Már nincs velem, mégis itt van... Amikor mondanám, amikor kérdezném, ha hívnám, ha mennék hozzá, akkor a gondolataimba nézek, az emlékeimbe, a szívembe és a lelkembe, mert ott él, de még sincs velem. Másfél éve hiányzik, elmondhatatlanul...
Anya, ha tudnád...
Hiányod nehezen viselem,
Más világ Nélküled életem.
Lelkemben burjánzó fájdalom,
Nyugodni nem enged, fáj nagyon.
Mióta elmentél, szenvedek,
Megnyugvást semerre nem lelek.
Elsodor magával szürke ár,
Felhők közt elbújt a napsugár.
Tükörben nézem az arcomat,
S látom, hogy rám hagytad arcodat.
Őszinte tekintet, arcélek,
Igazságszerető széplélek.
Köszönöm, de nekem nem elég,
Legalább álmomban légy vendég.
Ölelném megfáradt testedet,
S csókolnám remegő kezedet.
A vers forrása: Juhászné Bérces Anikó, http://www.poet.hu/vers/109740
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése