Ha egy előadás jól működik a kőszínházban, tud-e működni ugyanolyan szinten szabadtéri színpadon? Több lesz attól, hogy a színpad háromszor akkora, vagy éppen ellenkezőleg, elvész maga a darab a hatalmas térben? Biztosan akad példa az utóbbira is, de a Budapesti Operettszínház előadásában Kálmán Imre A Csárdáskirálynő című, idén 100 éves operettje, úgy érzem, működött a Baján felállított hatalmas szabadtéri színpadon. Bár ez a nézők egy részénél biztosan nem ilyen egyértelmű, tekintve, hogy többen elvesztek a nagy színpad láttán, és konkrétan arra néztek, amerre a színpadot tudták, vagyis előre ... még akkor is, ha a történés Balra át!-ot vezényelt a közönség nyakának. De ne szaladjak ennyire előre!
Rizikós dolog szabadtéri előadásra jegyet venni, hiszen az időjárás elég szélsőséges dolgokat tud produkálni. Karácsonykor tavaszt, júliusban késő őszt, a repertoárja igen széles. Tavaly augusztus végén, amikor szintén Bajára indultunk, hogy megnézzük az Operettszínház Elisabeth című musicaljét, bizony, visszatapsoltak minket a következő napra is, mert az előadás a meghirdetett időpontban, viharos, esős idő ígérete miatt elmaradt. Másnap pedig majd' odafagytunk a nézőtérre, pedig jól beöltöztünk; mintha nem is augusztust, hanem minimum októbert írtunk volna.
Most azonban kegyes volt hozzánk az idő, sőt, bepótolni látszott az előző évi hideget. Kicsit talán túlzásba is esett ...
Idén összekötöttük a kellemest a kellemessel, és több napot töltöttünk Baján családi nyaralás keretében. Az idő csodás volt, mondhatni túltett önmagán, hiszen minden nap 40 fokot mutatott a hőmérő a Szentháromság tér környékén. A forróság szó szerint kézzelfogható volt, miképpen az operettszínház művészeinek és vezetőinek közelsége is. Olyannyira, hogy első napi korai vacsoránk alkalmával az étteremben Lőrinczy György főigazgató ült le a szomszédos asztalhoz. Második nap, a közönségtalálkozót követően, egy másik étteremben Szilvia és Edvin, polgári nevükön Fischl Mónika és Dolhai Attila, a darab primadonnája és bonvivánja választotta a szomszéd asztalt, és időnként feltűnt mellettük Kállay Bori, Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté is. Harmadik napon, az első előadás napján a művészeti vezető, Kerényi Miklós Gábor, Kero telepedett mellénk többedmagával, például Gömöri András Mátéval, csak hogy teljes legyen a kör. Elveinkhez híven nem fedtük fel "inkognitónkat", továbbra is passzívak maradtunk, mint eddig is, mi, a nézők, és némán vettük tudomásul a jelenlétüket. Teszem hozzá, ők követtek minket, hiszen mindig mi voltunk ott hamarabb :) Kerora ez többszörösen igaz, mert szombaton is megjelent ebédünk közepette, ezúttal Somogyi Szilárddal, a színház egyik rendezőjével.
A legnagyobb forróság közepette került sor a közönségtalálkozóra a vízi színpadon. Egészen biztos vagyok benne, hogy volt már a történelemben alkalmasabb helyszín is, lévén, hogy a Sugovicára épített színpad előterében a víz nem mutatott éppen túl szép képet és állagot, a napsütés pedig több volt mint kínzó. Nem véletlenül jutott eszembe, hogy most kellene kipróbálni, hány másodperc alatt készül el a kövön sütött tükörtojás, és egészen biztos voltam abban is, hogy ha leülök a nézőtérként szolgáló betonlépcsőre, akkor pár napig lehet, hogy az állás és a hason fekvés lesz a legkedveltebb, vagy legalábbis legelviselhetőbb testhelyzet a számomra. De végül bátor voltam, sőt, leleményes, mert egy darabig ácsorogtam a kezdés előtt, árnyékolva leendő ülőhelyemet. És működött, egy-két fokkal lejjebb tudtam venni a platni hőfokát :)
A közönségtalálkozóra a szomszédos csúszkapályáról érkeztek a vállalkozó és kevésbé vállalkozó kedvű aktorok. Kényelmesen, nyáriasan öltözve, ki kutyával, ki ásványvízzel. A könnyedség jellemezte a találkozót, bár a hangulat inkább volt az időjárástól forró, mint a művészek és az odalátogató közönség interakciójától.
A színészek Kero moderálásával kisebb sztorikat meséltek, amik a darabhoz kötik őket, kinek mit jelent a darab, ki hány szerepet formált már meg karrierje során A Csárdáskirálynőben. Jöttek a vicces sztorik, ki milyen bakit vétett előadásokon, hogyan keverte össze a magyar és német nyelvű szöveget, hogyan nem tanulta meg a német szöveget, hogyan esett le a cipője sarka, vagy hogyan esett el ő maga a színpadon. A közönség, vagyis mi, nem igazán voltunk aktívak, pedig kérdéseket vártak a művészek. Szerintem mindenki örült, hogy még nem gyulladt fel a haja és még tud levegőt venni az ezer fokban, nemhogy még kérdezzen is! Na, persze kifogás az mindig van, mint ahogy szerencsére kérdés is akadt két bátor jelentkező hölgytől. Mi indokolja az operettek esetében az egyes dalok szövegének átírását, illetve ki mit vinne haza a karakteréből a mindennapokra?
A sztorik, kérdések és válaszok az alábbi videóból kiderülnek, amiket nem én készítettem, csak kölcsönzök:
Két alkalommal láttam az előadást a kőszínházban, hosszabb-rövidebb írás is született róluk (A Csárdáskirálynő , "Évadutolsó" előadások - Budapesti Operettszínház ) Mindkétszer jól szórakoztam, és erre minden esély megvolt az augusztus 29-i előadáson is a nők szívét könnyen elrabló, de a nők nyelvén nem igazán értő Edvin herceg (Dolhai Attila) és a tüzes sanzonett, Szilvia (Fischl Mónika) szerelmi csatározása során. Amibe belekeveredik és erősen bele is avatkozik a herceg barátja, a csélcsap agglegény, Bóni (Szabó Dávid), és a herceg leendő, szülei által választott menyasszonya, Stázi (Szendy Szilvi). No és persze a minden lében kanál, hallgatózni és pezsgőzni sosem rest hercegné, Anhilte (Kállay Bori), és a herceg, Leopold Maria (Csere László). És természetesen keveri a lapokat a háttérben a fiatalok boldogsága érdekében az Orfeum törzsvendége, Feri bácsi (Földes Tamás), és az ikrek, a pincér Miska és a komornyik Alfonz (Faragó András).
Feleségül vehet-e egy herceg egy sanzonettet? Ha a szerelem indul hadba a házasságért, akkor nagy az esélye, és mivel operettről van szó, a szerelem győzni fog a végén, az garantált. Sőt, az is kiderül, hogy ha egy sanzonett előzetesen egy gróf felesége volt, akkor az esélyek tovább nőnek. Ez bizonyított tény, A Csárdáskirálynőben kétszer is bejönni látszik ez a húzás. És az is kiderül, hogy szegény herceg nem tehet arról, hogy egy sanzonettbe szeretett bele, hiszen már az anyatejjel is az Orfeumot szívta magába! Mert nem csak a szerelme, Vereczky Szilvia rabolja el a férfiak szívét, hanem Vörös Hilda is ezt tette, ugyanúgy, ugyanott, és aki nem más, mint Edvin tulajdon édesanyja.
A darab a szerelemről, az egymásra találásról szól, és a műfaj okán előre tudható, hogy happy end lesz a végén. De azért többről van szó, mint egy habos kis sztori, és ezt maga az előadás bizonyítja. Szerelem, szenvedély, harag, meg nem értés, csalódás, feladás, ellenszegülés, remény hatja át, és mindezen érzésekre rátelepszik a háború árnyéka. A szerelemért meg kell harcolni. Szembe kell szállni a családdal, a konvenciókkal, kinek-kinek saját magával ahhoz, hogy működni tudjon.
Sokszor mondják, hogy az operett habos-babos, negédes és szirupos. Való igaz, hogy nem történik benne tragédia, például egészen biztosak lehetünk abban, hogy a főhősök életben maradnak. Ugyanakkor áthatja őket a szenvedély, éreznek a karakterek, de nem csak felhőtlen jókedvet. Küzdenek egymásért, de a szerelmet nem adják könnyen.
Edvin hangjában érződik a pánik, amikor megkapja a katonai behívót, majd a fájdalom, amitől szinte elfúl a hangja, amikor az első felvonás végén el kell válnia szerelmétől. Szilvia többször szembesül a megalázottság fájdalmával, és ezt attól a férfitól kell elviselnie, akibe szerelmes. Házasságot ígér neki a herceg, kötelezvényt ír alá, amiben kijelenti, hogy elveszi Szilviát, majd kiderül, hogy szülei már kitűzték az eljegyzését Stázi grófnővel, vagyis nem szabad ember. Edvin sosem gondolta komolyan, hogy neki tényleg el kell majd vennie Stázit. Így felelőtlenül, szülei akarata ellenére ígér házasságot Szilviának, aki azonban - Bóni sugallatára - azt hiszi, hogy a férfi csak azt bizonyította a kötelezvénnyel, hogy a nő azt fogja tenni, amit ő akar, vagyis Budapesten marad.
Szilvia, Bónival szövetkezve, kiadja magát a csélcsap gróf feleségének, hogy Bécsben bejusson Edvin eljegyzési báljára. Ekkor sem menekül a megaláztatás elől. Edvin ráveszi Bónit, hogy elváljon a "feleségétől", hiszen egy elvált grófné már nem rangon aluli választás, miként egy sanzonett. Szilvia úgy érzi, hogy saját énje megint elutasításra kerül, pedig a herceg csak örül, hogy végre megvan a menekülési útvonal számukra.
Bóni és Stázi első látásra egymásba szeret. Szerelmük azonban nem teljesülhet be, hiszen a lány Edvin leendő menyasszonya. A Mint szerelmes fecskepár duett Stázi és Edvin között megmutatja, hogy tisztában vannak azzal, hogy a szülők által elrendezett házasságban ők nem lehetnek boldogak. Világos, hogy szeretik egymást, de testvérként, barátként. Amikor Edvin szülei elé áll, és bejelenti, hogy nem Stázit akarja feleségül venni, a lány is azt bizonygatja, hogy nem viselheti olyan férfi gyűrűjét, aki más nőt szeret. De a hercegi szülők nem enyhülnek.
Amikor Szilvia felmenti a vállalt kötelezettsége alól Edvint, négy szív törik össze. Szabó Dávid, akit elegánsabb, visszafogottabb, érzőbb, kevésbé "besózott" Bóninak látok, mint Kerényi Miklós Mátét, egy személyben mutatja meg a négy fiatal lelkiállapotát, ahogyan megtörten énekelni kezdi a Te rongyos élet című dalt, amit korábban fergeteges jókedvvel énekelt és táncolt végig Stázival. Bóni először szerelmes életében, de úgy tűnik, gyorsan jött szerelmét ugyanilyen gyorsasággal el is veszíti.
A Hajmási Péter című dalt talán mindenki hallotta már. Jókedvű, mulatós nóta. Ahogy Anhilte, vagyis Kállay Bori előadja, az maga az önfeledt vidámság ... de áthatja a dalt a háború borzalma. A hercegné pezsgőzve énekel és táncol a katonákkal, de, talán a pezsgő hatására, mintegy vízióként, az életerős, mulatozó katonák hirtelen sebesült katonákká változnak, akik már nem táncolnak, hanem vonszolják magukat megtörten.
Persze az operett eredendően nem a szomorkodásról szól, így bőséggel található vidám jelenet a darabban. Gyors riposztok, vidám táncok, jó beszólások biztosították szombaton is a jó hangulatot, ami főleg a második felvonásban érett be. A közönség az első részben nem volt a helyzet magaslatán, nem adta magát könnyen. Nem jöttek úgy a tapsok például a Jaj, cica, vagy a Lányok, a lányok, éjféli angyalok című jókedvű daloknál, mint ahogy az talán már megszokott. De aztán megtört a jég szerencsére, jött az a taps, jött az ováció. Bár, ahogy korábban megjegyeztem, nem mindenki tudta befogadni a nagy színpadot, nem mindig azt a részét nézték vagy azt a színészt, akit kellett volna. Sokan tapsképtelenségben szenvedtek, tartották magukat végig ahhoz, hogy nem, nem tapsolok! Ők tudják az okát valószínűleg, remélem, csak melegük volt a 34 fokban. Ami a színpadon és környékén dolgozóknak, így színészeknek, a zenészeknek, táncosoknak, a hangosításért, a fényekért felelős munkatársaknak is ugyanolyan meleg volt, sőt! De, ha elő akarnánk venni a szarkazmussal átitatott nem tapsoló néző gondolatait, akkor mondhatnánk, hogy ők fizetést is kaptak érte. Szóval, nem vagyunk egyformák ...
A hangosítás, a mikroportok Miska és a jegyző esetében rosszalkodtak egy kicsit, ami sajnálatos, de hát a technika ördöge is kíváncsi volt biztosan A Csárdáskirálynőre. Amit érdemes volt megnézni szabadtéri színpadon is.
Finnyás vagyok, észreveszem, ha nincs a helyén minden hang, most is elfordult egy kis oktávkeresés Bóninál, egy-két, nem a legmeggyőzőbb mély hang Szilviánál, egy elfúló hang Edvinnél, bár ez inkább volt érzelemtől, mintsem levegőhiánytól elfúló hang. Nem vagyok kritikus, nem tartom szükségesnek leírni, hogy minden mozdulat, minden szó, minden hang a helyén volt-e. Nem bocsátkozom vegyelemzésbe :) Fontosabbnak tartom azt elmondani, hogy érdekes megtapasztalni, milyen az, amikor a forróság ellenére lúdbőr járja át az ember testét Fischl Mónika vagy Dolhai Attila szépséges hangja hallatán, ahogy szó szerint végigfut az ember hátán a hideg.
Jó volt látni a társulat önfeledt játékát, bolondozását, kedvességét, jó volt nézőként részévé válni az előadásnak.
Sokszor mondják, hogy az operett habos-babos, negédes és szirupos. Való igaz, hogy nem történik benne tragédia, például egészen biztosak lehetünk abban, hogy a főhősök életben maradnak. Ugyanakkor áthatja őket a szenvedély, éreznek a karakterek, de nem csak felhőtlen jókedvet. Küzdenek egymásért, de a szerelmet nem adják könnyen.
Edvin hangjában érződik a pánik, amikor megkapja a katonai behívót, majd a fájdalom, amitől szinte elfúl a hangja, amikor az első felvonás végén el kell válnia szerelmétől. Szilvia többször szembesül a megalázottság fájdalmával, és ezt attól a férfitól kell elviselnie, akibe szerelmes. Házasságot ígér neki a herceg, kötelezvényt ír alá, amiben kijelenti, hogy elveszi Szilviát, majd kiderül, hogy szülei már kitűzték az eljegyzését Stázi grófnővel, vagyis nem szabad ember. Edvin sosem gondolta komolyan, hogy neki tényleg el kell majd vennie Stázit. Így felelőtlenül, szülei akarata ellenére ígér házasságot Szilviának, aki azonban - Bóni sugallatára - azt hiszi, hogy a férfi csak azt bizonyította a kötelezvénnyel, hogy a nő azt fogja tenni, amit ő akar, vagyis Budapesten marad.
Szilvia, Bónival szövetkezve, kiadja magát a csélcsap gróf feleségének, hogy Bécsben bejusson Edvin eljegyzési báljára. Ekkor sem menekül a megaláztatás elől. Edvin ráveszi Bónit, hogy elváljon a "feleségétől", hiszen egy elvált grófné már nem rangon aluli választás, miként egy sanzonett. Szilvia úgy érzi, hogy saját énje megint elutasításra kerül, pedig a herceg csak örül, hogy végre megvan a menekülési útvonal számukra.
Bóni és Stázi első látásra egymásba szeret. Szerelmük azonban nem teljesülhet be, hiszen a lány Edvin leendő menyasszonya. A Mint szerelmes fecskepár duett Stázi és Edvin között megmutatja, hogy tisztában vannak azzal, hogy a szülők által elrendezett házasságban ők nem lehetnek boldogak. Világos, hogy szeretik egymást, de testvérként, barátként. Amikor Edvin szülei elé áll, és bejelenti, hogy nem Stázit akarja feleségül venni, a lány is azt bizonygatja, hogy nem viselheti olyan férfi gyűrűjét, aki más nőt szeret. De a hercegi szülők nem enyhülnek.
Amikor Szilvia felmenti a vállalt kötelezettsége alól Edvint, négy szív törik össze. Szabó Dávid, akit elegánsabb, visszafogottabb, érzőbb, kevésbé "besózott" Bóninak látok, mint Kerényi Miklós Mátét, egy személyben mutatja meg a négy fiatal lelkiállapotát, ahogyan megtörten énekelni kezdi a Te rongyos élet című dalt, amit korábban fergeteges jókedvvel énekelt és táncolt végig Stázival. Bóni először szerelmes életében, de úgy tűnik, gyorsan jött szerelmét ugyanilyen gyorsasággal el is veszíti.
A Hajmási Péter című dalt talán mindenki hallotta már. Jókedvű, mulatós nóta. Ahogy Anhilte, vagyis Kállay Bori előadja, az maga az önfeledt vidámság ... de áthatja a dalt a háború borzalma. A hercegné pezsgőzve énekel és táncol a katonákkal, de, talán a pezsgő hatására, mintegy vízióként, az életerős, mulatozó katonák hirtelen sebesült katonákká változnak, akik már nem táncolnak, hanem vonszolják magukat megtörten.
Persze az operett eredendően nem a szomorkodásról szól, így bőséggel található vidám jelenet a darabban. Gyors riposztok, vidám táncok, jó beszólások biztosították szombaton is a jó hangulatot, ami főleg a második felvonásban érett be. A közönség az első részben nem volt a helyzet magaslatán, nem adta magát könnyen. Nem jöttek úgy a tapsok például a Jaj, cica, vagy a Lányok, a lányok, éjféli angyalok című jókedvű daloknál, mint ahogy az talán már megszokott. De aztán megtört a jég szerencsére, jött az a taps, jött az ováció. Bár, ahogy korábban megjegyeztem, nem mindenki tudta befogadni a nagy színpadot, nem mindig azt a részét nézték vagy azt a színészt, akit kellett volna. Sokan tapsképtelenségben szenvedtek, tartották magukat végig ahhoz, hogy nem, nem tapsolok! Ők tudják az okát valószínűleg, remélem, csak melegük volt a 34 fokban. Ami a színpadon és környékén dolgozóknak, így színészeknek, a zenészeknek, táncosoknak, a hangosításért, a fényekért felelős munkatársaknak is ugyanolyan meleg volt, sőt! De, ha elő akarnánk venni a szarkazmussal átitatott nem tapsoló néző gondolatait, akkor mondhatnánk, hogy ők fizetést is kaptak érte. Szóval, nem vagyunk egyformák ...
A hangosítás, a mikroportok Miska és a jegyző esetében rosszalkodtak egy kicsit, ami sajnálatos, de hát a technika ördöge is kíváncsi volt biztosan A Csárdáskirálynőre. Amit érdemes volt megnézni szabadtéri színpadon is.
Finnyás vagyok, észreveszem, ha nincs a helyén minden hang, most is elfordult egy kis oktávkeresés Bóninál, egy-két, nem a legmeggyőzőbb mély hang Szilviánál, egy elfúló hang Edvinnél, bár ez inkább volt érzelemtől, mintsem levegőhiánytól elfúló hang. Nem vagyok kritikus, nem tartom szükségesnek leírni, hogy minden mozdulat, minden szó, minden hang a helyén volt-e. Nem bocsátkozom vegyelemzésbe :) Fontosabbnak tartom azt elmondani, hogy érdekes megtapasztalni, milyen az, amikor a forróság ellenére lúdbőr járja át az ember testét Fischl Mónika vagy Dolhai Attila szépséges hangja hallatán, ahogy szó szerint végigfut az ember hátán a hideg.
Jó volt látni a társulat önfeledt játékát, bolondozását, kedvességét, jó volt nézőként részévé válni az előadásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése