Loading...

2016. október 31., hétfő

Forradalom a Budapesti Operettszínházban - Lady Budapest


Az 1956. októberi forradalom és hősei, illetve az önfeláldozó szerelem áll Tábori György Utazás című regényének a középpontjában, amelyből Kocsák Tibor és Miklós Tibor írt musicalt két évtizeddel ezelőtt. Idén, a forradalom 60. évfordulója adta az ihletet a Budapesti Operettszínház alkotó stábjának, hogy műsorra tűzze a drámai darabot. A premier 2016. október 21-én volt, de Utazás helyett Lady Budapest címmel.

Lady Ashton, az angol arisztokrata hölgy megtapasztalta az esztelen öldöklés őrületét Magyarországon, egyben rátalált az igaz szerelemre is. A magyar forradalom kitörésekor éppen Budapesten tartózkodik, hogy – férjét elhagyva – szerelmével, az egyetemi tanár Veres Pállal legyen. Amikor a férfi megsebesül, Lady Ashton gondolkodás nélkül magával viszi, hogy repülővel elhagyják az országot, ám a szovjet sereg bevonulása és a megtorlások útjukat állják. A repülőtéren, ahol több külföldi várja, hogy kimenekítsék az országból, útjukat állja a komor tény: nem száll fel egyetlen repülőgép sem, így a repülőteret irányító szovjet felügyelő írásos engedélyt ad át nekik, ami alapján autóbusszal hagyhatják el az országot Ausztria felé. 
A buszsofőr, Robi  feladata, hogy a csapatot Bécsbe szállítsa. Az útitárssá vált csapat tagjai az angol újságíró, Cotterill, aki anno odaadása és a magyar főváros iránti szeretete miatt elnevezte az angol nőt Lady Budapestnek; az amerikai család Mr. és a harmadik gyermekükkel várandós Mrs. Rhinalder és két gyerekük; az izraeli követ, Avron; a német házaspár, Herr és Frau Kretschmer és az olasz lány, Maria Falucci, aki magához vett egy elhagyott magyar csecsemőt, hogy kimenekítse a pokollá vált országból. A sebesült, lázzal küzdő Veres inkognitóban, magát angol üzletembernek kiadva, kétségek között száll fel a buszra Lady Ashton oldalán, de úticéljukat, Bécset nem érik el, mert a határ mellett állomásozó szovjet hadtest vezetője, Szurov őrnagy feltartóztatja a csapatot azzal, hogy csakis új, felsőbb parancs alapján engedheti őket tovább. A halálra rémült csapatot a besúgónak sem utolsó Csepege hoteljében szállásolják el az engedély megérkezéséig. 
Szurov felfigyel a gyanúsan viselkedő, beteg "angol üzletemberre", miközben nem tudja elnyomni Lady Ashton iránti vonzalmát. A külföldiek próbálnak bizakodva hozzáállni a történésekhez, ám amikor Veres felfedi előttük kilétét, nem tudják elnyomni a túlélési ösztön sugallta ellenérzésüket a biztonságukat veszélyeztető párral szemben. 
Veres tanítványa, a forradalmár Éva és szintén forradalmár apja felajánlják Lady Ashton-nak, hogy az öreg átviszi őt és Verest csónakkal a tavon a túlpartra. Lebukásuk szinte törvényszerű, a szovjetek elhurcolják Verest, Lady Ashton-nak pedig amellett, hogy szerelme életéért kell rettegnie, szembe kell néznie az addig készséges külföldiek haragjával is, hiszen az ő szabadulásukat és biztonságukat, akár életüket is veszélybe sodorták az akciójukkal. A nő Veres életéért cserébe felajánlja testét Szurovnak, de a férfi elutasítja. A szovjet őrnagy elengedi a külföldieket, közöttük Lady Ashton-t is, a nő azonban nem tudja hátrahagyni Verest. Amikor Szurov elővezetteti Verest, hogy átengedje őt is a határon, a férfi ellenáll, mert azt hiszi, így akarják kivégezni őt, menekülés közben hátba lőve. A tragédia Éva, a forradalmár lány betoppanásával következik be, ami a két, gyűlölködő férfi vesztét okozza.

Az október 22-i, 15 órás előadáson Janza Kata bújt a címszereplő Lady Budapest bőrébe, vagyis ő játszotta Lady Ashton-t. Nem véletlen, hogy mindkét nevet felemlítem, ugyanis kettősséget éreztem a szerepformálásban. Kata erős hangja, határozott, kemény kiállása nagyon jól támogatta egy, a szerelme kimenekítéséért mindenre elszánt nő ábrázolását, a néző érezhette rajta, hogy fogcsikorgatva végig fogja küzdeni a magánháborúját. Ugyanakkor Lady Ashton, az angol arisztokrata nem igazán volt jelen, nem éreztem a finomságát, a törékenységét, azt az elveszettséget, amit egy felsőbb körökben mozgó úrinő érezhet egy háborús helyzetbe csöppenve, amikor nem áll mögötte a máskor oly biztos, társadalmi helyzetéből adódó és vele járó erkölcsi és tárgyiasult, illetve személy(ek)hez köthető támasz. Egy olyan nőt láttam, aki lehetett volna akármely másik ország szülötte, mindenféle társadalmi rang nélkül, aki önnön elhatározásból kezébe veszi egy ember sorsát. 

Veres Pál egyetemi tanárt, sebesült forradalmárt Szabó P. Szilveszter játszotta. A karakter egyszerre ábrázolta az egyén tragédiáját, ami a szovjetek kezébe került forradalmárok szomorú osztályrésze volt, és egy egész nemzet poklát, amit egy idegen hatalom könyörtelen vasmarka hozott el a megtorlással. Amennyire hálásnak, olyannyira hálátlannak is tűnik ez a szerep. Az előadás egészében azt éreztem, hogy Veres ott van a színpadon, mégis háttérbe szorul, mert sokszor "csak" szenved, delirál, alszik, vagyis tulajdonképpeni fő karakter léte ellenére inkább vezérszál és mozgatórugó. Így a számos mellékszereplőre terelődött a figyelmem, míg Veres a saját kis külön világában mozgott a darab legnagyobb részében, Lady Ashton-on, Szurov-on, Éván és az apján kívül mással nem kommunikált. A nézőnek együtt kellene éreznie a karakterrel, drukkolni neki, hogy ne bukjon le, és sikerüljön átjutnia Ausztriába, de valahogy engem nem igazán foglalkoztatott Veres mint az egyén sorsa, a sokszereplős darabban kissé elveszett a karaktere.
Szilveszter dalai, Katával énekelt duettjei szépek, erősek voltak, de úgy érzem, hogy magáról Veres Pálról nem tudtam meg szinte semmit, ami azt mutatja, hogy ő nem annyira alanya, mint inkább tárgya, eszköze a történetnek.

A Szurov-ot alakító Földes Tamás lopta el számomra a show-t. A három fő karakter közül őt éreztem a legbiztosabbnak, a legmeghatározóbbnak; nem játszott, hanem ő maga volt az a szovjet katonatiszt, aki szeretett hazájától távol küzd a démonaival, szembesülve egy idegen ország megvetésével és gyűlöletével, parancsot teljesítve. Fehér lovon, diadalmasan, erősen érkezett a darabba, meghasonulva hullott a porba. Mind prózában, mind énekben erőteljes volt, hangulatváltozásai hihetőek és meggyőzőek voltak. Szurov döntésein emberi sorsok, életek múltak, és ő érezte is ennek a súlyát, katonaként megküzdött vele, de emberként nem bírta a terhet, így a bukása szükségszerű volt. 
A Távol Moszkvától című dala az egyik csúcspontja volt az előadásnak, megmutatva az embert a parancsot teljesítő katona mögött.

A külföldiek csapatából az újságírót, Cotterill-t alakító Németh Attila emelkedett ki. Karizmatikus személyiség, a határozott, sokat látott sajtós karaktere illett hozzá. Amikor a színpadon volt, jelenlétével vonzotta az ember figyelmét, tekintetét. Cotterill régről ismerte Lady Ashton-t, tudta, hogy diplomata feleség, így feladhatta volna Verest Szurovnak saját és társai meneküléséért cserében, de nem tette. Nyugodtságával a józan észt képviselte a darabban, a végjátékban ő volt, aki támaszt nyújtott a megtört asszonynak.

A Rhinalder család feje, Angler Balázs ismét eszembe juttatta a kérdést, hogy miért nem látni ezt a fiatal, jó kiállású, jó hangú, vonzó színészt főszerepben... Nyilván nem a nézőn múlik a választás, de én örülnék, ha több nagyobb lehetőséget kapna. Talán az Ének az esőben elhozza majd az áttörést? Mindenesetre örülök a darabbeli lehetőségének, természetességével, aggódó, de nyugalmát megőrző családfőként jó ellenpólusa volt a feleségét alakító Dancs Annamarinak, akinek a karaktere, a harmadik gyermekét váró asszony képviselte az anyatigrist a társaságban.

Az izraeli követ, Avron szerepében Veréb Tamást láttuk. Ő képviselte a rettegést, a néma megadást a csapatban. Első pillanattól kezdve látszott rajta, hogy ez a szelíd fiatalember bármelyik pillanatban összeroppanhat, és képtelen úrrá lenni zsigeri félelmén: a szovjet katonák durva, erőszakos mulatozása elől az asztal alá bújt, a kihallgatása alatt bevizelt. Csak túl akart élni, leszegett fejjel, láthatatlanná válva. Ellenpólusa volt a Maria-t alakító Simon Panna, aki egy csecsemőt menekített magával és akit vőlegénye várt otthon. Fiatal, életerős lány, akinek a halál árnyékában sem törik össze a lelke, és inkább a testi örömökbe menekül a buszsofőrrel, mintsem leszegje a fejét és megadja magát a sorsának. A buszsofőr, Robi bőrébe Kerényi Miklós Máté bújt, akinek magabiztos, hangoskodó jellemét fokozatosan töri meg a kétségbeejtő helyzet. Az ő karakteréhez fűződik a darab két olyan jelenete, ami kilóg egy kicsit a történet sodrából. Az első a buszos utazás, ami túl hosszúra sikeredett az én ízlésem szerint, amikor is percekig nem történt semmi, csak párszor megfordult a busz a tengelye körül, miközben az úton elhaladó tájat a díszletre vetítették (néha mintha pont ellenkező irányba haladtak volna a fák, mint kellett volna) és az utasok zötyögtek az üléseken. A másik pedig Robi Monte Carlo című dala, ami zeneiségét tekintve tér el a darab egészétől, bár üzenetét tekintve érthető és elfogadható a mulatókat idéző hangulat megjelenítése a rettegő, elvágyódó ember előadásában. A dalt a szovjet kapitánnyal való afférja után énekli; ez a katona kemény, erkölcseit és hajtóerejét tekintve teljesen más, gyászosabb, ugyanakkor egyértelműbb színt mutat, mit Szurov. Braga Nikita személyesítette meg a karaktert, aki igazán élővé tette az orosz akcentust.
Kretschmer-ék, a Peller Anna és Pálfalvy Attila által megformált németek jelenléte egy kis humor tcsempészett a komor darabba, megmutatva, hogy Frau Kretschmer szeret táncolni, de Herr Kretschmer csak úgy táncolhat, ahogy az asszony fütyül. Nem jelentős karakterek, a hiányuk tulajdonképpen fel sem tűnne. 
Csepege, a hotel tulajdonosa, vagyis Dézsy Szabó Gábor, a tenyérbemászó modorú besúgó szerepet játszik Veres bukásában; magyarként bármikor kész honfitársai ellen cselekedni, arra hajlik, ahonnan jót, vagy legalábbis kevésbé rosszat vár, illetve kaphat. Dézsyt először láttam negatív szerepben, kellőképpen tudtam utálni a karakterét. Ellenpólusa az öreg forradalmár, Ottlik Ádám, aki saját biztonságát is sutba vágja, hogy segítsen a forradalmár egyetemistáknak, közöttük lányának, Évának, illetve aki gondolkodás nélkül csónakba száll, hogy átvigye a túlpartra Lady Ashton-t és Verest, kockáztatva saját életét.
Éva, Szinetár Dóra, a szerelmes egyetemista és párja, a Cseh Dávid Péter által megformált Péter elkötelezett forradalmárok, akik végig hisznek ügyük szentségében, és végül életüket adják érte. Nem nagy szerep az övék, de híven mutatja be a mindenre elszánt fiatalok erejét. Még kisebb szerep jutott Horváth Dánielnek, az elfogott forradalmárnak, de az ő karakteréhez fűződik a darab csúcspontja, amikor elkezdi énekelni a Szózatot, amihez csatlakoznak a szólisták és a kórus.

Somogyi Szilárd nagy volumenű, izgalmas, megható darabot rendezett a feszültséget végig fenntartva, amit a zene és a Silló István által dirigált zenekar maga is megkövetelt. Ló, platós teherautó, busz és tank is megfordultak a színpadon, vetítéssel, lövésekkel és tömegjelenetekkel fokozták a forradalmi hangulatot. A forradalom vérbefojtása, a kudarcra vagy inkább halálra ítélt szerelem története önmagában sem könnyen emészthető tartalom, de ami valójában meghatározza a hangulatot, az a zene. Végig (néha talán túlságosan) feszes tempót követ és követel a színészektől, komor, néha töprengő, máskor emelkedett, ugyanakkor kétségbeesett. Hangzását, illetve hangulatát tekintve inkább rockoperának nevezném, mintsem musicalnek, a zene szinte végig jelen van, ritkán ad teret a prózának. Ambivalens érzés fogott el a nézőtéren ülve, mert nem tudtam eldönteni, hogy a zene szolgálja a történet kibontását és alakulását, vagy pedig egy erős zenei művet hallok, amely tartalmának pontosabb megértését a színészek egyértelműsítik. Mindez azonban cseppet sem negatív, mert csak azt mutatja, hogy a darab mind zenei, mind dramaturgiai, illetve színjátszási szempontból jól sikerült (bár a néhol túlpörgetett zenei tempó és a picit bukdácsoló hangosítás rontott az összképen).

Remek előadás volt, az állótaps azt mutatta, hogy nem hagyta hidegen a nézőket a színészek játéka, a látvány és persze a markáns zene, amely mind méltó az '56-os megemlékezéshez. A színház másik "forradalmi" darabjához, a Marie Antoinette-hez mérten úgy érzem, hogy sokkal erősebb darabot és előadást hoztak létre az alkotók, és várom az alkalmat, hogy a másik szereposztással is megnézzem.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése