Itt van a nyakunkon a Karácsony. Olyannyira, hogy mikor tegnap munka után (köszönet a cserebere napok miatti szombati munkalehetőségért, de ígérem, hogy december 24-én is elrebegem .... hogy miért is nem lehet kiadni csere nélkül szabadnapnak a Szentestét?) .... szóval, mikor munka után beugrottam az egyik útba eső bevásárlóközpontba egy célzott és gyors ajándékbeszerzésre, valahogy nem tudott meghatni az ünnepi forgatag. Mondhatni úgy lapítottam, mint nyúl a bokorban. Zavart a hangoskodás, a tolakodás, és úgy éreztem, mintha a felém közeledő, hömpölygő embertömeg magába akarna olvasztani. Köszöntem, de nem kértem, bár meleg volt, nem kívántam olvadni. Inkább gyorsan felmarkoltam, amit kerestem, fizettem és távoztam.
Pedig én imádom a nyüzsgést, a pezsgést, szeretem gyerek módjára, bamba vigyorral bámulni a kirakatokat, a fényeket, a sok-sok szépet. Most valahogy nem ment. Sok minden kavarog a fejemben, a lelkemben, a szívemben. Félek és féltek .... nagyon. Mikor az ember családjában a mindennapokat átszövi az elkerülhetetlentől való rettegés, a lassú elengedés csaknem másfél éve tartó agóniája, akkor nagyon nehéz ráhangolódni az ünneplésre. Már tavaly is nagyon keserédes volt, és nem a boldogság vagy a meghatottság könnyeit morzsolgattuk el lopva, hanem hálát adtunk azért, hogy Ő még velünk lehet. Talán akkor nem mertük elhinni, hogy lesz még egy Karácsonyunk Vele. Tíz nap van még Szentestéig, és Ő még itt van velünk. És ezért boldog vagyok, de a boldogságom nagyon törékeny, mert ez a boldogság rettegő ...
Nem tudtam ráhangolódni az ajándékvásárlásra. Nem tudtam vagy nem akartam hagyni, hogy magával ragadjon az ünnepi forgatag. A hat napos munkahét sem segített, főleg úgy nem, hogy kitehettük volna a táblát minden iroda ajtajára, a szarkazmus jegyében: "Nyugi, ez nem a bolondok háza, mi így szeretünk dolgozni: számunkra nincs teljesíthetetlen határidő vagy feladat!" És mikor az ember hirtelen rádöbben, hogy ebben az őrületben még a nyakába szakad az osztály vezetésének a feladata is a főnök távollétében, akkor robotpilótára kapcsol, és azt teszi, amit lehet ebben a helyzetben: túlél.
Jelzem, siker van, túléltem! Olyannyira, hogy ma végre megszületett az elhatározás: díszítünk! Na nem karácsonyfát, hanem a lakást.
Mi ilyenkor a teendő? A férjet megkérni szépen, hogy ugyan, menjen már fel a padlásra. Na, nem azért, mert nem kívánjuk a látványát, hanem hogy hozza le a díszelemeket. A férj nem kéreti magát, nekiindul, majd kisvártatva közli, hogy hozná, de nincs mit. Eltűntek a díszek! Nomármosthogylehetez?! Nézd jobban, megy a jó tanács, mire a dísz nem, csak egy morcos férj jön le a padlásról, felajánlva, hogy másszak fel én, ha én jobban nézek. Viszonozom az ajánlást, ne csak nézz, hanem láss is! Mert hogy ő volt, aki felvitte a szépen bedobozolt díszeket, égősorokat, girlandokat a padlásra, ő pakolta fel őket, hozza is le mindet szépen. Férj morgásra vált, elmormolja az orra alatt, hogy "Na, kezdődik már". Visszakérdezek, hogy ugyan mi kezdődik? Hát a Karácsony, jön a mérges válasz. Békítőleg rákérdezek, hogy ugye nem akarja azt mondani, hogy a boldogságos szeretet ünnepén fog morogni? Belátja, amit kell, befogja, amit kell, és visszavonul keresni. És láss csodát! Előkerülnek a dobozok!
Vagyis Halleluja van! Van? Naná, hogy van!
És útjára indul a gyönyör ... helyett a gyönyörű, karácsonyi feeling elérését célzó díszítés. Amiben végül egyedül maradok, mert a kisebb csemete kóruspróbára indul, hiszen holnap a Bazilikában fognak énekelni. Párom és a nagyobb csemete elindul anyósékhoz, mert a csemete soron következő portfóliójához családtagokat kell fotózni, majd photoshoppal átvarázsolni őket. Így jár az ember, ha művészpalántákat nevelget: ott találja magát egyedül a díszíteni való kellős közepén, a családtagjai pedig megvonják a vállukat, és csak ennyit mondanak: Elnézést kérek!
Van ilyen? Persze, hogy van! (Bár én inkább így hallom: Elnézészt kérek! Még mondják, hogy a férfiak nem szoktak aranyosak lenni ...)
Mit csinál az ember lánya dolga végeztével? Készít egy csésze Trüffel teát (köszönet a csodáért a Darlington teaboltnak), szigorúan két kortynyi tejjel, és átadja magát a jól megérdemelt pihenésnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése