2021. március 24., szerda

TV sorozat kitekintő: My Country - The New Age / Egy új kor hajnala

 

Ha jól belegondolok, a tévésorozatok, mióta az eszemet tudom, kísérnek. És néha kísértenek, ha horrorra akad az ember lánya! Gyerekkoromból, a nyolcvanas évekből emlékszem a Négy páncélos és a kutya című lengyel háborús sorozatra, a Tavasz tizenhét pillanata című szovjet alkotásra, a Kórház a város szélén című csehszlovák szériára, a Nem kell mindig kaviárra, amit a németek forgattak, majd jött a Klinika, szintén tőlük. És persze voltak magyar művek is, számomra első a Kántor volt, majd a Szomszédok teleregény, amit az Angyalbőrben követett. Persze olyan amerikai szériákba is belekóstoltam anno, mint a Minden lében két kanál, a Petrocelli, a Columbo, T.J. Hooker, Star Trek. Aztán jött a Dallas. a Twin Peaks, majd a Vészhelyzet

Mára sokkal egyszerűbb dolgunk van, ha tévés kikapcsolódásra vágyunk, mint a nyolcvanas vagy kilencvenes években, mert annyi sorozatot (és természetesen filmet) lehet elérni a legtágabb műfaji besorolással, amennyit csak akar az ember, csak győzze idővel, mert némelyik széria nagyon fertőző tud lenni, természetesen jó értelemben. És, hogy még jobb legyen, a sorozatok elérése is egyre könnyebb, elég hozzá egy HBO vagy Netflix előfizetés, ami most, a pandémia miatt egy éve tartó korlátozó intézkedések okozta kényszerű otthon ülésben nagyon is jól jön. 

Legújabb kalandom a Netflixen elérhető My Country - The New Age / Egy új kor hajnala című koreai történelmi dráma volt, csak hogy tágítsam a hazai, európai és amerikai sorozatokból álló repertoáromat, természetesen. Nem, dehogy, nem ez volt a cél, egyszerűen csak kíváncsi voltam, milyen egy koreai sorozat. Először a The King - Eternal Monarch-ba kóstoltam bele, és tetszett, de csak az első részig jutottam, mert lányom ajánlott kettő másik koreai szériát: Arthdal Chronicles-t és a My Country - The New Age-et. Végül mindegyik első részét megnéztem, és ott álltam, vagyis inkább ültem, azon tanakodva, melyiket is válasszam, melyik legyen az első. Végül szerintem jól döntöttem, és jó magasra is raktam a lécet... vagyis lehet, hogy annyira még sem jó a döntés... 

A My Country - The New Age egy történelmi tényeken alapuló fiktív történet, ami az 1300-as évek végén játszódik, a királyi dinasztia váltás idején. Középpontjában két fiú története áll, akik egyaránt alakítják a történelmet, és áldozatai is annak. Az egyik fiú, Hwi, az egykor nagy tiszteletben álló, közkedvelt, de árulás vádjával kivégzett tábornok fia, így, apja miatt megvetett "szellemként" él húgával, és próbálja fenntartani magukat kovácsként. A másik fiú Seon-ho, a magas rangú hivatalnok törvénytelen fia, aki egy szolgától született, ezért mindenki megveti, még a saját apja is, aki csak gyerekkorában meghalt törvényes fiának gyenge, jogtalanul életben maradt árnyát látja benne. 

A két fiú gyerekként, rövid életük tragikus periódusában találkozik először, és fiatal felnőtt korukig tartó barátság alakul ki közöttük. Mindketten rendes életre vágynak, megbecsült emberként akarnak élni, ezért jelentkeznek a hivatalnoki vizsgára, ami egy komoly harci viadal. Életükben most először élesben kerülnek szembe egymással, ami nem játék és nem edzés, mint ahogy eddig volt, hanem igazi élet-halál harcot. Csak egyetlen győztes lehet, ami megpecsételi mindkettejük sorsát. Az egyikük végül hivatalnok lesz, a másikat elviszik katonának a harctérre, és mindketten úgy élnek tovább, mint eddig: naponta vívják meg a csatákat a fennmaradásért, és néznek szembe a feléjük irányuló megvetéssel.

A barátokból ellenfelekké, majd ellenségekké vált Hwi és Seon-ho évekig küzdenek a fennmaradásért, sosem veszítve el a másik emlékét. De a sorsuk összeforrt, így újra és újra találkoznak, hogy hol ellenségként, hol szövetségesként nézzenek szembe egymással, miközben körülöttük új világrend bontakozik ki a királyi trónért folyó öldöklésben. Ők pedig a királyok, hercegek és magas rangú hivatalnokok játékszereként egyszerű kavicsok a go-táblán. akik bármikor feláldozhatók a jó ügy érdekében, vagy a rossz fordulatok miatti büntetés jegyében.

A sorozat első perctől az utolsóig fenntartja az érdeklődést és a figyelmet. Természetesen, mivel háborús helyzetben játszódik, nincs híján a harci jeleneteknek, de a harc nem csak fizikálisan van jelen. Cselszövés cselszövés hátán, oda kell figyelni, mert minden mondatnak jelentősége van, hiszen mindenki ugyanazt a háborút vívja, csak mindenki más okból, és mindenki mást akar a végén győztesként látni. Egy jobb élet, boldogabb ország érdekében küzd egymással az uralkodóház, a politikusok, tisztviselők, a bordélyház lakói és látogatói, az állami és a magánhadseregek katonái. 

A karakterek komplexek, egyik sem üres, mindegyiknek külön életútja, története van, amit néha megmutatnak, néha csak utalnak rá. De senki sem küzd indíték nélkül. A két főszereplő története tragikus, csapást csapásra mér rájuk az élet és a hatalmasok, akik dróton rángatják őket, miközben ők próbálnak emberek maradni, és hűek azokért, akiért és amiért harcolnak, még ha ez nem is mindig sikerül. 

Yang-se Yong (Hwi) és Woo Do-Hwan (Seon-ho) két nagyszerű fiatal színész, erős jelenléttel, magával ragadó karakterábrázolással. Hwi karaktere egy árnyalattal lineárisabb (bár nem egysíkú), mert, bár az életútja olyan, mint egy hullámvasutazás, ahol leginkább lefelé száguld, miközben menti önmagát vagy szeretteit, ő maga nem igazán változik. Viszont sok barátra lel, és megtalálja a szerelem is. Ezzel szemben Seon-ho érzelmei, indítékai és ezáltal tettei olyanok, mint egy folyamatos bungee jumpingozás, aminek időnként kötél nélkül fut neki, hogy mentse a barátját és annak húgát, miközben magányos harcosként küzd, dacolva mindenki megvetésével, barátok és támogatók nélkül. (A játéka és karizmája miatt máris várom, hogy az elsőként megkezdett The King - Eternal Monarch-ot folytassam, mivel abban is játszik.)

Jól megírt, összetett, ezért érdekes karakterekkel és remek játékkal találkozunk szinte valamennyi szereplő esetében, különösen a trónra törő Yi Bang-Won herceg (Jang Hyuk), Seon-ho ördögi apja, Nam Jeon (Ahn Nae-Sang) és a tábornokból lett király, Yi Seung-Gye (Kim Young-Chul) esetében, vagyis nem kell a két fiúnak a hátán cipelnie a sorozatot. 

Aki szereti a történelmi, háborús sorozatokat, a folyamatos cselszövéseket, politikai játszmákat, ugyanakkor odavan a lélekbe és szívbe markoló egyéni sorsokért, feltétlenül tegyen egy próbát, szerintem nem fogja megbánni! Mind a 16 rész nagyszerű, sok izgalommal és szívfájdalommal.

Aki nem szereti a véres jeleneteket, annak nem feltétlenül ajánlom, de talán egy próbát annak is megér, mert a színészek játéka, a szép helyszínek és a megkapó zene kárpótolni fogja a keményebb jelenetekért. 



  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése