Ha valaki szereti az operetteket és színházba vágyik, akkor elsőként a Budapesti Operettszínházba javasolt ellátogatnia. Ebben az évadban olyan előadások vannak repertoáron a nagyszínpadon, mint A Csárdáskirálynő, az Én és a kisöcsém, Menyasszonytánc, Mágnás Miska, Csínom Palkó, A denevér, a rockoperettként jegyzett Ördögölő Józsiás, a decemberben bemutatott Sybill, valamint a Raktárszínházban a Lili bárónő és A régi nyár. A következő bemutató pedig Kálmán Imre kevésbé ismert műve, A chicagoi hercegnő lesz április 22-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében (ismertető itt: http://www.operett.hu/musor/kalman-imrea-chicagoi-hercegno/198/6625/11).
Persze akadnak programok máshol, más keretek között is, ilyen volt például március 19-én a Váci Dunakanyar Színházban megrendezett koncert Lukács Anitával és Dolhai Attilával, az Operettszínház nagyszerű primadonnájával és bonvivánjával.
Szerintem nem kérdéses, hogy mit vár az ember egy operett forgatag néven meghirdetett estétől. Az előadókat tekintve nagyívű áriákat, szép duetteket és esetleg egy-két olyan dalt levezetésként, ami fokozza a jókedvet. Mindez be is jött, nem kellett nagy hazárdjátékba bonyolódni a találgatások során. Az előadott dalok tekintetében már nagyobb volt a választási lehetőség, de azért ott is jó találati aránnyal teljesítettem.
A színpadra lépő Anita piros estélyiben, Attila fekete frakkban elegáns, csinos volt, ahogy azt egy primadonnától és bonvivántól megszokta az ember. A Csárdáskirálynő második felvonásának elején, a báli jelenetnél a kórus által énekelt Kigyúlnak a lámpák, a fény ragyog című dallal kezdték az estét hattagú zenekar kíséretében, majd sorra csendültek fel a nagyívű szóló dalok, áriák, illetve duettek, csak két, a színpad szélein elhelyezett térmikrofon segédletével.
Az egyik legtermészetesebb hangszer az ember torkában van, de persze az is csak akkor szól szépen, ha olyan ember játszik rajta, aki ért hozzá. Én a magam részéről leginkább csak magamban - értsd: némán, gondolatban – énekelgetek, nem riogatom a környezetemet feleslegesen. Azért vannak a szép, tanult hanggal megáldott emberek, mint Anita és Attila, hogy amit én fejben olyan jól tudok, azt ők megmutassák a gyakorlatban. Én meg meghallgatom őket, és mindenki jól jár.
A szép áriák között a konferanszié szerepét is ellátták a művészek, vagyis inkább Attila. Vicces kis epizódok alakultak ki egy-egy elvétett szó, szóvicc vagy évődés miatt. Az volt az érzésem, hogy ha nem énekelni kell, akkor zavarban vannak mindketten. Több darabban játszanak együtt, bár nem gyakran, viszont a Lili bárónőben 11 éve, de úgy tűnik, hogy az ilyen dalestek más kategóriába tartoznak, ebben még nincs közös rutinjuk. Lehet, gyakorolni kellene!
Az egyik legviccesebb jelenet Adél áriája alatt alakult ki. A dal előtt Anita azt kérte, hogy egy férfi néző menjen fel a színpadra hozzá. Attila hozott egy széket a bátor jelentkező számára, de ahogy az lenni szokott, nem lökdösték le egymást a színpadról az önkéntesek. Végül megmentette társait és neme becsületét egy férfi, és jutalmul testközelből tapasztalhatta meg, hogyan kacérkodik a legyezős Adél a Denevér című operettben, miközben bravúrosan énekel és trillázik, mint egy pacsirta. Az önkéntes jól vette az akadályt, poénkodott, a végén még Anita elejtett legyezőjét is felkapta, de mielőtt visszaadta volna, legyezte magát vele egy kicsit. Nagy taps volt a jutalma, megérdemelten.
A jókedv megmaradt, Attila évődött picit az önkéntes feleségével, invitálta a színpadra azzal, hogy úgyis a Csókos asszony című dal következik, de a hölgy nem adta be a derekát, így a randevú meghiúsult. Nevetés viszont kerekedett, mert Attila kurta-furcsa verziót költött éneklés előtt Dorozsmai Pista Katónak szánt "Hogy ragyog a szemed! Milyen nedves az ajkad!" mondatai helyett, valami ilyesmit: "Neked milyen... a szád és a szemed!" Úgy tűnik, mégsem játszotta eleget a színházban a darabot, vagy csak már (sajnos) régen volt az előző évad, amikor utoljára repertoáron volt.
Az előadás végén a művészek – díszmagyarba öltözve – felcsaptak szubrettnek és táncoskomikusnak (néha komikus táncosnak), és mulattak egyet. A közönség is, mert a bohóckodással tarkított zárórészt végigtapsolta.
Kellemes, jó szórakozást és nagyszerű kikapcsolódást nyújtó este volt szép hangokkal és nehéz dalokkal. Anita és Attila szóvá is tette, hogy az éneklés ezen formája, főként egymást gyorsan követő dalokkal fárasztó foglalatosság, és ezzel egy percet sem lehet vitatkozni, azt hiszem. Hallatszott is időnként egy-egy kitartott nagy hangnál főleg (vagy inkább) Attilánál kis rekedtség formájában a fáradtság, ami nem feltétlenül az este folyamán gyülemlett fel (már ha a fáradtság volt az ok).
Attilát többször láttam-hallottam már színházon kívül is, nagyon szeretem a játékát, hangját és az előadásmódját, és örültem, hogy végre Anitát is hallom énekelni önálló fellépésen, hiszen a színházban is mindig tátott szájjal figyelem. Leginkább talán az Operettszínház Zeneakadémián futó, az Egy anya története című kortárs operájában tudja megmutatni a képességeit. Lenyűgöző, néha olyan a hangja, mintha egy különleges madarat hallgatna az ember.
Pici kis hiányérzetem maradt az este után. Ahogy említettem, 11 éve játsszák együtt a sokunk által nagyon szeretett Lili bárónő szerelmespárját, Lilit és Lászlót, de furcsa módon egy dalt sem énekeltek belőle akár csak egy szál zongora kíséretében, ahogy a színházban. Pedig jó alkalom lett volna, mert januártól (számomra sajnos) kettős szereposztású lett Lili karaktere, így nem olyan egyszerű Anitát elérni már a darabban. De talán majd máskor...
Az elhangzott dalok (ha a család emlékezete nem csal):
1. részSzerintem nem kérdéses, hogy mit vár az ember egy operett forgatag néven meghirdetett estétől. Az előadókat tekintve nagyívű áriákat, szép duetteket és esetleg egy-két olyan dalt levezetésként, ami fokozza a jókedvet. Mindez be is jött, nem kellett nagy hazárdjátékba bonyolódni a találgatások során. Az előadott dalok tekintetében már nagyobb volt a választási lehetőség, de azért ott is jó találati aránnyal teljesítettem.
A színpadra lépő Anita piros estélyiben, Attila fekete frakkban elegáns, csinos volt, ahogy azt egy primadonnától és bonvivántól megszokta az ember. A Csárdáskirálynő második felvonásának elején, a báli jelenetnél a kórus által énekelt Kigyúlnak a lámpák, a fény ragyog című dallal kezdték az estét hattagú zenekar kíséretében, majd sorra csendültek fel a nagyívű szóló dalok, áriák, illetve duettek, csak két, a színpad szélein elhelyezett térmikrofon segédletével.
Az egyik legtermészetesebb hangszer az ember torkában van, de persze az is csak akkor szól szépen, ha olyan ember játszik rajta, aki ért hozzá. Én a magam részéről leginkább csak magamban - értsd: némán, gondolatban – énekelgetek, nem riogatom a környezetemet feleslegesen. Azért vannak a szép, tanult hanggal megáldott emberek, mint Anita és Attila, hogy amit én fejben olyan jól tudok, azt ők megmutassák a gyakorlatban. Én meg meghallgatom őket, és mindenki jól jár.
A szép áriák között a konferanszié szerepét is ellátták a művészek, vagyis inkább Attila. Vicces kis epizódok alakultak ki egy-egy elvétett szó, szóvicc vagy évődés miatt. Az volt az érzésem, hogy ha nem énekelni kell, akkor zavarban vannak mindketten. Több darabban játszanak együtt, bár nem gyakran, viszont a Lili bárónőben 11 éve, de úgy tűnik, hogy az ilyen dalestek más kategóriába tartoznak, ebben még nincs közös rutinjuk. Lehet, gyakorolni kellene!
Az egyik legviccesebb jelenet Adél áriája alatt alakult ki. A dal előtt Anita azt kérte, hogy egy férfi néző menjen fel a színpadra hozzá. Attila hozott egy széket a bátor jelentkező számára, de ahogy az lenni szokott, nem lökdösték le egymást a színpadról az önkéntesek. Végül megmentette társait és neme becsületét egy férfi, és jutalmul testközelből tapasztalhatta meg, hogyan kacérkodik a legyezős Adél a Denevér című operettben, miközben bravúrosan énekel és trillázik, mint egy pacsirta. Az önkéntes jól vette az akadályt, poénkodott, a végén még Anita elejtett legyezőjét is felkapta, de mielőtt visszaadta volna, legyezte magát vele egy kicsit. Nagy taps volt a jutalma, megérdemelten.
A jókedv megmaradt, Attila évődött picit az önkéntes feleségével, invitálta a színpadra azzal, hogy úgyis a Csókos asszony című dal következik, de a hölgy nem adta be a derekát, így a randevú meghiúsult. Nevetés viszont kerekedett, mert Attila kurta-furcsa verziót költött éneklés előtt Dorozsmai Pista Katónak szánt "Hogy ragyog a szemed! Milyen nedves az ajkad!" mondatai helyett, valami ilyesmit: "Neked milyen... a szád és a szemed!" Úgy tűnik, mégsem játszotta eleget a színházban a darabot, vagy csak már (sajnos) régen volt az előző évad, amikor utoljára repertoáron volt.
Az előadás végén a művészek – díszmagyarba öltözve – felcsaptak szubrettnek és táncoskomikusnak (néha komikus táncosnak), és mulattak egyet. A közönség is, mert a bohóckodással tarkított zárórészt végigtapsolta.
Kellemes, jó szórakozást és nagyszerű kikapcsolódást nyújtó este volt szép hangokkal és nehéz dalokkal. Anita és Attila szóvá is tette, hogy az éneklés ezen formája, főként egymást gyorsan követő dalokkal fárasztó foglalatosság, és ezzel egy percet sem lehet vitatkozni, azt hiszem. Hallatszott is időnként egy-egy kitartott nagy hangnál főleg (vagy inkább) Attilánál kis rekedtség formájában a fáradtság, ami nem feltétlenül az este folyamán gyülemlett fel (már ha a fáradtság volt az ok).
Attilát többször láttam-hallottam már színházon kívül is, nagyon szeretem a játékát, hangját és az előadásmódját, és örültem, hogy végre Anitát is hallom énekelni önálló fellépésen, hiszen a színházban is mindig tátott szájjal figyelem. Leginkább talán az Operettszínház Zeneakadémián futó, az Egy anya története című kortárs operájában tudja megmutatni a képességeit. Lenyűgöző, néha olyan a hangja, mintha egy különleges madarat hallgatna az ember.
Pici kis hiányérzetem maradt az este után. Ahogy említettem, 11 éve játsszák együtt a sokunk által nagyon szeretett Lili bárónő szerelmespárját, Lilit és Lászlót, de furcsa módon egy dalt sem énekeltek belőle akár csak egy szál zongora kíséretében, ahogy a színházban. Pedig jó alkalom lett volna, mert januártól (számomra sajnos) kettős szereposztású lett Lili karaktere, így nem olyan egyszerű Anitát elérni már a darabban. De talán majd máskor...
Az elhangzott dalok (ha a család emlékezete nem csal):
Kigyúlnak a lámpák, a fény ragyog - A Csárdáskirálynő (duett)
Szilvia belépője - A Csárdáskirálynő (Anita)
Én minden éjjel Önről álmodom - A Csárdáskirálynő (Attila)
Emlékszel még? - A Csárdáskirálynő (duett)
Ó, Bajadérom - A Bajadér (Attila)
Vilja dal - Víg özvegy (Anita)
Táncolnék a boldogságtól - A Csárdáskirálynő (duett)
Paganini keringő (Szép álom, szállj a szememre) - Lehár Ferenc (Anita)
Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket - Marica grófnő (Attila)
Egy a szívem, egy a párom - Csárdáskirálynő (duett)
Radjami és Odette szerelmi duettje - A Bajadér (duett)
2. rész
Brindisi - Traviata (duett)
Marica belépője - Marica grófnő (Anita)
Ne szólj, kicsim, ne szólj! - Marica grófnő (duett)
Mister X belépője - Cirkuszhercegnő (Attila)
Adél dala - A denevér (Anita)
Csókos asszony - Csókos asszony (duett)
Mi muzsikus lelkek - Csókos asszony (Attila)
Ilona áriája, Messze a nagy erdő - Cigányszerelem (Anita)
Délibábos Hortobágyon - Erzsébet (duett)
Szép város Kolozsvár - Marica grófnő (duett)
Ringó vállú csengeri violám - Marica grófnő (duett)
Jaj, mamám - A Csárdáskirálynő (duett)
A képek a Budapesti Operettszínház oldaláról származnak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése