2016. december 31., szombat

Viszlát, 2016! Üdv, 2017! - Good bye, 2016! Hello, 2017!


Az ember óhatatlanul végigpörgeti az év eseményeit így, december 31-én. Én arra jutottam, hogy...nem, igazából nem is tudom, mire jutottam, mert vegyes volt ez az év nagyon. 

Sok szörnyűség történt a világban, és az a legszörnyűbb, hogy ez jut az ember eszébe először. Háború, terror, természeti katasztrófa, politikai, katonai és gazdasági ámokfutás világszerte. Nagy művészek halála itthon és külföldön, még az év utolsó napjaiban is... 
Mindemellett eltörpülni látszanak az egyéni élmények, azok a hatások, amik engem értek. És azok a szép, jó és felemelő történések, amik a többi embert érték, legyenek bármerre is a világban. Pedig ezek is itt vannak velünk, és meghatároznak minket. 

Mindez arra késztet, hogy megerősítsem abbéli hitemet, hogy fókuszálni kell minden pozitívumra, ami ér, legyen az bármilyen pici is. Arra sarkall, hogy továbbra is keressem a szép és számomra hasznos dolgokat, élményeket és éljem meg őket, még akkor is, ha az "csak" egy családdal töltött nap, egy jó film vagy színházi előadás, egy regény olvasása, barátokkal való beszélgetés, egy jól sikerült vacsora, egy jó dal meghallgatása, egy jó nevetés... Mert apró örömökből áll össze az egyéni boldogság, az elégedettség. Nem kell a nagy világmegváltást keresni mindenben, nem igaz? Én legalábbis így gondolom. 

Boldog új évet mindenkinek, olyan 2017-et, amilyet szeretne magának!


It's 31th of December and it's time to look back to the events of the year. I think, that it has been...no, I don't know what to think actually, because it has been a very mixed year.

Lot of gruesome things happened in the world and it's terrible that this is the first thought coming to my mind. War, terror, natural disaster, political, military and economic amuck was everywhere. Great artists gone too soon all over the world even in the last days of the year...
My own experiences seem to be evanescent besides this as well as those beautiful, great and uplifting events that happened to the other people. But these good things are here with us and determine us.

This motivates me to strengthen my faith in that I have to focus to all of the positive things even if they are small. It spurs me on looking for beautiful and useful matters and experiences and living them all even if they are "only" a day with the family, a good film or theater production, a novel, chat with friends, a delicious dinner, listening to good music, or a good laugh... Because the personal happiness and satisfaction consists of little joys. We don't have to look for salvation in everything, do we? At least I think this way.

Happy new year, everyone! Be the 2017 is the year that you wish for! 

2016. december 17., szombat

🎄 ...egy hét és... 🎄 ...one week and... 🎄


Belefáradtál a karácsonyi vásárlásba, készülődésbe? Hallgass vidám karácsonyi dalokat! 😊

***

Are you tired of shopping and preparation? Listen to cheerful Christmas songs! 😊






...és természetesen nézd meg AZ IGAZÁBÓL SZERELEM című filmet!!! ❤

***

...and of course watch LOVE ACTUALLY!!! ❤


2016. november 30., szerda

Béla esete a grófnővel, avagy Marica grófnő a Budapesti Operettszínházban


Szögezzünk le valamit rögtön az elején! Béla nem volt, Béla nem lesz, mert Béla sosem létezett. A grófnő viszont nagyon is létezik, és az ő létezése teszi lehetővé Béla színre lépését. De kicsoda ez a nem létező Béla és hogy kerül kapcsolatba a grófnővel? Aki szeretné kideríteni, olvasson tovább, és/vagy látogasson el a Budapesti Operettszínházba, és nézze meg a több év után újra színpadra állított Marica grófnőt, Kálmán Imre méltán népszerű nagyoperettjét.

A darabról...

Tehát kicsoda ez a Béla? Béla egy gróf. Gróf Endrődy-Wittenberg Tasziló (hm, szegény fiú, gondolhatnánk, nem csoda, ha ezek után Béla lett..., de miért pont Béla?!), aki csélcsap, hedonista életvitelével elherdálta a családi vagyont, ezért álnéven, hamis ajánlólevéllel tiszttartónak áll a Decsényi grófok erdélyi birtokán, tisztes jövedelemért. A számára olyannyira kedves pesti mulatók és nők világától elvonultan tengeti napjait, élvezi a vidéki levegőt, a gazdaság irányítását, szabadon, mint a madár, mert a birtok úrnője, akivel még csak nem is találkozott, Bécsben él. Önként vállalt száműzetésébe betoppan régi barátja és társa a bűnben, Liebenberg István, akinek segítségével túladott a birtokán és kifizette az adósságait. Tasziló a terheitől és vagyonától megszabadulva, szeretettől és kötelességtudattól hajtva azért dolgozik, hogy Bécsben tanuló húga, Liza számára megfelelő hozományt gyűjtsön össze. Minden a tervei szerint és nyugodtan megy mindaddig, amíg váratlanul meg nem érkezik a Decsényi birtok gazdája, Marica. 
A hozományvadászokkal körülvett grófnő többszörösen csalódott a szerelemben, ezért úgy dönt, hogy elvonul a világ szeme elől a vidéki birtokára, és férfira többé rá sem néz. Hogy ne is akarja senki megkörnyékezni, hírül adja, hogy jegyese van, az általa kitalált báró Zsupán Kálmán személyében. Ez azonban nem zavarja Dragomir Populescu Moritz herceget az udvarlásban, hiszen őt már az édesanyja is Maricának ígérte, aki nem is kaphatna nála délcegebb, szebb-jobb férjet, gondolja a kissé együgyű férfi. Marica azonban nem hajlik a frigyre, viszont feltűnik neki a korábban Endrődy-Wittengerg grófnál szolgált csinos tiszttartó, Török Béla, akivel azonban meglehetősen szeszélyesen és keményen bánik annak önteltnek minősített belépője miatt. Marica hamar megmutatja, ki az úr a háznál, a szerénységre utasított, önérzetében sértett Tasziló pedig megtudja, hol a helye. A férfinak amennyire tetszik Marica külseje, annyira nem tetszik a viselkedése, hiszen gróf lévén nincsen hozzászokva ahhoz, hogy bárki, főleg egy nő, parancsolgasson neki. De nem tehet mást, mint hogy tűr, saját és húga érdekében, aki a grófnő pártfogoltjaként szintén a birtokra érkezett. 
Tasziló és István, miután véletlenül megtudják, hogy Marica vőlegénye csak kitalált személy, Dragomir "Drakula" Populescu távol tartása érdekében életre hívják Zsupán Kálmánt, aki kuruc képében tipor bele Marica nem éppen nyugodt lelkivilágába. Aki viszont Tasziló idegeit borzolja tovább, amikor nem invitálja be a kastélyba, ahol a társaság mulat, sőt, ezt megfejeli azzal, hogy az öreg szolgálóval, Tschekko-val küld ki neki egy pohár pezsgőt, hogy igyon az úrnője egészségére. Tasziló, heves vérmérsékletét és sértettségét leküzdve megtartja magának a véleményét, majd egymaga kezd énekelni-mulatni az udvaron, amivel óhatatlanul kicsalja a kíváncsi Maricát és társaságát. A nő azt akarja, hogy énekelje el újra a dalt, de Tasziló nem engedelmeskedik a nyers kérésnek, mire Marica megalázza azzal, hogy parancsba adja, szórakoztassa a társaságot, különben kirúgja. Az úrnő és a tiszttartó erős akarata egymásnak feszül; a nő és a férfi új keletű, egymás iránti vonzalma miatt még inkább szikrázik a levegő, de Tasziló nem enged, Marica pedig elcsapja a birtokról. Ekkor toppan be Manja, a cigánylány, és megjósolja a grófnőnek, hogy a következő holdtöltéig szerelembe fog esni egy délceg férfival... 
Amikor Tasziló elhagyni készül a birtokot, Marica újabb szeszélytől – vagy inkább a jóslat ígéretétől hajtva – meggondolja magát és marasztalja.
A tiszttartó munkájának köszönhetően a birtok virágzik, a korábbi ellenszenv helyett a kölcsönös, de még saját maguk előtt is titkolt vonzalom miatt szikrázik a levegő Marica és Tasziló között. Óvatoskodva, eltúlzott udvariassággal szólnak egymáshoz, mindkettő a másikra vár, hogy valljon, a másiktól várják a kezdeményezést, éppen ezért esetlenül bukdácsolnak saját érzelmeiktől hajtva, vicces szituációkba keverve egymást és saját magukat. Nem úgy Liza és István, akik nem szégyellik egymás iránt lobbant szerelmüket, nyíltan rajongva a másikért. Dragomir sem szégyenlősködik és tovább ostromolja Maricát, hiszen a cigánylány által jósolt délceg férfi szerinte csakis ő maga lehet...
Marica és Tasziló ügyetlenül kerülgetik egymást mindaddig, míg a nő udvaroltatni nem kezd magának a tiszttartóval és rá nem veszi, hogy úgy kezelje, mintha nem az úrnője lenne, így végre megtörik a jég. Ám Tasziló nem tud szabadulni a rossz érzéseitől, attól fél, ha felfedi kilétét, Marica félreérti és hozományvadásznak fogja őt gondolni, ami Lizának is ártani fog. Kétségei miatt a legbölcsebb döntésnek azt tartja, ha elhagyja a birtokot, ezért levelet hagy Lizának, amiben elmondja neki, hogy csak az a mentsége a komédiázásra, hogy bármi áron pénzt kellett szereznie. Csakhogy a levelet Dragomir elkobozza Tschekko-tól, és Marica elé tárja annak tartalmát, aki tényleg azt hiszi, hogy a férfi csak a pénzére pályázik azzal, hogy szerelmet hazudott neki, hiszen nem tudja, hogy a Tasziló a tiszttartói állásról beszétl és a húga taníttatására és hozományára szánt pénzről. Az úri társaság előtt porig alázza Taszilót, immár másodszor, kifizeti a jussát és kirúgja. Liza felfedi bátyja kilétét, de hiába derül fény Tasziló valódi személyazonosságára, a szíveken ejtett sebek mélyek. Másnap megérkezik a felmentősereg, Bozsena, Liza és Tasziló nagynénje, aki elmondja, hogy ő vásárolta fel a birtokukat és visszaadja az unokaöccsének, ha megnősül. De persze ő hallani sem akar a nőkről, főként nem a kiszemelt menyasszonyról. A "se veled, se nélküled" helyzetbe Bozsena néni hoz enyhülést, és Marica segítségére siet tanácsaival, aki végül az ígért ajánlólevél helyett szerelmes levelet ad át Taszilónak. Így Liza és István mellett Marica és Tasziló is egymásra találnak végül. 

A 2016. november 25-i premier előadásról...

A közönséget a vidéki Erdélybe repítő történetet és az azt megelevenítő szólistákat, kóristákat, táncosokat, zenészeket telt ház várta. A jelmezek és a díszlet jól visszaadta darab miliőjét, nem volt királyi pompa és nem is volt szükség rá; a színpadra álmodott vidéki birtok és az úri, illetve szolgálói státuszt jelző ruhák kellőképpen szolgálták a szólisták által prezentált történetet.

Fischl Mónika előtt nem ismeretlen Marica karaktere, játszotta már többször, és ez látszott is rajta. Élvezte a szerepet, és nagyon jól állt neki a szerelemtől elzárkózó, gúnyos, kemény, ám mégis törékeny és esendő nő karaktere, aki hol tüzes, hol olyan, mint a jég, ha a tiszttartóról van szó, és aki végül saját fogadalma ellenére mégis szerelembe esik. A hangja szárnyalt, magával ragadta a nézőt. És, ahogy a Chicagói hercegnő Mary-jeként, úgy Maricaként is megmutatta, hogy táncolni is tud, nem csak énekelni. Élvezetes nézni, amikor kicsit kimozdítják a primadonnát a komfortzónájából, aki így meg tudja mutatni, hogy nem csak énekelni tud, hanem bolondozni, mulatni is, átlényegülni egy picit szubretté akár, így nagyobb a játéktere.

Dolhai Attila most először lépett színpadra Taszilóként, de a fogadtatásból, a közönség tetszésnyilvánításából egyértelmű volt, hogy kiállta a próbát. Karizmatikus, tiszttartóvá "lefokozott", határozott gróf az ő Taszilója, aki a családi vagyon elherdálása feletti szégyenében és a testvéri szeretettől hajtva, egy gróf számára szokatlan és méltatlan helyzetbe sodorja saját magát, de próbálja a legjobbat kihozni belőle. Nőbolond létére első pillanatban megakad a szeme a szép grófnőn, de új társasalmi státusza és büszkesége miatt látszólag nem sok babér teremhet neki. Nagyon jól álltak neki a sírva vigadós jelenetek, most is mély drámaisággal játszott, érezte és éreztetni is tudta a közönséggel a megalázott ember tehetetlen dühét és fájdalmát. A hangja erősen, szépen szólt, váratlan magasságokat énekelt ki, és bár két-három alkalommal hallatszott egy röpke pillanatnyi bizonytalanság a hangján, egyértelmű, hogy jól eltalálta Tasziló karakterét, és a még nagyobb lazaságot is megtalálja hamarosan ebben a szerepben is.
Mónika és Attila most is remek párost alkottak, nagyon jó együtt látni és hallani a primadonna-bonviván párosukat, nem csak azért, mert jól mutatnak egymás mellett, hanem azért, mert érzik egymást, és összeszokott párost alkotnak. Nem csak drámázni, hanem komédiázni is tudnak egymással, illetve a többi szereplővel is, és amennyire határozottak a karaktereik, olyannyira bizonytalanok, már-már ügyefogyottak a két hezitáló szerelmes szerepében.

Liza és István szerepében a régről összeszokott páros, Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté bolondozott. A szubrett és a táncoskomikus felelősek a jókedvért az operettekben, ők a táncoslábú, virgonc duó, akik körül a vicces szituációk kerekednek, illetve akik saját magukat és másokat is komikus helyzetbe tudják sodorni röpke pillanatok alatt, és akik leginkább egymással vannak elfoglalva. Ebben a darabban azonban a szubrettnek a bonvivánnal is szinte ugyanannyi közös jelenete van, mint szokásos párjával, hiszen ők testvérek. A testvéri szeretet ábrázolása természetes és érezhető, a második felvonás drámai jelenetében megható.
A táncoskomikus pedig a kuruc Zsupán Kálmánnak öltözve a primadonnával évődik sokat, aki szinte átveszi egyes jelenetekben a szubrett szerepét, hogy együtt ropják a csárdást.
Szilvi és Máté megbízhatóan, óraműpontossággal működnek együtt, a premier napján azonban Szilvi picit visszafogottabbnak hatott, Máté volt inkább elemében – úgy, hogy most nem lőtt túl a célon, mint ahogy sokszor érzem –, minden megmozdulása és beszólása kiváltotta a közönség tetszését. Jó a karakter, könnyű a víg kedélyű István-Kálmánnal dolgozni, míg Liza karaktere egyensúlyoz a kishúg drámai és a szerelmes fruska könnyed pillanatai között. Karaktereiket tekintve egyértelmű, hogy a szubrett és a táncoskomikus csupán "másodhegedűs" a primadonna és a bonviván mellett, akik uralják a teret játékukkal, áriáikkal és közös jeleneteikkel.

Földes Tamás imádni valóan bolondos vagy talán imádni való bolond volt Dragomir Populescu Moritz herceg bőrébe bújva. Hangszínével és hanghordozásával, mozdulataival egyaránt mutatta a herceg nem éppen erős intellektusát. Marica iránti érzései sokkal inkább hatottak ifjúkorából megőrzött és továbbörökített rajongásnak, mintsem szerelemnek, amit a szülők által elrendezni kívánt házasság ötlete táplál. Olyan ő, mint egy gyerek, akinek odaígérnek egy drága, csillogó játékszert, és aki a hatalmas szülők támogatásának biztos tudatával a háta mögött odamondogat az erősebb fiúnak, mert megteheti, hogy "erőből" kommunikáljon, de amikor ez az erősebb fiú – Tasziló – felfedi valódi énjét, és a csillogó játékszer is felé hajlik, akkor már csak nosztalgiával gondol az elszalasztott majdnem-lehetőségre és félreállva szinte asszisztál, hogy ők ketten egymáséi lehessenek.

Lehoczky Zsuzsa alakította Tasziló és Liza nagynénjét, Bozsena-t. Édes-drága-aranyos Lehoczky Zsuzsa! Nyílt színi tapsot kapott, amikor a színpadra lépett, és ez olyan természetes az ő státuszában, mint a levegővétel. Tündéri, ahogy a méreteit tekintve apró grófnő a határozottságával és furfangos gondolkodásával fölé kerekedett bárkinek, legyen szó saját alkalmazottjáról, a hercegről vagy saját unokaöccséről. Bozsena egy másodperc alatt átlátta a Marica és Tasziló által összekuszált szálakat, egyből kiszimatolva, hogy unokaöccse heves reakciói a grófnő iránt egyértelműen a szerelem jelei, nem az utálaté. Bozsena energikus, imádni való, "mindenki nagymamája" típusú karakter, akinek - bár csak a harmadik felvonásban lép színre – jól hangsúlyozott beszólásai mindig célba találtak.
Dézsy Szabó Gábor játszotta Bozsena alkalmazottját, Kudelka-t. Neki sem adatik túl sok színpadon töltött idő a darabban, az erős grófnő mellett úgy játszik, ahogy ő fütyül, még akkor is, ha közben folyton azon morog, hogy az élet eddig mindig azt mutatta neki, hogy lehet az előzőnél is rosszabb gazdája. Vicces szituációk kialakításáért felelős karakter, de nem intellektusával, hanem viselkedésével alakítja ki ezeket a helyzeteket.

A Manja-ként, a cigánylányként színpadra álló Frankó Tünde nem szerepel sok jelenetben, de jelenléte sorsfordító, amikor szerelmet jósol Maricának. Hangja a megszokott erővel és teltséggel, drámaisággal szólt, játéka könnyedséget sugallt.

Ottlik Ádám, mint az öreg szolga, Tschekko, hosszú jeleneteket nem kapott, de megbízhatóan, hihetően hozta a jópofa, gazdájához hű karaktert.

A színház a szinte ismeretlen Chicagói hercegnő után jól bejáratott Kálmán darabot állított színpadra. A Marica grófnő a szerző talán legtöbbször játszott műve, és méltán híres nem csak itthon, hanem külföldön is változatos dallamvilágával. Csárdás, keringő, foxtrott, shimmy és a cigányzene egymást váltják az olyan, operettkedvelők számára ismerős dalokkal, mint a Szép város Kolozsvár, Ringó vállú csengeri violám, Szent Hakabuk, mi van velem?, Ne szólj, kicsim, ne szólj!, Hej, cigány!, Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket!, Shimmy...

A próza humora segíti az értő és fogékony nézőt a teljes ellazulásban, hogy aztán járjon a lába a zenére a színészekkel, táncosokkal, akik a színpadon ropják. Mindehhez persze a zenekar adja az alapot, akik az operai magasságokra jellemző áriák, a cigányzene vagy épp a jazz-re, foxtrottra hajazó dallamokat is ugyanolyan magabiztossággal játszották Makláry László karmester és zenei vezető dirigálása alatt. Kálmán egyes dallamai, dalai át-átköszönnek más művekbe vagy művekből, így A Bajadérból vagy épp a Chicagói hercegnőből is ismert dalok is megszólaltak, de számomra nem hatottak zavaróan, lévén igencsak kedvelem mindet, így nem bántam, hogy most is hallhattam őket picit másképp.

A Marica grófnő igazi, hamisítatlan, nagyoperettekre jellemző történet, ahol a primadonna és a bonviván egymásba szeret, majd nehézségek árán egymáséi lesznek. A bonyodalmat azonban ebben az esetben nem a társadalmi különbségek okozzák, mint Kálmán más műveiben, például A Csárdáskirálynőben vagy A Bajadérban, hanem az érzelmek kavalkádja, a hazugságokba való belegabalyodás és az ebből egyenesen következő félreértések. És persze a levél, mert Kálmán darabjaiban, úgy tűnik, mindig van egy sorsfordító levél...

A premieren a színészek, táncosok, az énekkar és a zenészek mellett a közönség sem maradt el az elhivatottság tekintetében. Az első perctől kezdve együtt élt a darabbal, a poénok ültek, értő fülekre és szívekre találtak, a vérpezsdítő dallamokat pedig végig tapsolva kísérte végig. Az állótaps kiérdemelt volt, hiszen fergeteges előadást varázsoltak a színpadra.

Ki nézze meg az előadást?

Aki felhőtlen szórakozásra vágyik és szereti az operettet, az ragadja meg az alkalmat és látogasson el valamelyik Marica grófnő-re, nem fogja megbánni, mert Kerényi Miklós Gábor rendező, a Kálmán darabok avatott szakértője nagyon jó előadást állított a színpadra, a társulat pedig igazán kitesz magáért, hogy a közönség jól érezze magát, és emellett ők is élvezik a játékot.

Aki  nem szereti az operettet, a "nagy éneklést", áriákat, a táncot-mulatást, a magyar virtust, netán a biztos happy end-et, az keressen más előadást. Vagy esetleg tegyen egy próbát, hátha ez lesz az, ami által megszereti az operett műfaját...


Egy szerelem pillanatai:
https://www.facebook.com/156160024441832/photos/?tab=album&album_id=1273040289420461







2016. november 27., vasárnap

“The Csárdás Princess” In London! The Budapest Operetta and Musical Theater's World-Tour Continues


Imre Kálmán's operetta, "The Csárdás Princess" (or as we Hungarians say "A Csárdáskirálynő", or "Csardasfürstin" in Germany) is timeless and it seems to be eternal. This operetta is known all around the world and it makes Hungary proud. And it is 100 years old! 

So to celebrate this "eternal lady", the Budapest Operetta and Musical Theater and the Balassi Institute brings a concert version to London after Vienna, Brussels, Moscow and New Delhi with the soloists (Mónika Fischl - Sylvia, Attila Dolhai - Edwin, Szilvi Szendy - Stasi, Máté Miklós Kerényi - Boni) and a chamber orchestra of the theater. 




Date and location:
Monday 28 November 2016, 7 pm
St Paul's Church Covent Garden, Bedford Street, London WC2E 9 ED

Since I saw this operetta several times in the Budapest Operetta and Musical Theater with this cast and I saw this particular concert version in Balassi Institute Budapest, I highly recommend visiting to the St Paul's Church. 

An article and the Balassi Institute London's publication on this event can be available here:




2016. november 24., csütörtök

Happy Thanksgiving Day!




Have yourself ... not a merry little Christmas yet, but a wonderful day! 

Happy Thanksgiving to all of the people involved in this old traditional holiday! 

There are so many beautiful things we can be THANKFUL for in our lives, so keep them in mind every day!





2016. november 12., szombat

† Kocsis Zoltán † Leonard Cohen †



Egy magyar és egy kanadai férfi. Két hatalmas művész. 
Nyugodjanak békében...

*

A Hungarian and a Canadian man. Two powerful artist. 
Rest in peace...



2016. október 31., hétfő

Forradalom a Budapesti Operettszínházban - Lady Budapest


Az 1956. októberi forradalom és hősei, illetve az önfeláldozó szerelem áll Tábori György Utazás című regényének a középpontjában, amelyből Kocsák Tibor és Miklós Tibor írt musicalt két évtizeddel ezelőtt. Idén, a forradalom 60. évfordulója adta az ihletet a Budapesti Operettszínház alkotó stábjának, hogy műsorra tűzze a drámai darabot. A premier 2016. október 21-én volt, de Utazás helyett Lady Budapest címmel.

Lady Ashton, az angol arisztokrata hölgy megtapasztalta az esztelen öldöklés őrületét Magyarországon, egyben rátalált az igaz szerelemre is. A magyar forradalom kitörésekor éppen Budapesten tartózkodik, hogy – férjét elhagyva – szerelmével, az egyetemi tanár Veres Pállal legyen. Amikor a férfi megsebesül, Lady Ashton gondolkodás nélkül magával viszi, hogy repülővel elhagyják az országot, ám a szovjet sereg bevonulása és a megtorlások útjukat állják. A repülőtéren, ahol több külföldi várja, hogy kimenekítsék az országból, útjukat állja a komor tény: nem száll fel egyetlen repülőgép sem, így a repülőteret irányító szovjet felügyelő írásos engedélyt ad át nekik, ami alapján autóbusszal hagyhatják el az országot Ausztria felé. 
A buszsofőr, Robi  feladata, hogy a csapatot Bécsbe szállítsa. Az útitárssá vált csapat tagjai az angol újságíró, Cotterill, aki anno odaadása és a magyar főváros iránti szeretete miatt elnevezte az angol nőt Lady Budapestnek; az amerikai család Mr. és a harmadik gyermekükkel várandós Mrs. Rhinalder és két gyerekük; az izraeli követ, Avron; a német házaspár, Herr és Frau Kretschmer és az olasz lány, Maria Falucci, aki magához vett egy elhagyott magyar csecsemőt, hogy kimenekítse a pokollá vált országból. A sebesült, lázzal küzdő Veres inkognitóban, magát angol üzletembernek kiadva, kétségek között száll fel a buszra Lady Ashton oldalán, de úticéljukat, Bécset nem érik el, mert a határ mellett állomásozó szovjet hadtest vezetője, Szurov őrnagy feltartóztatja a csapatot azzal, hogy csakis új, felsőbb parancs alapján engedheti őket tovább. A halálra rémült csapatot a besúgónak sem utolsó Csepege hoteljében szállásolják el az engedély megérkezéséig. 
Szurov felfigyel a gyanúsan viselkedő, beteg "angol üzletemberre", miközben nem tudja elnyomni Lady Ashton iránti vonzalmát. A külföldiek próbálnak bizakodva hozzáállni a történésekhez, ám amikor Veres felfedi előttük kilétét, nem tudják elnyomni a túlélési ösztön sugallta ellenérzésüket a biztonságukat veszélyeztető párral szemben. 
Veres tanítványa, a forradalmár Éva és szintén forradalmár apja felajánlják Lady Ashton-nak, hogy az öreg átviszi őt és Verest csónakkal a tavon a túlpartra. Lebukásuk szinte törvényszerű, a szovjetek elhurcolják Verest, Lady Ashton-nak pedig amellett, hogy szerelme életéért kell rettegnie, szembe kell néznie az addig készséges külföldiek haragjával is, hiszen az ő szabadulásukat és biztonságukat, akár életüket is veszélybe sodorták az akciójukkal. A nő Veres életéért cserébe felajánlja testét Szurovnak, de a férfi elutasítja. A szovjet őrnagy elengedi a külföldieket, közöttük Lady Ashton-t is, a nő azonban nem tudja hátrahagyni Verest. Amikor Szurov elővezetteti Verest, hogy átengedje őt is a határon, a férfi ellenáll, mert azt hiszi, így akarják kivégezni őt, menekülés közben hátba lőve. A tragédia Éva, a forradalmár lány betoppanásával következik be, ami a két, gyűlölködő férfi vesztét okozza.

Az október 22-i, 15 órás előadáson Janza Kata bújt a címszereplő Lady Budapest bőrébe, vagyis ő játszotta Lady Ashton-t. Nem véletlen, hogy mindkét nevet felemlítem, ugyanis kettősséget éreztem a szerepformálásban. Kata erős hangja, határozott, kemény kiállása nagyon jól támogatta egy, a szerelme kimenekítéséért mindenre elszánt nő ábrázolását, a néző érezhette rajta, hogy fogcsikorgatva végig fogja küzdeni a magánháborúját. Ugyanakkor Lady Ashton, az angol arisztokrata nem igazán volt jelen, nem éreztem a finomságát, a törékenységét, azt az elveszettséget, amit egy felsőbb körökben mozgó úrinő érezhet egy háborús helyzetbe csöppenve, amikor nem áll mögötte a máskor oly biztos, társadalmi helyzetéből adódó és vele járó erkölcsi és tárgyiasult, illetve személy(ek)hez köthető támasz. Egy olyan nőt láttam, aki lehetett volna akármely másik ország szülötte, mindenféle társadalmi rang nélkül, aki önnön elhatározásból kezébe veszi egy ember sorsát. 

Veres Pál egyetemi tanárt, sebesült forradalmárt Szabó P. Szilveszter játszotta. A karakter egyszerre ábrázolta az egyén tragédiáját, ami a szovjetek kezébe került forradalmárok szomorú osztályrésze volt, és egy egész nemzet poklát, amit egy idegen hatalom könyörtelen vasmarka hozott el a megtorlással. Amennyire hálásnak, olyannyira hálátlannak is tűnik ez a szerep. Az előadás egészében azt éreztem, hogy Veres ott van a színpadon, mégis háttérbe szorul, mert sokszor "csak" szenved, delirál, alszik, vagyis tulajdonképpeni fő karakter léte ellenére inkább vezérszál és mozgatórugó. Így a számos mellékszereplőre terelődött a figyelmem, míg Veres a saját kis külön világában mozgott a darab legnagyobb részében, Lady Ashton-on, Szurov-on, Éván és az apján kívül mással nem kommunikált. A nézőnek együtt kellene éreznie a karakterrel, drukkolni neki, hogy ne bukjon le, és sikerüljön átjutnia Ausztriába, de valahogy engem nem igazán foglalkoztatott Veres mint az egyén sorsa, a sokszereplős darabban kissé elveszett a karaktere.
Szilveszter dalai, Katával énekelt duettjei szépek, erősek voltak, de úgy érzem, hogy magáról Veres Pálról nem tudtam meg szinte semmit, ami azt mutatja, hogy ő nem annyira alanya, mint inkább tárgya, eszköze a történetnek.

A Szurov-ot alakító Földes Tamás lopta el számomra a show-t. A három fő karakter közül őt éreztem a legbiztosabbnak, a legmeghatározóbbnak; nem játszott, hanem ő maga volt az a szovjet katonatiszt, aki szeretett hazájától távol küzd a démonaival, szembesülve egy idegen ország megvetésével és gyűlöletével, parancsot teljesítve. Fehér lovon, diadalmasan, erősen érkezett a darabba, meghasonulva hullott a porba. Mind prózában, mind énekben erőteljes volt, hangulatváltozásai hihetőek és meggyőzőek voltak. Szurov döntésein emberi sorsok, életek múltak, és ő érezte is ennek a súlyát, katonaként megküzdött vele, de emberként nem bírta a terhet, így a bukása szükségszerű volt. 
A Távol Moszkvától című dala az egyik csúcspontja volt az előadásnak, megmutatva az embert a parancsot teljesítő katona mögött.

A külföldiek csapatából az újságírót, Cotterill-t alakító Németh Attila emelkedett ki. Karizmatikus személyiség, a határozott, sokat látott sajtós karaktere illett hozzá. Amikor a színpadon volt, jelenlétével vonzotta az ember figyelmét, tekintetét. Cotterill régről ismerte Lady Ashton-t, tudta, hogy diplomata feleség, így feladhatta volna Verest Szurovnak saját és társai meneküléséért cserében, de nem tette. Nyugodtságával a józan észt képviselte a darabban, a végjátékban ő volt, aki támaszt nyújtott a megtört asszonynak.

A Rhinalder család feje, Angler Balázs ismét eszembe juttatta a kérdést, hogy miért nem látni ezt a fiatal, jó kiállású, jó hangú, vonzó színészt főszerepben... Nyilván nem a nézőn múlik a választás, de én örülnék, ha több nagyobb lehetőséget kapna. Talán az Ének az esőben elhozza majd az áttörést? Mindenesetre örülök a darabbeli lehetőségének, természetességével, aggódó, de nyugalmát megőrző családfőként jó ellenpólusa volt a feleségét alakító Dancs Annamarinak, akinek a karaktere, a harmadik gyermekét váró asszony képviselte az anyatigrist a társaságban.

Az izraeli követ, Avron szerepében Veréb Tamást láttuk. Ő képviselte a rettegést, a néma megadást a csapatban. Első pillanattól kezdve látszott rajta, hogy ez a szelíd fiatalember bármelyik pillanatban összeroppanhat, és képtelen úrrá lenni zsigeri félelmén: a szovjet katonák durva, erőszakos mulatozása elől az asztal alá bújt, a kihallgatása alatt bevizelt. Csak túl akart élni, leszegett fejjel, láthatatlanná válva. Ellenpólusa volt a Maria-t alakító Simon Panna, aki egy csecsemőt menekített magával és akit vőlegénye várt otthon. Fiatal, életerős lány, akinek a halál árnyékában sem törik össze a lelke, és inkább a testi örömökbe menekül a buszsofőrrel, mintsem leszegje a fejét és megadja magát a sorsának. A buszsofőr, Robi bőrébe Kerényi Miklós Máté bújt, akinek magabiztos, hangoskodó jellemét fokozatosan töri meg a kétségbeejtő helyzet. Az ő karakteréhez fűződik a darab két olyan jelenete, ami kilóg egy kicsit a történet sodrából. Az első a buszos utazás, ami túl hosszúra sikeredett az én ízlésem szerint, amikor is percekig nem történt semmi, csak párszor megfordult a busz a tengelye körül, miközben az úton elhaladó tájat a díszletre vetítették (néha mintha pont ellenkező irányba haladtak volna a fák, mint kellett volna) és az utasok zötyögtek az üléseken. A másik pedig Robi Monte Carlo című dala, ami zeneiségét tekintve tér el a darab egészétől, bár üzenetét tekintve érthető és elfogadható a mulatókat idéző hangulat megjelenítése a rettegő, elvágyódó ember előadásában. A dalt a szovjet kapitánnyal való afférja után énekli; ez a katona kemény, erkölcseit és hajtóerejét tekintve teljesen más, gyászosabb, ugyanakkor egyértelműbb színt mutat, mit Szurov. Braga Nikita személyesítette meg a karaktert, aki igazán élővé tette az orosz akcentust.
Kretschmer-ék, a Peller Anna és Pálfalvy Attila által megformált németek jelenléte egy kis humor tcsempészett a komor darabba, megmutatva, hogy Frau Kretschmer szeret táncolni, de Herr Kretschmer csak úgy táncolhat, ahogy az asszony fütyül. Nem jelentős karakterek, a hiányuk tulajdonképpen fel sem tűnne. 
Csepege, a hotel tulajdonosa, vagyis Dézsy Szabó Gábor, a tenyérbemászó modorú besúgó szerepet játszik Veres bukásában; magyarként bármikor kész honfitársai ellen cselekedni, arra hajlik, ahonnan jót, vagy legalábbis kevésbé rosszat vár, illetve kaphat. Dézsyt először láttam negatív szerepben, kellőképpen tudtam utálni a karakterét. Ellenpólusa az öreg forradalmár, Ottlik Ádám, aki saját biztonságát is sutba vágja, hogy segítsen a forradalmár egyetemistáknak, közöttük lányának, Évának, illetve aki gondolkodás nélkül csónakba száll, hogy átvigye a túlpartra Lady Ashton-t és Verest, kockáztatva saját életét.
Éva, Szinetár Dóra, a szerelmes egyetemista és párja, a Cseh Dávid Péter által megformált Péter elkötelezett forradalmárok, akik végig hisznek ügyük szentségében, és végül életüket adják érte. Nem nagy szerep az övék, de híven mutatja be a mindenre elszánt fiatalok erejét. Még kisebb szerep jutott Horváth Dánielnek, az elfogott forradalmárnak, de az ő karakteréhez fűződik a darab csúcspontja, amikor elkezdi énekelni a Szózatot, amihez csatlakoznak a szólisták és a kórus.

Somogyi Szilárd nagy volumenű, izgalmas, megható darabot rendezett a feszültséget végig fenntartva, amit a zene és a Silló István által dirigált zenekar maga is megkövetelt. Ló, platós teherautó, busz és tank is megfordultak a színpadon, vetítéssel, lövésekkel és tömegjelenetekkel fokozták a forradalmi hangulatot. A forradalom vérbefojtása, a kudarcra vagy inkább halálra ítélt szerelem története önmagában sem könnyen emészthető tartalom, de ami valójában meghatározza a hangulatot, az a zene. Végig (néha talán túlságosan) feszes tempót követ és követel a színészektől, komor, néha töprengő, máskor emelkedett, ugyanakkor kétségbeesett. Hangzását, illetve hangulatát tekintve inkább rockoperának nevezném, mintsem musicalnek, a zene szinte végig jelen van, ritkán ad teret a prózának. Ambivalens érzés fogott el a nézőtéren ülve, mert nem tudtam eldönteni, hogy a zene szolgálja a történet kibontását és alakulását, vagy pedig egy erős zenei művet hallok, amely tartalmának pontosabb megértését a színészek egyértelműsítik. Mindez azonban cseppet sem negatív, mert csak azt mutatja, hogy a darab mind zenei, mind dramaturgiai, illetve színjátszási szempontból jól sikerült (bár a néhol túlpörgetett zenei tempó és a picit bukdácsoló hangosítás rontott az összképen).

Remek előadás volt, az állótaps azt mutatta, hogy nem hagyta hidegen a nézőket a színészek játéka, a látvány és persze a markáns zene, amely mind méltó az '56-os megemlékezéshez. A színház másik "forradalmi" darabjához, a Marie Antoinette-hez mérten úgy érzem, hogy sokkal erősebb darabot és előadást hoztak létre az alkotók, és várom az alkalmat, hogy a másik szereposztással is megnézzem.







2016. október 2., vasárnap

Recirquel Újcirkusz Társulat - A Meztelen Bohóc


A Bohóc élete véget ér. Útja végén le kell vennie a nagy, fodros gallért és hátra kell hagynia. De mi lesz a Bohóccal, akinek egész élete a komédiázásról, a nevettetésről, a produkcióról szólt? Elindul egy lelki utazásra, a múltba, ahová magával viszi a nézőket is és megmutatja nekik, mi történik a függöny mögött, mi volt az ő élete. Közben szórakoztatja, provokálja a közönséget, így az interakció sem maradhat el. Nevettet, miközben leveti az álarcát megmutatva lelkének mélységeit, és míg a közönség nevet, ő belül sír. És az utazás végén belép a fénybe...

Mindez akár egy színházi előadás is lehetne, de nem az, illetve nem csak az. Ez ugyanis cirkusz, ahol artisták mutatnak be gyönyörű gyakorlatokat látszólag játszi könnyedséggel, de ahol nagy szerepet kapnak a táncosok is, minden jól megtervezett koreográfia szerint zajlik a színpadon, klasszikus zenével kísérve, ami ugyanolyan hangsúlyos szerepet kap, mint a bohóc prózája. Újfajta cirkusz ez, kerek porond helyett színházi környezetbe helyezve, miáltal személyesebb, intimebb, éppen ezért komplexebb. 

A Bohóc álarca mögé bújt színész, Egyed Brigitta nem az a művész, akitől az ember bohócfóbiája előbújik. Nem, ettől a közvetlen bohóctól nem kell félni, csak bele kell nézni a szemébe, el kell fogadni a felénk nyújtott kezét, megfogni, és menni vele az úton. És miközben elkísérjük utolsó útján, nincs más dolgunk, mint rácsodálkozni a fiatal, egytől egyig szép artistákra, gumiasztalosokra és táncosokra, hagyni őket, hogy kirántsanak minket egyéni kis világunkból és engedni,  hogy saját testi és lelki erejük, illetve a fizika segítségével elvarázsoljanak minket. 

Egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy kíváncsi izgalommal várom az októberi előadást, és most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondjam, megérte a várakozást. A két óra gyorsan elrepült, miközben megannyi szépséget és humoros jelenetet láttam, és magával ragadó zenét hallottam. Rácsodálkoztam, hogy ezek a fiatal artisták (Farkas László, Herczeg Richárd, Illés Renátó, Lakatos Leonetta, Pintér Áron, Veress Zsanett, Wittmann Csilla) milyen profizmussal és természetességgel adják elő a számaikat talajon, dróton, rúdon, kötélen, selymen, magasból lógó kockán, mindezt biztosítókötél nélkül, miközben az arcukon szinte nyoma sincs az erőfeszítésnek. Mozdulataik megtervezettek, kiszámítottak, begyakoroltak, de nem gépiesek, sokkal inkább légiesek, arcjátékuk pedig kifejező. 

Köszönet Vági Bence társulatának az élményért, a többi előadás megtekintése tervbe véve!

A Meztelen Bohóc műsorfüzete itt tekinthető meg:

Az előadás a Művészetek Palotájában december 15-16-17-én is látható még, aki ki akar szakadni egy kicsit a hétköznapokból és új élményre vágyik, az tegyen egy próbát!




2016. szeptember 25., vasárnap

Nemzetközi Csárdáskirálynő - Budapesti Operettszínház


A Csárdáskirálynő örök. És a miénk... Úgy értem, miénk, magyaroké, itthon és külföldön egyaránt. Nem csak azért, mert itthon és külföldön is játssza időről-időre az Operettszínház, illetve más hazai színházak is műsorra tűzik alkalmanként, hanem abból kiindulva, ahogyan fogadja a közönség: örömmel, értőn és megértőn, hálásan.
Az Operettszínház most indult új, Kalandok Éve nevet viselő évadában is megtalálható a darab, és továbbra is nagy sikernek örvend. Így volt ez szeptember 16-án is. 

A pesti Orfeum sanzonett csillaga, Vereczki Szilvia (Fischl Mónika) és a bécsi  herceg, Edvin (Dolhai Attila) ismét szerelemre lobbantak, majd elváltak egymástól, hogy aztán kisebb-nagyobb kitérők és csatározások után egymáséi lehessenek a hercegi szülők, Anhilte és Leopold Maria (Kállay Bori, Csere László) szigora ellenére, valamint a barátok, Bóni és Feri bácsi (Kerényi Miklós Máté, Földes Tamás), no meg az új szerelemre lobbant Stázi (Szendy Szilvi) támogatása és segédkezése mellett. 

Az előadás nagyszerű volt, mindenki hozta azt a magas színvonalat, amit a nézők úgy általában megszokhattak az operettszekciótól. Mindig érezhető az, hogyan viszonyulnak maguk a színészek a darabhoz, saját karakterükhöz, és minél erősebb ez a kötődés, annál jobb lesz az előadás. Ezen az estén nem hibádzott semmi, szívét-lelkét beletette a társulat minden jelenetbe. Érezhető volt az összeszokottság a csapaton, az összhang a párok között. A vidámságuk nevetésre ingerelt, a szomorúságuk kijózanító volt. 

Úgy érzem, hogy a primadonna-bonviván páros, Fischl Mónika és Dolhai Attila az előző két évadban nagyon jól összeszokott, érzik-értik egymást a színpadon, szépek együtt és csodásan szól a hangjuk együtt, egyszóval jó az összhang közöttük. Attila hangján a musicalszínész pályafutás lezárása óta folyamatosan érezhető a változás, a hangterjedelme nőtt, ezen az estén pedig Mónika mellett ő is több pianot használt, ami más dinamikát adott a dalaiknak. Jó őket együtt látni-hallani, szerelmi csatáik nem hagyják hidegen az embert.

Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté robbanékony kis energiabomba külön-külön is, együtt pedig mindig kihozzák egymásból az "őrültet", de az évek alatt összeszokott párosuk nem lép át (vagy csak nagyon ritkán) a "túl sok" kategóriába. Folyamatosan izgő-mozgó, vicces páros, úgy pattognak és táncolnak, hogy az embernek önkéntelenül jár velük együtt a lába, és így volt ez ezen az estén is. 

Kállay Bori és Csere László kettőséből a hercegné karaktere a jelentősebb, neki van lehetősége énekelni, mulatni, táncolni, míg a nagyherceg szerepe prózai, csak a zárójelenetben énekel egy kicsit. Kállay Bori csak a második felvonásban lép színre, de olyan vehemenciával, bájjal és kedvvel veti magát a dolgok közepébe, hogy nem lehet neki ellenállni, nem lehet nem imádni. Egymaga olyan életvidámságot sugároz, ami még a szubrett-táncoskomikus párost is el tudja homályosítani. Akár az "Az asszony összetör", akár a "Hajmási Péter, Hajmási Pál" című dalt énekli, a közönség egy emberként tapsol neki, az ováció pedig nem maradhat el. 

Földes Tamás Feri bácsija letisztult nyugalmat közvetít, miközben szinte újraéli Szilvia és Edvin kapcsolatán keresztül saját fiatalságát és elszalasztott lehetőségét a boldogság iránt. Faragó András Miskája/Alfonza édes-aranyos, jópofa karakter, aki mindig jókor toppan be és akinek mindig van egy jó végszó a tarsolyában. 

A  háborús hős Schulteis (Bálint Ádám), a poszttraumás stressztől sújtott katona és Rohnsdorf ezredes (Dézsi Szabó Gábor), a hátország és a hercegi család viszonylagos nyugalmában mozgó és onnan irányító katona karaktere jelzi talán leginkább, hogy a szerelmi csatározáson messze túlmutató és annál sokkal komorabb időszakban játszódik a történet.

Hibátlan, teltházas előadás volt, az állótapsot és az ovációt megérdemelte a társulat, és ezt nem az elfogultság mondatja velem. Volt szerencsém ugyanis olyan közegben ülni, ahol több külföldi szót - angolt és olaszt - hallottam a kezdés előtt és szünetben, mint magyart, és ezek a nézők egészen biztosan nem tartoznak a teátrum törzsközönsége közé. Egy idős házaspár ült le a szünetben mellém, ugyanis késve érkeztek, így a sor széléről kellett nézniük az első felvonást, de a szünetben elfoglalhatták saját helyüket. Szóba elegyedtünk, így megtudtam, hogy Kanadában élnek, de időnként hazalátogatnak és most végre megnézhetik A Csárdáskirálynőt. Hosszú évek óta nem jártak az Operettszínházban, és csak a youtube-on szoktak nézegetni a színházhoz köthető videókat, érdeklődtek, hogy milyen darabok szerepelnek most a repertoáron. Nagyon tetszett nekik az előadás, egyként varázsolta el őket a csapat és az, amit láttak-hallottak. Csak dicsérő szavakat mondtak és külön kiemelték, hogy milyen jó az, hogy ennyi fiatal van nem csak a színpadon, hanem a nézőtéren is, és kellemesen meglepődtek azon, hogy teltház van, ami náluk, Kanadában nem annyira jellemző a színházakra. Mesélték, hogy a Zeneakadémián jártak előző nap a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertjén, és ott is sok fiatalt láttak. Örültek, hogy a kultúra ilyen vonzó itthon minden korosztály számára. És ezzel csak egyetérteni lehet, még akkor is, ha esetleg az én viszonylatomban talán mást jelent a "fiatal" jelző, mint az ő esetükben.
A mögöttünk ülő társaság magyarul-olaszul beszélő tagjainak reakciói, hangos bravói Mónika és Attila dalai, illetve a táncos-mulatós jelenetek után is azt mutatják, hogy mind a darab, mind a színészek elnyerték az ő tetszésüket is, és amit az Operettszínház mutat, az nem csak nekünk, törzsközönségnek tetszik, hanem mások, így külföldiek által is szerethető, és ők úgy mennek haza, hogy hírét vihetik a színháznak. 
Lehet, hogy a Csárdáskirálynő mégsem csak a miénk sem itthon, sem külföldön? 

Aki esetleg nem látta még vagy újra szeretné látni a darabot, az év hátralévő hónapjaiban még megnézheti: http://www.operett.hu/musor/kalman-imrea-csardaskiralyno/2/6740/12





2016. szeptember 18., vasárnap

Paralimpia 2016 Rio


Rohan az idő, és ez nem olcsó frázis, hanem tény. Még most drukkoltunk a magyar olimpiai csapatnak, akik 8 aranyéremmel, 3 ezüstéremmel és 4 bronzéremmel gazdagították az érmek öröklistáját. 
Felemelő, euforikus pillanatokat éltek át és velük mi is, itthon, ugyanakkor sok csalódás, bánat is jutott, amiben megint csak osztoztunk velük. Szeretni való, csodálatraméltó sportemberek ők, minden elismerést megérdemelnek, de nem csak az érmesek, hanem a "csak" pontokat érő helyezéseket elérők is, illetve azok is, akiknek sajnos nem sikerült ez a bravúr. Szerintem már magában az a tény, hogy egy versenyző teljesíti az olimpiai szintet és indulhat a játékokon, megsüvegelendő teljesítmény.

És, ahogy elkezdődött, úgy véget is ért a paralimpikonok versenye is, ahol szintén csodás eredményeket ért el a magyar csapat. 1 arany-, 8 ezüst- és 9 bronzérem lelt magyar gazdára!
Persze mindig az érmesek azok, akiknek a neve többször elhangzik, akikről többet írnak, ami talán érthető, illetve elfogadható, ám azok érdemeit sem szabad elvitatni, akik nem állhattak fel a dobogóra. De szerintem meg kell mutatni a teljes dicsőségtáblát, mert amit ezek a hatalmas szívvel és küzdeni akarással dolgozó, testi vagy értelmi fogyatékkal élő sportemberek véghezvisznek, az minden tiszteletet és figyelmet megérdemel, és nem csak saját versenykategóriájukban hősök ők, hanem még az egészséges embereknek is példát mutatnak. Hiszen tudjuk, hogy olyan sok kifogást találunk arra, hogy miért nem sportolunk... Ők viszont nem keresnek semmiféle kifogást.

Örülök, hogy legjobbjaink az ő esetükben is állami javadalmazásban részesülnek, de úgy gondolom, hogy közelíteni kellene egymáshoz a két csapat legjobbjainak járó juttatást, sőt, el kellene törölni a különbséget a sportszerűség jegyében.

Gratulálok és köszönöm, amit tesztek!


SportágVersenyzőKategóriaVersenyszámEREDMÉNY
ASZTALITENISZArlóy ZsófiaSF8egyéni5. hely
ASZTALITENISZBerecki DezsőSM9egyéni9-11.hely
ASZTALITENISZCsonka AndrásSM8egyéniezüstérem
ASZTALITENISZCsonka András - Zborai GyulaTM6-8páros5. hely
ASZTALITENISZMajor EndreSM1egyéni4. hely
ASZTALITENISZPálos PéterSM11egyénibronzérem
ASZTALITENISZZborai GyulaSM8egyéni9. hely
ATLÉTIKABiacsi BernadettT201500m5. hely
ATLÉTIKABiacsi IlonaT201500mezüstérem
ATLÉTIKABiacsi IlonaT20400m8. hely
ATLÉTIKACsontos PiroskaT20400m6. hely
ATLÉTIKACsontos PiroskaT20távolugrás8. hely
ATLÉTIKAKálmán KrisztinaF32súlylökés6.hely
ATLÉTIKAKeresztesi ErikaT20400m7. hely
ERŐEMELÉSMezei Katalin-50 kkegyéni9. hely
ERŐEMELÉSSas Sándor+107kgegyéni5. hely
ERŐEMELÉSSztanó György-54 kgegyéni8. hely
ERŐEMELÉSTunkel Nándor-49kgegyénibronzérem
EVEZÉSLőrincz KrisztinaASegyes11. hely
JUDOBurányi Flóra-57kgegyéni7. hely
JUDOSzabó Nikolett-70 kgegyéni5. hely
KEREKESSZÉKES TENISZNémeth Roland -egyéni17. hely
KEREKESSZÉKES VÍVÁSDani GyöngyiBpárbajtőr9-12. hely
KEREKESSZÉKES VÍVÁSDani GyöngyiBtőr6. hely
KEREKESSZÉKES VÍVÁSDani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák ZsuzsannaCSAPATtőr csapatezüstérem
KEREKESSZÉKES VÍVÁSDani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Veres AmarillaCSAPATpárbajtőr csapatbronzérem
KEREKESSZÉKES VÍVÁSHajmási ÉvaAtőr8. hely
KEREKESSZÉKES VÍVÁSKrajnyák ZsuzsannaApárbajtőr4. hely
KEREKESSZÉKES VÍVÁSKrajnyák ZsuzsannaAtőrbronzérem
KEREKESSZÉKES VÍVÁSMató GyulaBpárbajtőr9-12.hely
KEREKESSZÉKES VÍVÁSOsváth RichárdAkardezüstérem
KEREKESSZÉKES VÍVÁSOsváth RichárdAtőrezüstérem
KEREKESSZÉKES VÍVÁSVeres AmarillaApárbajtőr5. hely
KERÉKPÁRButu Arnold CsabaTandemOrszágúti kerékpár22. hely
KERÉKPÁRButu Arnold CsabaTandemOrszágúti kerékpárnem indult
KERÉKPÁRButu Arnold CsabaTandempályaverseny 1000m11. hely
KERÉKPÁRButu Arnold CsabaTandempályaverseny 4000m15. hely
PARAKAJAKRozbora AndrásKL2200m7. hely
PARAKAJAKSuba RóbertKL1200mezüstérem
PARAKAJAKVáczi AnitaKL1200m6. hely
PARAKAJAKVarga KatalinKL2200m5. hely
SPORTLÖVÉSZETDávid KrisztinaP2légpisztoly 10m5. hely
SPORTLÖVÉSZETDávid KrisztinaP4pisztoly 50 m vegyes23. hely
SPORTLÖVÉSZETGutisatti GyulaP3pisztoly 25 m18. hely
SPORTLÖVÉSZETGutisatti GyulaP1légpisztoly 10m12. hely
SPORTLÖVÉSZETGutisatti GyulaP4pisztoly 50 m vegyes20. hely
TRIATLONBoronkay PéterPT4egyéni9. hely
ÚSZÁSAdámi ZsanettS2100m hát4. hely
ÚSZÁSAdámi ZsanettSB350m mell14. hely
ÚSZÁSAdámi ZsanettS250m hát6.hely
ÚSZÁSEngelhardt KatalinS550m pillangó10. hely
ÚSZÁSEngelhardt KatalinSB5100m mell10. hely
ÚSZÁSEngelhardt KatalinS550m gyors16.hely
ÚSZÁSIllés FanniS6100m hát9. hely
ÚSZÁSIllés FanniSB5100m mell5. hely
ÚSZÁSIllés FanniSB5100m gyors10.hely
ÚSZÁSIllés FanniSM6200m vegyes9. hely
ÚSZÁSIllés FanniS6400m gyors9.hely
ÚSZÁSKézdi RékaS5200m gyors10. hely
ÚSZÁSKézdi RékaS550m pillangó4. hely
ÚSZÁSKézdi RékaS550m gyors13. hely
ÚSZÁSKézdi RékaS5100m gyors11.hely
ÚSZÁSKonkoly ZsófiaS 9400m gyors6. hely
ÚSZÁSKonkoly ZsófiaSM 9200m vegyes14.hely
ÚSZÁSKonkoly ZsófiaS9100m pillangóbronzérem
ÚSZÁSKonkoly ZsófiaS 9100m hát10.hely
ÚSZÁSPap BiankaS10100m hátezüstérem
ÚSZÁSPap BiankaSM10200m vegyesbronzérem
ÚSZÁSPap BiankaS10100m pillangó9. hely
ÚSZÁSPap BiankaS10400m gyors5. hely
ÚSZÁSRáczkó GittaSB5100m mell9.hely
ÚSZÁSRáczkó GittaSB5100m gyors12.hely
ÚSZÁSRáczkó GittaSM7200m vegyes9. hely
ÚSZÁSSors TamásSM9200m vegyesezüstérem
ÚSZÁSSors TamásSM9100m gyors6. hely
ÚSZÁSSors TamásS9100m pillangóbronzérem
ÚSZÁSSors TamásS950m gyors4. hely
ÚSZÁSTóth TamásSM9200m vegyes4. hely
ÚSZÁSTóth TamásSM9100m gyorsbronzérem
ÚSZÁSTóth TamásS950m gyors6. hely
ÚSZÁSTóth TamásS9100m hátaranyérem
ÚSZÁSVereczkei ZsoltS550m hátbronzérem

2016. szeptember 12., hétfő

Filmzene nélkül, avagy film zene nélkül - Without soundtrack, or movie without music


Gondolkodtatok már azon, hogy milyen lehet egy film zene nélkül? Én arra jutottam, hogy érdekes vállalkozás lenne, mert a zene olyannyira a film szerves része, hogy hiába is töröm a fejem, nem tudok felidézni olyat, amiben ne használták volna. Talán nincs is ilyen. 
Már a legelső némafilmek korában is volt zenei aláfestés, mert ahogy peregtek a filmkockák, egy zongorista vagy zenekar kísérte az eseményeket kívülről, leképezve és közvetítve a jelenetek hangulatát. De persze nem mindegy, hogy milyen zenét  tesznek egy jelenet alá, hiszen egy nem megfelelő dallam teljesen megváltoztathatja, akár haza is vághatja a dinamikáját, mondanivalóját. Íme egy példa:




A mai ultramodern, CGI-től terhes avagy áldott filmvilágban sem lehetünk meg zene nélkül, sőt, talán egyre nagyobb jelentőséget kap, mert a monumentális jelenetek hangulatát a zenével tudják tovább fokozni; de egy lassú, nem a speciális effektekre épülő filmet is meghatároz a jó zeneválasztás. És ehhez sok csodálatos zeneszerző adja és adta a munkáját, úgy mint John Williams, James Horner, Hans Zimmer, Henry Mancini, Ennio Morricone, hogy csak párat említsek a legnagyobbak közül. De persze vannak olyan filmek is, amikhez nem készül új zene,  ékes példa erre a sok Woody Allen mozi, amikben ő szinte mindig zenekari művet vagy operát használ.

És ha már opera... Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de az biztos, hogy csodálatos módon egészít ki jeleneteket, vagy éppen rá épül egy adott szituáció. 
A Philadelphia - Érinthetetlen című filmben az AIDS-ben haldokló jogászt játszó Tom Hanks a volt cége elleni tárgyalásra készül fel ügyvédjével, akit Denzel Washington alakít. És közben Umberto Giordano Andrea Chénier című operájából hallgatja Maddalena áriáját Maria Callas-tól. Arról énekel, hogyan gyújtották fel a házukat a francia forradalom ideje alatt, hogyan halt meg az anyja, őt mentve, mégis élteti a remény, maga a szeretet, az élet. Ironikus és szomorú, hiszen Maddalena-tól eltérően Tom karaktere számára nincs remény.

Magyar szöveggel:
                          
                                                          Eredeti angol szöveggel:                                                           
 

Még a kevésbé fennkölt érzelmekre ható akciófilmeknek is nagyon jól áll az opera. Aki nem hiszi, nézze meg a Mission Impossible 5 Rouge Nation - Titkos nemzet-et, aminek egy jelenetében a bérgyilkosok-kémek a bécsi operában csapnak össze, miközben Giacomo Puccini Turandot című operája zavartalanul folyik a színpadon, legalábbis egy ideig. 



Legutóbbi "mozis-zenés kulcsjelenet" élményem a Start Trek Beyond - Mindenen túl című filmhez köthető. Bár köze nincs az operához, a karakterek mégis elévődnek azon, hogy amit hallanak, az klasszikus zene-e, és végül megállapodnak abban, hogy igen, az. Nézzük el nekik, hiszen a 23. század gyermekei, és éppen egy 20. századi rockzenét használnak arra, hogy összezavarják az ellenséges űrhajók kommunikációját. Ugyanazt a zenét, amit ezen új "sorozat" első részében már hallhattunk, amikor a későbbi Kirk kapitány gyerekként épp egy szikláról hajt le a mostohaapja ősrégi kocsijával. A Beastie Boys Sabotage című dala amennyire őrült, éppen annyira együtt él az űrcsatával (vagy éppen fordítva, hiszen a dal volt előbb), az ember csak a száját tátja, idült vigyorral az arcán, és lelki szemei elé bekúszik a figyelmeztető felirat: A következő jelenet a nyugalom megzavarására alkalmas zenét tartalmaz... De kit érdekel, hogy otthoni, nagy mennyiségű fogyasztásra ez a zene önmagában nem alkalmas (legalábbis számomra nem igazán), amikor a filmben elképesztő egységet alkot a látvánnyal, nem igaz?


Szóval, zene nélkül sokkal szegényebbek lennének a filmek, és így mi is. De persze a zene csak egy dolog, ha film nincs, nincs filmzene sem, de ez már egy másik sztori...


2016. szeptember 5., hétfő

Freddie Mercury 70


A valaha volt egyik legnagyobb, igazi legenda. Ma lenne 70 éves. 

***

One of the greatest ever, a true legend. He would be 70 years old today. 




2016. szeptember 4., vasárnap

Őszi estékre a tévé elé: Agymenők (The Bing Bang Theory)


Itt van az ősz, itt van újra... és vele karöltve az egyre rövidülő nappalok, amikor sötétben indulunk el reggel dolgozni, és sötétben érünk haza, és ettől nyűgösek leszünk. Vagy csak én? 
A nyűgök ellen nyerő a könnyed szórakozás, mert elűzi a sötét gondolatokat. A napi szükséges adaghoz egy hosszabb tévésorozat a legalkalmasabb választás, ami vicces, és aminek a szereplői belopják magukat az ember szívébe.

Annak idején nagyon szerettem a Jóbarátok (Friends) című sorozatot, amiben hat fiatal barát, Rachel, Monica, Phoebe, Ross, Chandler és Joey szerelmi botladozásait követhettük. Jó volt, szórakoztató, lendületes, tíz évadot élt meg, de végül kimerült, nem volt új mondanivalója többé, a szereplők révbe értek, külön utakra tértek, így 2004-ben véget ért. 

Nem kellett sokat várni egy újabb, hasonló sorozatra, mert 2005-ben elindult az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother), amiben Ted, az építészmérnök meséli el gyerekeinek, hogyan találkozott az anyjukkal, aminek bekövetkeztére nyolc évadot kell várni. De közben megismerjük Ted, Marshall, Barney, Lily és Robin barátságának történetét. Barátságok és szerelmek buktatói, családi és munkahelyi afférok mentén ismerjük meg a karaktereket, amit néha keserédesen tálalnak, de a sorozat leginkább a humorra épít, ami olykor kissé abszurd. Kilenc évadot élt meg a történet, 2014-ben zárták le. 

A két sorozat karakterei között találunk divatszakmában dolgozót, szakácsot, masszőrt, paleontológust, irodai aktakukacot, színészt, építészmérnököt, jogászt, pedagógust, tévés műsorvezetőt, vagyis nagy a szórás. A karakterek egyike sem teljesen százas, mindegyiknek van kisebb diliflepnije, és ez teszi őket egy csapattá. Van azonban egy olyan sorozat, amiben a karakterek legfontosabb közös nevezője a tudomány és a nagy diliflepni, és amelyiket a legjobban szeretem a három közül. Ez az Agymenők (The Bing Bang Therory), ami 2007-ben indult, és hamarosan vetíteni kezdik a tizediket is. 

Az Agymenők is szituációs komédia (sitcom), mint elődei, a helyszínek és a szereplők mindig ugyanazok, a helyzetek pedig, amibe a szereplők keverednek, illetve inkább amibe keverik magukat, nem mindennapiak. 
A főszereplők nagy koponyák, tudósok, egyfajta különc zsenik, igazi kockák, akik a képregények, a sci-fi és fantasy világában nagy jártassággal bírnak, az élet hétköznapi területein azonban úgy bukdácsolnak, mintha bekötött szemmel bolyonganának egy labirintusban. 
A sorozat mozgatórugója Sheldon Cooper, az elméleti fizikus, akinek lételeme a logika, ebből a szempontból olyan, mint Spock a Star Trekből. Életének középpontjában a tudomány áll, annak rendel alá mindent, abból vezeti le a következtetéseit, és mindenki fölött állónak tartja magát, hiszen bizonyítottan zseni. Ám az emberi kapcsolatokból semmit sem ért, szociális kapcsolatait tekintve analfabéta, nem tud könnyed társalgásban részt venni, ha nem ő áll a középpontban, akkor rosszul érzi magát. Nőkkel nem érintkezik, nincsenek ugyanis romantikus érzelmei, amik alkalmassá tennék kapcsolatra. Sheldon a legbonyolultabb figura a sorozatban, a nevüket tekintve azonban a többiek beelőzik őt. Lakótársa, Leonard Hofstadter kísérleti fizikus, aki kocka léte ellenére kicsit jobban eligazodik az életben, mint Sheldon, jobban érti a társadalmi érintkezés szabályait, és vágyik a szerelemre, de általában rossz lánnyal kezd, már amikor tudja, hogyan kezdeményezzen.
Howard Wolowitz a NASA-nak dolgozó mérnök, mondani sem kell, szintén kocka, aki minden nőnek ajánlatot tesz, mert görcsösen vágyik a másik nemre, persze nem sok sikerrel, köszönhető fura kinézetének és nyomulásának. Az anyjánál lakik, akihez fűződő kapcsolata meglehetősen fura, mert egyrészről ő mama kicsi fia, másrészről utálja ezt a kilátástalan helyzetet.
Rajesh Koothrappali, a fóbiás, indiai asztrofizikus sem lóg kis sokban a többiek közül, ő is a saját lábában esik hasra, bármikor is akar kapcsolatot teremteni az ellenkező nemmel, amit nagyban befolyásol, hogy nők jelenlétében megnémul és csak alkohol hatására tud megszólalni.
A négy szociopata, képregények és rituálék között élő "geek" barát méltó társa lesz a későbbiekben Amy Farrah Fowler, a neurobiológus lány, aki egyfajta antinő, már ami a kinézetét és viselkedését illeti, és az apró, tűzről pattant, csinos Bernadette Rostenkowski, aki pincérnőként dolgozik, de mikrobiológusként tanul és doktorál.
És ott van még Penny... Igen, csak így, Penny, aki nem tudós, nem zseni, nem szociopata, csak egy egyszerű lány, aki Sheldon és Leonard szembeszomszédja lesz. Pincérnőként dolgozik, színésznő akar lenni, és teljesen földi módon éli a húszas éveiben járó független lány életét, mellette a tudós csapat még inkább úgy néz ki és úgy viselkedik, mintha földönkívüliek lennének.

Vicces és abszurd szituációk tömkelege jellemzi a sorozatot, az ember egyszerre nevet és hitetlenkedik azon, amit ezek az "ufók" művelnek. Mivel a szokásos kb. 20-25 perc egy rész időtartama, nagy kanállal lehet fogyasztani, és garantáltan nem árt meg. Illetve ez nem teljesen igaz, mert Sheldon kényszeressége ragadós tud lenni, úgyhogy vigyázat! 

Kinek ajánlom? Annak, aki szereti az abszurd humort, magas a toleranciaküszöbe, nem teljesen ismeretlen előtte a DC és Marvel univerzum, mert elég sok benne az utalás képregényekre, filmekre, és akit nem zavarnak a kissé különc módon kinéző és viselkedő emberek botladozásai.

Kinek nem ajánlom? Aki könnyes-bús, gyönyörű emberekkel előadott romantikus sztorira vágyik, amiben nincsenek konfliktusok, és amiben a szereplők racionálisan, a társadalmi elvárásoknak megfelelően viselkednek minden szituációban, illetve annak sem, aki tudományos tézisek komoly igazolását várja.






2016. augusztus 26., péntek

Mágikus operettgála a Sugovica partján - a Budapesti Operettszínház műsora Baján


Szerintem megegyezhetünk abban, hogy jók a zenés gálaműsorok, mert mindig a legjobb, a legismertebb, a közönség által leginkább kedvelt, egyben új közönség becsalogatására is alkalmas dalokat szedik csokorba, amiket az előadók – és sokszor a nézők is – akár álmukból felriadva is, bármikor hibátlanul prezentálnak. Persze a "legjobb" szubjektív fogalom, mert mindenkinek mást jelent, a "legismertebb" pedig nem feltétlenül jelenti a legkedveltebbet is. De mi van akkor, ha egy gálaműsorba nem (csak) a legismertebb dalokat szerkesztik bele? 
A válasz egyszerű: ha a Budapesti Operettszínház előadásáról van szó, és a gálaműsorok összeállításának szakavatott szerkesztő-rendezőjéről, Kerényi Miklós Gáborról, akkor az történik, hogy a fogékony közönség pompásan fog szórakozni, mert a teátrum társulata olyan vehemenciával veti bele magát a szórakoztatásba, hogy nem lehet nem a hatása alá kerülni. És persze, mivel magyarok vagyunk, ismerjük az operettet, annak hangulatát, tudjuk, hogy lehet fennkölt, lehet sírva vigadós és lehet vicces, mulatós, akár magyar, akár francia vagy osztrák szerző művéről van szó.

Aki ellátogatott augusztus 21-én a Baján megrendezett gálára, az egészen biztosan nagyon jól szórakozott, mert az Operettszínház művészei kitettek magukért és csodás két órás előadást varázsoltak a hűvös, szeles estén. 

Ahogy azt előzetesen ígérték, tényleg nem az oly jól ismert dalok csendültek fel, hanem kicsit mélyebbre és kicsit messzebbre merítette a hálóját a csapat, és nagyon jól tette! Jól tette, mert sok olyan operett van, amit nem játszik az Operettszínház, viszont sok olyan esemény van és volt, amikor a magyarok és talán a világ számára is legismertebb Kálmán mű, A Csárdáskirálynő uralja és uralta a színpadot, és szó se róla, nagyon szeretem a darabot, de jó néha mást is hallani, és felfedezni új dalokat vagy feleleveníteni régen hallott dallamokat. Nos, a bajai gála pont erről szólt. (Aki a helyszínen vagy a tévében látta az idei Budavári Palotakoncertet vagy az augusztus 20-i ünnepi műsort Hódmezővásárhelyen, akkor az nagyjából tudta, hogy milyen dalokra számíthat. Én csak a palotakoncert első részét láttam a gála előtt, de úgy gondolom, hogy egy operettrajongónak megérte egy esetleges újrázás, az élő műsor varázsa.)
Volt természetesen ismert dal is a színházban most is játszott darabokból – mint a Mágnás Miska, Sybill, A chicagói hercegnő, illetve a most következő évadban ismét bemutatásra kerülő Marica grófnő –,  de a magyar szerzők művei mellett voltak dalok Jacques Offenbach-tól, Johann Strauss-tól, Robert Stolz-tól, Nico Dostaltól is. 

A Makláry László által dirigált zenekar most is a megszokott magas színvonalon játszott, még úgy is, hogy a szél is beszállt a játékba, és időnként megpróbált elragadni egy-egy oldalt a zenészek kottájából. A balettkar szintén hozta a szokásos színvonalat, ami azt jelenti, hogy a táncosok könnyedén, vidáman, nagy elánnal vetették bele magukat a szórakoztatásba és egyúttal a szórakozásba, mert a mosolyok, fülig érő vigyorok láttán biztos vagyok benne, hogy túl azon, hogy ez számukra munka, igenis élvezik, amit csinálnak, és az énekkarral együtt teszik teljessé a szólisták koreográfusok által színpadra álmodott dalait. 

A szólisták... 
Most is azzal a jóleső gondolattal és érzéssel jöttem el a Szentháromság téren felállított szabadtéri színpadtól, mint amivel a teátrum bármelyik kőszínházbeli operett előadása után: a Budapesti Operettszínház büszke lehet arra, hogy ennyi tehetséges, szenvedélyes, megnyerő, nagyszerű művésze van. (Persze ebben nagy szerepet játszik az okos "logisztika" is.)
Akármelyik szerepkört nézem, mindenhol több olyan művész van, aki képes magára vonni a figyelmet, aki a hangjával, a játékával megteremti azt a pillanatot, amiért érdemes zenés színházba járni, és amiért érdemes színházat csinálni. A szép, képzett hangok és a különböző szintű tánctudás (tánckészség) mellett az egyéni készség és kisugárzás is más és más, és ez jelenti a dolog eszenciáját. Ez az oka annak, hogy egy dal nem szólal meg kétszer ugyanúgy, mint ahogy egy szerep sem lesz két különböző művész által egyformán megformálva, mert az előadók más-más eszközkészlettel rendelkeznek, más impulzusok érik őket magánemberként és színészként egyaránt, más képzéssel, háttérrel rendelkeznek, így máshogyan továbbítják a dalok és a karakterek mögötti érzéseket a nézők felé. Ezen túl van, akihez a drámaibb stílus áll közelebb, míg másnak a líraibb, könnyedebb dalok állnak jobban – szerepkörökön belül, mert természetesen nem azok keveréséről beszélek. Persze a könnyedség a táncoskomikus és a szubrett szerepkör sajátja, de szerencsére a primadonnák és a bonvivánok sem mondanak csődöt, ha táncolni, mulatni kell, és ez így tökéletes.

A Baján fellépő művészek megmutatták (mint ahogy a Budavári Palotakoncerten is tették, amiből az alábbi, nem általam rögzített videók származnak), hogy tudnak drámai, megható pillanatot teremteni, mint ahogy Frankó Tünde, Bordás Barbara és Fischl Mónika, mert az operett nem csak habos-babos és könnyed, vannak drámaibb, torokszorító pillanatai is:

Robert Stolz: Vénusz selyemben - Játssz a hegedűn! (Frankó Tünde)

Robert Stolz: A bécsi angyal - A gárda hadnagy (Bordás Barbara)

Dostal: Magyar esküvő - Hűség és boldogság (Fischl Mónika)

És persze tudnak könnyedek is lenni, szerepkörtől függetlenül:

Jacques Offenbach: Szép Heléna - Hódítási lecke (Vadász Zsolt, Dolhai Attila, Kocsis Dénes, Laki Péter)

Kálmán Imre: A chicagói hercegnő - Oh, szép Chicagó (Bordás Barbara, Laki Péter)

Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém - Én és a kisöcsém (Szendi Szilvi, Dolhai Attila)

Aldobolyi Nagy György: Svejk a hátországban - A Stefi (Oszvald Marika)

Akkor sincs gond, ha katonaként kell helytállni, esetleg királylányként katonalétre vágyni:

Johann Strauss: Cigánybáró - Toborzó (Vadász Zsolt, Boncsér Gergely)

Kacsóh Pongrác: János vitéz - A francia királylány dala (Fischl Mónika)

Kálmán Imre: Az ördöglovas - Sándor áriája (Dolhai Attila)

És persze a mulatás sem fog ki rajtuk, függetlenül attól, hogy sírva vigad a magyar vagy sem:

                                       Jacques Offenbach: Orfeusz - Pokoli kánkán (Laki Péter)

Kálmán Imre: A chicagói hercegnő - Szebb volt itt régen (Dolhai Attila)

Kálmán Imre: Marica grófnő - Szép város Kolozsvár


Ahogy visszagondolok a műsorra – amiben a fenti dalokon kívül más is elhangzott természetesen, hiszen a két órába több fért bele –, az ugrik be elsőként, hogy nagyon jól volt megszerkesztve, mert tényleg megmutatta, hogy mi a sava-borsa az operettnek. Második gondolatom pedig az, hogy nagyon erős a társulat operett szekciója, és milyen jó, hogy van mindig utánpótlás, akár "átigazolásról" beszélünk, mint pl. a musicaltől az operetthez immár teljesen átpártolt Dolhai Attila esetében, akár a musical szekcióból való átjátszásról pl. Kocsis Dénesnél (...khm...anno Dolhai Attila is így kezdte, először csak kóstolgatta az operett műfaját...khm...) Persze más a választott vagy a vállalt szerepkör, mert Attila a musicalek hősszerelmes szerepkörét adta le az operettek bonviván karakteréért, ami végül is karakterek jellegét tekintve ugyanaz, míg Dénes a musicalekben leginkább hősszerelmest játszik, de az operettekben táncoskomikust. Amikor először láttam a Sybill-ben az ideggyenge, habókos Poire-ként, kellemes meglepetést okozott, és van egy olyan érzésem, hogy talán kezdi megtalálni az igazi helyét...?
Laki Péter volt a másik fiatal, aki táncoskomikusként fellépett Baján, és akit szintén nagyon kedvelek. Először tavaly nyáron láttam A Bajadérben Szapáryként a fertőrákosi vendégjátékon, és belopta magát a szívembe. Jó "utánpótlást" jelentenek ők ketten, mert jó hanggal, jó táncoskomikusi jelenléttel rendelkeznek, nem "túl harsányak", ami nagy jó pont, mert nem szeretem, ha valaki túlzásokba esik és le akar mindenkit "ordítani" a színpadról, és külön piros pontot érdemelnek, hogy nem eltúlzott figyelemvadászattal játszanak. Méltó társai a rutinos Peller Károlynak, aki táncoskomikusként már igazi "nagy öregnek" számít.
A szubrettek esetében Szendi Szilvi volt eddig is a személyes kedvencem, ezen nem változtatott ez az alkalom sem. Oszvald Marika méltó utódjaként szokták emlegetni, és belátom, hogy van is ebben valami, bár sosem szerettem a cimkézést, mert mindenki más, mindenki egyedi. Igen, Marikára mára már legendaként tekinthetünk, talán a legismertebb képviselője a műfajnak, ezt bizonyítja, hogy a nézők idősebb tagjai talán őt ismerték (fel) leginkább és őt fogadták a legnagyobb tapssal Baján is. Vékony jégen tapod az, aki  vitatja Marika érdemeit, és ez nem is én leszek, de talán azoknak is igazuk van, akik úgy gondolják, hogy a máig elképesztő energiákat magáénak tudható művésznő egyes szerepekben már nem biztos, hogy a megfelelő választás. Aranyos, édes, az ember nem hisz a szemének, hogy még mindig cigánykerekezik és úgy ugrál, mint egy szöcske, és mindez a "cukiság" feledteti azt, hogy a hangja felett sajnos már elszállt az idő. Szendi Szilvi azonban még ereje és szépsége teljében van, nem lehet nem szeretni, és nem lehet az örök vidám arc mögötti drámai mélységet felfedezni, miközben komédiázik és könnyedén hozza a bohókás karaktereket. Kékkovács Mara picit más színt képvisel, mint Szilvi, ő belekóstolt a primadonnák szerepkörébe is a Csókos asszonyban, bár tény és való, hogy énekesi és táncos adottságai inkább a szubrettek közé helyezik őt. Mosolygós, jókedvű mindig, de a dráma sem áll távol tőle. Számomra ő volt a kakukktojás a színház Virágot Algernonnak című darabjában, Charlie anyjaként olyan szintű mélységet hozott a színpadra, hogy a szívem szakadt érte.
Primadonnák tekintetében el vagyunk kényeztetve, ezt bátran állíthatom. Több olyan művésznő van a színházban, akik bármikor olyan előadást tudnak a színpadra vinni, hogy az ember csak csodálattal tudja figyelni szépséges hangjukat, női érzékenységüket vagy épp kacérságukat. A Baján fellépő Fischl Mónika, Bordás Barbara és Frankó Tünde teljesen más színű hanggal rendelkeznek, más a mélysége és telítettsége a hangjuknak, más a színpadi jelenlétük: Mónika igazi dáma, a vele szerepekben osztozó Barbara finoman nőies, Tünde pedig törékeny, mégis erős jelenség. Nem volt olyan daluk Baján, amit ne akartam volna teljes figyelemmel követni, és nem azért, mert holmi erőteljes manírral kényszerítenék azt ki, hanem a magával ragadó előadásmódjuk és hangjuk miatt.
És természetesen a bonvivánok sem  okoztak csalódást, hogyan is tették volna, amikor a női szíveknek az erősebb dobogáshoz már az is elég, ha meglátnak egy egyenruhába bújt férfiembert, és ezek a huszárok ráadásul még csodásan énekeltek is. Három eltérő személyiségű, szimpatikus, jó kiállású bonviván hódította a női szíveket. Boncsér Gergely operaénekesként a nagyobb ívű áriákat hozta szépséges hangján, Vadász Zsolt könnyedebb(nek ható), gyorsabb dallamokból is merített és jókedvvel humorizált is, míg Dolhai Attila bizonyította, hogy aki azt hiszi, a bonvivánok a színpad közepén lecövekelve énekelnek és vágynak a nők után, az nagyot téved, mert a bonviván tud ám táncolni és mulatni is, és mindeközben az éneklést is igencsak jól műveli, és nőt-férfit egyaránt magával tud ragadni életvidám, mosolygós előadásmódjával.

Ez történt tehát Baján. Az időjárás szerencsére kegyes volt, bár esővel riogatott az előadás előtt, de végül a ború meggondolta magát és átadta a helyét a derűnek, minden téren. (Sajnos voltak zavaróan viselkedő nézők, akik talán nem úgy gondolják, hogy a színház akkor is színház, ha a szabad ég alatt játszanak, és nincsenek tisztában azzal, hogy a beszéd és a hangos röhögés nagyon zavaró, illetve azzal sem, hogy nem csak az általuk ismert vagy kedvelt dalokat és művészeket kell kitüntetni a figyelmükkel. Ez elől, úgy tűnik, nem lehet elmenekülni még akkor sem, ha az ember a kőszínházban igyekszik elbújni a zavaró népség elől, mondatja velem a tapasztalat.)
Szép este volt, értékes, tartalmas, a társulat megszolgálta a figyelmet, a tapsot, ovációt, a (kissé lusta vagy csak fázó, lassan felengedő) közönség pedig megkapta, amire vágyott, illetve amire számíthatott: gyönyörű hangokat, szép és vérpezsdítő zenét és táncot.

Jó lezárása volt a szabadtéri operett évadnak, és jöhet a 2016/2017-es évad a megszokott helyen!