Happy Birthday, JGro :)

Per Te 

* 

Érted 

* 

For You

R.I.P. Paco de Lucia

Az egyik legnagyobb volt ... Nyugodjék békében, Paco de Lucia :(

***

He was one of the greatest ever .... Rest in Peace, Paco de Lucia :(

Eurovision 2014

Tessék, Európa! Ez Magyarország dala a 2014. évi Eurovízióra! :)) Remélem, annyira szeretitek, amennyire én! :)) Gyerünk, András!

***

Here we go, Europe! This is Hungary's song of the Eurovision 2014! :)) I hope, you love it as much as I do! :))) Go, András!

Mosolyogj! - Smile

Mosolyogj!

Mosolyogj, ha fáj is a szíved,
Mosolyogj, ha meg is szakad,
Mikor felhők vannak az égen, akkor is boldogulni fogsz,
Ha mosolyogsz a félelmeden és bánatodon keresztül.
Mosolyogj, és talán holnap
Meglátod a Napot, amint csak neked ragyog.

Derítsd fel az arcod örömmel,
Rejtsd el a szomorúság összes nyomát,
Még ha a könny oly közel van is.
Ilyenkor kell megpróbálnod,
Mosolyogj, mi értelme sírni?
Érezni fogod, hogy érdemes élni,
Ha mosolyogsz.

Mikor felhők vannak az égen, akkor is boldogulni fogsz,
Ha mosolyogsz a félelmeden és bánatodon keresztül.
Mosolyogj, és talán holnap
Meglátod a Napot, amint csak neked ragyog.

Derítsd fel az arcod örömmel,
Rejtsd el a szomorúság összes nyomát,
Még ha a könny oly közel van is.
Ilyenkor kell megpróbálnod,
Mosolyogj, mi értelme sírni?
Érezni fogod, hogy érdemes élni,
Ha mosolyogsz.

***

Smile

Smile though your heart is aching

Smile even though it’s breaking

When there are clouds in the sky you’ll get by

If you smile through your fear and sorrow

Smile and maybe tomorrow 

You’ll see the sun come shining through for you.

Light up your face with gladness

Hide every trace of sadness

Although a tear may be ever so near

That’s the time you must keep on trying

Smile what’s the use of crying

You’ll find that life is still worthwhile 

If you just smile.

When there are clouds in the sky 

You’ll get by if you smile

And maybe tomorrow 

You’ll see the sun come shining through for you.

Light up your face with gladness

Hide every trace of sadness

Although a tear may be ever so near

That’s the time you must keep on trying

Smile what’s the use of crying

You’ll find that life is still worthwhile 

If you just smile. 

Másnap még mindig szeretünk - Next day we still love

Valentin nap után a szerelem még mindig itt van. A levegőben, a fa felszínén, az elménkben, a lelkünkben, a szívünkben. A szerelem mindenhol ott van. Mert emberek vagyunk, és az emberek szeretnek szeretni. És ez így van jól :)

***

After Valentine's Day love is still here and there. Love is in the air, on the surface on the tree, in our mind, in our soul, in our heart. Love is everywhere.  Because we are people, and people love to love. And it's so good :)

Valentine's Day

Mókás Valentin napot! :)

***

Funny Valentine's day! :)

Remember When It Rained reloaded

Szóval nem csak audió, hanem hivatalos videó lett a dalból. Még jobb :)

***

So an official video, not only an audio's released. Even better :)

Az előző bejegyzésem *** Previous entry

http://azebrenalmodo.blogspot.hu/2014/01/remember-when-it-rained_29.html

A Dal (Eurovízió) 2. rész - The Song (Eurovision) Part 2

A 2. elődöntőt Kállay-Saunders András dala, a Running nyerte. Nagyon jó, szeretem, de nagyon szomorú a története. 

*** 

Kállay-Saunders András's song, the Running won the 2nd semifinal. It's a great song, I love it, but the story is so sad.

András 2013. évi versenydala, a My Baby könnyedebb volt, az is nagyon tetszett.

***

I loved András's song, My Baby in 2013, too. It was an "easy-listening" song. 

Metrókalandok: A vidéki amorózó

   

Illés TaMara - Metrókalandok: A vidéki amorózó

Ahogy kilépek az irodaházból, megszaporázom a lépteimet. Késésben vagyok. Majd megint hallgathatom, hogy "Na, végre, hogy ideértél! Mindig nekem kell rád várnom." 

Igen, amikor leérek a metróhoz, a lányom szokásához híven már támasztja az oszlopot, és a telefonját nézegeti. 

A szerelvény éppen befut az állomásra, így megszaporázom a lépteimet, elloholok kérdő tekintetű lányom mellett, fejemmel intek neki, és beugrom a metrókocsiba.

–    Mi olyan sürgős? – kérdi vigyorogva, és kiszúr magának egy szűkös állóhelyet az ajtó mellett. Nem szeret kapaszkodni, és meg is értem, ki akar hozzáragadni a majrévashoz?! Az ajtónak támaszkodva kérdőn néz rám.

–      Kávézni akarunk, nem? Már apa is elindult, a végén még előttünk ér oda.

–   Oké. Na, mindjárt itt vagyok, csak ezt még elolvasom – közli a leányzó, és visszamerül a telefonjába rejtőzött online világba. 

Fáradtan ácsorgok, és figyelem a le- és felszálló embereket. Egy fiatal lány próbál belépni az ajtón, tenyerén süteményes tálcát egyensúlyozva, vigyázva, nehogy leboruljon a papírba rejtett finomság. Egy idősebb nő, elmerülve a gondolataiban, a környezetére jottányit sem ügyelve bevágódik a lány elé, és benyomakszik előtte metró kocsiba. Nem szállnak fel sokan, a kocsi nincs tele, rá is érne, helye is lenne, de ami jár, az jár, legalábbis úgy tűnik, ez állt a gondolatai középpontjában. Lelkesedése azonban csak addig tart, amíg belép az ajtón. Ott aztán megtorpan, mint aki hirtelen gyökeret vert, de legalábbis olyan akadályba ütközött, ami nem engedi továbblépni. Nem érdekli, hogy majdnem kiveri a lány kezéből a süteményt, és az sem, hogy a mögötte jövők nem tudnak miatta beszállni. Egész lénye azt sugallja, „én már itt vagyok, más kit érdekel? Induljunk!”.

Ennek, a szavakat a fogaim között szűrve, hangot is adok, amitől lányom is visszatér a való világba, és zsebre teszi a telefonját.

–    Csak a szokásos, miért vagy meglepődve? – kérdi vigyorogva, és igaza van. Ennyi idősen rég megszokhattam volna a tolerancia hiányát, de nem akarom, mert akkor ugyanolyanná válnék én is, mint ez az öntudatos matróna. 

Szemem sarkából látom, hogy egy nálam alacsonyabb férfi közelebb húzódik hozzám, odébb lépek, hogy utat adjak neki, miközben lányom megfogja a kabátom övét, és maga felé húz.

–      Menjek arrébb? 

A vidám hang irányába fordulva az alacsony férfi mosolygó szemeivel találkozik a tekintetem.

–      Nem, csak azt hittem, hogy beljebb akar menni – felelem, mire megrázza a fejét.

–     Nem, de be is férnék. Csak a kabátom kövér, nem én – magyarázza nevetgélve. – Magán is nagy a kabát, de maga nagyon csinos – teszi hozzá, mire egymásra vigyorgunk a lányommal.

–      A magáé a lányka? – kérdi a férfi. Úgy tűnik, beszélgetőpartnerre akadtam a lusta délutánon.

–      Igen, az enyém. 

–      De még nem megy férjhez? – jön az újabb kérdés, de inkább kijelentésnek hat.

–    Még nem tervezi, bár már nagykorú - felelem, mire a férfi hitetlenkedve rázza meg a fejét. Képzeletben beírok a saját és lányom neve mellé is egy-egy piros pontot a "Hány évesnek látszol?" tantárgyhoz.

–      De még tanul?

–      Természetesen.

–     Egyébként ezek a mai fiatalok nem is akarnak házasságot. Nem akarnak férjhez menni, nősülni.

–      Meglehet – értek egyet. – Egyre inkább kitolódik a házasság és a családalapítás időpontja.

–  Csak gyakorolni szeretnek – teszi hozzá a férfi, és egészséges, pirospozsgás arca jókedvű ráncokba szalad, ahogy vigyorogva kacsint egyet.

Nem tudom megállni, és felnevetek. A férfi maga a megtestesült kajánság. Bőrkabátjában és kucsmaszerű bőrkalapjában, kezében nagy tescos szatyorral leginkább egy vidéki amorózóra emlékeztet.

– Találkoztam a haverommal, hozott fel egy kis disznóságot – emeli meg a súlyosnak tűnő szatyrot. – Kolbászt, szalámit, füstöltet, disznósajtot. Sokkal jobb ez, mint az a sok felvágott, párizsi. Azt se tudjuk, mit eszünk. Tele rakják vegyszerrel, meg szójával.

–      Igen, van benne valami – ismerem el.

–   És ez legalább finom. De ezek a mai fehérnépek nem akarnak ilyet enni, azt mondják, vigyáznak az alakjukra. Pedig ettől nem fognak elhízni, ez egészséges, nincs benne vegyszer.

Rámosolygok, és agyamban előkúszik a paleolit diéta nagyköveteinek szólama. Azon gondolkodom, hogy ha valaki befal egy szál füstölt kolbászt, csak úgy magában, egy kis savanyúsággal, akkor megfelelt-e vajon az előírásoknak vagy sem.

–      Magát szívesen meghívnám – ránt ki a paleolit világból a férfi, még mindig mosolyogva. – Jó kis hazai, vettem  hozzá céklát, friss kenyeret.

–      Köszönöm – rázom meg a fejem mosolyogva.

–      Határ út – közli a hangszóró, és a szerelvény lassít.

–      Maguk is leszállnak?

–      Nem, mi végigmegyünk – felelem.

–      Adjak autogramot? – kérdezi a férfi, és ismét rám kacsint.

–      Inkább bízzuk a véletlenre – hárítom el az ajánlatát, mire felnevet.

–      Ez egyértelmű volt – állapítja meg kis csalódással a hangjában, huncut fénnyel a szemében. – Akkor, viszlát! – köszön el, majd kilép az ajtón, és egyúttal a péntek délutánunkból. Még látom, ahogy előveszi a mobilját és a füléhez szorítja, majd eltűnik a szemem elől, amikor a metró besuhan az alagútba. Talán a feleségének szól, hogy teríthet, nemsokára hazaér, ötlik fel bennem, és magamban jó étvágyat kívánok nekik.

Minket pedig vár a kávézó és a cappuccino. És egy jóképű férj és apa, aki mosolyogva kérdi:

–      Mi újság?

–      Majdnem megvettek a metrón – újságolom.

–      Miért?

–      Egy fél disznóért – feleljük a lányommal egyszerre, fülig érő vigyorral.

Februári dal - February song

Csak mert február van :)

***

Just because it's February :)