2012. november 18., vasárnap

2013. február 5. - új Josh Groban album!!!

2010. novemberben jelent meg Josh Illuminations című, ötödik stúdióalbuma (ha a 2007-es Noelt, a karácsonyi albumot kivesszük a sorból, akkor negyedik). Négy év telt el az őt megelőző Awake-től, vagyis hosszú ideig kellett rá várni. A lemez megjelenését követően 2011. május-december között világturnéra indult Josh, aminek keretében 2012. szeptember 14-én Bécsben lépett fel óriási sikerrel, és sok magyar rajongóval a közönség soraiban, tanúsíthatom :)), majd, rövid pihenés után megkezdődtek a következő lemez munkálatai.
Szerintem, ha a kezünket a szívünkre tesszük, mi rajongók, picit szkeptikusak voltunk, mikor ezeket a híreket meghallottuk, és nem reménykedtünk abban, hogy hamarosan kapunk egy új lemezt. De, ahogy teltek a hónapok, és Josh twitter-bejegyzésekben elcsepegtetett morzsákat arról, hogy hány dal  született meg, hogy már a stúdióban vannak és rögzítik a dalokat, majd hírül adta pár hete, hogy befejezték a zenei felvételeket, majd azt, hogy újabb dalt énekelt fel, és a legújabb, hétvégi bejegyzésben tudatta, hogy éppen úton van otthonról hazafelé :), vagyis New York-ból Los Angeles-be, hogy felénekelje az utolsó dalt is, már elhittük, hogy tényleg kész lesz az új lemez jövő év februárjára, ahogy korábban ígérték, sőt, felmerült bennünk, hogy ha ilyen jól haladnak a munkálatok, talán meglovagolják a karácsonyi nagy lehetőséget, és előrehozzák a megjelenést. De ez csak nagyon óvatos reménykedés volt, de hát, mit tegyenek a rajongók, ha nem ezt, ugyebár? Kivált annak tudatában, hogy Josh minden albuma novemberben jelent meg eddig, kivéve az október végi Noelt.
Hétvégén twitteren hírül adták, hogy hamarosan részleteket közölnek Josh új albumáról ... itt történt egy nagyon aranyos kis "baki". A hír így szól: "The details of Josh's brand new album", vagyis "Részletek Josh vadonatúj albumáról". Ezt továbbküldte valaki, de a hír módosult egy picit, talán a karakterek maximum darabszáma közrejátszhatott, megkurtításra került, és immár ezt olvashatta ország-világ: "The details of Josh's bra..." Vagyis: "Részletek Josh melltartójáról" :)))) Nagyot nevettem ezen, de Josh is, kommentelte a történteket, így: "Hahaha CLICK THE DAMN LINK!!", vagyis: "Hahaha, KATTINTS AZ ÁTKOZOTT LINKRE!" Josh humoránál volt, mint mindig :)
És ma, szinte váratlanul, egyszercsak megjelent a hivatalos oldalakon az album-borító:

És a megjelenés dátuma: 2013. február 5!

Josh ezt írta a lemezről:
"From beginning to end, this project has blossomed with absolute joy and inspiration. Together with Rob Cavallo and all the incredible collaborators, we set out to create songs that could bridge the old and the new, the light and the dark of life and love ... all that echoes in our souls. This album makes me feel good, and I hope others feel the same way.”

Vagyis:
"Ez a projekt az elejétől a végéig abszolút örömmel és inspirációval "virágzott". Rob Cavalloval és az összes elképesztő együttműködővel nekiláttunk, hogy létrehozzunk dalokat, amelyek áthidalhatják a régit és az újat, az élet és a szerelem fényét és sötétjét … mindent, mi visszhangzik a lelkünkben. Ez az album jó érzéssel tölt el, és remélem, mások is így éreznek."

Új album, új dalok, új megjelenési hónap, új cím elképzelés, hiszen eddig mindig egy szó volt a lemez címe, kivéve az elsőt, amely a Josh Groban nevet viselte.

All that echoes - Minden visszhangzik

Várjuk, nagyon várjuk :)

3 megjegyzés:

  1. *tapsol-tapsol-tapsol*
    Így van, nagyon várjuk! :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, várjuk :) A februári hidegben felmelegíti majd a téltől fagyos lelkünket ...

      Törlés
  2. Tök soká lesz még február. :( Remélem, azért egy-két dallal megszán bennünket idő előtt. :D

    VálaszTörlés