Lányom, Nikolett még csak óvodás volt, amikor eldőlt, hogy az iskolában zenetagozatra fog járni. A helyi zeneművészeti iskola tanárai javasolták, amikor ellátogattak az óvodába és játékos formában felmérték a gyerekek ritmusérzékét és zenei hallását, és Nikolett bármit visszaénekelt és bármilyen ritmust eltapsolt. A javaslatot szülőként támogattuk természetesen, hiszen a zenetanulás csak jót tehet, és úgy gondoltuk, ha kiderül, hogy mégsem ez az útja, akkor sincs gond. De ez az útja.
Harmadik osztályos kora óta a klasszikus gitár a hangszere. Általános iskolából felvették a Szent István "konziba", ahonnan a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára vezetett az útja. Osztatlan tanári képzésben klasszikus gitártanárként végzett két éve, és idén befejezte a mesterszakot is: június 1-jén adott diplomahangversenyt jeles eredménnyel, dicsérettel.
A lányom gitárművész lett, kitüntetéses diplomával végzett. És igen, igazi művész, akinek a gitár örömmel zenél értő ujjai alatt. Nikolett pedig több éve tanítja a gyerekeket a klasszikus gitár szeretetére.
Az alábbi linkeken érhető el a mester diplomakoncertjének pár részlete: két szóló és egy zongorakíséretes darab.
J.S. Bach - Suite in A Minor, BWV 995 (Takács Nikolett)
John W. Duarte - Variations on a Catalan folk song (Takács Nikolett)
Manuel M. Ponce - Concierto del Sur (Takács Nikolett, Zsomborné Kocsis Zsuzsanna)
Kedves "naplóm"... Régen jártam itt, régen írtam bejegyzést. Gyakran nekilendülök, de csak gondolatban, mert mindig elkanyarodok valamerre, és mást csinálok, így a gondolatot nem követi tett. Pedig annyi mindent tudnék és szeretnék mondani... itt is. Az idő nagyon gyorsan rohan, és elég lépést tartani a munkával, a család körüli eseményekkel, a Dimash Dears Hungary dolgaival, saját dolgaimmal, hogy mindig tolódik. A magánéletem dolgait nem igazán szoktam ország-világ elé tárni, hiszen azok a privát szférába tartoznak. Nem igazán osztok meg fotókat, mert nem a külvilág számára készülnek, és különben is, készült már rólam valaha jó fotó? Úgy értem, olyan, ami szerintem jó... 😉 Na, ugye?!
Miről is írjak most, ha már végre itt vagyok? Tekintsek vissza 2025-re? Igazad van, legyen!
Hol is kezdjem? Hol máshol, mint Dimash Qudaibergen-nél. Hogy magamról is mondjak pár dolgot? Hiszen az imént mondtam, hogy a magánélet az privát szféra, és amúgy sem érdekelne senkit, mert unalmasan hétköznapi... Már amikor. De, igazából tényleg hétköznapi, már amennyire a normális, szerető családi légkör a kisebb súrlódásokkal együtt normális manapság. Sokszor belegondolok, hogy a mai világban már csak az a normális - ne feledd, csak kérdezem -, hogy ha mindent világgá kürtölünk, a közösségi médián keresztül éljük meg saját és a világ történéseit, megosztva mindig mindent, hol voltunk, mit ettünk, mit ittunk, kivel találkoztunk, mit vásároltunk, mit néztünk, kiről milyen pletykát olvastunk, és persze fröcsögünk politikai bejegyzések alatt magunkból kivetkőzve a másikat és annak felmenőit szidalmazva, kiadva minden dühünket, frusztrációnkat, gyűlölködve, utálva mindenkit, aki egy kicsit is másképpen gondolkodik, él, létezik...? Hát, szerintem nem. És erről ennyi elég is.
Szóval, a mi hétköznapi családi életünkről, mert akkor beszélek erről egy kicsit, mielőtt Dimash-ról szólok egy-két szót. Dolgozunk. Mi, papa, mama, gyerekek... Nem, ez csak a Mézga családban van így, mi apa, anya és lányok vagyunk. Immár felnőtt lányok. És dolgozunk, ingajáratban természetesen, férjemmel reggel 6 után indulás, este 7 körül érkezés. Na, ugye, hogy ez unalmas? Mármint olvasni, de ne panaszkodj, én szóltam! Amúgy csinálni is az. Fiatalabb lányom cifrázza azért, mert ő nem csak Pestre ingázik. Sőt, nem is Pestre, hanem Budára, mert ott dolgozik. Igen, egyszerűbb lenne, ha azt mondanám, hogy Budapest, igazad van. De már többször jutottam arra, hogy talán csak azok hívják teljes nevén a fővárost, akik nem ott élnek és/vagy dolgoznak, vagy pedig hivatalos minőségében említik, esetleg másnak írnak róla, például hogy bemutassák a helyet. De elkalandoztam... szóval, fiatalabb lányom cifrázza, mert ő a hét közepét Debrecenben tölti az egyetemen, mesterdiplomát csinál idén (most írtam le először 2026 kapcsán, és furcsa módon nem hangzik ... ööö ... furcsán). Hétfőn és pénteken tanít estig Budán, onnan haza, kedd-szerda-csütörtök egyetem Debrecenben, és minden nap végeláthatatlan gyakorlás. Mert zenész. És okleveles gitártanár. Na, ez az igazán fárasztó. Persze, tudom, hogy vannak, akik gyárban, fizikai munkát, meg három műszakban, meg a földeken... de mindenki azt tudja igazán, amit saját bőrén tapasztal vagy közvetlen környezetében nap mint nap tanúja. Azért, mert elmondom, hogy ez mennyire emberpróbáló, nem kicsinyítem le mások saját munkáját. De aki azt mondja, hogy a zenész lét nem fizikai munka, az nem fogott még órákon keresztül hangszert a kezében, nem ült hangszer mellett játszva, nem énekelt. És nem járt masszőrhöz, hogy segítsen az izmainak, ízületeinek, mert a kényszertartás miatt tönkremegy mindene, és a masszőr is csak les, hogy húúú... De az eredménye, mármint a zene, a művészet eredménye gyönyörű. Lehet, hogy nekik "csak" munka, de a befogadó közönség számára csoda. Kicsit elkanyarodtam, igen, elnézést. De ne feledd, hogy a zene a "befogadó közönség számára csoda", jó?
Szóval, van a munka. Hogy szeretem-e? Ezt inkább hagyjuk... Van a család, amit imádok. A közös programok, vagy épp a közös punnyadás, ami olyan jó! Tudod, mit kaptam a szülinapomra? Már nem a legújabbra (nem, nem a legutolsóra, mert reménykedem még cirka legalább ennyiben), hanem az eggyel korábbira. Szóval, az volt az ajándékom férjemtől és két lányomtól, hogy minden hónapban kaptam egy levelet tőlük. Borítékban, igazi levelet. Nem, nem adták fel postán, kézbe kaptam. Nos, mindegyik levélben, reflektálva valamire, amit szeretek, vagy éppen olyan dologra, amit szeretnék megtenni, kaptam egy vagy épp több feladatot. Nem is igazán feladatot, mert mind jó móka volt. Gyertyaöntés. Más nemzet ételének megfőzése. Kirándulás. Cirkusz...nem, nem csinálni, hanem elmenni, beülni, megnézni. Kolodko szobrok felkutatása. Mozizás. Társasjátékozás. Adventi vásárokat bejárni. Firenzébe elmenni! El is mentünk.. Persze arról nem volt szó, hogy törött lábbal kell hazajönni, ezt én magam rendeztem bele, na meg az a fránya lépcső. Hogy páromat idézzem: "Elviszlek romantikázni Firenzébe, erre félrelépsz?!" 😀 Hát, igen, humor nélkül minden nehezebb lenne. Szerencsére nálunk a humor, a viccelődés, még ha néha a másik bőrére is megy, erősen jelen van. Vagyis jókat röhögünk, boldog könnyekig, hasfájásig. Ha bizonyítékot szeretnél, hogy a feladatokat teljesítettem, akkor tessék! Mindent meg kellett örökítenem fotókkal, amiket lányom begyűjtött és fotókönyvet készített belőlük. Ha végig akarod lapozgatni, akkor el kell jönnöd hozzám látogatóba. Várlak!😊
Mit hozott még 2025? Hm...covidot, szokás szerint decemberben. Na, jó, az elsőt októberben nyaltam be, de a másodikat és a harmadikat decemberben. 2023-2024-2025 sorban. Idén már nem szeretném, köszönöm! Bár, ha azt vesszük, hogy három a magyar igazság, egy a ráadás...
Miről is, miről is... Oh, igen! Képzeld, lehet, hogy idén igazi író leszek 😱 Mármint valódi... már, ha az, hogy megjelenik egy regényem könyv formájában, kézzel fogható valójában, azt jelenti! Végre ebben is kiteljesedhetek a munka mellett, család mellett, a Dimash Dears Hungary admin dolgai mellett és a barátaim mellett. Velük együtt. Mert szerencsére csodálatos embereket adott a sors, a családom mellett olyan barátokat kaptam, akikkel minden egyes együtt töltött perc ajándék💖
És ajándék minden alkalom, amikor Dimash új dallal, videóval, fellépéssel lep meg, láthatom őt koncerten, mert a személyisége magával ragadó, a zenéje egyedi, a befogadó közönség számára csoda... emlékszel még, ugye? Számtalan szép élménnyel gazdagodtam általa ismét, már rögtön 2025 elején, amikor másodszor vett részt zsűritagként a klasszikus zenei magyar tehetségkutató műsorban, a Virtuózokban. 2023-ban már valóra vált Budapesten egy gyerekkori álma, amikor Plácido Domingoval, gyerekkorától fogva egyik példaképével énekelhetett, és együtt zsűrizhetett. Tavaly pedig azt is láthattuk, ahogyan a legendás három tenor egy másik tagjával, José Carrerasszal is együtt énekelt: a Frank Sinatra által örökzöld dallá tett My Way-t adták elő ők hárman együtt, Hauser csellókíséretével. És idén ismét láthatom Dimash-t élőben! 2026. április 18-án az MVM Dome-ban lép fel a Domingo-Hauser-Dimash közös koncerten! DHD. Csak két nevet kellene megfordítani, és egyből DDH lesz, mint a Dimash Dears Hungary 😍
A Dimash Dears Hungary háza táján is sok szép esemény részese voltam. DDH találkozó májusban Dimash születésnapja alkalmából, megalapítottuk a Zenével a Barátságért Egyesületet, egy olyan non-profit szervezetet, amellyel jótékonysági kampányokat tudunk indítani és ilyenek kampányokhoz csatlakozni. Első ilyen akciónk az ENSZ-IOM globális jószolgálati nagykövet Dimash által meghirdetett kampány, amivel a nemzetközi szervezet munkáját támogattuk.
Dimash születésnapja kapcsán gyönyörű dolog történt! Érdeklődtem a DDH nevében a Virtuózoknál, hogy lehetséges-e és milyen formában egyéni versenyzőt támogatni, de kiderült, hogy akinek segítettünk volna új hangszerhez jutni, már megkapja mástól. És akkor jött a kérdés, hogy támogatnánk-e egy zenei felvételt, amiben a fiatal Virtuózok Dimash saját szerzeményét játszanák el, és születésnapja alkalmából ezt a felvételt kapná, a fiatal tehetségek pedig stúdiófelvétel élményével gazdagodnának. Tökéletes ajándék volt, és gyönyörű volt Dimash reakciója. Nagyon hálás vagyok a Virtuózoknak és mindenkinek, aki támogatta ezt a kezdeményezést 💝
2025-ben nem jutottam el Dimash koncertre, de nem azért, mert nem volt. Bármelyik európai koncertjére el tudtam volna menni, de idősebb lányom szívműtét előtt áll, aminek időpontját a kórház 2025 végére vagy 2026 elejére ígérte. A bizonytalan helyzet miatt nem volt kérdés, hogy hol a helyem. De persze még nem mondtak semmit, így nem csak a műtét, hanem számomra az élőben megtapasztalt Dimash élmény is kimaradt tavaly. De idén pótolom, és Maestro Domingot is látni-hallani fogom végre élőben, és Hauser is felkerül a lista "teljesítve" részére. Volt olyan koncert 2025-ben is, bár nem bakancslistás élmény, amivel kacérkodtunk egy ideje, de bár ne tettük volna! Nem mondom meg, kinek a koncertje volt, azt sem, miért nem jött be, legyen elég annyi, hogy legalább jobban megismertem az MVM Dome-ot belülről is, ami viszont tetszett😜
Miről is írjak még, kérdezem Ödönkét. Hogy kicsoda Ödönke? A Karácsonyfa, "aki" itt illatozik mellettem. Mert van neve. Volt már Kálmánunk, sokszor, mert ő egy gyönyörű műfenyő, akit idén az udvaron állítottunk fel, és aki ma reggel sajnos elhasalt, mert kicsit széllel bélelt a kerti pavilon. Volt Bonifácunk és Töhötömünk. És most itt van Ödönke, egy gyönyörű, több mint 220 cm magas ezüstfenyő. Nincs abban semmi különös, hogy nevet adunk a karácsonyfáknak, nálunk a kocsinak is van neve, sőt, még a mosogatógépnek is. Ő itt Ödönke. Kicsit szúrós, ám illatos és gyönyörű.
Ő pedig a kedvenc karácsonyfadíszem. Picit már elszíneződött, máshol picit megkopott és ragasztásra szorult, de már benne van a korban, elmúlt 40 éves. Anyu vette, és én úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Elmentünk együtt az ABC-be, és ott volt ez a dísz. És egy másik, még szebb, sokkal nagyobb, vékonyfalú, világos aranyszínű-narancsos, festett, hatalmas üveggömb. Becsomagolták mindkettőt selyempapírba, Anyu a vásárolt dolgok tetejére tette a szatyorban, óvatosan... de mikor itthon kibontottuk, a nagy gömb darabokra volt törve. Érdekes, hogy ma is emlékszem rá, pedig alig egy percre láttam. És Anyu arcára is, amikor meglátta. Hogy összetört... De ez a télapós dísz azóta is megvan, és minden évben központi helyre kerül a karácsonyfán. Talán Anyu is látja odafentről mindig és mosolyog 💔
Persze sokkal több dolog történt 2025-ben, nyaralások, tágabb családdal, barátokkal együtt töltött napok, ünnepek mind-mind gazdagították az évet széppel, jóval. Ami nem volt szép és jó, azt pedig el kell felejteni!
Olvastam több könyvet, amellett, hogy írom is a következő saját regényemet. Ha egy könyvet kellene ajánlani másnak, az Hiragi Szanaka - Az elveszett emlékek lámpása című regénye lenne, ami pontosan arról szól, amit én is vallok: ne várjunk arra a bizonyos A NAGY boldogságra, mert a hétköznapi kis apróságok szépítik meg az életünket, és formálnak, határoznak meg minket. A nagy boldogság, a boldog élet sok kis csodából szövődik, csak ismerjük fel mindet egyesével.
Jó egészséget kívánok mindenkinek 2026-ban, teljen békésen, jólétben az új év, és legyen mindenkinek sok-sok apró csoda-boldogságban része!
Önkéntes alapon szerveződött, aki vállalta, hogy csokival várja a gyerkőcöket, feliratkozott a listára. A csokivadászok így tudták, hogy melyik házak várják őket szeretettel, csak a térképet kellett követniük Mi is beneveztünk. Mire besötétedett, a pókok is elvégezték a munka rájuk eső részét, és míg mi édes terveket szőttünk, ők hálót. Így, mire jöttek a Szörnyecskék a szüleikkel, minden készen állt.
Nagy sikert aratott a s'mores (olvasztott mályvacukor és csoki kekszen), volt, aki többször is repetázott, de persze a csokit és gumicukrot sem hagyták az üstben. Az elszánt csokivadászokat kísérő szülők pedig nagyon örültek a forralt bornak, ami őket is feltöltötte egy kis energiával 😋
Beköszöntött az új év. Kívánom, hogy mindenki a szép, jó, vidám és felemelő pillanatokat hozza át az óévből 2024-be, és maga mögött tudja hagyni mindazt, ami negatív volt 2023-ban.
A 2024. esztendő legyen boldog, vidám, jó egészséggel és szerencsével teli. És legfőképpen legyen békés! ❤
Az adventi időszak a felkészülésről, a várakozásról szól. Mindenkinek megvan a saját receptje, hogyan készülődik. Én kész vagyok már hetekkel Karácsony előtt órákon keresztül karácsonyi zenét hallgatni, és akár minden nap megnézni egy-egy karácsonyi filmet, mesét. Vagy épp Dickens karácsonyi történeteit olvasom.
Azt mondják, a karácsony szelleme, ahogy felnőtté válunk, elhalványul a szívünkben, és akkor erősödik fel újra, amikor gyermekünk születik, mert vele, általa újra átéljük a saját, régi karácsonyi csodánkat is. Ez tényleg így van, tapasztalatból tudom, hiszen volt, amikor én sem igazán éreztem a Karácsony szellemét. De, mióta anya vagyok, minden Karácsony szép, még akkor is, ha időközben az én lányaim is felnőttek.
De mégis más már a Karácsony, mint azelőtt volt. Amikor elveszítjük a nagyszüleinket és a szüleinket is, akkor már sosem lesz teljes az ünnep, hiába vannak mellettünk a gyerekeink. Mert mi magunk végérvényesen felnőttünk. De, ha hiszünk a Karácsony szellemében, ha megtaláljuk azt a gyermeket, aki még mindig ott él bennünk, akkor teljessé válik az ünnep.
Az Alan Silvestri és Glen Ballard által írt Believe (Higgy!) a Polar Express című animációs film betétdala, előadója Josh Groban. A dal fordítása az enyém.
Azt mondják, az ember gyermek marad mindaddig, amíg a szülei élnek. Nekem már 40 éves korom előtt fel kellett nőnöm. Már nincsenek egyeneságbeli felmenőim, mind elmentek.
Mindenszentek, Halottak napja az emlékezés ideje. De ki az, aki csak ilyenkor emlékezne a szeretteire? A mosolyukra, a nevetésükre, jellegzetes mozdulataikra, szófordulataikra?
"Mintha csak Mamát látnám."
"Papa is pont így nevetett."
"Ez Apu szokása volt."
"Anyu mondogatta mindig ezt."
Mindig velünk vannak, bennünk élnek tovább. Mi pedig őrizzük őket, az emléküket, mert amíg így teszünk, addig érezhetjük a gyerekkor puha, gyengéd takaróját.
Van az úgy, hogy nincsenek szavak. Döbbenet, hitetlenség, fájdalom és gyász van helyettük. Két nap alatt két csodálatos sportembert veszített el a magyar vízilabda sport, de nem csak ők, az egész ország. 6 olimpiai bajnoki címen osztozott fele-fele arányban Kárpáti György (84) és Benedek Tibor (47). A nemzet hősei voltak. Nem... a nemzet hősei örökké.
A sors kegyetlen. Tudjuk, hogy az élet letelik, senki sem élhet örökké, de miért kapott belőle ilyen keveset Benedek Tibor?! Ez annyira nem fair, hogy el nem lehet mondani, hiszen fiatal volt, fájdalmasan fiatal a betegséghez és a halálhoz.
Nyugodjanak békében! A családoknak, barátoknak, sporttársaknak őszinte részvétem, és kívánom, hogy találjanak vigaszt és megnyugvást. Nehéz lesz, nagyon nehéz. Tudom...
*
Sometimes there are no words just dismay, disbelief, heartache and grief. In two days Hungarian water polo has lost two wonderful sportsmen. Hungary lost two wonderful sportsmen. György Kárpáti (84) and Tibor Benedek (47) won 6 gold medals in Olympic Games, but of course at two different times. They were our national heroes. No... they are and will be our national heroes forever.
Fate is cruel. Life goes by and no one can live forever I know, but why did Tibor Benedek get so little of it?! I can't even tell how unbelievably unfair it is. He was painfully young to be ill and to die.
Rest in peace! I wish their families, friends, fellow sportsmen can find consolation and solace. It will be hard, so hard. I know...
Aki szereti a mézet, az tudja, hogy a méheknek köszönheti. De a méheknek sokkal többet köszönhetünk, hiszen tény, hogy a Föld mezőgazdasági termelésének kb. 70 %-a ezektől az apró kis lényektől függ, mivel ők porozzák be a másképpen szaporodásképtelen növényeket.
Nem bizonyított, de Einsteinnek tulajdonítják azt az idézetet, miszerint "Ha kipusztulnak a méhek, az emberiség csak négy évvel éli túl az apró rovarok eltűnését". Reméljük, hogy ennek valóságtartalmát sosem kell megtapasztalnunk!
Az ENSZ 2018-tól a Méhek világnapjának nyilvánította május 20-át. Ez nem véletlenszerű dátum, hanem Anton Jansa, az első osztrák méhészeti iskola néhai vezetőjének a születésnapja, vagyis az ő munkássága előtti tisztelgés is a jeles nap kiválasztása.
Ezek a kis lények a művészeket is gyakran megihletik. Ki ne ismerné Rimsky-Korsakov művét, a Flight of the Bumblebee-t, a Méh repülését?
A mű Maksim Mrvica és Muye Wu zongoraművészek, és Dimash Kudaibergen énekes előadásában kifejezetten rendhagyó, de annál élvezetesebb 👏
A méhek a Föld egyik legfontosabb, sőt, talán a legfontosabb élőlényei. Vigyázzunk rájuk!
Ma van a Föld napja. Nem ismerünk más otthont rajta kívül. Az ő felszínén élünk, az ő termését fogyasztjuk, az ő kincseit élvezzük, ő lát el minket mint anya a gyermekét. Szeretjük, mégis sokat ártunk neki nap nap után, és ezzel magunknak is. Minél gyorsabban rá kell ébrednie a világ vezetőinek, hogy nagyon rossz irányba tartunk, mert lehet, hogy a most élő nemzedékeket még ellátja a Föld, de mi lesz az utánunk jövőkkel, ha egyre betegebbé tesszük a kék bolygót mi, emberek?
És most mi is szenvedünk, hosszú hetek óta. Talán a Föld akarja így, talán a véletlen, esetleg egy fatális tévedés vagy hiba az oka, vagy csak a sors. De össze kell tartanunk a Földért, önmagunkért, egymásért!
A dal ajánlása így szól:
"At this time of great suffering across the world, should the international community stand together or go it alone? We choose to believe in our Shared future and common destiny. To all frontline medics and those in isolation, this song is for you. We are one against Covid19, novel coronavirus. Stay together stay strong."
Az ajánlás fordítása:
"A nemzetközi közösségnek össze kellene tartania vagy egyedül menni tovább ebben a szenvedéssel teli időben szerte a világon? Mi az egymással megosztott jövőben és a közös sorsban hiszünk. Valamennyi frontvonalbeli egészségügyi dolgozónak és a karanténban lévőknek, ez a dal nektek szól. Egyek vagyunk a Covid19, az új koronavírus elleni harcban. Maradjunk együtt, maradjunk erősek."
"We are one big family
United we are strong."
"Egy nagy család vagyunk
Együtt erősek vagyunk."
"Together we will rise and we will shine."
"Együtt felemelkedünk és ragyogni fogunk."
A videó Dimash Kudaibergen hivatalos Youtube csatornájához tartozik, link az eredeti videóhoz: https://youtu.be/uFOqN6saP60
The video belongs to Dimash Kudaibergen official Youtube channel, link to the original video:https://youtu.be/uFOqN6saP60
Jó hír, legalábbis remélem 😀 Most már a Facebook-on is elérhető a blog és testvére, a Tamara - Írósarok is. Ha ott követsz, azonnali értesítést kapsz, ha új tartalom került fel a blogra.
És könnyebben tudunk véleményt cserélni, beszélgetni, mint itt!
Furcsa, egyben ijesztő időket élünk. Az ember rombolja és pusztítja a természetet, miközben saját magának akar még több lakható és művelhető földterületet, nagyobb javakat. A természet pedig tűr, aztán elfutja a pulykaméreg, és jól odavág, lerombolja mindazt, amit a tőle elvett területeken épített és ültetett az ember, hogy visszavegye a saját javait.
Felemás szimbiózis ez. Szükségünk van a természetre, de nem minden szereplőjére, ezért barbár módon, a közjó nevében kiírtjuk azt, amiről úgy gondoljuk, hogy nekünk nem kell, mert útban van. A természet pedig kiválóan boldogulna nélkülünk a saját szabályai szerint, és nem érdekli, hogy egy-egy növényi vagy állati faj kipusztul, mert az egyensúlyt fenn tudja tartani. Vagyis a természet sincs híján a barbár "gondolkodásnak", és sok esetben az ember az, aki közbelép, és megmenti a természet által halálra ítélt fajt.
Hol az igazság? A Földön élünk, sokan azt mondják, hogy csak kölcsön kaptuk, de mit csináljunk, ha egyszer haladó gondolkodású lény az ember, és fejlődik? Csak nem élhetünk úgy, hogy semmihez sem érünk hozzá, ami a természeté, mert sitty-sutty kipusztulunk mi magunk. Ha már egyszer a természet kitermelte, felnevelte az emberi fajt, akkor viseljen is el minket, mint a mesebeli szegény asszony a gügye fiát.
Szóval, civakodunk szépen, mi, emberek és a természet. Mi jól odacsapunk neki (persze ezzel magunknak is), mert szennyezzük a vizeket, a termőföldet, a levegőt, Természetanya meg jól gyomorszájon rúg minket egy kis vulkáni hamu eregetéssel, földrengéssel és nyomában cunamival, sárlavinával, terjedő bozóttüzekkel, vírusokkal.
Hogy ki lesz a győztese ennek a se veled, se nélküled civakodásnak, és hogy ez a győzelem kinek lesz jó, az lesz-e valakinek egyáltalán, ki tudja? Jelenleg tombol a Covid-19 nevű koronavírus járvány. Talán ez is a természet újabb figyelmeztetése: Hé, ember, ébredj! Túl naggyá lettél, elbizakodott vagy, és mindenhol ott vagy. Nincs elég hely, a gyárak bemocskolnak mindent, nem lesz tiszta víz, nem lesz tiszta levegő. Lassulj le egy kicsit!
Hát, lelassultunk, szó se róla. Rengetegen karanténban, távmunkában, sokan kórházban, és sajnos folyamatosan emelkedik a halottak száma. Sok a negatív eredménnyel tesztelt egyéb kórt viselők aránya, de sajnos sokkal több lehet a teszten át nem esett, tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló vírushordozók száma.
Az orvosok, nővérek, ápolók erőn felül küzdenek a kórral, az élelmiszerboltokat kiszolgálók és az ott dolgozók is megtesznek mindent, amit tudnak, hogy ellássák a pánikrohamban vásárló pánikembereket. Mert enni kell, ezért venni kell! Az agy kiadja a parancsot, a jóléti társadalom pedig megszokta, hogy csak odanyúl a polcra, és ott a keksz, a hűtőben a sajt, a joghurtok, a sör, a fagyasztóban a húsok. És ennek a karantén idején is így kell lennie, különben...!
Félünk a koronavírustól, legalább annyira, mint amennyire ignoráljuk a cukorbetegség, infarktus, agyvérzés kockázatát. De enni kell járvány alatt is, éppen ezért az összes WC papírt is felvásároljuk, és a világ összes fertőtlenítőszerét. Kérdés, mennyit fogunk mindebből felhasználni. Élek a gyanúperrel, hogy sokan visszafurikázzák majd a felvásárolt ipari mennyiségű terméket a boltokba, hogy vegyék vissza, már nincs járvány, lejár a szavatossága a joghurtnak, sajtnak, húsnak. Benyújtanák majd a számlát, de hiába, mint ahogy a természet is teszi időről-időre, egyelőre ő is hiába.
Mikor váltunk ilyenné? Miért kell mindig több és nagyobb mindenből, amit el lehet fogyasztani? Amit meg nem lehet megenni, abból újabb, fényesebb, nagyobb, modernebb, menőbb? Ha elromlik, miért dobjuk ki, miért nem javíttatjuk meg? Miért kell ötévente új autó, kétévente új okostelefon? Csak gyártunk, gyártunk ész nélkül, és közben telefüstöljük a légkört, megmérgezzük és teleszemeteljük a vizeinket. Természetanya pedig küld egy kis vírust cserébe...
Most fellélegzik a Föld, tisztul a levegő, a folyók, tengerek. És ez jó. De, ha elmúlik a járvány, tudom, hogy nem állunk meg egy percre sem, hogy elgondolkodjunk, kell-e új termékeket gyártani, vagy jó még pár évig mindenkinek a régi, amit meg lehet javítani, ha elromlik. Helyette visszaállunk a termelésre, sőt, megsokszorozzuk majd, mert sok hetes leállást kell behozni, ki kell termelni az elmaradt bevételt. Sajnos a lassulás a járvánnyal együtt meg fog szűnni.
Sok mindent kell kihagynunk a járvány hozta kényszer intézkedések miatt, mindenki maga tudja, mennyi türelme van elviselni mindezt. Én remélem, hogy sok, mert első kézből tudom, hogy sokkal rosszabb dolgok is történhetnek egy emberrel, mint egy elmaradt színházi előadás, lemondott utazás. Ezeket lehet pótolni. Mint ahogy a kimaradt sétákat, futásokat, úszásokat is.
Én a heti szabadságom helyett most egy ideig home office-ban dolgozom, teszem a dolgom, pedig épp Prágában kellene lennem a férjemmel. És ma este egy koncerten kellett volna ülnünk sok ezer emberrel együtt Dimash Kudaibergent, egy fiatal kazah zsenit hallgatva, nézve. Tavaly ezt írtam róla egy bejegyzésben:
"Amikor először hallottam tőle az S.O.S d'un terrien en détresse című dalt, vicces, ugyanakkor szentimentális gondolataim támadtak, mert az írói vénám működésbe lépett. Ha a Föld végveszélyben lenne, és Dimash elénekelné ezt a dalt, az univerzum egészen biztosan segítséget küldene nekünk. A másik gondolatom az volt, hogy ha egy idegen űrhajó legénysége meg akarná támadni a Földet, talán meggondolnák magukat Dimash-t látva és hallva, mert arra a következtetésre jutnának, hogy ha egy bolygó ilyen érzéseket és szépséges teremtményeket tudhat a magáénak, akkor megérdemli, hogy tovább éljen."
Na, most mit mondjak erre? Azt, amit a Fantom Christine-nek? Hát, legyen: Sing, my angel! Hátha beválik, és ha még nem is a végveszély leselkedik ránk, és nem is ufók sorakoznak a Föld körül, hogy megtámadjanak minket, akkor is jól jönne egy kis segítség mindenkinek, embereknek, természetnek egyaránt.
Szóval, kedves Dimash, énekelj, kérlek, hátha...! És majd amikor kereken egy év múlva eljössz Prágába, mi is ott leszünk. Persze ettől még eljöhetsz korábban Budapestre is, csak szólok 😊
Vasárnap ritka dátumot írtunk, ami egy palindrom, vagyis oda-vissza ugyanaz: 2020-02-02
Erre most mi történt, amikor megnyitottam a blogot? Nézzétek csak az Összes oldalmegjelenítést! Itt is palindrom van ám 😊
Szóval ennyi volt. Vége... Voltak jó napjaink, voltak rosszak, sokkal jobbak és katasztrofálisak. Sokat nevettünk, elmorzsoltunk pár könnycseppet. Boldogok voltunk, és dühösek, lelkesedtünk és a pokolba kívántuk az egészet. De megcsináltuk! És most elválunk. Viszlát, 2018!
*
So this is it. It's over... We had good days and bad ones, much better days and awful days. We laughed a lot, shed a tear here and there. We were happy and angry, enthusiastic and wished all of it to hell. But in the end we made it! And now we part. Goodbye, 2018!
Azt mondják a bölcsek, hogy sose nézzünk vissza, mert ami volt, az elmúlt, engedjük el, és tekintsünk előre. Én, az örökké igazságot kergető agyammal azt mondom, hogy igenis, vissza kell nézni, mert sok olyan szép és örömteli dolgot rejt a múlt, amikre jó visszaemlékezni.
Ugyanakkor a rossz emlékeket tényleg nem jó cipelni, sokkal inkább az azokból levont tanulságot vigyük magunkkal. Vannak persze olyan rossz dolgok, amik megváltoztathatatlanok, például egy szerettünk halála, de ha az együtt töltött szép időkre gondolunk és arra, hogy saját tetteinkben, gondolatainkban él tovább az elveszített személy, akkor talán könnyebben lépünk tovább.
Számomra a 2017. esztendő vegyes volt, jutott szép is, rossz is, voltak vidám és szomorú pillanatai is. Mint mindenki másnak, úgy gondolom.
Vannak olyan dolgok, amik meghatározóak voltak a maguk nemében. Tegnap volt 3 éve, hogy az Apum után elveszítettem Anyumat is. Sosem fog elmúlni az a hatalmas űr, amit maguk után hagytak, főleg úgy, hogy idén elment anyai Nagyim is, aki a legszorosabb kapocs volt Anyuhoz. De, ahogy az a családunkban megfigyelhető, ha elmegy valaki, akkor kapunk egy új kis jövevényt, így nem sokkal Mama halála után született egy kis unokahúgom, majd, bár a férjem ágáról, egy unokaöcsém is.
És el kellett engednünk Kleo kutyánkat, de az új jövevény, Jamie révén új egyéniséggel gazdagodott a családunk.
A munkahelyemen pozitív változás állt be, ami segíti a stressz szintjének a csökkentését, de sajnos nem eléggé. Évek óta egyre erősödik az érzés bennem, hogy megrekedtem, és hiába ismerik el a munkámat, nem elégít ki, nem tesz elégedetté. A váltás azonban nehéz, főként úgy, ha olyat akar csinálni az ember, ami profilidegen a számára. Szóval, várok, aki írással és emberekkel foglalkozni szerető és akaró embert keres munkatársként, csak füttyentsen, és repülök! 😉
Van egy szó, ami biztos, hogy szinte mindenkiben kellemetlen érzéseket kelt. Kimondjam? Naná, hogy kimondom: házfelújítás!!! Szörnyű, ugye? Mi belecsaptunk, mert muszáj volt. Anyagiakért a bankba mentünk, persze legális úton, kölcsönért, aztán nekikezdünk. Tetőcsere, és a ház alsó szintjének komplett átalakítása, felújítása. Egy-két fal bánta, mi nem, mert minden új, akárha egy új házunk lenne...illetve készülne. A végső simítások után végre elmondhatjuk majd, hogy a saját ízlésünk szerint kialakított és berendezett házunk lesz. Tavasszal... Reméljük!
Nyaralásra idén nem futotta a ház körüli munkák és az anyagiak miatt, de igyekeztünk színházzal töltekezni. A legmeghatározóbb színházi élmény ANotre Dame-i toronyőr című musical volt a Budapesti Operettszínházban, és a címszerepben, egyben első főszerepében bemutatkozó, fiatal Cseh Dávid hangja, játéka. Kapcsolódó bejegyzésem: http://azebrenalmodo.blogspot.hu/2017/09/a-notre-dame-i-toronyor-es-vele-cseh.html
A legvidámabb színházi előadás pedig, ugyanitt, egy operett, a Luxemburg grófja. Aki nem látta még ezt a két darabot, tegyen egy próbát, szerintem nem fogja megbánni! Kapcsolódó bejegyzésem: http://azebrenalmodo.blogspot.hu/2017/12/nevhazassagbol-szerelem-luxemburg.html
Filmes élmények is voltak 2017-ben is, amikből az egyik egy régi adósság a kultfilmmé vált Trainspotting folytatása. Ewan McGregor-t hosszú évek óta szeretem, szinte hihetetlen, hogy azt kell mondanom, lassan két évtizede! Mit sem veszített a sármjából, bár a Trainspotting nem kifejezetten az a film, amiben a férfias vonzerő van a középpontban. A T2 a jó folytatások közé tartozik, örömmel vettem Renton, a Beteg Srác/Simon, Spud és Begbie új kalandjait.
Az egyik legviccesebb jelenetben, miután annyi bankkártyát lopnak el, amennyit csak tudnak, Renton és Simon a lebukás küszöbén elhúzza az ünneplők nótáját, rögtönzött dalban állítva emléket az 1690. júliusi boyne-i csatának, ahol protestánsok és katolikusok álltak egymással szemben a csatatéren. Görbe tükör a vallási fanatikusoknak...
A legjobb filmes élményem idén a Wonder Woman volt. Nem azért, amiért sok nőnek vált kedvencévé, mert számomra nem a feminizmusról szól Diana története. Persze nem lehet elmenni szó nélkül a tény mellett, hogy nő rendezte és női szuperhős a főszereplője a történetnek, akit a gyönyörű Gal Gadot tökéletesen formált meg. Számomra azonban inkább az emberiségről szól ez a film. Rólunk, akik állandó kettősségben formáljuk saját világunkat, olyanok vagyunk, mint a fény és a sötétség. Az emberiség kettőssége állandó, és talán sosem jön el az az idő, hogy a jóság, az elfogadás és az adni vágyás irányítsa a világunkat. De mindig, még a legsötétebb időszakban is vannak olyan emberek, mindenféle szuper erő és hatalom nélkül, akik képesek áldozatot hozni a jó ügyért, önzetlenül, és ezért vagyunk még mindig itt és haladunk előre, mi, emberek. Kapcsolódó bejegyzésem: http://azebrenalmodo.blogspot.hu/2017/06/wonder-woman-review-elemzes.html
Két meghatározó jelenet a filmből, SPOILERrel!!!
Amire egy szuperhős/félisten képes (Gal Gadot Diana-ként):
És amit egy ember képes feláldozni a jó ügyért, a többiekért (Chris Pine Steve Trevor-ként):
Persze nem csak színházi előadásokra és filmekre futotta a szabadidőből, amikből azért többet láttam, mint amiket kiemeltem, hanem olvasásra is. Több műfajból válogattam idén is, szépirodalom és kortárs alkotások is szerepeltek a repertoáron. Luca di Fulvio egy regényét emelném ki és ajánlanám mindenkinek, ez pedig A fiú, aki éjjel meglátta a napot. A történet a gyermek kisherceg, Marcus sorsát kíséri végig, aki végignézi családja és az udvartartás lemészárlását, majd, miután a falusi bába lánya megmenti az életét, nincstelen parasztként él tovább. A regény, bár nem valós karakterekről szól, akár történelmi mű is lehetne, mert korrajzként is funkcionál, amikor bemutatja a középkori urak hatalmi harcát, velük szemben az elnyomott, kizsigerelt nép szenvedését, Marcus felnőtté válásának történetén keresztül. A könyv ismertetője: https://www.libri.hu/konyv/luca_di_fulvio.a-fiu-aki-ejjel-meglatta-a-napot-puha-kotes.html
Zenében is megvannak a magam kedvencei, akik közül Josh Groban, visszatérve a musicalek világából, ismét új lemezen dolgozik. Amíg az új anyag megjelenik, a pár évvel ezelőtt kiadott, több rekordot megdöntő karácsonyi albumához, a Noël-hez énekelt fel négy új dalt, sokunk örömére.
Ám messze nem ez volt az a momentum, ami a zene világában leginkább megérintett, megrendített. November 22-én, 55 éves korában meghalt az operavilág jelenlegi egyik, ha nem a legnagyobb baritonja, Dmitrij Hvorosztovszij. A betegség a legnagyobbakat sem kíméli, Dmitrij két és fél évet harcolt az agydaganat ellen, ami végül legyőzte őt.
Ha az ember operaénekesről beszél, akkor még most is leginkább túlsúlyos, öreg(edő) ember képe villan be, pedig sok igazán fitt, fiatal(os) művész fordul meg a világ vezető operaszínpadain; hogy csak párat említsek a férfiak közül, például Jonas Kaufmann, Juan Diego Flórez. És ilyen volt az opera Elvis-ének titulált Hvorosztovszkij is, sőt, még formabontóbb. Fiatal korában megőszült, kisportolt, izmos férfi volt, akit pár évvel ezelőtt a People magazin beválasztott a világ ötven legszebb embere közé.
Lányom szavaival élve inkább mondaná róla az ember azt, hogy pankrátor, mintsem operaénekes! Engem viszont, talán azért, mert Szibériában született, egy fehér tigrisre emlékeztetett, bár a hangját hallva ezek a buta hasonlatok rögtön eltűnnek.
A sport világában a budapesti vizes világbajnokság vitte a prímet számomra. Úszóink és vízipólósaink mellett a kajakosaink és kenusaink is szállították a fantasztikus eredményeket, és nem mehetünk el szó nélkül a magyar férfi teniszcsapat teljesítménye mellett sem, akik bejutottak a világ elitcsapatai közé a Davis kupában, az ATP ranglistán idén 100 közé kerülő, pontosabban 85. helyen rangsorolt Fucsovics Márton vezérletével. És nem maradhat ki a felsorolásból Babos Tímea sem, aki párosban világbajnok lett idén!
És, ha már tenisz, kihagyhatatlan a visszatekintőből Roger Federer és Rafael Nadal. A két legenda, akiket pár évvel ezelőtt divat volt leírni, amikor picit veszítettek a lendületből, míg az egyre jobbá érő játékosok Djokovic és Murray vezényletével, beérték őket, sőt, a ranglistán eléjük is kerültek. A 36 éves Federer és a jóval fiatalabb, 31 éves Nadal azonban, felépülve a kisebb-nagyobb sérülésekből, amit lehetett, megnyertek 2017-ben. A négy Grand Slam-en testvériesen megosztoztak, kettőt-kettőt nyertek, és Nadal az ATP ranglista első, Federer pedig a második helyén zárta az évet, bár talán beszédesebb az, hogy kettejük négy meccséből mindet Roger nyerte!
Sok ATP pontot kell megvédeniük 2018-ban, és lassan visszatérnek a sérülés miatt több versenyt kihagyó nagy riválisok is, de nem hiszem, hogy le lehetne írni a két legendát még pár évig.
Minden élmény akkor a legszebb és legmaradandóbb, ha meg tudjuk osztani azokkal, akiket a leginkább szeretünk. A baráti találkák és csevegések vagy mély beszélgetések, és a családdal töltött minőségi idő nélkül minden élmény kevésbé lenne szép. Lányom Szalagavatója hozta az idei év legmeghatóbb pillanatait, és az ember csak kapkodja a fejét, ha arra gondol, hogy mikor lett a kicsi gyerekéből gyönyörű, fiatal, tehetséges zenész, és leginkább felnőtt nő?!
Szerencsés vagyok, hogy a 2017. évet is megoszthattam két lányommal és a férjemmel, akik a legközelebb állnak a szívemhez. Így, közösen indulunk neki 2018-nak, ami egészen biztosan csodás pillanatokat tartogat, amik segítenek majd átvészelni a kevésbé felemelő eseményeket is.
Örömökben, sikerekben gazdag, boldog új évet mindenkinek! Tartsatok velem 2018-ban is, várom a véleményeket, megjegyzéseket a posztokhoz!
Az ember óhatatlanul végigpörgeti az év eseményeit így, december 31-én. Én arra jutottam, hogy...nem, igazából nem is tudom, mire jutottam, mert vegyes volt ez az év nagyon.
Sok szörnyűség történt a világban, és az a legszörnyűbb, hogy ez jut az ember eszébe először. Háború, terror, természeti katasztrófa, politikai, katonai és gazdasági ámokfutás világszerte. Nagy művészek halála itthon és külföldön, még az év utolsó napjaiban is...
Mindemellett eltörpülni látszanak az egyéni élmények, azok a hatások, amik engem értek. És azok a szép, jó és felemelő történések, amik a többi embert érték, legyenek bármerre is a világban. Pedig ezek is itt vannak velünk, és meghatároznak minket.
Mindez arra késztet, hogy megerősítsem abbéli hitemet, hogy fókuszálni kell minden pozitívumra, ami ér, legyen az bármilyen pici is. Arra sarkall, hogy továbbra is keressem a szép és számomra hasznos dolgokat, élményeket és éljem meg őket, még akkor is, ha az "csak" egy családdal töltött nap, egy jó film vagy színházi előadás, egy regény olvasása, barátokkal való beszélgetés, egy jól sikerült vacsora, egy jó dal meghallgatása, egy jó nevetés... Mert apró örömökből áll össze az egyéni boldogság, az elégedettség. Nem kell a nagy világmegváltást keresni mindenben, nem igaz? Én legalábbis így gondolom.
Boldog új évet mindenkinek, olyan 2017-et, amilyet szeretne magának!
It's 31th of December and it's time to look back to the events of the year. I think, that it has been...no, I don't know what to think actually, because it has been a very mixed year.
Lot of gruesome things happened in the world and it's terrible that this is the first thought coming to my mind. War, terror, natural disaster, political, military and economic amuck was everywhere. Great artists gone too soon all over the world even in the last days of the year...
My own experiences seem to be evanescent besides this as well as those beautiful, great and uplifting events that happened to the other people. But these good things are here with us and determine us.
This motivates me to strengthen my faith in that I have to focus to all of the positive things even if they are small. It spurs me on looking for beautiful and useful matters and experiences and living them all even if they are "only" a day with the family, a good film or theater production, a novel, chat with friends, a delicious dinner, listening to good music, or a good laugh... Because the personal happiness and satisfaction consists of little joys. We don't have to look for salvation in everything, do we? At least I think this way.
Happy new year, everyone! Be the 2017 is the year that you wish for!
Elnézést a zavarásért, de van egy kérdésem, ha nem bánod. Szóval...
Megkérdezhetem, hogy mi a gond veled? Egyszer azt mondták nekem, hogy a Világ és benne a Föld egy csodálatos hely, ahol békében és boldogságban élhetünk, és ahol szeretnünk kell és elfogadnunk egymást. De ehelyett csak gyűlöletet, fájdalmat, dühöt és félelmet látok jó ideje, és nem tudom, mi, mikor és hol lesz ennek a vége.
Ezért kérlek, légy óvatosabb és tegyél meg mindent, hogy jobb és boldogabb legyél, mert csak EGY életünk van...
Köszönöm, hogy meghallgattál!
Üdvözlettel,
az Emberiség egy gyermeke
*
Dear World,
Sorry to bother you, but I have a question for you, if you don't mind. So...
May I ask you what the problem with you is? Once I was told that the World and the Earth in it is a wonderful place, where we can live in peace and happiness and we have to love and accept each other. But instead of these things I only see hatred, pain, anger and fear for a long time, and I don't know what, when and where will be the end of it.
So please, be more careful and try your best to be better and happier, because we only have ONE life...
Kezdjük a hajunk színével és a frizuránkkal! Aztán változtassuk meg a blogunk kinézetét... majd az életünket!
Csak viccelek! Semmi dráma, csupán lecseréltem a kezdetektől meglévő arculatot. Kicsit unalmas volt, lássuk be! Remélem, a tartalmat nem találja senki unalmasnak, és/vagy ha tetszik az új külcsín is, akkor szeretettel várok mindenkit továbbra is. Mint ahogy várom a visszajelzéseket, kommenteket, saját véleményeket is!
*
Let's start it with our hair colour and the haircut! Then change the design of our blogs... and our lives!
No, I'm kidding! No drama, I've just changed the look of the blog, because it was the very same from the start. And I admit it was boring! So I hope the content has not been boring for you, and/or if you like the new style then you are so welcome here in the future as well.
And I keep waiting for your feedbacks, comments and your opinion about the themes!
