2012. november 25., vasárnap

Találkozások

Van úgy, hogy egy ködös, szürke nap, mikor az embernek kedve sincs kikelni az ágyból, azzal a gondolattal zárul, hogy hosszú ideje nem volt ilyen jó szombat a naptárban. Hogy mi kell ehhez? Nem sok, és mégis oly rengeteg. Barátság.
Tegnap csodálatos emberekkel találkoztam. Olyan emberekkel, akikkel sok mindenben különbözünk, sok mindenben hasonlítunk, de egy dologban teljesen megegyezünk:  a zene, azon belül is Josh Groban szeretetében.
Mindig tudtuk, hogy a zenének közösségteremtő hatása van, azon túl, hogy szívet-lelket melenget. Azt is, hogy a közös érdeklődési kör vonzza a hasonló embereket. De hogy a zene egyik jeles képviselője barátságokat sző óceánokon átívelő távolságból, az nem mindennapi jelenség. És az sem, hogy a barátságok sokszor határokat, sőt, óceánokat hidalnak át. Mert van valaki, aki összeköti az embereket. És ezek az emberek, akik az online világban először kicsit félszegen, majd egyre bátrabban csupán szeretetük, rajongásuk közös tárgyáról beszélgetnek és osztják meg egymással az információkat, hogy mikor és hol találkoztak először a Hanggal, egyre inkább azon veszik észre magukat, hogy a leggyakrabban már nem is róla beszélgetnek, hanem magukról, egymásról. Mert egy rugóra jár az agyuk, mert más zenészt is egyként szeretnek, mert szeretik az irodalmat, a filmeket, a színházat, szeretnek történeteket írni, fényképezni, két kézzel gyönyörű dolgokat alkotni.
És egyszer csak azon kapják magukat, hogy már nem elég az online világ adta szűkös keret, személyesen is meg akarják ismerni a többieket. Külön barátságok szövődnek, vidám, felemelő találkozókkal. Van, hogy a földrajzi távolság beleszól a személyes találkozókba, de a társaság tagjainak szinte minden nap van egymáshoz pár kedves szavuk, minden nap van min együtt nevetni, és ha szükség van rá, bátorítani a másikat.
És az ember úgy érzi, bármit is osszon meg a csapattal, mindig lesz valaki, aki megérti, mert van egy híd, ami összeköti őket ...
Ha egyszer megkérdezik tőlem, hogyan ismertem meg Szilvit, Olgát, Anitát, Lerát, Esztert, Tündit, Klárit, Mariannt, és akik nem voltak velünk tegnap, Katát, Krisztát, Krisztit, Andit, Mirát, Orsit, Ilonát, Zsuzsát, Gabyt ... akkor azt hiszem, ezt fogom mondani: minden egy dallal kezdődött .... Mert ha sok évvel ezelőtt nem hallom meg ezt a dalt, akkor valószínű, hogy ez a bejegyzés sem születik meg soha.
Köszönöm, Josh Groban! Köszönöm, Lányok!

3 megjegyzés:

  1. Ölellek Mara, és nagyon köszönöm a tegnapi napot! Szép volt, csak rövid, ezért legközelebb már délelőtt nekikezdünk. :)))
    Köszönöm én is Josh-nak, hogy ismerhetlek. :-******

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az ilyen találkozókból soha nem elég, és nem lehetnek elég hosszúak. Bepótoljuk, ami most kimaradt :)))

      Törlés
  2. Sok mindenért lehetünk hálásak Joshnak, a netnek, a mostani világnak, hogy itt és így élünk, hogy megismerhetünk, láthatunk, átélhetünk dolgokat. Neked meg a szombatért! :)

    VálaszTörlés