Nehéz úgy írni egy dalról, hogy magát a dalt nem lehet megmutatni, mert nem érhető el, és csak azok ismerhetik, akik látták Dimash 2021. január 16-án bemutatott digitális show-ját, ami még ma nézhető, utána pedig már csak egyetlen alkalommal, január 31-én.
De muszáj írnom erről a kazah dalról, amit a Gaissin-Aringaly szerzőpáros alkotott, mert gyönyörű, és gyönyörűségében is felkavart, amikor először hallottam, pedig a szövegét akkor még nem is ismertem. Hogy miről szól? Az én lelkem úgy olvassa a dalt, hogy arról, amivel nap nap után szembenézünk: a rohanó életben megvalósítottuk-e az álmunkat, úgy éltünk-e, ahogyan szerettünk volna, van-e, marad-e mellettünk társ, aki végigkísér minket az úton. És elsősorban arról, amire igyekszünk nem gondolni, és amiben mindig egyedül vagyunk: az elmúlásról.
Furcsa lehet, hogy egy 26 éves, ereje teljében lévő fiatalember ilyen mély, komor témáról énekeljen, de aki ismeri Dimash Qudaibergent, az nem csodálkozik, mert jól tudja, hogy ő az a művész, aki bátran énekel a hazaszeretetről, a békevágyról, a megosztottságról, a tiszteletről, az ember zsigeri félelmeiről, fájdalmáról, csakúgy mint a szeretetről, szerelemről, vagy azok elmúlásáról, a megvalósult vagy elhalt álmokról. Vagyis az életről magáról.
Dimash halkan, nyugodtan, mélyebb tónusú énekléssel nyitja a dalt, ám mire elringatna a hangjával, a zene megváltozik, és hangosabb, erősebb lesz. A kezdeti mélyebb, lágyabb énekhang is erőteljesebbé, magasabbá és élesebbé válik, majd Dimash modulálással tovább fokozza a feszültséget, hogy aztán hirtelen visszahalkulva, szinte suttogva, töprengőn, fájdalmat sugározva énekeljen tovább, végül elnémuljon. Ahogy a hangszerek átveszik a főszerepet, felerősödik a dob és a kobyz hangja, majd bekapcsolódnak a gitárok, rock stílusba rántva a dalt. Minden mozgásba lendül, a fények villódzva követik a hangszerek zaklatott játékát, csak Dimash áll a színpad közepén mozdulatlanul, széttárt karokkal, ég felé fordított arccal, lehunyt szemmel. Egy ember, aki elfogadja a megmásíthatatlant, és megbékél. Ekkor hirtelen megszakad a zene, majd a beállt csendbe halkan visszakúszik a kobyz zongorával kísért, síró hangja, hogy aztán belehulljon a csendbe.
A dal általam fordított magyar szövege:
Múló élet
Felhőtlen, édes gyermekkor
Boldog pillanatok,
De hiába próbálod
Vissza őket sosem kaphatod.
A sors már csak ilyen
E nap is eltűnik messzire.
A képzelet és az álmok harcolnak
És minden, minden csak káprázat.
Mikor az idő körbeér
Az élet is véget ér
Elúszik, mint a folyó.
De a fényed ne hunyjon ki csalón
Míg nemes álmod nem lesz való.
Az élet véget ér
A tárgyi világ semmit sem ígér.
Fényed ne hunyjon ki csalón
Míg nemes álmod nem lesz való.
Mikor köd üli meg a lelked
Mikor a boldogság elkerül téged
Mikor egyedül maradsz a világban
Hol az a lélek, ki néked erőt ad?
A virágzó fiatalság
Lassan nem több mint délibáb.
Hiába csapod be magad
Minden a sors kezében marad.
Mikor az idő körbeér
Az élet véget ér
Elúszik, mint a folyó.
De a fényed ne hunyjon ki csalón
Míg nemes álmod nem lesz való.
Az élet véget ér.
A tárgyi világ semmit sem ígér.
Fényed ne hunyjon ki csalón
Míg nemes álmod nem lesz való.
Gyönyörű szép szöveg minden szava igaz! Nagyon megható! Köszönöm szépen! Tisztelettel egy Dimash rajongó!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Kedves, hogy elolvastad! Igen, szép és igaz, ezért is szeretjük Dimash-t ennyire.
VálaszTörlésElső hallásra beleszerettem ebbe a dalba.Csodás írás! Gratulálok! Minden benne van, ami ebben a dalban történt. 🥰
VálaszTörlésNagyon köszönöm! Csodálatos dal, remélem, hamarosan elérhető lesz a digital show-n kívül is.
TörlésA dal maga a csoda, a fordítás teljese mértékben méltó hozzá.
VálaszTörlésGyönyörű! Minden szava igaz! Nagyon szeretem Dimash! Köszönöm!
VálaszTörlés