2021. január 23., szombat

Dimash Qudaibergen - Ómir Óter / Múló élet (csak dalszöveg)


Nehéz úgy írni egy dalról, hogy magát a dalt nem lehet megmutatni, mert nem érhető el, és csak azok ismerhetik, akik látták Dimash 2021. január 16-án bemutatott digitális show-ját, ami még ma nézhető, utána pedig már csak egyetlen alkalommal, január 31-én. 

De muszáj írnom erről a kazah dalról, amit a Gaissin-Aringaly szerzőpáros alkotott, mert gyönyörű, és  gyönyörűségében is felkavart, amikor először hallottam, pedig a szövegét akkor még nem is ismertem. Hogy miről szól? Az én lelkem úgy olvassa a dalt, hogy arról, amivel nap nap után szembenézünk: a rohanó életben megvalósítottuk-e az álmunkat, úgy éltünk-e, ahogyan szerettünk volna, van-e, marad-e mellettünk társ, aki végigkísér minket az úton. És elsősorban arról, amire igyekszünk nem gondolni, és amiben mindig egyedül vagyunk: az elmúlásról.  

Furcsa lehet, hogy egy 26 éves, ereje teljében lévő fiatalember ilyen mély, komor témáról énekeljen, de aki ismeri Dimash Qudaibergent, az nem csodálkozik, mert jól tudja, hogy ő az a művész, aki bátran énekel a hazaszeretetről, a békevágyról, a megosztottságról, a tiszteletről, az ember zsigeri félelmeiről, fájdalmáról, csakúgy mint a szeretetről, szerelemről, vagy azok elmúlásáról, a megvalósult vagy elhalt álmokról. Vagyis az életről magáról. 

Dimash halkan, nyugodtan, mélyebb tónusú énekléssel nyitja a dalt, ám mire elringatna a hangjával, a zene megváltozik, és hangosabb, erősebb lesz. A kezdeti mélyebb, lágyabb énekhang is erőteljesebbé, magasabbá és élesebbé válik, majd Dimash modulálással tovább fokozza a feszültséget, hogy aztán hirtelen visszahalkulva, szinte suttogva, töprengőn, fájdalmat sugározva énekeljen tovább, végül elnémuljon. Ahogy a hangszerek átveszik a főszerepet, felerősödik a dob és a kobyz hangja, majd bekapcsolódnak a gitárok, rock stílusba rántva a dalt. Minden mozgásba lendül, a fények villódzva követik a hangszerek zaklatott játékát, csak Dimash áll a színpad közepén mozdulatlanul, széttárt karokkal, ég felé fordított arccal, lehunyt szemmel. Egy ember, aki elfogadja a megmásíthatatlant, és megbékél. Ekkor hirtelen megszakad a zene, majd a beállt csendbe halkan visszakúszik a kobyz zongorával kísért, síró hangja, hogy aztán belehulljon a csendbe.

A dal általam fordított magyar szövege:    

Múló élet 

Felhőtlen, édes gyermekkor 
Boldog pillanatok, 
De hiába próbálod 
Vissza őket sosem kaphatod. 
A sors már csak ilyen 
E nap is eltűnik messzire. 
A képzelet és az álmok harcolnak 
És minden, minden csak káprázat. 

Mikor az idő körbeér 
Az élet is véget ér 
Elúszik, mint a folyó. 
De a fényed ne hunyjon ki csalón 
Míg nemes álmod nem lesz való. 
Az élet véget ér 
A tárgyi világ semmit sem ígér. 
Fényed ne hunyjon ki csalón 
Míg nemes álmod nem lesz való. 

Mikor köd üli meg a lelked 
Mikor a boldogság elkerül téged 
Mikor egyedül maradsz a világban 
Hol az a lélek, ki néked erőt ad? 
A virágzó fiatalság 
Lassan nem több mint délibáb. 
Hiába csapod be magad 
Minden a sors kezében marad. 

Mikor az idő körbeér 
Az élet véget ér 
Elúszik, mint a folyó. 
De a fényed ne hunyjon ki csalón 
Míg nemes álmod nem lesz való. 
Az élet véget ér. 
A tárgyi világ semmit sem ígér. 
Fényed ne hunyjon ki csalón 
Míg nemes álmod nem lesz való.









4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű szép szöveg minden szava igaz! Nagyon megható! Köszönöm szépen! Tisztelettel egy Dimash rajongó!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, Kedves, hogy elolvastad! Igen, szép és igaz, ezért is szeretjük Dimash-t ennyire.

    VálaszTörlés
  3. Első hallásra beleszerettem ebbe a dalba.Csodás írás! Gratulálok! Minden benne van, ami ebben a dalban történt. 🥰

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Csodálatos dal, remélem, hamarosan elérhető lesz a digital show-n kívül is.

      Törlés