2011. december 31., szombat

Pihenés

Ma belémhasított a tény: hétfőn vége az áldott semmittevésnek, vége a szabadságnak. Nem mondhatnám, hogy felvillanyozott a gondolat. Nem azért, mert nem szeretek dolgozni, bár, szerintem mindenki úgy van vele, főként ilyenkor, az ünnepek idején, hogy szeretné meghosszabbítani az itthonlétet, szeretné nyújtani a napokat, és minél több időt tölteni a családjával, és egyedül. Mikor mindegy, hogy hány órakor kel fel reggel, hiszen az óra nem csörög hat előtt. Mikor nem kell rohanni, mert nem késik el sehonnan. Mikor nyugodtan bekucorodhat a takaró alá olvasni, vagy tévét nézni.
Az olvasás a szívem csücske. Mint ahogy az írás is, bár nem vagyok publikált író. Bár, azt sem tudom, hogy egyáltalán kit nevezünk hivatalosan írónak? Amennyiben azt, akinek kiadó megjelentette legalább egy könyvét, akkor nem, nem vagyok író. Amennyiben viszont azt, aki életében egy történetet leírt, ami több, mint pár sor, akkor igen, író vagyok.
Ami az olvasás és az írás között nagy különbség, az az, hogy az első sokkal könnyebb ... már abban az esetben, ha megfelelő könyvet választottunk. Az írás nehezebb. Sokkal nehezebb. Aki még nem próbálta, csak javasolni tudom, hogy tegyen egy kísérletet. Vesse papírra, winchesterre a gondolatait egy kerek kis történet erejéig. Jó móka lesz, ígérem! És nehéz "munka". Szándékosan tettem idézőjelbe a munka szót. Mert az írás nem a szó szoros értelmében vett munka. Hanem alkotás. És öröm, hogy sikerült megfogalmazni egy gondolatot és olyan történetet építeni köré, ami kiteljesíti azt. De nem egyszerű az írás, mert az ember úgy érzi, hogy hiába írt több, mint négyszáz oldalt, és hiába van vége a történetnek, mégsincs befejezve. Mert mindig eszébe jut egy-egy újabb szó, ami talán jobb lenne, mint amit ott, abban a szituációban használt, egy gondolat, amit nem, vagy nem úgy mondott el, ahogy most tenné. Talán a gyerekneveléshez tudnám hasonlítani az írást. Tudod, hogy csinálod, mert tenned kell, de tisztában vagy a hibákkal, amiket vétettél, és tisztában vagy azzal is, hogy nincs tökéletes recept sem a gyereknevelésre, sem az írásra. És ettől olyan szép.

Az olvasáson és az íráson kívül ezen a héten volt időm másra is. A tévénézésre. Jó ideje már, hogy nem igazán nézek tévét. Helyette, ha van szabad időm, akkor olvasáson és íráson kívül zenét hallgatok, körülnézek a neten, vagy pedig megnézek egy filmet dvd-n. Tévében természeti filmeket, főzőműsort, illetve sportközvetítést nézek, ha van rá időm, kedvem. A filmes kínálat elég egysíkúnak tűnik, ha pedig valami jó filmet adnak, akkor jobbára későn, vagy pedig nem jutok a tévéhez, mert az már foglalt párom által :)
De mostanában több sorozatot néztem.
Legelső helyen A katedrálist kell, hogy megemlítsem, leginkább azért, mert nem olyan régen írtam, hogyan jutott a birtokomba a folytatása :) A sorozat, melyet nálunk is forgattak, Ken Follett regényéből készült. A 12. században játszódó történetben a kapzsiság, a hatalomvágy, az erőszak és ezek folyományaként a szükségszerű háború játsza a főszerepet. Mindez egy katedrális építése körül zajlik, bonyolódik, és tart évtizedekig. A túlsúlyban lévő negatív emberi tulajdonságokkal és érzésekkel szemben azért találkozunk igaz szeretettel és szerelemmel, hűséggel is.
A másik, amibe belebotlottam, egy spanyol sorozat, a címe A bárka. Aki ismeri a Lost című amerikai sorozatot, az némi hasonlóságot fedezhet fel, mert a történet hasonló. Egy oktatóhajó magára marad, de nem csak a tengeren, hanem talán az egész Földön ... már ami megmaradt belőle. Genfben beindítottak egy részecskegyorsítót, ami katasztrófát okozott, nevezetesen eltűnt Európa, Afrika, és nem tudni, maradt-e egyáltalán a tengeren kívül valami a bolygón, van-e hová menni, ki tudnak-e kötni? A hajón 40-45 ember utazik, a személyzeten kívül fiatal kadétok, húszéves fiúk, lányok. A furábbnál furább és veszélyesebbnél veszélyesebb kalandok mellett szerelmek szövődnek, gyűlölködések alakulnak ki, hiszen a halálfélelem és a bizonytalanság a legerősebb emberi érzelmeket váltja ki.
A harmadik sorozat ausztrál, a címe Rush, vagyis Hajsza. Egy rendőrségi bevetési osztag mindennapjaiba enged betekintést, akiket akkor hívnak, mikor az átlag rendőrjárőrök tudása és felszereltsége már nem elegendő. Az itt dolgozó nők és férfiak élete a munka, céljuk, hogy megtisztítsák Melbourne utcáit a bűnözőktől. Nap mint nap kockáztatják az életüket, és eközben egy dologra nem igen marad idejük: élni. A magánéletük szinte kivétel nélkül maga a kudarc.

Ha a pihenésnek lassan vége is, azért jó tudni, hogy van miben elmerülni, ha arra kerül a sor.

2 megjegyzés:

  1. Kívánok neked sok-sok értékes írni-, olvasni- és néznivalót! Hozzá pedig IDŐT!!! *ölel*
    Boldog Új Évet, Mara!!!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  2. Drága Anita! Köszönöm! Neked is boldog új évet! A legboldogabbat *ölel*

    VálaszTörlés