányított) véleménytől, ezért én annak hiszek filmek terén, akinek az ízlése megegyezik az enyémmel, és ilyen csak egy van, én magam 😉 A trailerek felkeltették az érdeklődésemet, a karakterek szintén, a színészek kiválasztása találónak mutatkozott, mindezek alapján úgy gondoltam, hogy ezt a filmet mindenképpen meg kell néznem a moziban, és így is tettem.
Miről is szól ez a film? Az alkotói koncepció keretbe foglalja Wonder Woman (Gal Gadot) eredettörténetét, hiszen a mai Párizsban találkozunk vele először, a Louvre-ban. Küldeményt kap egy bizonyos Bruce Wayne-től (üdv, Batman!), egy régi, fakó fényképet, amin négy férfi és egy nő látható. Első látásra akár egy jelmezbál résztvevői is lehetnének, hiszen egy indián, egy skót szoknyás férfi, két félig-meddig katonai egyenruhába bújt férfi, mind fegyverrel a kezükben néznek bele a kamerába, és közrefognak egy rövid szoknyába, hosszú kabátba bújt, fejdíszt, kardot és pajzsot viselő nőt. Egy üzenetet is tartalmaz a küldemény: Egyszer szívesen meghallgatnám a történetét.
A fényképen lévő nő Diana Prince, egykor Themüszkirai Diana hercegnő, alias Wonder Woman, akinek hosszú a története. A fotó gondolatban visszarepíti őt a múltba, és ő maga meséli el a sztoriját, ami visszanyúlik egészen a gyerekkoráig. Pici kislányként, az amazonok szigetén egyedüli gyerekként nevelkedett anyja, Hyppolita királynő (Connie Nielsen) óvó szárnyai alatt, majd nagynénje, Antiope (Robin Wright), az amazonok hadvezére képezte ki a legkiválóbb harcossá. Egy nap a semmiből felbukkan egy repülőgép, és a fiatal nővé érett Diana szemei előtt a tengerbe zuhan a sziget partjainál. Diana a gép után veti magát és kihúzza a gépből a beszorult pilótát (Chris Pine), megmentve az életét. A pilóta nyomában megérkezik a háború is a szigetre, amikor német katonák szállnak partra Themüszkirán. Valószerűtlen csata bontakozik ki, két világ és két időszámítás csap össze: az időtlen amazonok íjjal és karddal az egyik oldalon, a modern világ katonái 1918-ból, lőfegyverrel a másikon. A katonák számára nincs esély, de nagy a veszteség az amazonok oldalán is. Elégtételt akarnak, a szintén német egyenruhába bújt pilótát csak Diana közbelépése menti meg a haragjuk elől. A férfi a kihallgatása során felfedi kilétét, elmondja, hogy Steve Trevor százados, a brit seregben szolgáló amerikai pilóta és kém, aki ellopott egy könyvet a Dr. Poison-nak titulált hírhedt vegyésztől, Dr. Maru-tól (Elena Anaya) és a gonosz német Ludendorff tábornoktól (Danny Houston). Trevor hatalmas, világméretű háborúról beszél, amiben már eddig is sok ártatlan ember vesztette az életét, de Dr. Maru jegyzeteiből kiderült, hogy olyan harci gáz kifejlesztésén dolgozik, ami további több millió ember halálát fogja okozni. Trevor tudja, hogy vissza kell jutnia Londonba, és átadni a könyvet a feletteseinek, mielőtt elfogy az idejük a gáz bevetéséig, és meg kell nyerni a háborút, ami véget vet minden háborúnak. Diana biztos benne, hogy Zeusz fia, Árész, a háború istene áll az emberek szenvedése mögött, és az amazonok szent kötelességére, az ártatlanok védelmére hivatkozva a katona mellé szegődik, és elmegy vele Londonba, hogy megállítsa isteni bátyját.
Diana belecsöppen az emberek világába, amelyben Steve kisebb-nagyobb sikerrel próbálja elkalauzolni, és több humoros és megmosolyogtatóan aranyos párbeszéd és jelenet után a hercegnő végre megérkezik a nyugati frontra, Belgiumba, ahol állóháború alakult ki, mert egy éve egyik fél sem tudott előrenyomulni egy métert sem. Itt szembesül először Diana azzal az érzéssel, hogy talán az emberek nem annyira jók, mint gondolta, és talán nem Árész tehet csak arról, hogy gonosz tetteket követnek el, és a mellé szegődött Steve-t is kicsit más színben kezdi látni. Szembeszáll Trevorral, aki szerint nem lehetséges mindenkit megmenteni, és a lövészárokból kiemelkedve teljesíti küldetését és megmenti az elfoglalt falut és lakosait, nyomában Steve-vel és csapatával. Itt, Veldben készül róluk az a bizonyos fénykép, és itt találkozik Diana a romantikával is.
A háború a végéhez közeledik, a béketárgyalások a küszöbön állnak, Dr. Maru és Ludendorff azonban szabotálják a tárgyalások előkészítését, ami elhozza a végső összecsapást, amit istenek vívnak, és amiben hétköznapi hősök mutatják meg az emberi természet erejét, és amiben megszületik Wonder Woman, beteljesítve végzetét.
A továbbiak SPOILER-t tartalmaznak!
A film igazi, jó kis eredettörténet, ami néha a kelleténél talán picibb gyorsabb tempóban mutatja be, hogy honnan jött Diana, kik azok az amazonok és milyen kapcsolat van közöttük és az istenek között. Rövid betekintést ad az amazonok királynője, a lányát féltő Hyppolita emberi vonásaiba, aki vissza akarja tartani Diana-t attól, hogy harcossá neveljék, mert így késleltetheti, hogy felkeltse Árész figyelmét és beteljesítse a végzetét. A trailerekben elhintették, hogy Diana nem tudhatja meg, kicsoda ő valójában, de az Árésszal vívott végső összecsapásban szembesül azzal, hogy nem az amazonok híres kardja az istenölő, hanem ő maga. A karakterfejlődés szempontjából ez kifejezetten jó megoldás, mint ahogy az is, ahogyan végigjárjuk Diana útját, és figyeljük, ahogy az emberi jóságba vetett erős hitű, szenvedélyes, fiatal naivából érett, saját jó és rossz tapasztalatainak következményeit felvállaló és megélő istennővé válik.
Szórakoztató, ahogy a két főhős, Diana és Steve kölcsönösen belecsöppennek egy számukra addig nem létező világba. Steve themüszkirai kirándulása a rövidebb, de ez indítja be a láncreakciót, amikor szó szerint bevágódik az amazonok világába. A néző eltűnődik, hogy miért nem tudnak az emberek Themüszkira létezéséről? A sziget égkék vizű partja, sziklái és zöld füves vidéke paradicsomi, mesés látványt nyújt, de nem láthatja akárki, mert sűrű, áthatolhatatlan köd veszi körül, így vagy bátor kalandornak kell lenni vagy a szerencsés, avagy szerencsétlen véletlent – nézőpont kérdése – kell okolni, ha valaki odavetődik. Steve Trevor sem ide indult, de az Oszmán birodalomban ellopott, sérült repülőgépe itt adja fel a harcot. Szerencséje van, hogy Diana látja, amint a tengerbe zuhan és kimenti a gépből. Amikor a férfi a parton magához tér, pár pillanatra mintha A kis hableány történetébe csöppennénk, amint egymásra csodálkoznak. Diana sosem látott még élő férfit, Steve pedig attól zavarodik össze, hogy egy gyönyörű, a képzeletnek nem sokat hagyó ruhába öltözött fiatal nő bámul rá mosolyogva és közli vele a nyilvánvalót: Te férfi vagy...
A szuperhős filmekből és az egyéb, szuper képességekkel nem megáldott hősökről szóló kalandfilmekből már megszokhattuk, hogy a főhősök sármos férfiak, akik mellé utánfutóként kapunk egy nőt is, legtöbbször azért, hogy legyen, aki sikoltozik, és legyen, akit meg kell mentenie a hősnek, egyéb ügyes-bajos dolga közepette. A Wonder Woman-ben picit fordul a kocka, hiszen itt a főhős egy nő, a film zsánerére tekintettel szuperhősnő, következésképp Steve Trevor lenne a gyenge, megmentésre váró teremtés? A film a bemutató előtt picit ezt sugallta, és sokan üdvözölték is ezt a történet alapjául szolgáló, 1941-ben megjelent képregény folyamból ismert fordulatot, hiszen Wonder Woman a feminizmus megtestesítője sokak számára. Ám szerencsére nem így van, Steve Trevor nem gyenge férfiként jelenik meg a történetben, és ez nagyon jót tesz a film egészének. Nem alárendelt az ő karaktere, még akkor sem, ha emberi mivoltában nem érhet fel Diana isteni erejéhez, hanem szövetséges, partner, bajtárs, aki felnéz a nőre. Egy erős jellemű harcos ő, olyan katona, aki sokat látott és tapasztalt, és mindettől reményvesztett, kissé kiégett, és éppen ezért az élete árán is képes lenne arra, hogy véget vessen a háborúnak. Amikor Diana megkérdezi tőle, hogy miért lett katona és kém, a válasza nagyon emberi: Apám azt mondta, hogy az ember két dolgot tehet: semmit vagy valamit. A semmit már próbáltam. Diana is hasonló cipőben jár, az amazonok elég időt vesztegettek el arra, hogy elzárkózzanak az emberek világától, nem is tudva arról, hogy ott háború folyik. Kettősük jól működik együtt, egyrészről a jól megírt karaktereknek és vicces jeleneteknek, párbeszédeknek köszönhetően, másrészről pedig a két színész, Gal Gadot és Chris Pine között jól működő kémia miatt. Két szép embert látunk, akik rácsodálkoznak a másikra és nem tudják hová tenni, akit-amit látnak, tapasztalnak, de egészséges kíváncsisággal viseltetnek a másik iránt, tolerálják egymás másságát. Nagyon vicces, ahogy Diana lazán besétál a fürdőből kilépő Steve-hez, meglepve a meztelen férfit és szemrebbenés nélkül, puszta kíváncsiságból nézi végig tetőtől talpig, megérdeklődve, hogy átlagosnak számít-e az ő világában a férfiak között. Később elévődnek azon, hogy Diana tanulmányai szerint a szaporodáshoz a férfi nélkülözhetetlen, de az örömszerzéshez teljesen felesleges, míg Steve szinte csak hápog, és arról beszél, hogy az ő világában csak a házaspárok között elfogadott, hogy egymás mellett aludjanak.
A férfi világában a női egyenjogúság nem ismert fogalom, a nőknek nincs szavazati joga, Diana viszont teljesen más értékrendet képvisel, számára természetes a női szerepvállalás a világ dolgaiban, lévén női társadalomból jött. Viszont sosem látott kisbabát, autót, sosem evett még fagyit, így Steve néha szaladgál utána, mint egy apa a csintalan kislánya után, amint az rácsodálkozik a világ dolgaira, és mindent meg akar nézni, fogni.
A női rendező keze munkája érződik az egész történeten, amit áthat a szeretet, a humanizmus és a Diana által képviselt egyfajta idealizmus. Diana és Steve kapcsolatán is érződik mindez, kettősük között erős kapocs bontakozik ki, ami románccá fejlődik. Nagyon szép a falu felszabadítása utáni jelenetük, amikor a bárból zene hallatszik ki és Steve megmutatja, hogyan táncolnak az ő világában, miközben elered a hó, amit Diana még sosem látott. Szeretet és elfogadás sugárzik róluk, ami Diana szobájában oldódik fel. A film ezen a ponton éri el azt a pillanatot, ami már eddig is ott motoszkálhatott a néző fejében, miszerint nem egy szokványos, képregényből készült szuperhősös akciómozit látunk, sokkal inkább egy olyan filmet, amiben visszaköszönnek egy régebbi filmes világ ízei. Romantikus, háborús kalandfilmet látunk, amit egy női rendező irányít gyengéd, mégis erős kézzel, és amibe nem fér bele egy buja ágyjelenet, mert sokkal többet mutat az a szép, szenvedélyes csók Diana szobájában. Nem kell többet látnunk, a távolodó képből is tudjuk, mi történik a szobában egy egyszerű nő és egy egyszerű férfi között.
A film innentől felgyorsul, az események rossz irányba fordulnak, amikor Ludendorff beveti a harci gázt a felszabadított falu ellen. Diana Steve-et okolja, mert az visszatartotta attól, hogy megtámadja a tábornokot, és ez fordulópontot jelent. Diana összezavarodik, és megkérdőjelezi az emberek jóságát és az istenek gonoszságát. Mindez akkor csúcsosodik ki, miután a nő megöli az Árésznak hitt Ludendorffot, az emberek azonban mégis folytatják a harcot. Bár csak szóban, de összecsap Steve-vel, aki elmondja neki, hogy talán nem volt igaza, mert az emberek nem olyan jók, mint hiszi, hajlamosak a gonoszra, és nem érdemlik meg Diana-t, de könyörög a nőnek, hogy menjen vele, segítsen neki, hogy megállítsa a gázzal megpakolt repülőgépet, mert vannak, akik megérdemlik, hogy megmentsék őket. Diana azonban nem követi a férfit, a döbbenete és csalódása letaglózta. A film vége picit a nézőt is letaglózza, mert kicsit talán szakít a hagyományokkal, amikor feláldozza Steve Trevor-t azért, hogy Diana be tudja teljesíteni a végzetét.
A szuperhősök/istenek, vagyis Diana és Árész összecsapása a szokásos sémát követi, tankok, épületek, aszfaltdarabok és villámok repkednek. Diana rájön, hogy a kardja mit sem ér Árész ellen, szembesül vele, hogy ő maga az istenölő, nem a kard. Vesztésre áll a harcban, amikor Steve-vel utoljára találkozik, ám nem hallja, hogy a férfi mit mond neki, hogy azzal köszön el tőle, hogy ő életeket menthet ma, de Diana megmentheti az egész világot. A néző tudja, amikor Steve odaadja az óráját Diana-nak, hogy ennek jó vége nem lehet, és igen, nem jön a szokásos fordulat, nincs utolsó pillanatban való megmenekülés. Steve önfeláldozása kell ahhoz, hogy Diana hatalma kiteljesedhessen és le tudja győzni Árészt.
Diana szuperhőssé válik, de egyedül, emberi segítség nélkül nem tudta volna mindezt elérni. A katalizátor Steve Trevor volt, ha ő nem vetődik el a szigetre, ha nem olyan ember, amilyen, ha nem hős ő is saját jogon, akkor Wonder Woman talán soha nem születik meg, vagy nem azzá lesz, ami. Egy olyan szuperhőssé, akit nem a sok egyéb szuperhős-filmből ismert bosszú vezérel, hanem a szeretet és a humanizmus.
Picit más készlettel dolgozik a film a gonosz karakterek esetében is. Három szereplő is van, aki a rosszak táborát erősíti: Dr. Maru és Ludendorff karakterei egydimenziósak, szinte karikatúrának tűnnek, az ő esetükben is a régi kalandfilmek rossz arcai jutnak az eszembe. Árész, aki megfertőzte Dr. Maru és Ludendorff elméjét és Steve főnökének bőrébe bújt, csak a végső összecsapásban mutatkozik meg, feltárva motivációit. A film végén azonban azt a következtetést lehet levonni, hogy az igazi ellenség, a valódi gonosz maga a háború, a hangsúly viszont nem rajtuk van, hanem a jóságon, a szereteten.
A film társadalomkritikát és morális gondolatokat vet fel. A női egyenjogúságért való harc a mai korban is megfigyelhető szerte a világban, és itt, félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a nőknek kell(ene) irányítani a világ folyását, nem holmi kiforgatott feminizmusról, nem arról, hogy a nők férfiként viselkedjenek. Hanem arról, hogy a nő ne legyen bekorlátozva pusztán azért, mert a társadalom vezetése úgy gondolja, hogy nincs köze és/vagy joga szabad véleményt nyilvánítani vagy politikai választáson szavazni, mert nem olyan okos, mint egy férfi. Nem kiváltság kell a nőknek, hanem egyenjogúság, úgy mint egyenlő munkáért egyenlő fizetés.
Társadalomkritikát találhatunk a Steve köré szerveződött kis csapat tagjainak egyéni sztorijában is. Sameer (Saïd Taghmaoui) imádja a színjátszást, színész akart lenni, de "túl barna", arab származása miatt nem teljesíthette be az álmát. A Főnök (Eugene Brave Rock) arról mesél Diana-nak, hogy a hazájában már volt egy nagy háború, ami majdnem kipusztította a népét, az indiánokat, és ezt a háborút Steve népe folytatta ellenük. Charlie (Ewen Bremner) pedig azokat az embereket testesíti meg, akik a háború okozta poszt traumás stressztől szenvednek, akiknek életét megkeseríti maga az emberi gonoszság. Ez a három karakter nem viszi előre a történetet, jelenlétük a morális tartalmat képviseli a filmben akár a negatív hatást és mondanivalót, akár a bajtársi összefogás pozitív kicsengését tekintjük.
Mindezen mondanivaló azonban elsikkadhatott volna, ha nincs a két főszereplő és a közöttük működő összhang. Gal Gadot szépsége, bájos mosolya, a Diana számára új világra való rácsodálkozása elbűvölő. Azok, akik támadták a szerepre való kiválasztását, talán mára már megnyugodtak, látva, hogy jól működik és azonosul a karakterrel. Tévedés ne essék, nem gondolom, hogy Oscar díjas alakításról beszélhetünk vagy arról, hogy A SZÍNÉSZNŐ születésének lehetünk tanúi, de olyan természetességgel hozza a karaktert, mint aki Wonder Woman-nek született.
Amennyire Gal Gadot Wonder Woman, annyira Steve Trevor Chris Pine a filmben. Egyszerre magabiztos és érzékeny, erős és gyenge, vicces és komoly, hős és emberi. Egy (nem annyira) hétköznapi hős. Voltak, akik úgy gondolták, hogy James T. Kirk kapitányt fogják most is látni tőle, csak most az Enterprise nélkül, de akik így vélekedtek, azok talán nem ismerik eléggé Pine-t. Úgy éreztem, hogy a Diana és Steve közötti interakciók miatta működtek olyan jól, hiszen ő a tapasztaltabb, igaz, valódi színész kettejük közül. Ez több ponton is megmutatkozott, de leginkább a drámaibb jelenetekben, a Diana-val való veszekedések során. Ludendorff megölése után Diana kétségeit Steve érzésein és gondolatain keresztül érezhetjük át, a férfi, mint ember szinte összeomlik, segítségért könyörög az istennőhöz, de nem kapja meg. Szinte transzban van, amikor elköszön Diana-tól, mielőtt elköti a gyilkos rakománnyal megpakolt gépet, és talán abban a tudatban hal meg, hogy Diana csalódott benne és ő egy rossz ember, aki nem méltó arra, hogy ez a nő szeresse őt. Az utolsó jelenete nagyon hatásos, nagyon emberi, nagyon erős, az a hisztérikus nevetés, majd az arcán szétömlő nyugalom és gyengéd mosoly, mielőtt leadja a végzetes lövést a rakomány felé, túlmutat Diana bármelyik jelenetén, még azon is, amikor a lövészárokból kisétál a nyílt frontra a senki földjén. Számomra az igazi hős a filmben egy ember, Steve Trevor, aki nélkül Wonder Woman nem született volna meg.
SPOILER vége!
A filmek szerves részét képezi a zene, egy-egy jelenetet kivételessé tud tenni, kiemeli a mondanivalóját. Meg kell mondjam, hogy Wonder Woman fő témáján kívül jelenetekhez kapcsolva szinte semmire nem emlékszem a soundtrack-ből, amit Rupert Gregson-Williams jegyez. Hogy ez a film látványvilágának, a jelenetek hatásának és persze a színészeknek köszönhető-e, és így pozitívumként mondható el, hogy annyira jó volt mind, hogy nem emlékszem a zenére, avagy esetleg jellegtelenebb volt, nem adva hozzá nagyon sokat a vásznon látottakhoz, azt nem tudom megmondani, legalábbis egyetlen megtekintés után. Van az úgy, hogy a soundtrack csak később kristályosodik ki valami oknál fogva, vagy örökre elsikkad a néző számára. (A film megnézése után, belehallgatva a soundtrack-be, immár világos, hogy nagyon jó a zenei anyag, jól szolgálja a képi világot, vagyis úgy tűnik, hogy a hiba az én készülékemben van.)
Amit viszont biztos, az az, hogy a film végén a stáblista alatt futó Sia-Labrinth duett, a To Be Human számomra egyfajta kakukktojás, az én ízlésem szerint stílusában nem támogatja a film látványvilágát, sem azt a korszakot, amiben játszódik, nem érzem szerves egésznek a kettőt együtt a szövegén kívül.
A látványvilágát tekintve a film jó, Themüszkira gyönyörű, éles kontrasztot alkot a háború által szabdalt Európával. A CGI néha kicsit gyengébbnek tűnik egy-egy pillanat erejéig, de összességében a film látványa tetszetős.
Én a magam részéről nem szeretek osztályozni vagy százalékos arányban értékelni filmet. Amit tudok, az az, hogy a Wonder Woman-ben vannak itt-ott hibák, nem tökéletes film minden ízében, de nagyon tetszett, és nagyobb nézettségre érdemes a magyar mozikban is! A bemutató hetében a Karib-tenger kalózai 5 megelőzte, de jól tudjuk, hogy egy úgymond jól bevált recept szerint dolgozó film a magyaroknál jobban be szokott jönni, és ha vicces vígjátékról van szó, akkor az is jöhet bármikor. Én a Karib-tengerrel a harmadik résszel leszámoltam, nem adok rá pénzt moziban, a ripacskodást nagyon nehezen viselem. Természetesen nem bántom az új részt, hiszen nem láttam, majd megejtem itthoni keretek között annak idején. Talán a Wonder Woman forgalmazója tehetett volna picit többet a reklám területén, én magam összesen két TV spot-ot láttam egy hét alatt, míg a Karib-tenger reklámjával naponta többször találkoztam. Elgondolkodtató...
Hiányolom továbbá a feliratos kópiákat! Nem tudok annál jobbat, mint eredeti nyelven nézni egy filmet, ahol a színészek saját hangját hallhatom. Szerintem nagyobb igény van a feliratos verziókra, mint azt a forgalmazók gondolnák.
Kinek ajánlom a filmet? Ha képregényből készült szuperhős filmre vágysz, go a moziba! Ha kicsit már beleuntál a műfajba, akkor is adhatsz egy esélyt, mert nem teljesen ugyanolyan ez a film, mint társai. Ha DC rajongó vagy, de elveszítetted a hitedet a Warner-DC házasságból született alkotásokban, ki ne hagyd a Wonder Woman-t, mert nem olyan komor, mint elődei, humoros, romantikus és színes, szó szerint!
Ha nem érdekelnek a szuperhősök, akkor azért adj egy esélyt ennek a filmnek, mert felidézi a régi hollywood-i filmeket, mint pl. a Casablanca-t, tiszteleg a Christopher Reeve-féle Superman előtt, és picit megidézi az Indiana Jones filmek hangulatát. Nem, nem utánozza őket, hanem hangulatot idéz, ami nem ugyanaz!
Gyerekeket sem kell távol tartani a filmtől a korhatári besorolást figyelembe véve, mert nem folyik a vér a filmben, és nincs benne ágyjelenet.
Kinek nem ajánlom a filmet? Ha Marvel fan vagy, ne azért menj el erre a filmre, hogy azt keresd, mennyire hasonlít mondjuk az Amerika kapitány első részére, amit sokan felemlegetnek. Igen, itt is van világháború, repülő, pajzs, de ez nem a film alkotóstábjának az ötlete, hanem a képregény írójáé. Ezek mellett a film más, mint az Amerika kapitány, szóval akár tehetsz is egy próbát. Külön felemelő, hogy a Marvel filmek sztárjai gratuláltak a Wonder Woman-nek, ők pedig a Black Phanter trailerét dicsérték 😉
Ha a művészfilmeket szereted, akkor a Wonder Woman nem a te filmed. És akkor sem, ha a címe mögött szexista mondanivalót sejtesz, és arra volnál kíváncsi 😊
Miről is szól ez a film? Az alkotói koncepció keretbe foglalja Wonder Woman (Gal Gadot) eredettörténetét, hiszen a mai Párizsban találkozunk vele először, a Louvre-ban. Küldeményt kap egy bizonyos Bruce Wayne-től (üdv, Batman!), egy régi, fakó fényképet, amin négy férfi és egy nő látható. Első látásra akár egy jelmezbál résztvevői is lehetnének, hiszen egy indián, egy skót szoknyás férfi, két félig-meddig katonai egyenruhába bújt férfi, mind fegyverrel a kezükben néznek bele a kamerába, és közrefognak egy rövid szoknyába, hosszú kabátba bújt, fejdíszt, kardot és pajzsot viselő nőt. Egy üzenetet is tartalmaz a küldemény: Egyszer szívesen meghallgatnám a történetét.
A fényképen lévő nő Diana Prince, egykor Themüszkirai Diana hercegnő, alias Wonder Woman, akinek hosszú a története. A fotó gondolatban visszarepíti őt a múltba, és ő maga meséli el a sztoriját, ami visszanyúlik egészen a gyerekkoráig. Pici kislányként, az amazonok szigetén egyedüli gyerekként nevelkedett anyja, Hyppolita királynő (Connie Nielsen) óvó szárnyai alatt, majd nagynénje, Antiope (Robin Wright), az amazonok hadvezére képezte ki a legkiválóbb harcossá. Egy nap a semmiből felbukkan egy repülőgép, és a fiatal nővé érett Diana szemei előtt a tengerbe zuhan a sziget partjainál. Diana a gép után veti magát és kihúzza a gépből a beszorult pilótát (Chris Pine), megmentve az életét. A pilóta nyomában megérkezik a háború is a szigetre, amikor német katonák szállnak partra Themüszkirán. Valószerűtlen csata bontakozik ki, két világ és két időszámítás csap össze: az időtlen amazonok íjjal és karddal az egyik oldalon, a modern világ katonái 1918-ból, lőfegyverrel a másikon. A katonák számára nincs esély, de nagy a veszteség az amazonok oldalán is. Elégtételt akarnak, a szintén német egyenruhába bújt pilótát csak Diana közbelépése menti meg a haragjuk elől. A férfi a kihallgatása során felfedi kilétét, elmondja, hogy Steve Trevor százados, a brit seregben szolgáló amerikai pilóta és kém, aki ellopott egy könyvet a Dr. Poison-nak titulált hírhedt vegyésztől, Dr. Maru-tól (Elena Anaya) és a gonosz német Ludendorff tábornoktól (Danny Houston). Trevor hatalmas, világméretű háborúról beszél, amiben már eddig is sok ártatlan ember vesztette az életét, de Dr. Maru jegyzeteiből kiderült, hogy olyan harci gáz kifejlesztésén dolgozik, ami további több millió ember halálát fogja okozni. Trevor tudja, hogy vissza kell jutnia Londonba, és átadni a könyvet a feletteseinek, mielőtt elfogy az idejük a gáz bevetéséig, és meg kell nyerni a háborút, ami véget vet minden háborúnak. Diana biztos benne, hogy Zeusz fia, Árész, a háború istene áll az emberek szenvedése mögött, és az amazonok szent kötelességére, az ártatlanok védelmére hivatkozva a katona mellé szegődik, és elmegy vele Londonba, hogy megállítsa isteni bátyját.
Diana belecsöppen az emberek világába, amelyben Steve kisebb-nagyobb sikerrel próbálja elkalauzolni, és több humoros és megmosolyogtatóan aranyos párbeszéd és jelenet után a hercegnő végre megérkezik a nyugati frontra, Belgiumba, ahol állóháború alakult ki, mert egy éve egyik fél sem tudott előrenyomulni egy métert sem. Itt szembesül először Diana azzal az érzéssel, hogy talán az emberek nem annyira jók, mint gondolta, és talán nem Árész tehet csak arról, hogy gonosz tetteket követnek el, és a mellé szegődött Steve-t is kicsit más színben kezdi látni. Szembeszáll Trevorral, aki szerint nem lehetséges mindenkit megmenteni, és a lövészárokból kiemelkedve teljesíti küldetését és megmenti az elfoglalt falut és lakosait, nyomában Steve-vel és csapatával. Itt, Veldben készül róluk az a bizonyos fénykép, és itt találkozik Diana a romantikával is.
A háború a végéhez közeledik, a béketárgyalások a küszöbön állnak, Dr. Maru és Ludendorff azonban szabotálják a tárgyalások előkészítését, ami elhozza a végső összecsapást, amit istenek vívnak, és amiben hétköznapi hősök mutatják meg az emberi természet erejét, és amiben megszületik Wonder Woman, beteljesítve végzetét.
A továbbiak SPOILER-t tartalmaznak!
A film igazi, jó kis eredettörténet, ami néha a kelleténél talán picibb gyorsabb tempóban mutatja be, hogy honnan jött Diana, kik azok az amazonok és milyen kapcsolat van közöttük és az istenek között. Rövid betekintést ad az amazonok királynője, a lányát féltő Hyppolita emberi vonásaiba, aki vissza akarja tartani Diana-t attól, hogy harcossá neveljék, mert így késleltetheti, hogy felkeltse Árész figyelmét és beteljesítse a végzetét. A trailerekben elhintették, hogy Diana nem tudhatja meg, kicsoda ő valójában, de az Árésszal vívott végső összecsapásban szembesül azzal, hogy nem az amazonok híres kardja az istenölő, hanem ő maga. A karakterfejlődés szempontjából ez kifejezetten jó megoldás, mint ahogy az is, ahogyan végigjárjuk Diana útját, és figyeljük, ahogy az emberi jóságba vetett erős hitű, szenvedélyes, fiatal naivából érett, saját jó és rossz tapasztalatainak következményeit felvállaló és megélő istennővé válik.
Szórakoztató, ahogy a két főhős, Diana és Steve kölcsönösen belecsöppennek egy számukra addig nem létező világba. Steve themüszkirai kirándulása a rövidebb, de ez indítja be a láncreakciót, amikor szó szerint bevágódik az amazonok világába. A néző eltűnődik, hogy miért nem tudnak az emberek Themüszkira létezéséről? A sziget égkék vizű partja, sziklái és zöld füves vidéke paradicsomi, mesés látványt nyújt, de nem láthatja akárki, mert sűrű, áthatolhatatlan köd veszi körül, így vagy bátor kalandornak kell lenni vagy a szerencsés, avagy szerencsétlen véletlent – nézőpont kérdése – kell okolni, ha valaki odavetődik. Steve Trevor sem ide indult, de az Oszmán birodalomban ellopott, sérült repülőgépe itt adja fel a harcot. Szerencséje van, hogy Diana látja, amint a tengerbe zuhan és kimenti a gépből. Amikor a férfi a parton magához tér, pár pillanatra mintha A kis hableány történetébe csöppennénk, amint egymásra csodálkoznak. Diana sosem látott még élő férfit, Steve pedig attól zavarodik össze, hogy egy gyönyörű, a képzeletnek nem sokat hagyó ruhába öltözött fiatal nő bámul rá mosolyogva és közli vele a nyilvánvalót: Te férfi vagy...
A szuperhős filmekből és az egyéb, szuper képességekkel nem megáldott hősökről szóló kalandfilmekből már megszokhattuk, hogy a főhősök sármos férfiak, akik mellé utánfutóként kapunk egy nőt is, legtöbbször azért, hogy legyen, aki sikoltozik, és legyen, akit meg kell mentenie a hősnek, egyéb ügyes-bajos dolga közepette. A Wonder Woman-ben picit fordul a kocka, hiszen itt a főhős egy nő, a film zsánerére tekintettel szuperhősnő, következésképp Steve Trevor lenne a gyenge, megmentésre váró teremtés? A film a bemutató előtt picit ezt sugallta, és sokan üdvözölték is ezt a történet alapjául szolgáló, 1941-ben megjelent képregény folyamból ismert fordulatot, hiszen Wonder Woman a feminizmus megtestesítője sokak számára. Ám szerencsére nem így van, Steve Trevor nem gyenge férfiként jelenik meg a történetben, és ez nagyon jót tesz a film egészének. Nem alárendelt az ő karaktere, még akkor sem, ha emberi mivoltában nem érhet fel Diana isteni erejéhez, hanem szövetséges, partner, bajtárs, aki felnéz a nőre. Egy erős jellemű harcos ő, olyan katona, aki sokat látott és tapasztalt, és mindettől reményvesztett, kissé kiégett, és éppen ezért az élete árán is képes lenne arra, hogy véget vessen a háborúnak. Amikor Diana megkérdezi tőle, hogy miért lett katona és kém, a válasza nagyon emberi: Apám azt mondta, hogy az ember két dolgot tehet: semmit vagy valamit. A semmit már próbáltam. Diana is hasonló cipőben jár, az amazonok elég időt vesztegettek el arra, hogy elzárkózzanak az emberek világától, nem is tudva arról, hogy ott háború folyik. Kettősük jól működik együtt, egyrészről a jól megírt karaktereknek és vicces jeleneteknek, párbeszédeknek köszönhetően, másrészről pedig a két színész, Gal Gadot és Chris Pine között jól működő kémia miatt. Két szép embert látunk, akik rácsodálkoznak a másikra és nem tudják hová tenni, akit-amit látnak, tapasztalnak, de egészséges kíváncsisággal viseltetnek a másik iránt, tolerálják egymás másságát. Nagyon vicces, ahogy Diana lazán besétál a fürdőből kilépő Steve-hez, meglepve a meztelen férfit és szemrebbenés nélkül, puszta kíváncsiságból nézi végig tetőtől talpig, megérdeklődve, hogy átlagosnak számít-e az ő világában a férfiak között. Később elévődnek azon, hogy Diana tanulmányai szerint a szaporodáshoz a férfi nélkülözhetetlen, de az örömszerzéshez teljesen felesleges, míg Steve szinte csak hápog, és arról beszél, hogy az ő világában csak a házaspárok között elfogadott, hogy egymás mellett aludjanak.
A férfi világában a női egyenjogúság nem ismert fogalom, a nőknek nincs szavazati joga, Diana viszont teljesen más értékrendet képvisel, számára természetes a női szerepvállalás a világ dolgaiban, lévén női társadalomból jött. Viszont sosem látott kisbabát, autót, sosem evett még fagyit, így Steve néha szaladgál utána, mint egy apa a csintalan kislánya után, amint az rácsodálkozik a világ dolgaira, és mindent meg akar nézni, fogni.
A női rendező keze munkája érződik az egész történeten, amit áthat a szeretet, a humanizmus és a Diana által képviselt egyfajta idealizmus. Diana és Steve kapcsolatán is érződik mindez, kettősük között erős kapocs bontakozik ki, ami románccá fejlődik. Nagyon szép a falu felszabadítása utáni jelenetük, amikor a bárból zene hallatszik ki és Steve megmutatja, hogyan táncolnak az ő világában, miközben elered a hó, amit Diana még sosem látott. Szeretet és elfogadás sugárzik róluk, ami Diana szobájában oldódik fel. A film ezen a ponton éri el azt a pillanatot, ami már eddig is ott motoszkálhatott a néző fejében, miszerint nem egy szokványos, képregényből készült szuperhősös akciómozit látunk, sokkal inkább egy olyan filmet, amiben visszaköszönnek egy régebbi filmes világ ízei. Romantikus, háborús kalandfilmet látunk, amit egy női rendező irányít gyengéd, mégis erős kézzel, és amibe nem fér bele egy buja ágyjelenet, mert sokkal többet mutat az a szép, szenvedélyes csók Diana szobájában. Nem kell többet látnunk, a távolodó képből is tudjuk, mi történik a szobában egy egyszerű nő és egy egyszerű férfi között.
A film innentől felgyorsul, az események rossz irányba fordulnak, amikor Ludendorff beveti a harci gázt a felszabadított falu ellen. Diana Steve-et okolja, mert az visszatartotta attól, hogy megtámadja a tábornokot, és ez fordulópontot jelent. Diana összezavarodik, és megkérdőjelezi az emberek jóságát és az istenek gonoszságát. Mindez akkor csúcsosodik ki, miután a nő megöli az Árésznak hitt Ludendorffot, az emberek azonban mégis folytatják a harcot. Bár csak szóban, de összecsap Steve-vel, aki elmondja neki, hogy talán nem volt igaza, mert az emberek nem olyan jók, mint hiszi, hajlamosak a gonoszra, és nem érdemlik meg Diana-t, de könyörög a nőnek, hogy menjen vele, segítsen neki, hogy megállítsa a gázzal megpakolt repülőgépet, mert vannak, akik megérdemlik, hogy megmentsék őket. Diana azonban nem követi a férfit, a döbbenete és csalódása letaglózta. A film vége picit a nézőt is letaglózza, mert kicsit talán szakít a hagyományokkal, amikor feláldozza Steve Trevor-t azért, hogy Diana be tudja teljesíteni a végzetét.
A szuperhősök/istenek, vagyis Diana és Árész összecsapása a szokásos sémát követi, tankok, épületek, aszfaltdarabok és villámok repkednek. Diana rájön, hogy a kardja mit sem ér Árész ellen, szembesül vele, hogy ő maga az istenölő, nem a kard. Vesztésre áll a harcban, amikor Steve-vel utoljára találkozik, ám nem hallja, hogy a férfi mit mond neki, hogy azzal köszön el tőle, hogy ő életeket menthet ma, de Diana megmentheti az egész világot. A néző tudja, amikor Steve odaadja az óráját Diana-nak, hogy ennek jó vége nem lehet, és igen, nem jön a szokásos fordulat, nincs utolsó pillanatban való megmenekülés. Steve önfeláldozása kell ahhoz, hogy Diana hatalma kiteljesedhessen és le tudja győzni Árészt.
Diana szuperhőssé válik, de egyedül, emberi segítség nélkül nem tudta volna mindezt elérni. A katalizátor Steve Trevor volt, ha ő nem vetődik el a szigetre, ha nem olyan ember, amilyen, ha nem hős ő is saját jogon, akkor Wonder Woman talán soha nem születik meg, vagy nem azzá lesz, ami. Egy olyan szuperhőssé, akit nem a sok egyéb szuperhős-filmből ismert bosszú vezérel, hanem a szeretet és a humanizmus.
Picit más készlettel dolgozik a film a gonosz karakterek esetében is. Három szereplő is van, aki a rosszak táborát erősíti: Dr. Maru és Ludendorff karakterei egydimenziósak, szinte karikatúrának tűnnek, az ő esetükben is a régi kalandfilmek rossz arcai jutnak az eszembe. Árész, aki megfertőzte Dr. Maru és Ludendorff elméjét és Steve főnökének bőrébe bújt, csak a végső összecsapásban mutatkozik meg, feltárva motivációit. A film végén azonban azt a következtetést lehet levonni, hogy az igazi ellenség, a valódi gonosz maga a háború, a hangsúly viszont nem rajtuk van, hanem a jóságon, a szereteten.
A film társadalomkritikát és morális gondolatokat vet fel. A női egyenjogúságért való harc a mai korban is megfigyelhető szerte a világban, és itt, félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a nőknek kell(ene) irányítani a világ folyását, nem holmi kiforgatott feminizmusról, nem arról, hogy a nők férfiként viselkedjenek. Hanem arról, hogy a nő ne legyen bekorlátozva pusztán azért, mert a társadalom vezetése úgy gondolja, hogy nincs köze és/vagy joga szabad véleményt nyilvánítani vagy politikai választáson szavazni, mert nem olyan okos, mint egy férfi. Nem kiváltság kell a nőknek, hanem egyenjogúság, úgy mint egyenlő munkáért egyenlő fizetés.
Társadalomkritikát találhatunk a Steve köré szerveződött kis csapat tagjainak egyéni sztorijában is. Sameer (Saïd Taghmaoui) imádja a színjátszást, színész akart lenni, de "túl barna", arab származása miatt nem teljesíthette be az álmát. A Főnök (Eugene Brave Rock) arról mesél Diana-nak, hogy a hazájában már volt egy nagy háború, ami majdnem kipusztította a népét, az indiánokat, és ezt a háborút Steve népe folytatta ellenük. Charlie (Ewen Bremner) pedig azokat az embereket testesíti meg, akik a háború okozta poszt traumás stressztől szenvednek, akiknek életét megkeseríti maga az emberi gonoszság. Ez a három karakter nem viszi előre a történetet, jelenlétük a morális tartalmat képviseli a filmben akár a negatív hatást és mondanivalót, akár a bajtársi összefogás pozitív kicsengését tekintjük.
Mindezen mondanivaló azonban elsikkadhatott volna, ha nincs a két főszereplő és a közöttük működő összhang. Gal Gadot szépsége, bájos mosolya, a Diana számára új világra való rácsodálkozása elbűvölő. Azok, akik támadták a szerepre való kiválasztását, talán mára már megnyugodtak, látva, hogy jól működik és azonosul a karakterrel. Tévedés ne essék, nem gondolom, hogy Oscar díjas alakításról beszélhetünk vagy arról, hogy A SZÍNÉSZNŐ születésének lehetünk tanúi, de olyan természetességgel hozza a karaktert, mint aki Wonder Woman-nek született.
Amennyire Gal Gadot Wonder Woman, annyira Steve Trevor Chris Pine a filmben. Egyszerre magabiztos és érzékeny, erős és gyenge, vicces és komoly, hős és emberi. Egy (nem annyira) hétköznapi hős. Voltak, akik úgy gondolták, hogy James T. Kirk kapitányt fogják most is látni tőle, csak most az Enterprise nélkül, de akik így vélekedtek, azok talán nem ismerik eléggé Pine-t. Úgy éreztem, hogy a Diana és Steve közötti interakciók miatta működtek olyan jól, hiszen ő a tapasztaltabb, igaz, valódi színész kettejük közül. Ez több ponton is megmutatkozott, de leginkább a drámaibb jelenetekben, a Diana-val való veszekedések során. Ludendorff megölése után Diana kétségeit Steve érzésein és gondolatain keresztül érezhetjük át, a férfi, mint ember szinte összeomlik, segítségért könyörög az istennőhöz, de nem kapja meg. Szinte transzban van, amikor elköszön Diana-tól, mielőtt elköti a gyilkos rakománnyal megpakolt gépet, és talán abban a tudatban hal meg, hogy Diana csalódott benne és ő egy rossz ember, aki nem méltó arra, hogy ez a nő szeresse őt. Az utolsó jelenete nagyon hatásos, nagyon emberi, nagyon erős, az a hisztérikus nevetés, majd az arcán szétömlő nyugalom és gyengéd mosoly, mielőtt leadja a végzetes lövést a rakomány felé, túlmutat Diana bármelyik jelenetén, még azon is, amikor a lövészárokból kisétál a nyílt frontra a senki földjén. Számomra az igazi hős a filmben egy ember, Steve Trevor, aki nélkül Wonder Woman nem született volna meg.
SPOILER vége!
A filmek szerves részét képezi a zene, egy-egy jelenetet kivételessé tud tenni, kiemeli a mondanivalóját. Meg kell mondjam, hogy Wonder Woman fő témáján kívül jelenetekhez kapcsolva szinte semmire nem emlékszem a soundtrack-ből, amit Rupert Gregson-Williams jegyez. Hogy ez a film látványvilágának, a jelenetek hatásának és persze a színészeknek köszönhető-e, és így pozitívumként mondható el, hogy annyira jó volt mind, hogy nem emlékszem a zenére, avagy esetleg jellegtelenebb volt, nem adva hozzá nagyon sokat a vásznon látottakhoz, azt nem tudom megmondani, legalábbis egyetlen megtekintés után. Van az úgy, hogy a soundtrack csak később kristályosodik ki valami oknál fogva, vagy örökre elsikkad a néző számára. (A film megnézése után, belehallgatva a soundtrack-be, immár világos, hogy nagyon jó a zenei anyag, jól szolgálja a képi világot, vagyis úgy tűnik, hogy a hiba az én készülékemben van.)
Amit viszont biztos, az az, hogy a film végén a stáblista alatt futó Sia-Labrinth duett, a To Be Human számomra egyfajta kakukktojás, az én ízlésem szerint stílusában nem támogatja a film látványvilágát, sem azt a korszakot, amiben játszódik, nem érzem szerves egésznek a kettőt együtt a szövegén kívül.
A látványvilágát tekintve a film jó, Themüszkira gyönyörű, éles kontrasztot alkot a háború által szabdalt Európával. A CGI néha kicsit gyengébbnek tűnik egy-egy pillanat erejéig, de összességében a film látványa tetszetős.
Én a magam részéről nem szeretek osztályozni vagy százalékos arányban értékelni filmet. Amit tudok, az az, hogy a Wonder Woman-ben vannak itt-ott hibák, nem tökéletes film minden ízében, de nagyon tetszett, és nagyobb nézettségre érdemes a magyar mozikban is! A bemutató hetében a Karib-tenger kalózai 5 megelőzte, de jól tudjuk, hogy egy úgymond jól bevált recept szerint dolgozó film a magyaroknál jobban be szokott jönni, és ha vicces vígjátékról van szó, akkor az is jöhet bármikor. Én a Karib-tengerrel a harmadik résszel leszámoltam, nem adok rá pénzt moziban, a ripacskodást nagyon nehezen viselem. Természetesen nem bántom az új részt, hiszen nem láttam, majd megejtem itthoni keretek között annak idején. Talán a Wonder Woman forgalmazója tehetett volna picit többet a reklám területén, én magam összesen két TV spot-ot láttam egy hét alatt, míg a Karib-tenger reklámjával naponta többször találkoztam. Elgondolkodtató...
Hiányolom továbbá a feliratos kópiákat! Nem tudok annál jobbat, mint eredeti nyelven nézni egy filmet, ahol a színészek saját hangját hallhatom. Szerintem nagyobb igény van a feliratos verziókra, mint azt a forgalmazók gondolnák.
Kinek ajánlom a filmet? Ha képregényből készült szuperhős filmre vágysz, go a moziba! Ha kicsit már beleuntál a műfajba, akkor is adhatsz egy esélyt, mert nem teljesen ugyanolyan ez a film, mint társai. Ha DC rajongó vagy, de elveszítetted a hitedet a Warner-DC házasságból született alkotásokban, ki ne hagyd a Wonder Woman-t, mert nem olyan komor, mint elődei, humoros, romantikus és színes, szó szerint!
Ha nem érdekelnek a szuperhősök, akkor azért adj egy esélyt ennek a filmnek, mert felidézi a régi hollywood-i filmeket, mint pl. a Casablanca-t, tiszteleg a Christopher Reeve-féle Superman előtt, és picit megidézi az Indiana Jones filmek hangulatát. Nem, nem utánozza őket, hanem hangulatot idéz, ami nem ugyanaz!
Gyerekeket sem kell távol tartani a filmtől a korhatári besorolást figyelembe véve, mert nem folyik a vér a filmben, és nincs benne ágyjelenet.
Kinek nem ajánlom a filmet? Ha Marvel fan vagy, ne azért menj el erre a filmre, hogy azt keresd, mennyire hasonlít mondjuk az Amerika kapitány első részére, amit sokan felemlegetnek. Igen, itt is van világháború, repülő, pajzs, de ez nem a film alkotóstábjának az ötlete, hanem a képregény írójáé. Ezek mellett a film más, mint az Amerika kapitány, szóval akár tehetsz is egy próbát. Külön felemelő, hogy a Marvel filmek sztárjai gratuláltak a Wonder Woman-nek, ők pedig a Black Phanter trailerét dicsérték 😉
Ha a művészfilmeket szereted, akkor a Wonder Woman nem a te filmed. És akkor sem, ha a címe mögött szexista mondanivalót sejtesz, és arra volnál kíváncsi 😊
