Carloz Riuz Zafón - A szél árnyéka

Kölcsön kaptam egy könyvet pár nappal ezelőtt. Egy spanyol író, Carloz Ruiz Zafón A szél árnyéka című regényét. Azzal a megjegyzéssel, hogy "Ez az egyik kedvenc könyvem. Fordulatos, néha misztikus, szinte félelmetes, szenvedélyes, és nagyon jó korrajz a háború utáni Barcelonáról. Szerintem tetszeni fog."

És ez így van!

A történet a 2. világháború utáni zűrzavaros világban játszódik, mikor az emberi élet olyan olcsó, hogy köpönyegforgató pribék rendőrök kényének-kedvének kiszolgáltatva lenni természetesnek tűnik, viszont semmi sem képes az olyan emberi érzéseket lerombolni, mint a szerelem, szeretet és barátság. 

Egy könyv és annak írója körül bonyolódik a történet. Mesélőnk, Daniel Sempere 11 éves, mikor könyvkereskedő édesapja elviszi az Elfeledett Könyvek Temetőjébe, azzal, hogy az a könyv, amit ott kiválaszt magának, meg fogja határozni egész további sorsát. És így is lesz. A fiút rabul ejti a különös történet, és mindent meg akar tudni az írójáról, Julian Carax-ról, de minduntalan falakba ütközik. Hosszú évek alatt eljut odáig, hogy szerelmeken, rendőrkopók fenyegetésein, különös alakok elbeszélésein keresztül, koldusból lett jóbarátjával felgöngyölítik a regény írójának történetét,  megismerik az életét, miközben sajátjukat majdnem elveszítik.

A történet idősíkokon, és több mesélő elbeszélésein keresztül vezet a végkifejletig, miközben több család életébe nyerünk betekintést, és tanúi lehetünk mély barátságok és szerelmek, és még mélyebb gyűlölet születésének. És annak, hogy milyen hasonló lehet két ember sorsa.

Bátran ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szereti a fordulatos, filmszerűen pergő történeteket, amiben egyaránt megtalálható a humor és a torokszorító szomorúság,  a felemelő vagy éppen undort keltő emberi tulajdonság.

Egy biztos: nincs üresjárat, nincsen olyan mondat, aminek ne lenne mondanivalója, vagy ne lenne a későbbiekben jelentősége.

  

Azt hiszem, hogy a szerző Angyali játszma és A mennyország fogságában című regényeit is fel kell kutatnom :)

Happy B-day, Josh Groban!

Úgy tűnik, hogy a február egy születésnapokkal teli hónap. Azonban vannak, akiknek nem tudom személyesen átadni a születésnapi jókívánságot, mert csak közvetve ismerem őket.

Mégis, valahogy jól esik kimondani, jelen esetben ezt a mondatot: Boldog születésnapot, Josh Groban! Mert olyan sok szép percet nyújtott és nyújt a zenéjén, személyiségén keresztül, hogy az ember szinte úgy érzi, családtag, de legalábbis egy kedves barát. Mivel az egész családom szereti ezt a ma 31 éves amerikai zenészt, énekest, dalszerzőt és producert, szerintem az ő nevükben is mondhatom: Happy Birthday, Josh! :)

És hogy miért is szeretjük? Egy kis ízelítő:

Önkéntes rendőrök és a tömegközlekedés

     Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki szembesült már azzal, hogy mindig vannak, akik megmondják egy bizonyos helyzetben a tutit. Sőt, akkor sem tévedek nagyot szerintem, ha azt mondom, hogy biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki néha nem bírja visszafogni magát, és, ha nem is direkt ahhoz intézve szavait, akit illetnek, de azért hallhatóan felteszi a költői kérdést, miszerint "Mi lenne, ha ...?"

A történet akkor fordul bizarrá, ha mi vagyunk az önkéntes rendőr megnyilvánulásának a szenvedő alanyai.

     Nagyobbik lányommal többször utazunk együtt metrón, főként reggelente, és van, mikor nem tudjuk visszafogni magunkat, és kibukik belőlünk a kérdés, miszerint: Mi lenne, ha nem löknének félre minket, nőket a pasik, és szállnának be előttünk a szerelvénybe, és nem tennék ugyanezt a tinik? És ha a átadnák az emberek a helyüket az arra rászoruló időseknek, terheseknek, gyerekkel utazóknak, és nem néznének fel mímelt alvásukból kissé megvető arccal, amire az van írva, hogy mi a frásznak kell ezeknek hét óra körül közlekedniük, miért nem jönnek később?"

     A minap a következő történt. Negyed óra volt még hátra a busz indulásáig, mikor a megállóba érkeztem. Hat ember várakozott a busz indulási helyén, három külön helyen ácsorogva. Két ötvenes nő a járdaszegélynél, a busz helyét jelző oszloptól cirka 3 méterre balra. Egy férfi, jobbra, hátrébb félreállva cigizve, és két nő egy férfivel, cirka három méterre a járdaszegélytől hátrébb állva. Odaértem, és beálltam a cigiző férfi mellé, balról, a két ötvenes nő mögé jobbról, majd, mivel a füst rám szállt, léptem egyet előre, még mindig a két nő mögött maradva, kb. egy vonalba a másik három emberrel. Na, több se kellett a két nőnek! Olyan megvetően néztek rám, mintha egy csúszómászó termett volna ott hirtelen a semmiből. Majd az egyik megjegyezte a másiknak címezve a szavait, hogy meg sem lepődik, hogy mindig vannak olyan pofátlan alakok, akik tolakodva előrenyomulnak. Körülnéztem, hogy vajon tényleg nekem szólt-e az udvarias megjegyzés? Mivel más nem jött időközben, tehát továbbra is hatan vártunk egy nagy buszra, nyugtáztam, hogy most én vagyok az önkéntes rendőrök ténykedésének szenvedő alanya. Gondoltam, nem foglalkozom vele, de, mivel a két nő folytatta a szövegelést, nekem címezve, de egymásnak beszélve, nem álltam meg, és közöltem, hogy amennyiben rólam beszélnek ilyen udvarias módon, nyugodjanak meg, mert nem áll szándékomban senki előtt felszállni, és egészen biztos vagyok benne, hogy a cirka hatvan ülőhelyet kínáló buszon mind a hatunknak lesz bőven hely. Majd biztosítottam, hogy nem szokásom tolakodni. A nők azonban közölték, hogy úgy tűnik, az Örs vezér térről átvándorlók, akik megszokták, hogy letaposva mindenkit és átgázolva a tömegen, előrenyomuljanak, még nem tanulták meg, hogy itt SORBA kell állni. Ártatlanul megkérdeztem, hogy hol itt a sor, mert én nem látom, de, mivel bőven mögöttük állok, tudjuk be, hogy a sorban megelőznek, és ne címezzenek felém udvariatlan megjegyzéseket. Erre közölte az egyik, hogy ezek tények és nem udvariatlanság, hanem irónia. Ezzel már nem állt szándékomban vitába szállni, mert nyilvánvaló volt, hogy az irónia jelentését hírből sem ismeri.

A másik viszont feltette a kérdést, hogy ugyan, miért nem állok még előrébb, hiszen van még hely bőven tolakodni? Erre már csak annyit közöltem, hogy nem áll szándékomban nonszensz dolgok felett veszekedni, de átfutott az agyamon volt büntetőjog tanárom egyik mondata, amivel egy hosszú éve házasságban élő férj védekezett, akit testi sértésért fogtak perbe, mert eltángálta a feleségét: "Bíró úr! Eddig bírtam, nem tovább!" Vagyis, igen, van az a szituáció, mikor meg tudom érteni, ha valakit jól pofonvágnak :)))

     Mivel két hete járok haza busszal, heti két alkalommal, nem tudom, összekevertek-e valakivel, de nem tartom valószínűnek. Betudom annak, hogy mindenkire megjegyzést tesznek, és nyilvánvalónak tartom, hogy több esetben teljesen jogosan teszik mindezt, de ez esetben, és nem azért, mert én voltam a kiszemelt játékszerük, enyhén szólva is túlzottnak és rosszindulatúnak tartottam a ténykedésüket.

Lányom, aki minden nap busszal jár haza, miután meghallgatta a történetemet, bólogatott, és közölte, hogy ilyen "beszélgetéseknek" többször volt fültanúja, illetve szenvedő alanya már ő maga is, feltehetően ugyanazokkal a nőkkel szemben.

     Mai napig nem tudom, hogy tíz-tizenöt négyzetméteren elszórtan álló hat ember hol alkotott sort, aminek meg kellett volna keresnem a végét és szépen odaállni? Aki tudja, az szóljon, legyen kedves! Abban az esetben is, ha az utóbbi pár napban megváltozott volna a SOR jelentése :)) Köszönöm!

A szerelmesek napja

 

Tegnap volt Bálint-, azaz Valentin-nap, a szerelem, a szerelmesek ünnepe.

Sokan vannak, akik nem szeretik ezt a napot, mert úgy tartják, hogy a kereskedők által kitalált, újabb pénzhajhászós őrületről van szó csupán. De egy szál virág, egy tábla csoki senkit sem dönt anyagi romlásba, nem igaz?

A másik érv, amit fel szoktak hozni a Valentin-nap ellen, az, hogy nem csak egy napon szerelmes az ember és nem csak ezen a napon fogja ezt párja tudomására hozni. Így van, hála égnek! Éppen ezért nem kellene tehernek vagy kötelességnek érezni, hogy ezen a napon kedveskedjünk párunknak.

A Valentin-nap nem a mai világ terméke, és még csak nem is az USA-ból indult, mint sokan gondolják.

Február 14-én tartották az angolszász országok Szent Bálint napján az ünnepet, ami nálunk a ’90-es években gyűrűzött be, ami emlékeim szerint nem szólt másról ekkor, mint kis üzenetek, üdvözlőkártyák küldéséről, de, tévesen, nem csak a szerelmesek között. Az ünnep azonban arról szól, hogy a szerelmesek megajándékozzák egymást.

A szokás a 14. századból ered, mikor Szent Bálint püspök a jegyesek és fiatal házasok védőszentje lett Angliában és Franciaországban.  A történet szerint, mielőtt – keresztény hite miatt, mely alapján sok fiatal párt adott össze, akik közül sok esetben a férfi katona volt, akinek tilos volt nősülni – kivégezték, Bálint a hit erejével meggyógyította a börtönőr vak lányát.

Február 14-én végezték ki, de előtte búcsúüzenetet küldött a lánynak, amit így írt alá: „A Te Bálintod”.

Tehát, innen ered a szerelmesek napja, és én azt mondom, ne féljünk kedveskedni párunknak! És örüljünk, hogy van egy nap, ami ennek a szépséges érzésnek adózik!

Nyugodj békében, Whitney Houston!

Elment egy gyönyörű hang.

Fejbekólinott a közlemény. Még akkor is, ha hosszú évek óta szinte semmi pozitív hír nem érkezett róla, azon kívül, hogy elvált zűrös, kábítószerfüggő férjétől, akinek, a források szerint, nagy mértékben köszönheti, hogy a hangja, a karrierje, az élete, mind odaveszni látszott. De megpróbálta! Ma fellépett volna a Grammy díjátadó egyik előpartyján, megmutatva, hogy újra itt van, hogy még mindig itt van, de néhány órával a fellépés előtt, a szállodaszobájában, meghalt.

Whitney több Grammy díjat kapott karrierje során, és méltán tartja a szakma minden idők egyik legnagyobb énekesének. Csodás hangja volt, összetéveszthetetlenül gyönyörű. Nagy kincs volt, de nem vigyáztak rá eléggé.

Nyugodjon békében!

Happy birthday, Mr. Williams!

Meglepő felfedezést tettem, mikor az imént megnyitottam Josh Groban twitter oldalát, és ezt láttam: "Happy birthday, maestro!!" Ő is ismert valakit, aki ma ünnepel :) Nem kisebb személyiséget, mint John Williams-t, korunk egyik, ha nem a legnagyobb zeneszerzőjét, aki ma 80 éves. Pontosan 1 évvel idősebb, mint nagymamám :)

Szerintem nem igen létezik olyan mozikedvelő ember, aki ne hallotta volna valamelyik fantasztikus zenéjét. Felsorolni is nehéz lenne a filmeket, ezért csak pár darabot említek, de talán ezek a legismertebbek a nagyközönség előtt:

Csillagok háborúja, Cápa, Indiana Jones, Schindler listája, Superman, E.T., Jurassic Park, Reszkessetek, betörők!, Ryan közlegény megmentése, A.I-Mesterséges értelem, Harry Potter és a Bölcsek Köve, Harry Potter és az azcabani fogoly, és így tovább.

Pályája során, tessék kapaszkodni, 47 jelölésből 5 Oscar-díjat, 23 jelölésből 4 Golden Globe-díjat, 42 jelölésből 21 Grammy-díjat, 6 jelölésből 3 Emmy-díjat ("tévés Oscar") és 12 jelölésből 7 BAFTA-díjat (brit díj) nyert. Azt hiszem, ilyen teljesítmény előtt csak fejet lehet hajtani, és csodálkozni, hogyan lehet, hogy "csak" 5 Oscarja van:?! :)

Boldog születésnapot, John Williams!

És, mivel Josh hívta fel a figyelmemet a születésnapra, nem szaladhatok el a tény fölött, hogy Ő énekelte az A.I - Mesterséges értelem című film főcímdalát, a For always-t. Ez a felvétel Josh egyik korai koncertjéből való, 2002-ből, a zenekart John Williams vezényli:

Születésnap

Február 08-at írunk, ami több személy miatt is fontos nap. Ma van két olyan embernek a születésnapja, akiknek egy-egy csodás dolgot köszönhetek: egy édesanyát, és egy férjet :) Igen, egy napon, bár természetesen nem egy évben született anyai nagymamám és anyósom. És, igen, folytathatnám, hogy ha mamának köszönhetem anyut, akkor az én életemet is, és ha anyósomnak a páromat, akkor a gyerekeimet is, de, azt hiszem, ez teljesen nyilvánvaló, hiszen az élet egy nagy körforgás. És ők mind a ketten nagymamák :)

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Bősze Éva: Nagyanyák

Illatuk harmatos rózsalevél,

simogatásuk enyhe nyári szél.

Válluk gödre biztos, zárt világ,

hová a gyermek ölelésre vágy. . .

Dalok, amiket szeretek

Vannak dalok, amik megragadnak az ember fejében, fülében, lelkében, és amikhez jó újra és újra visszatérni. Összegyűjtöttem egy csokorra valót, nem feltétlen a tetszésindex alapján :)

Kölyök

Nelson kutyánk lassan 5 hónapos lesz. A kora még nagyon zsenge, de őt magát nem lehetne holmi zsengeséggel vádolni, főként, ha a méretére vagy az étvágyára gondolok. A leginkább használt jelzők vele kapcsolatban: maci, bundás, mamutbébi, hegyomlás méretű. Egy hosszú szőrű német juhász csemetéről van szó, aki olyannyira önállósította magát, hogy két lábra állva kinyitja a kifelé nyíló bejárati ajtót, és kíváncsian kukucskál befelé, ha egy kis törődésre vágyik, vagy jelezni óhajtja, hogy ő bizony, fejlődésben lévő kölyökkutya, éppen ezért már megint éhes.

A felnőtt német juhászunkon kívül van még egy játszótársa, a 9 hónapos beagle, akivel hetente egyszer találkozik, és aki csak fürgeségének köszönheti, hogy Nelson nem mindig tudja kihasználni vele szemben testi fölényét. De, a mackótermetű kölyök fejébe szorult ész nem csak a rosszalkodásra, így tudja, hogy nem kell folyamatosan a nyomában loholni Pacának, csak be kell várni, le kell vágni egy-két kanyart, és megvan az áldozat :)

Ha elmegyek, kérlek, kövess!

Josh Groban 2010. novemberi, Illuminations című lemezéről a napokban jelent meg a legújabb videó. A dal címe: If I Walk Away. Ez a dal is mutatja, hogy ez a lemez sokban különbözik Josh első három albumától. Más producerrel dolgozott, és a 13 dalból 11-et Josh írt dalszerző kollégái közreműködésével. Az első lemeze felvételekor még 19-20 éves kölyök volt, nem írt dalokat, de a következő lemezeken már igen, de többségben voltak a mások által neki írt dalok, illetve a feldolgozások. Ezért is lett az Illuminations egy személyes hangvételű, gyönyörű album, ami az énekes elmondása szerint saját és hozzá közel álló emberek történeteit meséli el. Ami hasonló benne a korábbi lemezekhez képest, az Josh fantasztikus hangja. Ami egyre erősebb, hiszen 10 év telt el az első lemez óta, és Josh ... felnőtt :)

Josh és csodás zenészekből álló zenekara, a GroBand, aminek több tagja évek óta dolgozik vele, és ami nem együttes, hiszen Josh szóló előadó, 2011. májusban indult egy USA-Európa-USA-Dél-Afrika állomásokkal tarkított, 87 koncertből álló turnéra.

A korábbiaktól eltérően, sajnos most nem készült koncert dvd, de Josh gondolt a rajongókra, és rövidfilmeket rendező öccsét hívta segítségül, hogy az If I Walk Away című dalra forgasson egy videót.

Mikor az ember hall egy dalt, ami megragadja a figyelmét, elgondolkodik azon, hogy miről is szólhat tulajdonképpen. Olyan ez, mint mikor irodalom órán verselemzést kellett csinálni :) Mire gondol a költő? - tette fel a tanár a kérdést, és mi próbáltuk elmondani, leírni a költő életrajzának ismeretében, hogy abban az időszakban, mikor a vers született, mire utalhatott egyes szavakkal, sorokkal, a vers egészével.

Valami ilyesmi történik a dalokkal is :) Vajon miről szól? Kinek szól? Kiről szól? Szerelmes dal? Vagy egy barátnak szól? Netán az énekes-dalszerzőről magáról? A családjáról? Mire gondolt, mikor papírra vetette: If I Walk Away ? Odébbáll? Hová? Mit jelenthet ez? Felhagy a zenével? Ki van zárva, hiszen ezért él! Szakításról szólna? De ki az, aki, ha szakít a barátnőjével, arra kéri, hogy kövesse, menjen vele? Változtani akar a zenei stílusán, és a rajongóknak szól a dal, arra kérve őket, hogy tartsanak vele tovább? Vagy ő maga változik, mint minden ember, és a szeretteinek írta a dalt, hogy ne forduljanak el tőle?

A videót nézve szerintem egyszerű a dal mondanivalója, ha szerves egésznek tekintem a filmet és zene szövegét, ritmusának változását. Természetesen, ha más lett volna a videó, akkor más lenne a dal jelentése is, de ennek a szép klipnek most ez: Josh élete a zene és a hozzá kapcsolódó történések körül forog. Ezzel fekszik, ezzel kel.  Ez az élete, ez Ő maga.

A turné alatt forgatták, gyors vágásokkal mutatják be, hogy milyen hektikus egy ilyen esemény. Egyik város, ország váltja a másikat, az éjszaka hol a turnébuszban, hol egy hotelben éri őket, de azért jut idő egy kis városnézésre, kirándulásra is.

Ahogy fokozódik a dal ritmusa, jelzi, hogy Josh mindennapjainak izgalmasabb része következik, a koncert napja. Találkozás a rajongókkal a show előtt, egy utolsó nyújtás, és irány a színpad, vagyis a nézőtér, mert Josh a nézők között végigfutva érkezik. Az addig fekete-fehér kép hirtelen színesre vált, jelezve, hogy ez az igazi élettere, itt érzi magát legjobban, a színpadon.
A kép akkor is színes marad, mikor a koncert után Josh ismét a rajongókkal van, beszélget velük, aláírja a felé nyújtott koncertjegyeket, turnéfüzeteket.

Majd ismét egy autó belsejét látjuk, de most nem előre tekintünk, a szélvédőn keresztül, hanem visszafelé, a hátsó ablakon át. Mert a show elmúlt, és marad a kérdés: Ha elmegyek, követsz engem?

Azt hiszem, Josh ez alatt a 10 év alatt olyan sok szépet és jót adott a rajongóinak – nem csak a dalaival, hanem alapítványával, ami gyerekeket támogat és a művészeti oktatást, humorával, amit csak azok ismernek, akik nem csak egy-egy dalát hallották, és eldöntötték, hogy ő maga is olyan komoly lehet, mint a zenéje, különböző tévéshow-kban való vendégeskedéssel, vagy éppen műsorvezetőnek való ideiglenes beállással, mozi- és tévéfilmekben teljesen saját személyiségének ellentétes figurák életrekeltésével, – a válasz egyértelmű.

Vagyis: igen, a rajongók követik őt, bár nyilván vannak, akik lemorzsolódnak, de újak állnak a helyükre. És várjuk a következő lemezt, aminek stúdiómunkálatait Josh január 09-én kezdte meg :)

Kiszolgáltatva

Úgy tűnik, semmi sem olyan egyszerű, mint amilyen lehetne. Bérletet vettem reggel, és a pénztáros ötször húzta le a bankkártyámat, sikertelenül, mert a gép nem jelzett, hogy elfogadta volna. Majd törölgette a kártyát, nézegette jobbról, majd balról, leste elölről, hátulról, majd megkérdezte, hogy nem hibás-e, és ha nem, akkor egyáltalán a csíkot kell-e rajta használni vagy esetleg van rajta olyan kis valami, ami miatt be kell dugni a leolvasóba, nem pedig lehúzni? Jaj!!! Megnyugtattam, hogy nem, a kártyának semmi baja, nem chipes, de ha esetleg megfordítaná, akkor .... és lőn, láss csodát, máris köpte ki a nyugtát a masina.

Lehet, hogy gyorsabb lett volna, ha készpénzzel fizetem ki a bérletet? 

Az emberek nagy részének ma már bankszámlája van. Miért? 

Modern a világ.

A munkáltatóknak egyszerűbb átutalni a fizetést, mint házipénztárból fizetni, ezért előírják, hogy bankszámlával kell rendelkeznie az alkalmazottnak, sőt, nem is kérdik, hogy milyen formában szeretne hozzájutni a fizetéséhez. 

Könnyebb kezelhetőség. Nem kell otthon rejtegetni a pénzt, vagy csak bent hagyni a pénztárcában, ahonnan kiránthatjuk.

Ha ellopják, és ne adja az ég, hogy így járjon bárki is, az ember tárcáját, táskáját, a benne lévő készpénznek búcsút mondhat. Ha ellopják a bankkártyát, akkor még van reményünk, hiszen le tudjuk tiltatni.

De mennyire vagyunk ténylegesen biztonságban a bankkártyánk használata közben, on-line vásárlás közben? Bízunk benne, hogy eléggé. Addig, amíg nem értesít minket a bankunk, hogy azonnali hatállyal letiltotta a bankkártyánkat, és intézkedett az új elkészítése felől. Na, azt hiszem, ez az igazi MI A ..... VAN? helyzet. Jön a telefonálás  a bankba, ahol a gépi hang közli, hogy minden kolléga foglalt, kéri a türelmünket, de addig is hallgassuk meg ilyen-olyan ajánlatukat. Sokadik próbálkozásra és várakozásra végre sikerrel járunk! Az alkalmazott közli, hogy biztonsági okból történt, ami történt, de ne aggódjunk, gyorsan intézkednek az új bankkártya elkészítés és postázása érdekében, de ne kérdezzük, ez mit jelent, mert nem tud időpontot, időtartamot mondani, legyünk türelemmel.

Mindez történik Karácsony előtt egy-két héttel. Vesztünkre nem a legtöbb fiókkal rendelkező banknál vezetjük számlánkat, bár, igazság szerint nem is vele kötöttünk anno bankszámla szerződést, csak a mi bankunk beintegrálódott egy másikba, aki jogutódként nyakába vette a mi pénzünket, számlánkat.

Új kártyánkra több, majd' két hetet kell várni, de tájékoztatnak, hogy örüljünk, mert ingyen kaptuk!!!, és közlik, hogy valószínűleg hozzáfértek  illetéktelenek az adatainkhoz egy bizonyos szolgáltatónál való bankkártyás fizetés következtében.

Szomorú. Lényeg, hogy látszólag megnyugodhatunk, mert nincs idegen mozgás a számlánkon, nem tűnt el róla  a pénz, igaz, sajnos, több se lett rajta.

És ismét bebizonyosodott, hogy az adat, az információ micsoda nagy érték. Legyen szó akár csak a privát számítógépünkről, a levelezőprogramunk tartalmáról, vagy hatóságok, magáncégek nyilvántartásairól. És bizonyítékot nyert az is, hogy bármi technikai újítás érkezik az életünkbe, arra egyből kialakul egy iparág, ami azon alapszik, hogy művelői törvénytelenül hozzájutnak a mi személyes adatainkhoz, és a pénzünkhöz. A bankok és egyéb intézmények pedig súlyos milliókat költenek az informatikai rendszerük biztonságossá tételére, de, úgy tűnik, mindig vannak, akik egy lépéssel előttük járnak. Mert tudjuk, hogy tökéletes biztonság nem létezik. És azt is, hogy végső soron mindig oda lyukadunk ki, hogy ami körül forog a világ, az a pénz.

Kommunikáció ... Internet

A kommunikáció az információcsere folyamata általában egy közös jelrendszer segítségével.

Az internet olyan globális számítógépes hálózatok hálózata, ami az internet-protokoll (IP) révén felhasználók milliárdjait kapcsolja össze ...  Forrás: Wikipedia

Leegyszerűsítve és a kommunikációra lebutítva: az internet lehetőséget teremt arra, hogy a felhasználók a hálózat segítségével kommunikáljanak egymással. Ezt sokféleképpen tehetik meg, akár elektronikus levéllel, akár MSN használatával, Skype segítségével, csevegő oldalakon, facebook-on, twitteren, különböző fórumokon, vagy videómegosztó oldalakon kommentelve. És ez  nagyon jó, sőt, üdvözölendő dolog.

Sokan félnek, mondván, hogy mi lesz az igazi emberi kapcsolatokkal, mi lesz az összejövős, teára, kávéra, sörre, akármilyen italra beülős találkozókkal, a személyes találkozásokkal.

Én nem hiszem, hogy az Internet ki tudja szorítani a személyes beszélgetéseket. Mert az ember alapvetően társas lény, szüksége van arra, hogy a másikkal szemben vagy a másik mellett ülve tárgyalják ki a számukra fontos dolgokat. Természetesen sokkal egyszerűbb a netes kapcsolattartás, sőt, sokszor könnyebb elmondani egy-egy dolgot úgy a másiknak, hogy nem látjuk az azonnali reakcióját, és néha talán jobban megnyílik az ember, mint face-to-face. De nem helyettesíti a személyes találkozást.

Ha visszaemlékszem azokra a időkra, mikor barátnőmmel csak postai levélben tudtuk tartani a kapcsolatot, hálásan összeteszem a két kezem, hogy mára ez a nehézség elhárult.

Viszont van egy problémám. A különböző fórumokkal, amikbe beleszalad az ember, a különféle hírportálokon megjelenő cikkek hozzászólásaival, illetve a videómegosztókon megjelenő kommentekkel. Illetve azok stílusával. Mindig elképedek, hogy arctalanul, névtelenül milyen stílust engednek meg maguknak az emberek! Hogy gyalázzák egymást, az aktuális cikk vagy videó, zenei klip alanyát. Elképesztő! Kíváncsi vagyok, hogy ezek az emberek a magánéletükben, családi vagy baráti körben is ilyen stílusban beszélnek vagy csak felbátorodnak az ismeretlenség megnyugtató tudatától?

Régebben azt mondták, hogy attól, hogy hangosabban kiabálsz, nem biztos, hogy igazad van. Most, úgy tűnik, így kell módosítani ezt az állítást: azért, mert trágár szavakat használsz a hozzászólásodban és fenyegetőzöl, nem biztos, hogy neked van igazad.

Szomorú. Nem tudom, merre tartunk, de nem hiszem, hogy nagyon jó úton járunk. Ha az alapvető emberi értékek, mint intelligencia, tolerancia, nyitottság, türelem, eltűnik, nem tudom, mire számíthatunk.

Egy biztos. Jó lenne végre felébredni és változtatni, amíg nem túl késő! Odafigyelni saját magunkra, hogy milyen szavakat használunk és odafigyelni a gyerekekre, hogy még csírájában elfojtsuk az alpári viselkedést. Én azt szoktam mondani, hogy intelligens módon, trágár szavak nélkül is el lehet küldeni melegebb éghajlatra azt, aki megérdemli. Bár, nem biztos, hogy megérti.

Ne rejtőzz el! Nagy hal - Big Fish

Van egy nagyszerű film, a címe: Nagy hal (Big Fish) Egyik legkedvesebb színészem, Ewan McGregor játsza benne a főszerepet. Nagyon kedves, szórakoztató, megható, játékos, mégis komoly történet. Egy férfiról szól, akivel születése óta, látszólag mindig valami csodálatos, izgalmas, mesés dolog történik. Boszorkányokkal beszélget, óriásokkal találkozik, akivel barátok lesznek, elszegődik szerelme miatt egy vándorcirkuszba, aminek az igazgatójáról kiderül, hogy farkasember, egy nagy hal lelopja az ujjáról a jeggyűrűjét, majd visszaadja, és sorolhatnám. Öreg korában, mikor már nagyon beteg, meglátogatja a fia. Az a fiú, akinek világ életében csodás történeteket mesélt, hogy szórakoztassa, hogy pótolja azokat a napokat, amiket nem tudtak együtt tölteni. Csak mesél, mesél, még a fia lakodalmán is. A fiú azonban nem boldog. Hazug, felelőtlen embernek tartja az apját, és sokkal boldogabb lenne, ha úgy hallhatná saját születése történetét, mint mindenki más: mesés elemek és csodák nélkül. Egy jéghegyhez hasonlítja az apját, aminek a háromnegyed része a víz alatt van. Úgy hiszi, hogy csak annyit lát és ismer belőle, mint amennyit egy jéghegyből láthatunk. És most, hogy hamarosan ő is apa lesz, tudni akarja, ki is az ő édesapja valójában.

Azt tanultam, és így is tartom, hogy mindenki szerepet játszik nap mint nap, óráról órára. De ez teljesen érthető, és teljességgel rendjén van. Nem másról van szó, mint hogy társadalmi szerepeinknek teszünk eleget. Egyik pillanatban még szülők vagyunk, a másikban már gyerekek. Tanárok és tanulók. Főnökök és beosztottak. Vásárlók és kereskedők. Orvosok és betegek. Szerepet játszunk, de vajon színlelünk-e?
Vádolhat-e valaki azért bárkit is, hogy délelőtt kissé más hangnemben, stílusban beszélt vele telefonon, mikor az irodában volt, a kollégái között, hivatalos közegben, mint este, mikor kettesben voltak és nem zavarta őket senki?

Vádolhatja-e a szülő az óvodás gyerekét azért, hogy otthon, az óvoda szigorú szabályok által behatárolt közegéből hazatérve, elengedi magát, és hangoskodik, és azt akarja, hogy a felnőtt csakis vele foglalkozzon, osztatlan figyelemmel?

Vádolhatja-e a filmbéli fiú az apját azért, mert élete szomorú, veszélyes, vagy éppen unalmas történeteit kiszínezve meséli el, hogy megszépítse vagy vidámmá tegye a komor valóságot, miszerint küzdelmes élete volt, szó szerint meg kellett küzdenie leendő feleségéért, megjárta a háborút, sok időt kellett a munkája miatt a családjától távol töltenie?

Vádolhatja-e valaki az apát, amiért a meséi közepette nem vette észre, hogy a fia úgy hiszi, egyáltalán nem ismeri őt, és nem tudja, hogy mondott-e neki valaha igazat, vagy csak kitaláció volt minden története?

Egy biztos: ha az ember élete színtelen, fakó, akkor saját magát is ilyennek fogja látni. És sokkal jobban jár mindenki, ha hagyja, hogy kiszínezze saját világát. Jobban jár ő is és a környezete is, mintha attól félve, hogy untatja a világot, vagy csalódást okoz, elrejti az igazi énjét. Ha így tud megnyílni, akkor inkább tegye így, mint sehogy sem.

A filmbéli apa választhatott volna más utat is. Lehetett volna komor, humortalan ember, mint amilyen az élete volt. Bezárkózhatott volna saját mogorvasága börtönébe, elrejtőzve a világ elől. De akkor sok embert fosztott volna meg a szép és csodás történetektől, és kevesebb lett volna a világ egy nagy mesélővel, akinek minden mesés története azért volt csodálatos, mert félig igaz volt. 

Ez a dal is erről szól: ne rejtőzzünk el, ne rejtsük el a szívünket, az érzéseinket, a kedves szavakat. A címe: Hidden Away - Elrejtőzve

A becsület

Lányom ma azt kérdezte tőlem, hogy miért is kell ennyire becsületesnek lennie? Ugyanis Ő volt az, aki szólt az egyik tanárának, hogy tévedésből jobb jegyet írt be neki a naplóba egy dolgozatra, és ez befolyásolhatja a félévi jegyét. Azt válaszoltam neki, amit kellett. Nem azért, mert holmi délibábot kergetek, hanem azért, mert így gondolom: Jól tetted, hogy szóltál. A becsület az egyik legfontosabb dolog.

Ezt vallom. De tényleg így van ez? Úgy értem, nem olyan gondolat ez, ami a mai világban született, hanem jóval ezelőtt. Amikor a becsületnek tényleg volt jelentése. Pozitív jelentése. Olyan, ami tényleg számított, és amit üdvözöltek a népek, a tömegek, amiért elismerően hátbaveregették az embert. Volt olyan világ is talán, mikor nem járt semmi dicséret a becsületes embernek, mert annyira magától értetődő volt, mint az, hogy oxigénre van szükségünk a lélegzéshez.

Nem egyszer hallottam vagy olvastam, mikor egy történet főhőse ezt mondja: Nem maradt semmim, csak a becsületem. 

Ha belegondolok a mai kor közéleti, politikai, gazdasági történéseibe, és itt nem csupán a mai állapotokra gondolok, és nem csak Magyarországra, akkor elbizonytalanodom. Vajon a becsülettel el lehet érni valamit? A mai törtető, képmutató világban, mikor szinte semmi sem az, aminek látszik, sőt, még csak nem is az néha, aminek hallatszik, gondolok itt a hangstúdiók által kreált "énekesekre", akik, ha a színpadra kerülnek, és élőben kell énekelniük, meg sem közelítik a lemezen produkált minőséget (amelynek jelentésén szintén el lehet gondolkodni), elérhet-e egy becsületes ember nagy dolgokat? Úgy, ha csupán átlagos képességekkel rendelkezik, nincs kiugróan nagy tehetsége a művészetekhez, nem rendelkezik átlagon felüli fizikai adottságokkal, ami, társulva az akaraterővel, kiemelkedő sportolóvá teheti, nincs átlagon felüli intelligánciája, humora, nem talált fel semmit, és még a bankszámlája sem nevezhető acélosnak.

Nem tudom a válaszokat. Hiszen korlátok között élünk, el kell fogadnunk, hogy van, akinek sikerül, van, akinek nem. Ahogy a dal is mondja: Az egyiknek sikerül, a másiknak nem ...

Én azért kívánom, hogy minél több embernek sikerüljön. De persze bízom benne, hogy ezek olyan emberek, akik a jó érdekében cselekszenek, és ehhez minél több és becsületes támogatást kapnak.

Évforduló

Az évfordulók azért vannak, hogy emlékeztessenek valamire. Valaminek a kezdetére, valaminek a végére. Hogy azon a bizonyos napon újra, hacsak gondolatban is, de átéljük azt a napot.

Most nincs szükség arra, hogy egy dátum emlékeztessen arra a napra. Hiszen még mindig, 17 év elteltével is annak a napnak a hatása alatt élünk és közös életünk minden perce arra a pontra mutat.

17 év nagyon sok idő egy ember életében. Kettőében, együtt pedig még több.

Van egy buta, negatív felhangú mondás, amit viccesen el szoktak mondani az emberek, mikor esküvőről hallanak, lagzis menetet látnak: Nekik se legyen jobb, mint nekünk!

Én azt mondom, hogy ha mindenkinek csak annyira jó a házassága, mint nekünk, akkor nagyon boldogok lehetnek. Veszekedés, törés, igazi hangos szó nélkül. Szerelemben, kölcsönös tiszteletben, megbecsülésben, két csodás gyereket nevelve, együtt, nap, mint nap.

A dal, amivel a 17 évvel ezelőtti közös utazásunk első napja kezdődött ...

 ... és amire utoljára táncoltunk azon a napon, mert így kérted:

Köszönöm Neked!

Jubileum

Ahogy megnyitottam a blogot, ezt láttam: Oldalmegjelenítések száma 1000.

WOW! :))) Lehet, hogy blog viszonylatban ez a szám nem nagy, de számomra nagyon megtisztelő. Nem tudom, hogy aki megnyitja az oldalamat kis hazánkban és – látva a statisztikákat – azon kívül, ténylegesen elolvasta-e valamelyik bejegyzést, mindenesetre nagyon köszönöm mindenkinek, aki nálam jár vendégségbe! :)

Köszönöm!

Középkor

Van az úgy, hogy ember nem hiú, vagy legalábbis nem tekinti magát annak, bár, lássuk be, ez utóbbi lehet, csak önámítás, és mégis, mikor hall egy kifejezést, amivel őt illetik, nemes egyszerűséggel megáll benne az ütő. Hogy mi ez a kifejezés? Egy ártatlannak tűnő szó. Középkorú.

A problémám az, hogy nem tekintem magam középkorúnak, és hiába bizonygatom az igazamat, senki nem áll mellém. Maximum egy nálam majd' tíz évvel fiatalabb lány, akiről tudjuk, hogy nagyon udvarias :) Családtagok, barátok, kollégák, akiknek elrebegtem, hogy párom középkorú párnak titulált minket, egyöntetűen így "vigasztaltak": "Ez van. A tények makacs dolgok."

Én viszont kitartok! Nem vagyok középkorú! Végeztem egy kis kutatómunkát. A nők átlagéletkora Magyarországon, 2011. márciusi adatok alapján, 77,9 év. Ha a középkorúságot ténylegesen, matematikai alapon akarom meghatározni, akkor ma egy nőnek, itthon,  ahhoz, hogy középkorúnak mondhassuk, el kell érnie a 38,95 évet. Vagyis boldogan kiálthatok fel: Heuréka! Igazam volt! Nem vagyok középkorú! 

Fellélegezhetek. Picit azonban gondban vagyok. Öntudatos nőnek tartom magam, azt hiszem, nincs ember, aki ebben megcáfolna, és leginkább a puszta tényekben hiszek. Nem azért, mert a számok világában élek, sőt! Azt hiszem, párom igencsak nagyot nevetne és felidézne gyorsan egy-két furcsa, számok világában tett ámokfutást, ami a nevemhez fűződik :) Inkább úgy fogalmazok, hogy az agyamra, a megszerzett tudásra hallgatok. És az emlékezetemre, ami nagyon ritkán csal meg. És a megérzéseimre, amik nagyon jól működnek, bár, úgy hiszem, hogy több energiával talán tényleg hasznukat is tudnám venni. A megérzést ebben az esetben nem a szívhez társítom.

A dilemmám az, hogy most talán a szívem volt az erősebb, az küzdött a kijelentés ellen. Hogy miért? Talán azért, mert az agyam már tudja, amit mindenki más is. Hogy csak a szívemben vagyok még mindig fiatal. És ismerem a mondást, és osztom is a véleményt, miszerint mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.

Viszont, ha belenézek a tükörbe, akkor látom a megcsillanó ősz hajszálakat. Az agyam jól tudja, hogy már húszévesen is voltak fehér szálak a hajamban, de azt is,  hogy ennyi nem, és ez már nem enyhe, területi pigmenthiány.

A szemem alatt megjelent egy-két ráncocska, ami nagyon halvány, de ott van. És a karikák is ott vannak, kitartóan, eltörölhetetlenül. Nincs az a szemkrém és smink, ami teljesen el tudja takarni. Bár, szinte azt mondhatom, hogy mióta az eszemet tudom, ott vannak, mégis, ez már más.

Előjönnek olyan, egészséget érintő problémák, amikre eddig nem gondoltam úgy, hogy talán már tényleg a korral járnak. És kiderül olyan probléma, amit én magam nem is észleltem, de az orvos figyelmeztetett, hogy gond lehet.

Igen. Talán mégis csak áltatom magam. Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy itt van, az ajtómon kopogtat. És az agyamnak, a testemnek együtt kell dolgoznia a szívemmel ahhoz, hogy az egyensúly megmaradjon ... a lelkemben. 

2012

2012. január 01. Most írtam le először. Biztos vagyok benne, hogy most is, mint minden új év eljövetelekor, sokszor fogjuk úgy kezdeni leveleink végén a dátumot, hogy 2011. De meg fogjuk szokni, hogy ez már bizony 2012.

Új év, új kezdet.

2011 elmúlt, vissza nem hozható. Legalábbis, ha a számok világát, illetve a naptár lapjait vesszük alapul. Természetesen nem hozhatjuk vissza az elmúlt év egyetlen napját sem, hiszen vége van, megéltük az akkor történt dolgokat. Nem élhetjük át újra  azokat a pillanatokat, amiket akkor, csak emlékeink felidézésével. De megélhetünk ugyanolyan pillanatokat, mint tavaly. Ugyanolyan szépségeket, ugyanolyan boldogságot, örömöt, vidámságot, bosszúságot, szomorúságot, bár, remélhetőleg e két utóbbiból sokkal kevesebb jut mindenkinek, mint a többiből.

Új év, új kezdet?

Nem feltétlenül. Mindössze annyi történt, hogy új naptárt nyitottunk. Igen, egy jelentős eltérés azért mutatkozik 2011 és 2012 között. 2012 szökőév, vagyis 366 napból fog állni. És igen, sok minden lesz új, hiszen hatályba lép Magyarország új Alkotmánya, a közéletben, adózás rendjében új rendelkezések lépnek életbe, melyek nem biztos, hogy kedvünkre vannak vagy kedvezni fognak nekünk, de ... az életünk folytatódik tovább. Nem újul meg, hacsak nem tervezünk mi magunk gyökeres változtatást, például egy újévi fogadalom megvalósításával. 

Sokszor halljuk a kérdést: Mit vár az új évtől?

Szerintem az új évet nekünk magunknak kell megtölteni mindazzal, amit szeretnénk. Nem várhatjuk az új évtől, hogy ő tegyen valamit, nem igaz? 

Ha egészségesebb, fittebb életre vágyunk, nekünk kell tenni érte azzal, hogy átgondoljuk és áttervezzük étkezésünket, testedzési szokásainkat. Aki dohányzik, és meg akar szabadulni káros szenvedélyétől, neki kell tennie érte. Aki családi, baráti körével, vagy szélesebb környezetével akar más viszonyt kialakítani, neki magának kell az első lépést megtennie. Aki úgy dönt, hogy valami szépet, tartalmas, alkotó tevékenységet akar végezni, nevezzük hobbinak, mozdulnia kell, hogy megvalósítsa.

Ne várjuk az új évtől, hogy majd hoz nekünk valami szépet, jót! Hiszen bármi is történik, azt nem az idő hozza, hacsak nem úgy gondolunk az időre, mint időjárás. Hanem mi magunk valósítjuk meg. Az emberek alakítják mindennapjainkat, attől függően, hogy milyen szerepet töltenek be az élet körforgásában. Lehet az egy új jogszabály megalkotása, egy munkahelyi döntés, egy film vagy egy zenei lemez elkészítése, egy könyv megjelentetése, egy kiállítás megnyitása, és sorolhatnám.

Az új év számlájára maximum ősz hajszálaink gyarapodását írhatjuk, mert az idő múlásával szervezetünk változik, öregszik. De még ez ellen is védekezhetünk egy picit. Nem, nem a hajfestékre gondolok :) Mivel azonban nem vagyok sem orvos, sem életmód tanácsadó, sem kozmetológus, nem tudok csodaszámba menő tippel szolgálni. Csak azt tudom, hogy talán tényleg igaz a mondás, hogy annyi idősek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat. Én ezt a mondást nem fizikális kondíció, illetve egészségi állapot felől közelítem meg, hanem a szellem, a lélek oldaláról. Ha nem csak testünk, hanem szellemünk ápolására, karbantartására, kényeztetésére is odafigyelünk, sok szépségben lehet részünk. Keressük az élet szépségeit! Arra gondoljunk, hogy az a bizonyos pohár félig tele van, nem pedig félig üres, és máris sokat tettünk azért, hogy 2012 jó év legyen számunkra. Ne hagyjuk magára szegényt ennek megvalósításában, segítsünk neki!

Segítsünk magunknak, környezetünknek, hogy 2013 beköszöntekor elmondhassuk, jók voltunk együtt!

Boldog új esztendőt neked is, 2012!

2011 külföldi képei

Brüsszel

Bécs

Ezért a képért köszönet Anitának. Az enyémek nem igen sikerültek.



2011

Az év utolsó napján talán mindenki végez egy kis számvetést, hogy mi minden történt vele és közvetlen környezetével, illetve a nagyvilágban az elmúlt 365 napban. Én is gondolkodtam, és visszatekintve rájöttem, hgy nagyon sok minden. Ahogy sodródik az ember a percekkel, napokkal, hónapokkal, talán észre sem veszi, milyen jelentős dolgok történtek vele. Íme, az én visszatekintésem, nem szigorú időrendi sorrendben, amolyan rapid formában, ahogy eszembe jut :)

- munkahelyem szerkezetében óriási változás, integrációval

- kedvenc énekesem, Josh Groban világ körüli turnéra indul, a lányokkal megcélozzuk Párizst, tudva, hogy közelebb úgysem jön. De azért szuggeráljuk: Bécs, Budapest! Budapest, Bécs!

-  családunkba két kisbaba érkezik

- fülsiketítő hangerejű telefonhívás Krisztitől: ÖSSZEHOZTUK BÉCSET! :))))

- online presale koncertjegyvásárlás, amit a tapasztalt vásárlók elmondása szerint a lehető legbonyolultabbá tettek az osztrákok. De megvan! :)

- párom családjának meglátogatása ballagás céljából, és Katáméknál tett villámlátogatás

- munkahelyen össztagállami értekezlet Budapesten

- nyaralás a júliusi télben. 12 fokban, szakadó esőben indultunk a Balaton mellé! A legmelegebb akkor volt, mikor 20 fokot mutatott egy utcai hőmérő

- bécsi kirándulás augusztus elején, a megrendelt koncertjegyek átvételével egybekötve

- Katáméknál tett egész napos látogatás. A nyár talán legjobb napja :)

- nagyon kemény és kimerítő munkahelyi visit: amerikai és uniós kollégák fogadása, 3 napon keresztül

- egy hónappal később enyhébb formában, de újabb tagállami látogatók fogadása

- Katáék viszontlátogatása, nálunk. Szuper nap Peti nyuszival!

- szeptember 14, Josh Groban koncert Bécsben, családdal, barátokkal, és a közönség soraiban a Szinetár Dóra-Bereczki Zoltán házaspárral! Röviden: az igazi koncertélmény. Csakis szuperlativuszokban és hosszan tudnék mesélni arról a napról, de most nem ez a cél. Röviden: CSODA!

- október, Brüsszel. Ismét. Háromnapos értekezlet, majd két és fél napos kirándulás párommal :) Úgy tűnik, vonzzuk a rossz időt, mert a nyaralás után most is hideg van és végig szakad az eső! Olyan cipőért rimánkodunk, amiben végre nem áll a víz. Waffel és steak :)

- kisebbik lányom fellépései: énekkar és gitár. Talán nem is tudja, milyen nagy dolog, amit csinál. De látva Tariq Akoni, Josh Groban gitárosa iránti rajongását, talán mégis :)

- nagyobbik lányom iskolai sikerei, csalódásai, kétségei, Josh imádata ;)

- párom kitartó szeretete

- drága öreg kutyánk elvesztése

- új családtag érkezése Nelson kutyus személyében, aki holnap lesz 4 hónapos, de már elérte a 22 kilót!

- baráti találkozók, akár kettesben, ugye, Szilvi? :), akár többen ültünk össze. Ugye, lányok, jó volt az a december 03-i összejövetel? :)

És mindezt áthatotta a család és a barátok szeretete, támogatása, sok nevetéssel, bosszúsággal, örömmel, bánattal, kétséggel, megerősítéssel. Mert mindez hozzátartozik az élethez. Ezektől olyan sokszínű, ezektől olyan jó. Ahogy a mondás tartja: Úgy szép az élet, ha zajlik. Hát, az enyém zajlott, rendesen :)

Boldog, csodás élményekben gazdag új esztendőt kívánok Mindenkinek!