2012. január 21., szombat

Ha elmegyek, kérlek, kövess!

Josh Groban 2010. novemberi, Illuminations című lemezéről a napokban jelent meg a legújabb videó. A dal címe: If I Walk Away. Ez a dal is mutatja, hogy ez a lemez sokban különbözik Josh első három albumától. Más producerrel dolgozott, és a 13 dalból 11-et Josh írt dalszerző kollégái közreműködésével. Az első lemeze felvételekor még 19-20 éves kölyök volt, nem írt dalokat, de a következő lemezeken már igen, de többségben voltak a mások által neki írt dalok, illetve a feldolgozások. Ezért is lett az Illuminations egy személyes hangvételű, gyönyörű album, ami az énekes elmondása szerint saját és hozzá közel álló emberek történeteit meséli el. Ami hasonló benne a korábbi lemezekhez képest, az Josh fantasztikus hangja. Ami egyre erősebb, hiszen 10 év telt el az első lemez óta, és Josh ... felnőtt :)

Josh és csodás zenészekből álló zenekara, a GroBand, aminek több tagja évek óta dolgozik vele, és ami nem együttes, hiszen Josh szóló előadó, 2011. májusban indult egy USA-Európa-USA-Dél-Afrika állomásokkal tarkított, 87 koncertből álló turnéra.
A korábbiaktól eltérően, sajnos most nem készült koncert dvd, de Josh gondolt a rajongókra, és rövidfilmeket rendező öccsét hívta segítségül, hogy az If I Walk Away című dalra forgasson egy videót.
Mikor az ember hall egy dalt, ami megragadja a figyelmét, elgondolkodik azon, hogy miről is szólhat tulajdonképpen. Olyan ez, mint mikor irodalom órán verselemzést kellett csinálni :) Mire gondol a költő? - tette fel a tanár a kérdést, és mi próbáltuk elmondani, leírni a költő életrajzának ismeretében, hogy abban az időszakban, mikor a vers született, mire utalhatott egyes szavakkal, sorokkal, a vers egészével.
Valami ilyesmi történik a dalokkal is :) Vajon miről szól? Kinek szól? Kiről szól? Szerelmes dal? Vagy egy barátnak szól? Netán az énekes-dalszerzőről magáról? A családjáról? Mire gondolt, mikor papírra vetette: If I Walk Away ? Odébbáll? Hová? Mit jelenthet ez? Felhagy a zenével? Ki van zárva, hiszen ezért él! Szakításról szólna? De ki az, aki, ha szakít a barátnőjével, arra kéri, hogy kövesse, menjen vele? Változtani akar a zenei stílusán, és a rajongóknak szól a dal, arra kérve őket, hogy tartsanak vele tovább? Vagy ő maga változik, mint minden ember, és a szeretteinek írta a dalt, hogy ne forduljanak el tőle?

A videót nézve szerintem egyszerű a dal mondanivalója, ha szerves egésznek tekintem a filmet és zene szövegét, ritmusának változását. Természetesen, ha más lett volna a videó, akkor más lenne a dal jelentése is, de ennek a szép klipnek most ez: Josh élete a zene és a hozzá kapcsolódó történések körül forog. Ezzel fekszik, ezzel kel.  Ez az élete, ez Ő maga.
A turné alatt forgatták, gyors vágásokkal mutatják be, hogy milyen hektikus egy ilyen esemény. Egyik város, ország váltja a másikat, az éjszaka hol a turnébuszban, hol egy hotelben éri őket, de azért jut idő egy kis városnézésre, kirándulásra is.
Ahogy fokozódik a dal ritmusa, jelzi, hogy Josh mindennapjainak izgalmasabb része következik, a koncert napja. Találkozás a rajongókkal a show előtt, egy utolsó nyújtás, és irány a színpad, vagyis a nézőtér, mert Josh a nézők között végigfutva érkezik. Az addig fekete-fehér kép hirtelen színesre vált, jelezve, hogy ez az igazi élettere, itt érzi magát legjobban, a színpadon.
A kép akkor is színes marad, mikor a koncert után Josh ismét a rajongókkal van, beszélget velük, aláírja a felé nyújtott koncertjegyeket, turnéfüzeteket.
Majd ismét egy autó belsejét látjuk, de most nem előre tekintünk, a szélvédőn keresztül, hanem visszafelé, a hátsó ablakon át. Mert a show elmúlt, és marad a kérdés: Ha elmegyek, követsz engem?

Azt hiszem, Josh ez alatt a 10 év alatt olyan sok szépet és jót adott a rajongóinak – nem csak a dalaival, hanem alapítványával, ami gyerekeket támogat és a művészeti oktatást, humorával, amit csak azok ismernek, akik nem csak egy-egy dalát hallották, és eldöntötték, hogy ő maga is olyan komoly lehet, mint a zenéje, különböző tévéshow-kban való vendégeskedéssel, vagy éppen műsorvezetőnek való ideiglenes beállással, mozi- és tévéfilmekben teljesen saját személyiségének ellentétes figurák életrekeltésével, – a válasz egyértelmű.
Vagyis: igen, a rajongók követik őt, bár nyilván vannak, akik lemorzsolódnak, de újak állnak a helyükre. És várjuk a következő lemezt, aminek stúdiómunkálatait Josh január 09-én kezdte meg :)






2 megjegyzés:

  1. Olyan szépen írtad meg, hogy ha nem ismerném a videót, már indítanám is a lejátszót a megtekintéséhez. :)
    És tudjuk már, hogy mit iszik? :DDD

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :) Ez volt a cél. Nem tudom, hogy valaki megnézi-e, de nagyon remélem!
    Nem, nem tudjuk továbbra sem. De tartom, hogy az nem mojito :))) Nincs benne lime és mentalevél :)

    VálaszTörlés