2016. augusztus 26., péntek

Mágikus operettgála a Sugovica partján - a Budapesti Operettszínház műsora Baján


Szerintem megegyezhetünk abban, hogy jók a zenés gálaműsorok, mert mindig a legjobb, a legismertebb, a közönség által leginkább kedvelt, egyben új közönség becsalogatására is alkalmas dalokat szedik csokorba, amiket az előadók – és sokszor a nézők is – akár álmukból felriadva is, bármikor hibátlanul prezentálnak. Persze a "legjobb" szubjektív fogalom, mert mindenkinek mást jelent, a "legismertebb" pedig nem feltétlenül jelenti a legkedveltebbet is. De mi van akkor, ha egy gálaműsorba nem (csak) a legismertebb dalokat szerkesztik bele? 
A válasz egyszerű: ha a Budapesti Operettszínház előadásáról van szó, és a gálaműsorok összeállításának szakavatott szerkesztő-rendezőjéről, Kerényi Miklós Gáborról, akkor az történik, hogy a fogékony közönség pompásan fog szórakozni, mert a teátrum társulata olyan vehemenciával veti bele magát a szórakoztatásba, hogy nem lehet nem a hatása alá kerülni. És persze, mivel magyarok vagyunk, ismerjük az operettet, annak hangulatát, tudjuk, hogy lehet fennkölt, lehet sírva vigadós és lehet vicces, mulatós, akár magyar, akár francia vagy osztrák szerző művéről van szó.

Aki ellátogatott augusztus 21-én a Baján megrendezett gálára, az egészen biztosan nagyon jól szórakozott, mert az Operettszínház művészei kitettek magukért és csodás két órás előadást varázsoltak a hűvös, szeles estén. 

Ahogy azt előzetesen ígérték, tényleg nem az oly jól ismert dalok csendültek fel, hanem kicsit mélyebbre és kicsit messzebbre merítette a hálóját a csapat, és nagyon jól tette! Jól tette, mert sok olyan operett van, amit nem játszik az Operettszínház, viszont sok olyan esemény van és volt, amikor a magyarok és talán a világ számára is legismertebb Kálmán mű, A Csárdáskirálynő uralja és uralta a színpadot, és szó se róla, nagyon szeretem a darabot, de jó néha mást is hallani, és felfedezni új dalokat vagy feleleveníteni régen hallott dallamokat. Nos, a bajai gála pont erről szólt. (Aki a helyszínen vagy a tévében látta az idei Budavári Palotakoncertet vagy az augusztus 20-i ünnepi műsort Hódmezővásárhelyen, akkor az nagyjából tudta, hogy milyen dalokra számíthat. Én csak a palotakoncert első részét láttam a gála előtt, de úgy gondolom, hogy egy operettrajongónak megérte egy esetleges újrázás, az élő műsor varázsa.)
Volt természetesen ismert dal is a színházban most is játszott darabokból – mint a Mágnás Miska, Sybill, A chicagói hercegnő, illetve a most következő évadban ismét bemutatásra kerülő Marica grófnő –,  de a magyar szerzők művei mellett voltak dalok Jacques Offenbach-tól, Johann Strauss-tól, Robert Stolz-tól, Nico Dostaltól is. 

A Makláry László által dirigált zenekar most is a megszokott magas színvonalon játszott, még úgy is, hogy a szél is beszállt a játékba, és időnként megpróbált elragadni egy-egy oldalt a zenészek kottájából. A balettkar szintén hozta a szokásos színvonalat, ami azt jelenti, hogy a táncosok könnyedén, vidáman, nagy elánnal vetették bele magukat a szórakoztatásba és egyúttal a szórakozásba, mert a mosolyok, fülig érő vigyorok láttán biztos vagyok benne, hogy túl azon, hogy ez számukra munka, igenis élvezik, amit csinálnak, és az énekkarral együtt teszik teljessé a szólisták koreográfusok által színpadra álmodott dalait. 

A szólisták... 
Most is azzal a jóleső gondolattal és érzéssel jöttem el a Szentháromság téren felállított szabadtéri színpadtól, mint amivel a teátrum bármelyik kőszínházbeli operett előadása után: a Budapesti Operettszínház büszke lehet arra, hogy ennyi tehetséges, szenvedélyes, megnyerő, nagyszerű művésze van. (Persze ebben nagy szerepet játszik az okos "logisztika" is.)
Akármelyik szerepkört nézem, mindenhol több olyan művész van, aki képes magára vonni a figyelmet, aki a hangjával, a játékával megteremti azt a pillanatot, amiért érdemes zenés színházba járni, és amiért érdemes színházat csinálni. A szép, képzett hangok és a különböző szintű tánctudás (tánckészség) mellett az egyéni készség és kisugárzás is más és más, és ez jelenti a dolog eszenciáját. Ez az oka annak, hogy egy dal nem szólal meg kétszer ugyanúgy, mint ahogy egy szerep sem lesz két különböző művész által egyformán megformálva, mert az előadók más-más eszközkészlettel rendelkeznek, más impulzusok érik őket magánemberként és színészként egyaránt, más képzéssel, háttérrel rendelkeznek, így máshogyan továbbítják a dalok és a karakterek mögötti érzéseket a nézők felé. Ezen túl van, akihez a drámaibb stílus áll közelebb, míg másnak a líraibb, könnyedebb dalok állnak jobban – szerepkörökön belül, mert természetesen nem azok keveréséről beszélek. Persze a könnyedség a táncoskomikus és a szubrett szerepkör sajátja, de szerencsére a primadonnák és a bonvivánok sem mondanak csődöt, ha táncolni, mulatni kell, és ez így tökéletes.

A Baján fellépő művészek megmutatták (mint ahogy a Budavári Palotakoncerten is tették, amiből az alábbi, nem általam rögzített videók származnak), hogy tudnak drámai, megható pillanatot teremteni, mint ahogy Frankó Tünde, Bordás Barbara és Fischl Mónika, mert az operett nem csak habos-babos és könnyed, vannak drámaibb, torokszorító pillanatai is:

Robert Stolz: Vénusz selyemben - Játssz a hegedűn! (Frankó Tünde)

Robert Stolz: A bécsi angyal - A gárda hadnagy (Bordás Barbara)

Dostal: Magyar esküvő - Hűség és boldogság (Fischl Mónika)

És persze tudnak könnyedek is lenni, szerepkörtől függetlenül:

Jacques Offenbach: Szép Heléna - Hódítási lecke (Vadász Zsolt, Dolhai Attila, Kocsis Dénes, Laki Péter)

Kálmán Imre: A chicagói hercegnő - Oh, szép Chicagó (Bordás Barbara, Laki Péter)

Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém - Én és a kisöcsém (Szendi Szilvi, Dolhai Attila)

Aldobolyi Nagy György: Svejk a hátországban - A Stefi (Oszvald Marika)

Akkor sincs gond, ha katonaként kell helytállni, esetleg királylányként katonalétre vágyni:

Johann Strauss: Cigánybáró - Toborzó (Vadász Zsolt, Boncsér Gergely)

Kacsóh Pongrác: János vitéz - A francia királylány dala (Fischl Mónika)

Kálmán Imre: Az ördöglovas - Sándor áriája (Dolhai Attila)

És persze a mulatás sem fog ki rajtuk, függetlenül attól, hogy sírva vigad a magyar vagy sem:

                                       Jacques Offenbach: Orfeusz - Pokoli kánkán (Laki Péter)

Kálmán Imre: A chicagói hercegnő - Szebb volt itt régen (Dolhai Attila)

Kálmán Imre: Marica grófnő - Szép város Kolozsvár


Ahogy visszagondolok a műsorra – amiben a fenti dalokon kívül más is elhangzott természetesen, hiszen a két órába több fért bele –, az ugrik be elsőként, hogy nagyon jól volt megszerkesztve, mert tényleg megmutatta, hogy mi a sava-borsa az operettnek. Második gondolatom pedig az, hogy nagyon erős a társulat operett szekciója, és milyen jó, hogy van mindig utánpótlás, akár "átigazolásról" beszélünk, mint pl. a musicaltől az operetthez immár teljesen átpártolt Dolhai Attila esetében, akár a musical szekcióból való átjátszásról pl. Kocsis Dénesnél (...khm...anno Dolhai Attila is így kezdte, először csak kóstolgatta az operett műfaját...khm...) Persze más a választott vagy a vállalt szerepkör, mert Attila a musicalek hősszerelmes szerepkörét adta le az operettek bonviván karakteréért, ami végül is karakterek jellegét tekintve ugyanaz, míg Dénes a musicalekben leginkább hősszerelmest játszik, de az operettekben táncoskomikust. Amikor először láttam a Sybill-ben az ideggyenge, habókos Poire-ként, kellemes meglepetést okozott, és van egy olyan érzésem, hogy talán kezdi megtalálni az igazi helyét...?
Laki Péter volt a másik fiatal, aki táncoskomikusként fellépett Baján, és akit szintén nagyon kedvelek. Először tavaly nyáron láttam A Bajadérben Szapáryként a fertőrákosi vendégjátékon, és belopta magát a szívembe. Jó "utánpótlást" jelentenek ők ketten, mert jó hanggal, jó táncoskomikusi jelenléttel rendelkeznek, nem "túl harsányak", ami nagy jó pont, mert nem szeretem, ha valaki túlzásokba esik és le akar mindenkit "ordítani" a színpadról, és külön piros pontot érdemelnek, hogy nem eltúlzott figyelemvadászattal játszanak. Méltó társai a rutinos Peller Károlynak, aki táncoskomikusként már igazi "nagy öregnek" számít.
A szubrettek esetében Szendi Szilvi volt eddig is a személyes kedvencem, ezen nem változtatott ez az alkalom sem. Oszvald Marika méltó utódjaként szokták emlegetni, és belátom, hogy van is ebben valami, bár sosem szerettem a cimkézést, mert mindenki más, mindenki egyedi. Igen, Marikára mára már legendaként tekinthetünk, talán a legismertebb képviselője a műfajnak, ezt bizonyítja, hogy a nézők idősebb tagjai talán őt ismerték (fel) leginkább és őt fogadták a legnagyobb tapssal Baján is. Vékony jégen tapod az, aki  vitatja Marika érdemeit, és ez nem is én leszek, de talán azoknak is igazuk van, akik úgy gondolják, hogy a máig elképesztő energiákat magáénak tudható művésznő egyes szerepekben már nem biztos, hogy a megfelelő választás. Aranyos, édes, az ember nem hisz a szemének, hogy még mindig cigánykerekezik és úgy ugrál, mint egy szöcske, és mindez a "cukiság" feledteti azt, hogy a hangja felett sajnos már elszállt az idő. Szendi Szilvi azonban még ereje és szépsége teljében van, nem lehet nem szeretni, és nem lehet az örök vidám arc mögötti drámai mélységet felfedezni, miközben komédiázik és könnyedén hozza a bohókás karaktereket. Kékkovács Mara picit más színt képvisel, mint Szilvi, ő belekóstolt a primadonnák szerepkörébe is a Csókos asszonyban, bár tény és való, hogy énekesi és táncos adottságai inkább a szubrettek közé helyezik őt. Mosolygós, jókedvű mindig, de a dráma sem áll távol tőle. Számomra ő volt a kakukktojás a színház Virágot Algernonnak című darabjában, Charlie anyjaként olyan szintű mélységet hozott a színpadra, hogy a szívem szakadt érte.
Primadonnák tekintetében el vagyunk kényeztetve, ezt bátran állíthatom. Több olyan művésznő van a színházban, akik bármikor olyan előadást tudnak a színpadra vinni, hogy az ember csak csodálattal tudja figyelni szépséges hangjukat, női érzékenységüket vagy épp kacérságukat. A Baján fellépő Fischl Mónika, Bordás Barbara és Frankó Tünde teljesen más színű hanggal rendelkeznek, más a mélysége és telítettsége a hangjuknak, más a színpadi jelenlétük: Mónika igazi dáma, a vele szerepekben osztozó Barbara finoman nőies, Tünde pedig törékeny, mégis erős jelenség. Nem volt olyan daluk Baján, amit ne akartam volna teljes figyelemmel követni, és nem azért, mert holmi erőteljes manírral kényszerítenék azt ki, hanem a magával ragadó előadásmódjuk és hangjuk miatt.
És természetesen a bonvivánok sem  okoztak csalódást, hogyan is tették volna, amikor a női szíveknek az erősebb dobogáshoz már az is elég, ha meglátnak egy egyenruhába bújt férfiembert, és ezek a huszárok ráadásul még csodásan énekeltek is. Három eltérő személyiségű, szimpatikus, jó kiállású bonviván hódította a női szíveket. Boncsér Gergely operaénekesként a nagyobb ívű áriákat hozta szépséges hangján, Vadász Zsolt könnyedebb(nek ható), gyorsabb dallamokból is merített és jókedvvel humorizált is, míg Dolhai Attila bizonyította, hogy aki azt hiszi, a bonvivánok a színpad közepén lecövekelve énekelnek és vágynak a nők után, az nagyot téved, mert a bonviván tud ám táncolni és mulatni is, és mindeközben az éneklést is igencsak jól műveli, és nőt-férfit egyaránt magával tud ragadni életvidám, mosolygós előadásmódjával.

Ez történt tehát Baján. Az időjárás szerencsére kegyes volt, bár esővel riogatott az előadás előtt, de végül a ború meggondolta magát és átadta a helyét a derűnek, minden téren. (Sajnos voltak zavaróan viselkedő nézők, akik talán nem úgy gondolják, hogy a színház akkor is színház, ha a szabad ég alatt játszanak, és nincsenek tisztában azzal, hogy a beszéd és a hangos röhögés nagyon zavaró, illetve azzal sem, hogy nem csak az általuk ismert vagy kedvelt dalokat és művészeket kell kitüntetni a figyelmükkel. Ez elől, úgy tűnik, nem lehet elmenekülni még akkor sem, ha az ember a kőszínházban igyekszik elbújni a zavaró népség elől, mondatja velem a tapasztalat.)
Szép este volt, értékes, tartalmas, a társulat megszolgálta a figyelmet, a tapsot, ovációt, a (kissé lusta vagy csak fázó, lassan felengedő) közönség pedig megkapta, amire vágyott, illetve amire számíthatott: gyönyörű hangokat, szép és vérpezsdítő zenét és táncot.

Jó lezárása volt a szabadtéri operett évadnak, és jöhet a 2016/2017-es évad a megszokott helyen!

2016. augusztus 18., csütörtök

Rio 2016 Olimpia - még nincs vége, de...


Még tart az Olimpia, és azt hiszem, nincs olyan jóérzésű ember, akit ne töltene el büszkeséggel a sportolóink teljesítménye. A kitartás, a küzdeni vágyás és tudás, a nem csak sportolói, hanem emberi nagyság, ami jellemzi őket, büszkévé tesz, mert nem csak maguknak, hanem Magyarországnak is dicsőséget szereznek. 

Eddig hét aranyérem van Magyarország neve mellett, három ezüst és három bronz: az úszás, a vívás (párbajtőr és kard), a kajak-kenu és az atlétika (súlylökés) hozták az érmeket.
Csodálatos érzés szurkolni, majd nézni a díjátadó ceremóniát, összeszoruló torokkal hallgatni a magyar Himnuszt, ugye? 

De ahogy összeszorul a torkom a dobogó legfelső fokán álló hőseink láttán, úgy szorul össze a szívem, ha azt látom, hogy valaki(k)nek nem sikerül valóra váltania az álmot, mert volt jobb, erősebb, gyorsabb, vagy volt egy szubjektív bírói döntés, vagy egyszerűen csak nem úgy jöttek össze a dolgok. Nagyon tisztelem a sportolókat, magyarokat és más nemzet szülötteit egyaránt, mert amit tesznek a sikerért, esetenként néha csak egy-két percig tartó olimpiai szereplésért, az embertelen. 
És pont ezért jön egy újabb DE!

Mert mindig előbújnak az önjelölt szakértők, akik fröcsögnek, kígyót-békát kiabálnak és írnak le online oldalakon, ha valakinek nem sikerül, mert elmarad a tőle "megszokott" teljesítménytől, nem hozza az előre megjósolt eredményt. És nem értem. Biztos van minden sportágban országos, illetve globális lista arról, hogy hány igazolt sportoló van nyilvántartva. És közülük csak kevesek indulhatnak az Olimpián, miután előzetesen kivívták az indulás jogát. Már önmagában kijutni egy csoda, legalábbis szerintem. 
Persze nyilván vannak elvárások, és mindenki másképpen ad hangot a csalódásának, ha valaki nem úgy szerepel, mint ahogy szerettük volna, de én nem tudok rosszat mondani egy - esetenként többszörös világbajnok, Európa bajnok, olimpiai bajnok - sportolóra vagy csapatra sem, ha most nem úgy sikerült az olimpiája, mint máskor, vagy mint ahogy bárki is képzelte. Neki(k) fáj a legjobban ez, ebben egészen biztos vagyok. Az én szívem pedig értük fáj. Ne bántsuk, hanem tiszteljük, szeressük őket!!!



2016. augusztus 7., vasárnap

Rio 2016 Olimpia - 1. nap, 2 arany - 1st day, 2 gold medals for Hungary


Micsoda első nap! Magyarország két aranyérmet nyert... Wow!

Szász Emese nyerte az elsőt párbajtőr egyéniben az olasz világbajnok, Rossella Fiamingo ellen.

Hosszú Katinkáé a második arany a női 400 méteres vegyes úszásban, amit elképesztő világcsúccsal nyert meg, és ami tegnaptól 4:36.36 perc.

Gyönyörű nap volt, csodálatos Olimpia kezdés, és fantasztikus nap a két hölgy számára, akiknek az álma valóra vált.

És micsoda megtiszteltetés Magyarország számára, hogy az első nap  után a második helyen áll az összesített éremtáblázaton Ausztrália és az USA között! Természetesen ez meg fog változni, de az első 10 között szoktunk végezni, szóval hamarosan meglátjuk, mit tartogat a közeljövő számunkra...

***

What a first day was that! Hungary won 2 gold medals... Wow!

Emese Szász won the first one in Fencing - Woman's ÉpÉe Individual - against the Italian world champion Rossella Fiamingo.

Katinka Hosszú won the second gold medal in Swimming - Woman's 400m Individual Medley with an amazing World Record, which is 4:26.36 since yesterday.

Beautiful day, amazing start of the Olympic Games and a fantastic day for these two ladies whose dreams came true.

And what an honour to Hungary to be – between Australia and the USA – the second one of the medal count after the first day! Of course it is going to change soon, but we used to be in the first 10 in the end, so we will see what the near future would bring...

Szász Emese

 
Hosszú Katinka

2016. augusztus 6., szombat

Rio 2016 Olimpia


Kezdődjön a show!
Ma megkezdődtek a 31. nyári olimpiai játékok. 207 nemzet 10 500 sportolója akarja bebizonyítani Rio de Janieroban, hogy gyorsabban, magasabban és erősebben tud teljesíteni, mint az ellenfelek.
Győzzön a jobbik! És részemről, természetesen: Hajrá, magyarok!

Citius Altius Fortius! 

Az összesített adatok és eredmények: Rio összes

A magyar adatok és eredmények: Magyarország
***

Let's the show begin! 
Today is the day, when the 31st Summer Olympic Games  have officially been started. 10 500 athletes from 207 nations want to prove in Rio de Janeiro that they can do faster, higher and harder. 
May the best man/woman win! And for me, of course: Go, Hungary!

Citius Altius Fortius!

Data and results: https://www.rio2016.com/en