Elkezdődött az új színházi évad. A Budapesti Operettszínházban útjára indult a Legendák éve, családi kedvencünk, Dolhai Attila pedig bejelentéséhez híven a musical világából áttelepült az operett szekcióba. Stílusosan érkezett, csillogó motorral, turbánban, indiai herceghez méltón.
De hogyan érkeztünk mi?
Szinte a Broadway Fesztiválról, ahová persze évekre visszamenően kimehettem volna, de nem tettem mert .... Talán azért, mert hosszú ideje kísér az a jelenség, hogy akkor adom meg magam egy eseménynek, művésznek, sportolónak, amikor valami változás áll be a másik oldalon, vagy amikor az a másik oldal nem olyan erős, nem olyan jó. De ennek ellenére ez nem a "vesztes" kategória, mert mindig jól alakultak ezek a dolgok :)
A régebbi Broadway Fesztiválokról készült videók alapján úgy tűnt, hogy ez a rendezvény első perctől az utolsóig élvezethömpölyt kínál, és minden művész nagy elánnal veti bele magát az eseményekbe. Sziporkázik, mulattat és mulat, és bevállal olyan vagy olyan formában is dalokat, ahogy még soha sem hallhatta a nagyérdemű. De most nem igen találkoztam ilyennel. Tévedés ne essék, nem mondom, hogy nem volt jó, de hogy lehetett volna jobb, az biztos. Hiányoztak a "nagy öregek", mint pl. Szabó P. Szilveszter, és jó lett volna többet látni Janza Katát, Dolhai Attilát. Nyilván több magyarázata is van ennek a hiányérzetnek. Először is ott van a Bajadér premierje, a Nemzeti Vágta és a Színházak Éjszakája, ahol több művész részt vett, hiszen ezek is erre a hétvégére estek. Illetve Attila esetében talán pihenni is kell egy premier után, hogy egy nap szünet, benne egy fél órás fesztiválos fellépés után a következő napi előadás során megint tökéletes legyen a hang. És nyilván magyarázattal szolgál az is, hogy a fiataloknak nagyobb teret, több időt akart adni a színház a fesztiválon. Legkézenfekvőbb magyarázat pedig az, hogy jóból, a kedvencekből soha nem elég :)
Nálunk az akciót mindig reakció követi, vagyis egy-egy előadás után következhet az újabb jegyvásárlás (na nem azért, mert bizonyíték kell rá, hogy érdemes, mert azt mindig is tudtuk), de amit eddig még sosem kapkodtunk el, mert a legbiztosabb a tuti. És ha valaki Dolhai Attilát akarja látni-hallani Radjamiként a Bajadérban, akkor jobb elkerülni a meglepetéseket, nem igaz? :) Szóval, a bajai Elisabeth után nem sokkal beszereztük a jegyeket.
Miután a család vasárnap délután felvette a szépruháját, elindultunk, hogy megkoronázzuk a kultúrának szentelt hétvégét Kálmán Imre operettjével. Áthámoztuk magunkat a még mindig nagy népsűrűségnek örvendő Andrássy úton. Vicces látványt nyújthattunk talpig díszben masírozva, mert szokásunkhoz híven késésben voltunk. És a női cipőket, valljuk be, nem az erőltetett menetre alkották, főleg, ha a család legfiatalabb tagja nem szokott még hozzájuk :) Elkelt az apai támogatás, és így két részre szakadt négy fős "seregünk". Végül sikerült bevennünk az operett fellegvárát, és lassan párom mímelt morcossága ("Többet nem rángattok el ide, az biztos") is elenyészett, amikor pár perccel később beültünk a nézőtérre.
Láttuk már a Bajadér 2009-es verzióját, de csak dvd-n. Izgalmas darab gyönyörű zenével, operát idéző áriákkal, egzotikus dallamokkal, fergeteges táncbetétekkel, vicces, illetve erotikus (na jó, szexi) jelenetekkel. A bonviván dalai pedig igazán alkalmasak arra, hogy Dolhai Attila bizonyíthassa, hangi kvalitásai alapján igenis jó helyen van, jó irányba indult a váltással. Még akkor is, ha minden rajongója, közöttük én is, fájlalja a döntését, hogy hátat fordít a musical világának. Ugyanakkor drukkolok teljes szívemből, hogy megvalósíthassa az álmait, és megértem a törekvéseit.
A vasárnapi szereposztás ugyanaz volt, mint a dvd változaton. A párizsi operettszínésznő, Odette szerepét a fantasztikus hangú, a világ legnagyobb operaszínpadait bejáró Miklósa Erika játszotta. A vele szerelmi csatározásba bonyolódó indiai trónörökös, Radjami herceg, Dolhai Attila volt.
A darab az átdolgozásnak köszönhetően két szubrett-táncos komikus párt kapott a legendás Oszvald Marika, Csere László, Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté személyében. Nevük garancia a vicces, könnyed jelenetekre és a fergeteges táncokra.
A történet maga nem bonyolult, vagyis követi az operett jól bevált sémáját: a primadonna és a bonviván egymásba szeret, és több kitérő és csatározás után végül egymáséi lesznek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ehhez asszisztálnak a szubrettek és a táncos komikusok, és természetesen ők is szerelembe esnek egymással. Igen, sablonos, de működik. Erre garancia Miklósa Erika és Dolhai Attila gyönyörű hangja, és a többiek jó értelemben vett őrültsége.
Radjami, az Angliában nevelkedett indiai koronaherceg, Marietta (Szendy Szilvi) szerint turbános isten, felvilágosult fiatalember. Olyannyira, hogy párizsi tartózkodása alatt motorral közlekedik, lóversenyre, operába jár, és egy trónörököstől nem vártan háromfelvonásos operettet ír, Bajadér címmel. Múzsája Odette Darimonde, az ünnepelt primadonna, akibe beleszeret, és aki a főszerepet énekli az ő darabjában. Csakis a színház igazgatója tudja, hogy Radjami írta a darabot, ami nagy sikert arat a premieren. Ilyen előzményekkel kapcsolódunk be a történetbe, amikor felmegy a függöny. A premier első szünetében Radjami meglátogatja az öltözőben Odettet, és útjára indul a hódítási kísérlet. A primadonna hódulni látszik, a herceg pedig elégedett és bizakodó. Majd rögtön beköszönt a bonyodalom, mikor Simone (Oszvald Marika) hozza a táviratot, miszerint a maharadzsa haldoklik, Radjaminak haza kell utaznia, hogy uralkodó legyen. De csak úgy ülhet a trónra, ha van mellette egy maharáni is, vagyis nősülni kell! Persze kiszemelt menyasszony is akad, egyből kettő is: az angol birodalom által támogatott, gyerekkora óta erre a szerepre készülő Ramita, és Radjami jelöltje, Odette. A herceg bált szervez a primadonna tiszteletére azon eltökélt szándékkal, hogy elnyeri a nő szívét, kezét, ő pedig neki adja fele királyságát. Ehhez bevet minden csábítást és trükköt, sőt, némi mágiát is, de a nő eszén, akaratán nem tud felülkerekedni: Odette faképnél hagyja az esküvőn. Radjami lemond a trónról, elveszíti vagyonát, még turbánjától is megszabadul. Odette pedig botrányt botrányra halmoz, részegen áll a színpadra. Végül persze beköszönt a happy end, Simone mesterkedésének köszönhetően, így az eredmény három boldog szerelmespár, és egy fellendülő színház.
De míg idáig eljutunk, sok szépséget hallunk, látunk. Mindig is tudtam, hogy Miklósa Erika csodálatos, de élőben hallani azért merőben más. Csilingel, tisztán szól, és érthető. A játéka jobb volt, mint pár éve, és a darab végi részegsége vicces :)
Dolhai Attila hangja pedig ebben a műfajban is önmagáért beszél és magával ragadó. Konkrétan a székbe szögezett, és levitte a hajamat :) Erős, öblös, lágy, minden szavát tisztán lehet érteni. Minden hang a helyén volt, és nem érződött benne "musical-es felhang". A játéka más volt 2009-hez képest. Most nem modoros, picit karót nyelt herceg volt, hanem természetes egyszerűséggel megformált, csibészes, fiatal férfi, aki tudja, mit, vagyis kit akar, és megéli az érzelmeit, a szerelmet, a gyötrődést. És aki nagyon jól mutat azon a csillogó motoron :) Igazi turbános isten, vagy isteni turbános, mindenki döntse el maga :)
A családi vélemény egyöntetűen nagyon jó volt, imádtuk a darabot, és persze Attila "operettes" hangját. Hogy páromat idézzem: "Ez nem a Zöld, a bíbor és a fekete volt, és Attila elképesztő könnyedséggel énekel" :)
Megérdemelt volt a sok taps, még ha a közönség nem is volt annyira elemében, mint maguk a színészek, táncosok, és nem jutalmazta állótapssal őket. Innen üzenem a mellettünk ülő két idős párnak, hogy ér tapsolni színházban akár előadás közepén is egy-egy dal, tánc után, de főleg a darab végén. Nem fog fájni, a színészeknek viszont jólesik :)
A 2009-es változatból:
