2016. március 27., vasárnap

Dolhai Attila-Lukács Anita, és a váci operett forgatag


Ha valaki szereti az operetteket és színházba vágyik, akkor elsőként a Budapesti Operettszínházba javasolt ellátogatnia. Ebben az évadban olyan előadások vannak repertoáron a nagyszínpadon, mint A Csárdáskirálynő, az Én és a kisöcsém, Menyasszonytánc, Mágnás Miska, Csínom Palkó, A denevér, a rockoperettként jegyzett Ördögölő Józsiás, a decemberben bemutatott Sybill, valamint a Raktárszínházban a  Lili bárónő és A régi nyár. A következő bemutató pedig Kálmán Imre kevésbé ismert műve, A chicagoi hercegnő lesz április 22-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében (ismertető itt: http://www.operett.hu/musor/kalman-imrea-chicagoi-hercegno/198/6625/11). 

Persze akadnak programok máshol, más keretek között is, ilyen volt például március 19-én a Váci Dunakanyar Színházban megrendezett koncert Lukács Anitával és Dolhai Attilával, az Operettszínház nagyszerű primadonnájával és bonvivánjával.
Szerintem nem kérdéses, hogy mit vár az ember egy operett forgatag néven meghirdetett estétől. Az előadókat tekintve nagyívű áriákat, szép duetteket és esetleg egy-két olyan dalt levezetésként, ami fokozza a jókedvet. Mindez be is jött, nem kellett nagy hazárdjátékba bonyolódni a találgatások során. Az előadott dalok tekintetében már nagyobb volt a választási lehetőség, de azért ott is jó találati aránnyal teljesítettem.

A színpadra lépő Anita piros estélyiben, Attila fekete frakkban elegáns, csinos volt, ahogy azt egy primadonnától és bonvivántól megszokta az ember. A Csárdáskirálynő második felvonásának elején, a báli jelenetnél a kórus által énekelt Kigyúlnak a lámpák, a fény ragyog című dallal kezdték az estét hattagú zenekar kíséretében, majd sorra csendültek fel a nagyívű szóló dalok, áriák, illetve duettek, csak két, a színpad szélein elhelyezett térmikrofon segédletével.
Az egyik legtermészetesebb hangszer az ember torkában van, de persze az is csak akkor szól szépen, ha olyan ember játszik rajta, aki ért hozzá. Én a magam részéről leginkább csak magamban - értsd: némán, gondolatban – énekelgetek, nem riogatom a környezetemet feleslegesen. Azért vannak a szép, tanult hanggal megáldott emberek, mint Anita és Attila, hogy amit én fejben olyan jól tudok, azt ők megmutassák a gyakorlatban. Én meg meghallgatom őket, és mindenki jól jár.

A szép áriák között a konferanszié szerepét is ellátták a művészek, vagyis inkább Attila. Vicces kis epizódok alakultak ki egy-egy elvétett szó, szóvicc vagy évődés miatt. Az volt az érzésem, hogy ha nem énekelni kell, akkor zavarban vannak mindketten. Több darabban játszanak együtt, bár nem gyakran, viszont a Lili bárónőben 11 éve, de úgy tűnik, hogy az ilyen dalestek más kategóriába tartoznak, ebben még nincs közös rutinjuk. Lehet, gyakorolni kellene!
Az egyik legviccesebb jelenet Adél áriája alatt alakult ki. A dal előtt Anita azt kérte, hogy egy férfi néző menjen fel a színpadra hozzá. Attila hozott egy széket a bátor jelentkező számára, de ahogy az lenni szokott, nem lökdösték le egymást a színpadról az önkéntesek. Végül megmentette társait és neme becsületét egy férfi, és jutalmul testközelből tapasztalhatta meg, hogyan kacérkodik a legyezős Adél a Denevér című operettben, miközben bravúrosan énekel és trillázik, mint egy pacsirta. Az önkéntes jól vette az akadályt, poénkodott, a végén még Anita elejtett legyezőjét is felkapta, de mielőtt visszaadta volna, legyezte magát vele egy kicsit. Nagy taps volt a jutalma, megérdemelten.
A jókedv megmaradt, Attila évődött picit az önkéntes feleségével, invitálta a színpadra azzal, hogy úgyis a Csókos asszony című dal következik, de a hölgy nem adta be a derekát, így a randevú meghiúsult. Nevetés viszont kerekedett, mert Attila kurta-furcsa verziót költött éneklés előtt Dorozsmai Pista Katónak szánt "Hogy ragyog a szemed! Milyen nedves az ajkad!" mondatai helyett, valami ilyesmit: "Neked milyen... a szád és a szemed!" Úgy tűnik, mégsem játszotta eleget a színházban a darabot, vagy csak már (sajnos) régen volt az előző évad, amikor utoljára repertoáron volt.

Az előadás végén a művészek – díszmagyarba öltözve – felcsaptak szubrettnek és táncoskomikusnak (néha komikus táncosnak), és mulattak egyet. A közönség is, mert a bohóckodással tarkított zárórészt végigtapsolta.

Kellemes, jó szórakozást és nagyszerű kikapcsolódást nyújtó este volt szép hangokkal és nehéz dalokkal. Anita és Attila szóvá is tette, hogy az éneklés ezen formája, főként egymást gyorsan követő dalokkal fárasztó foglalatosság, és ezzel egy percet sem lehet vitatkozni, azt hiszem. Hallatszott is időnként egy-egy kitartott nagy hangnál főleg (vagy inkább) Attilánál kis rekedtség formájában a fáradtság, ami nem feltétlenül az este folyamán gyülemlett fel (már ha a fáradtság volt az ok).
Attilát többször láttam-hallottam már színházon kívül is, nagyon szeretem a játékát, hangját és az előadásmódját, és örültem, hogy végre Anitát is hallom énekelni önálló fellépésen, hiszen a színházban is mindig tátott szájjal figyelem. Leginkább talán az Operettszínház Zeneakadémián futó, az Egy anya története című kortárs operájában tudja megmutatni a képességeit. Lenyűgöző, néha olyan a hangja, mintha egy különleges madarat hallgatna az ember.
Pici kis hiányérzetem maradt az este után. Ahogy említettem, 11 éve játsszák együtt a sokunk által nagyon szeretett Lili bárónő szerelmespárját, Lilit és Lászlót, de furcsa módon egy dalt sem énekeltek belőle akár csak egy szál zongora kíséretében, ahogy a színházban. Pedig jó alkalom lett volna, mert januártól (számomra sajnos) kettős szereposztású lett Lili karaktere, így nem olyan egyszerű Anitát elérni már a darabban. De talán majd máskor...

Az elhangzott dalok (ha a család emlékezete nem csal):

1. rész
Kigyúlnak a lámpák, a fény ragyog - A Csárdáskirálynő (duett)
Szilvia belépője - A Csárdáskirálynő (Anita)
Én minden éjjel Önről álmodom - A Csárdáskirálynő (Attila)
Emlékszel még? - A Csárdáskirálynő (duett)
Ó, Bajadérom - A Bajadér (Attila)
Vilja dal - Víg özvegy (Anita)
Táncolnék a boldogságtól - A Csárdáskirálynő (duett)
Paganini keringő (Szép álom, szállj a szememre) - Lehár Ferenc (Anita)
Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket - Marica grófnő (Attila)
Egy a szívem, egy a párom - Csárdáskirálynő (duett)
Radjami és Odette szerelmi duettje - A Bajadér (duett)

2. rész
Brindisi - Traviata (duett)
Marica belépője - Marica grófnő (Anita)
Ne szólj, kicsim, ne szólj! - Marica grófnő (duett)
Mister X belépője - Cirkuszhercegnő (Attila)
Adél dala - A denevér (Anita)
Csókos asszony - Csókos asszony (duett)
Mi muzsikus lelkek - Csókos asszony (Attila)
Ilona áriája, Messze a nagy erdő - Cigányszerelem (Anita)
Délibábos Hortobágyon - Erzsébet (duett)
Szép város Kolozsvár - Marica grófnő (duett)
Ringó vállú csengeri violám - Marica grófnő (duett)
Jaj, mamám - A Csárdáskirálynő (duett)


A képek a Budapesti Operettszínház oldaláról származnak:


2016. március 25., péntek

Nagypéntek - Gethsemane


Mindig szíven üt ez a dal a Jézus Krisztus Szupersztárból. Jézus az Olajfák hegyén, a Gethsemane-kertben imádkozik, és perlekedik Istennel... nem sokkal a végkifejlet, a kereszthalál előtt. Most időszerű a dal, Húsvét előtt.


2016. március 18., péntek

Az ajánlat



Illés TaMara - Az ajánlat


-     Hívatott, Mr. Stewart?
-     Azért vagy itt, nem?
-     Ööö… de igen.
-     Akkor gyere be, és csukd be az ajtót!
-     Rendben.
-     Ülj le! Láttad a reggeli újságokat?
-     Még nem volt időm… Kicsit késve értem ma be.
-     Hosszúra nyúlt az este?
-     Valami olyasmi. 
-     Kell a szórakozás, nem lehet mindig csak dolgozni…
-     Valahogy úgy, igen.
-     És jól mulattál?
-    Hááát… igen, mondhatjuk, hogy jó volt, uram.
-  Kielégítő? A nagyapám mindig azt mondta, hogy nem szabad összekeverni az üzletet a szórakozással. A szórakozás kielégítő, az üzlet kifizetődő. No, mármost, ha a szórakozás kifizetődő, akkor… akkor ott valami nem stimmel.
-     Hát, igaza van, de talán néha mégis össze lehet vonni őket.
-     Talán. Ha olyan pozícióban vagy. És, merre voltál tegnap? Persze csak ha nem titok.
-     Csak úgy elütöttem az időt. Tudja, haverok, egy kis iszogatás, meg ilyesmi.
-     Haverok… A haverjaid is az üzleti életben forognak?
-     Némelyik, de van közöttük jogász is.
-     Aha, jogász. Tudod, mi az, tíz jogász összekötözve, a tenger fenekén?
-     Hm… nem, attól tartok, nem tudom.
-     Jó kezdet. Vicces, mi? Nem én találtam ki, egy filmből vettem.
-     Igen, tényleg vicces. Jó kezdet…
-  A Hiltonban nem jártál az este véletlenül? Parker-ék ott tartottak fogadást. Nagy buli volt állítólag.
-     Hát, igazság szerint jártam arra.
-     Nocsak! 
-     Nézze, uram, én…
-     Na, fogós kérdés?
-     Nem, csak…
-   Segítek. Tudod, hogy veszi ki magát, amikor reggel kinyitom az újságot, és a Parker & Sons évértékelőjéről szóló tudósítás fotójáról az én egyik frissen kinevezett csoportvezetőm néz vissza rám? Hát kurva szarul…
-     Uram, az nem…
-   Itt az újság, nézd meg! Ott állsz és Parker-ral beszélsz. És én azon gondolkodom, hogy mit keres ott az egyik emberem? Vagy ez nem te vagy?
-    De igen, csak... 
-    Megmagyarázod vagy mondjam, hogy én mit gondolok?
-    Tudom, hogy hülyén jön ki, de ez nem az, amire gondol.
-   Nem? Mire gondolok? Arra, hogy elárultál engem és a céget? Hogy olyan lehetőséget kaptál tőlem, amiért mások ölni tudnának és te beleköptél a képembe és lepaktáltál…
-     Nem, uram! Nem paktáltam le senkivel.
   Nem? Akkor mivel magyarázod? Itt a képed az újságban. Ott állsz amellett az ember mellett, aki évek óta tönkre akarja tenni a cégemet. Aki lecsap előttem minden zsíros üzletre, aki mindig egy lépéssel előttem jár, és nem tudom, hogyan? És te ott vigyorogsz mellette. Az ő estélyén.
-     Nem az történt, amire gondol.
-   Nem? Pedig én csak arra tudok gondolni, hogy már régen neki dolgozol, azért jár mindig egy lépéssel előttem. Hogy te vagy, aki… hogy lepaktáltál vele!
-     De nem! Én… én nem tennék ilyet.
-     Dehogynem! Mégpedig azért, mert nem nézem jó szemmel, hogy a lányom körül legyeskedsz.
-     Jézusom! És ezért elárulnám a legnagyobb üzleti ellenfelének?
-     A kép láttán mi másra kéne gondolnom?
-     Nem tudom… fogalmam sincs. Igaza van, a helyében talán én is…
-  De nem vagy a helyemben! A magad helyében válaszolj, hogy mivel tudod megmagyarázni, hogy Parker estélyén voltál, vagy sétálj ki azon az ajtón! De abban biztos lehetsz, hogy…
-    Ajánlatot tettem neki.
-     Hogy mit? Miféle ajánlatot?
- Tegnap este kaptam egy fülest, és mivel maga színházban volt, nem értem el. Ezért hazardíroztam.
-     Hazardíroztál… Ez meg mi a francot akar jelenteni? Hogy elmész ehhez a szemétládához, és…
-    Eladja a cégét. Ajánlatot tettem rá a maga nevében. Felvásárolhatja azt, aki évek óta borsot tör az orra alá.
-     De te nem vagy abban a pozícióban, hogy ajánlatokat tegyél a nevemben!
-     Tudom, de mindig azt szokta mondani, hogy kockázat nélkül nincs haszon.
-     És te kockáztattál… Az én nevemben. Megáll az eszem!
-     Igen, de mint mondtam…
-     Hát ez… Hm… Ezért mentél oda…
-     Igen. És háromra jön tárgyalni.
-   Tárgyalni… És nem akartál erről tájékoztatni? És ha én nem akarom megvenni a cégét? És ha nem jó a három óra? Eszednél vagy te?
-     Uram, engedelmével, biztos vagyok benne, hogy meg akarja venni, ha teheti, és…
-     Rendben… Cseszd meg! Ki kéne, hogy rúgjalak. Ha nem jön össze az üzlet, ki is foglak.
-     Akkor előkészíttessem a tárgyalót?
-     Igen. De ettől még nem randizhatsz a lányommal!


2016. március 15., kedd

Sybill, a rendhagyó operett - Budapesti Operettszínház


A klasszikus operettben a primadonna és a bonviván két, esetleg  három felvonáson keresztül küzd a körülményekkel, egymással, de mindenekelőtt egymásért. A küzdelem, és persze az előadás végére az akadályok elhárulnak, és a szerelmük beteljesül, egymáséi lehetnek. Ez persze nem ilyen egyszerű, mint ahogy leírja az ember, mert amíg eljutnak idáig, sok minden történik. Vívódnak belül, civódnak egymással, harcolnak a körülményekkel és a félreértésekkel, társadalmi tradíciókkal és családi hagyományokkal, előírásokkal. Mindehhez asszisztál a többi szereplő, akik eltérő személyiségű, legtöbbször vidám, sokszor komikus karaktereikkel és jeleneteikkel ellensúlyozzák a két főhős tulajdonképpen komoly történetét.

Jacobi Viktor operettjében sincs ez máshogy. Két világnézet, két elhivatott, gyökeresen más hivatást választott ember útjai keresztezik egymást, hogy amikor találkoznak, egymásba szeressenek. A világhírű francia énekesnő és az orosz cár testőrhadnagya szerelme azonban kudarcra van ítélve, mert érzelmeiken kívül semmi sem szól mellette. Sőt, talán még az érzelmek sem igazán...
A történetről bővebben már írtam korábban, itt:
http://azebrenalmodo.blogspot.hu/2015/12/sybill-avagy-szerelmi-illuzio-budapesti.html, ezért most csak rövidebben...
Sybill, a francia énekesnő és impresszáriója, Poire és újdonsült felesége, egyben Sybill zongorista-korrepetitora, Charlotte a cári Oroszország egy előkelő szállodájában, a Grand Hotelben szállnak meg. Poire és Charlotte boldogtalanok, amit a férfi ideggyengesége okoz, aminek kiváltója Sybill és annak szerelme, Petrov. A nő viselkedése ugyanis Petrov iránti szerelme miatt következetlenné válik, ami hirtelen, már-már menekülésszerű utazásokkal jár, ami viszont előadások lemondásával. Poire állapotán tovább ront Petrov felbukkanása, Sybill azonban örül neki, és amikor megtudja, hogy szerelme immár katonaszökevénnyé vált miatta, beleegyezik, hogy együtt Párizsba utazzanak. Tervük azonban meghiúsul, amikor a hotelbe berobban a Kormányzó és hozzá hasonlóan habókos kísérete, hogy levezényelje Anna Petrovna Nagyhercegnő közelgő érkezését. Petrov majdnem lebukik, de kapóra jön a Nagyhercegnő érkezése miatti felfordulás, és  mentésként Sybill kiadja magát Nagyhercegnőnek, Petrov a testőrének, Plagodarszki hadnagynak, Charlotte Sybill lesz, Poire pedig az ő impresszáriója. Helyzeti előnyüket kihasználva titokban akarnak távozni és a kormányzói bál helyett a vasútállomásra hajtatni, azonban Poire meggondolatlansága miatt a tervük kútba esik. Így a bálban kötnek ki, ahová megérkezik a Nagyherceg, aki ahelyett, hogy leleplezné az imposztorokat, játékba kezd, mert megtetszik neki az igazi Sybill. Be akarja hálózni a nőt, azzal fenyegetve, hogy ha ellenáll, akkor Petrovnak vége. Mivel csak a "csaló" négyes tudja egy Petrovnál landolt táviratból, hogy a Nagyhercegnő mikor érkezik, Sybill visszaküldi szerelmét a hotelbe, hogy hozza el a nőt, és mondja el neki, hogy a férje milyen tisztességtelen játékba kezdett. Anna Petrovna azonban máshogy viselkedik, mint ahogy az várják. Sybillnek adja ki magát, és figyelmét Petrovnak szenteli, udvaroltat magának, féltékennyé téve a férjét. A játék olyannyira jól sikerül, hogy a herceg az igazi Sybillel, míg felesége Petrovval tér vissza a hotelbe. Ott végül lezajlik két beszélgetés, férfi a férfival, nő a nővel, és a mindenki a saját párjával tér nyugovóra. Azaz térne, mert a Nagyherceg ajánlatot tesz Petrovnak, hogy legyen a szárnysegédje. A férfi tudja, hogy nem tehet mást, a herceg markában van, és elfogadja az ajánlatot. Szerencséje azonban itt véget ér, mert Sybill elutasítja a kérését, hogy menjen vele Pétervárra, és lebeszéli Petrovot arról, hogy Párizsba szökjön vele. A nő nem képes feladni a karrierjét, és Petrovot is ráveszi, hogy lássa be, ő sem lenne képes otthon ülni katona létére naphosszat és várni, hogy a párja előadás után hazatérjen. Ahogy meg is énekelte Sybill "a sors nekünk a válást rendelé".

Ez az operett tehát rendhagyó módon nem végződik happy end-del, a szerelmesek nem lesznek egymáséi. Hogy mi ennek az oka?
Két különböző életút és elkötelezettség, két erős személyiség. Sybill független, sikeres nő, Petrov pedig parancsok és szigorú szabályok között élő katona, aki megszokta, hogy ne azt tegye, amit a szíve diktál, hanem azt, amit mondanak neki. És, bár bevallja Sybillnek, hogy még a háborúban sem félt annyira, mint amikor a nő faképnél hagyta Péterváron, észérvekkel mégis meggyőzhető arról, hogy nekik nincs közös jövőjük. Persze mindehhez a körülmények és a szálakat a kezébe ragadó és Sybillt, illetve Petrovot bábként mozgató Nagyherceg is kell.

Fischl Mónika (Sybill) mint mindig, március 11-én is nagy magabiztossággal énekelte a címszerepet. Gyönyörű hangja szárnyalt, magával ragadó volt. Sybill karakterének megformálásában azonban pont úgy, mint az első alkalommal, most sem találtam meg azt az egyensúlyt, amit kerestem. Így nem tudom eldönteni még most sem, hogy mit is akar ez a nő valójában? Tényleg szereti-e Petrovot teljes szívéből, vagy csak egy vissza-visszatérő kaland az életében? Imponál-e neki a Nagyherceg közeledése, vágyik-e a nemesi figyelemre, amit kap, vagy csak játszik azért, hogy megmentse Petrovot?
Ha annyira elkötelezett a karrierje mellett, akkor nem egyezne bele abba, hogy azonnal utazzanak Párizsba, amikor Petrov felveti, még a darab elején. És ha annyira szerelmes, mint ahogy sejtetni engedi, akkor végül nem hozná meg a válás melletti döntést és nem küldené el Petrovot... Vagy talán feláldozza saját maga magánéleti boldogságát a férfi életéért, még akkor is, ha az a férfinak is fáj? Kérdések... de talán így van ez jól, és talán azért nem teljesen tiszta Sybill érzelemvilága, mert nem operett-tipikus "holtomiglan-holtodiglan" történetet látunk, sokkal inkább hasonlít a mai korra, amikor a nők a karriert sokszor előtérbe helyezik a szerelemmel szemben. Vagy mernek elég erősek lenni, és elküldeni a szeretett férfit, annak saját érdekében, még ha meg is szakad a szívük. Végül is a szerelemnek is sok arca van, és megesik, hogy az értelem az érzelem felé kell, hogy kerekedjen. Mindenesetre Petrov távozásakor összeszorult a torkom, és ez csak rosszabb lett, amikor Sybill egyedül maradt a színpadon, és az üvegajtó mögül, mint a nő életét végigkísérő szép emlék, felbukkant a férfi egyenruhás alakja.

Dolhai Attila (Petrov) a délceg testőrhadnagy szerepében hálás, egyben hálátlan feladatot kapott, mert a szerep kettősséget hordoz magában. Jelen kell lenni végig, el kell indítani az eseményeket, de aztán szinte csak szemlélni azokat.
Petrov dezertálása indítja be a történetet, vagyis az ő szerelme a mozgatórugó. Komoly eltökéltség kell ahhoz, hogy egy generációk óta a cárt szolgáló család sarja hátat fordítson mindannak, amiben addig hitt és amire feltette az életét, tudva, hogy minimum szibériai fogság lesz a "jutalma", ha lebukik. De bízik saját és Sybill szerelmében, és ez meggondolatlanná, ugyanakkor eltökélté teszi. A herceg megjelenésével azonban bábbá változik, és külső szemlélőként kell végignéznie, ahogy a herceg el akarja csábítani Sybillt. A herceg jól tudja, hogy Petrov nem emelhet szót ellene férfiként, hiszen dezertőr, így meg van kötve a keze, és tisztában van ezzel Petrov is. Báb a herceg játékában, majd a nagyhercegné érkezésekor Anna Petrovna kezében, és végül Sybill mellett is azzá válik, amikor a nő közli vele, hogy nem követi őt Pétervárra. A saját ötlettől vezérelt dezertálását követően már nincs a kezében saját sorsának irányítása.
Nincsen sok dala a darabban, de amikor kell, akkor nagyokat kell énekelnie. Magabiztosan, erősen-szépen szólt Attila hangja, jólesően megborzongatta az embert.
Ebben a darabban többnek tűnik a próza, mint pl. a Kálmán operettekben, de még furább Petrov esete, hiszen ő az a karakter, aki szinte végig színen van, de sokszor csak megfigyelőként. Persze nem teljesen passzív, hiszen végig játszania kell, némán követni a történéseket, testbeszéddel, mimikával lereagálni mindent, éppen ezért érdemes figyelni a "némajátékát" is.
A szakítás röpke percek alatt végbemegy, nincs sok győzködés, csak megértés, avagy inkább feladás. De mennyire erős Petrov szerelme? Dezertált érte, vállalva a hadifogságot, esetleg a halált. Először. Másodszor már nem teszi meg, pedig megtehette volna. Mi változott? Már nem volt biztos Sybill szerelmében a herceggel való affér után? Már nem volt elég erős, hogy vállalja Szibériát? Másodszor kézzelfoghatóbb volt a veszély? Vagy most volt, aki kimondta azt, amit ő egyedül nem mert vagy nem akart? Úgy érzi, hogy Sybillnek már nem kell? Mindenki döntse el maga. Talán éppen az a jó, hogy nem kapunk egyértelmű, fekete-fehér képet, nem rágják a szánkba, hogy ki mit gondolt, mit miért tett, gondolkodhatunk rajta kedvünk szerint.

Vadász Zsolt (Konstantin nagyherceg) azt nyilatkozta a darab kapcsán, hogy olyan sokat játszotta már Petrovot anno, hogy alig várta, hogy a Nagyherceg bőrébe bújhasson. Megértem, mert nagyon jól alakítja a pökhendi, hatalmával visszaélő, nagyképű, hímsoviniszta nemes szerepét. Egyértelmű, hogy férjként nem a hűség mintaképe, amikor megérkezik a hotelbe, és megtudja, hogy a felesége már elment a bálba, de a nő sálján idegen parfümöt érez, nem haragra gerjed, nem a körülmények és következményei izgatják, hanem a felesége helyébe lépő nő kiléte.
A bálba érkezve átlátja a helyzetet, és mivel tetszik neki a szép Sybill, zsarolással akar a kegyeibe férkőzni: ha a nő elfogadja a közeledését és viszonozza azt, akkor Petrovnak nem esik bántódása. Szemérmetlenül játszik a nő érzelmeivel, tetszik neki a fölény, amivel Petrov fölé emelkedik, bár az a rangjából fakad, nem pedig férfi mivoltából. Fordul azonban a kocka, amikor megérkezik a felesége, és ugyanolyan játékba kezd, mint a herceg: Petrovért rajong és vele udvaroltat magának. A herceg úgy reagál, ahogy azt az ember várja a karakerétől: féltékeny lesz, haragra gerjed, ordít, Petrov megölésével fenyeget, még rá is támad dühében, azonban Sybill és Anna egyként védi testével Petrovot a herceg haragja ellen. Ekkor ismét taktikát vált, a feleségét akarja féltékennyé tenni, és Sybillel távozik a bálból. Végül azonban a feleségét választja, és bár megtehetné, nem tartóztatja le a szökevény Petrovot, sőt, felajánlja neki, hogy legyen a szárnysegédje, bár ebben nyilván közrejátszik az, hogy úgy gondolja, ezzel a lépéssel egyszer talán közelebb kerülhet Sybillhez. Nem olyan karakter, akit egyértelműen utálna az ember. Megbánásra is képesnek mutatkozik, még azt is beismeri a feleségének, hogy hibázott, még ha sokáig keresgéli is a szót. Vannak vicces mozzanatai, mint például az a jelenet, amikor az Anna Petrovna bőrébe bújt Sybillel áll az erkélyen, miközben Petrov lentről figyeli őket, és ő rájuk nézve zsörtölődik egy kicsit: Anna...Petrov,..na!

Frankó Tünde (Anna Petrovna nagyhercegnő) úgy lép színre hófehér, prémmel szegélyezett kabátjában, mint egy porcelánbaba, de mihelyst leveszi a kabátot, előbújik az erős asszony, aki harcba száll férje - vélhetően folyamatos - csalárdsága ellen, és beszáll a féltékenység-háborúba. Igazi nő, meg is énekli, hogy a "nő a pokolban is nő", és tisztában van azzal, hogy a férjét hogyan tudja irányítani. Eszközként használja Petrovot a férje csapodársága elleni csatában, ugyanakkor vetélytársként tekint Sybillre. Érdekes megfigyelni, hogy a két férfi kevésbé veszi személyesnek a kialakult szituációt, mint a két nő. Sybill és Anna nem tudnak nem vetélytársként tekinteni egymásra, ki is mondják, hogy remélhetőleg soha nem találkoznak többé, és az elköszönéskor sem a viszontlátásra fordulatot preferálják.

Ők négyen magával ragadó feszültséget teremtenek. Sybill talán megbánja a döntését a jövőben, ahogy Petrov jósolja, talán nem. Talán találkoznak még, talán soha többé, de végül is lehet, nem is érdemes továbbgondolni a történetet, mert a forradalom szele már előrevetíti magát (Karl Marx könyvét olvassa a hotel személyzete; a kormányzó által felvázolt korrupt környezetet sem viselheti sokáig a nép) a darabban, ami nagy valószínűséggel elsodorja majd a hercegi párt és az őket szolgáló Petrovot is, akiből így talán soha nem lesz szép, ősz hajú tábornok, akiket az unokái  körülvesznek, ahogy Sybill beszélt róla a szakításkor. Sybill számára pedig egy szép emlék marad ez az őrült nap, amire szomorú nosztalgiával gondolhat vissza az öregek otthonában, ahol idős napjait tengeti.

A feszültséget Charlotte (Szendi Szilvi) és Poire (Bálint Ádám) enyhíti állandó civakodásával, a férfi nyugtatók iránti mániájából eredő vitákkal. Poire idegbeteg, amióta Petrov felbukkant Sybill mellett, mert a nő még szeszélyesebbé vált, mint volt, Charlotte pedig, friss házasként a válást helyezi kilátásba, ha Poire nem hajlandó férji kötelezettségei teljesítésre sem. Kettejük szubrett-táncoskomikus párosa némileg visszafogottabb, mint a Dancs Annamari-Kocsis Dénes duó, és ez a kis visszafogottság számomra bejött. Ádám csak most vette át a szerepet a színháztól távozó Szabó Dávidtól, de meggyőző teljesítményt nyújtott, és némileg mást is, mint Dénes. A darab első megtekintésekor sokalltam Dénest, aki a színpadra lépésének első percétől kezdve ordítozva hőbörögte végig az előadást. Fent kezdte, még feljebb vitte és ott is maradt. Ez nekem mindenképpen sok volt. Annamari hisztérikája pedig idomult ehhez a zajongáshoz. Ádám azonban lassan kezdett, szinte rezignáltan, visszafogottan. Kicsit meg is ijedtem, nehogy ő meg túl sótlan maradjon, de aztán rájöttem, hogy a karakter felépítése más az ő esetében. Mivel a színre lépésekor már nyugtatók hatása alatt áll, teljesen jogos, hogy halk és visszafogott. A körülmények hatására azonban fokozatosan felpörgött, Petrov megjelenésére már feltűntek a hullámvölgyek és hegyek a kedélyében, amit a kormányzó tovább fokozott. Aranyos volt, nem ment át egy percre sem a túl sok, netán a ripacs szintre, és ezért hálás vagyok. Szilvi idomult ehhez a karakterhez, és nem játszotta túl, nem feszegette a határokat, bár néha mintha érződött volna rajta, hogy még nincs tisztában partnere minden rezdülésével, ami érthető is, mert még nem alkotnak összeszokott párt.

Peller Károly játszotta a félőrült kormányzót, és bár kellőképpen flúgos és hangos volt, számomra komikusságban valahogy elmaradt Mészáros Árpád Zsolt mögött, akivel a szerepen osztozik. Ez persze lehet, hogy csak pillanatnyi állapot volt, és nem is feltétlenül kell összehasonlítani a színészeket. De az igazsághoz tartozik, hogy nem igazán éreztem át az ő harminc éve elveszett és azóta keresett szerelmének a történetét, nem éreztem a benne lakozó kis kadét valódi jelenlétét. Talán egy következő előadáson másképp lesz.
Oszvald Marika (Olga), a város tíz szűz főjének vezére a darabot színpadra állítók által kissé feltupírozott szerep. Jópofa ez a vérmes vénkisasszony, akiről kiderül, hogy ő volt a kormányzó harminc éve felbukkant ideálja, de most is azt éreztem a jelenetei alatt, hogy rendben, haladjunk! Talán ha máshogy íródik meg az ő története, jobban hatna rám. Ha aranyos, bájos lenne, nem pedig nagyhangú akarnok. Talán...

Jól szórakoztam március 11-én, nagyon is jól. Nevettem és borzongtam, rácsodálkoztam a jelmezek szépségére, a díszletre... Kikapcsoltam, elfelejtettem a mindennapi gondjaimat pár órára. És ezért hálás vagyok a színészeknek, a zenészeknek, a táncosoknak, az énekkarnak, az egész társulatnak. Tökéletes illúziót teremtettek!


Sybill (Fischl Mónika) és Petrov (Dolhai Attila)













2016. március 5., szombat

Imagine Dragons


American Music Awards, Grammy Award, Billboard Music Awards és World Music Award nyertes amerikai alternatív rock csapat. Szeretem őket... :) 

*

American alternative rock band. They won American Music Awards, Grammy Award, Billboard Music Awards, World Music Award. Love them... :)