Az ember talán a gyerekei növekedéséből döbben rá úgy igazán arra, hogy az idő nem szalad, sokkal inkább dübörögve rohan.
Kisebbik lányom tegnap elballagott az általános iskolából, hogy folytatva tanulmányait, megvalósítsa a céljait: zenésszé és zenepedagógussá váljon. 6 éve tanulja a klasszikus gitározás fortélyait, és idén felvételt nyert az ország talán legerősebb zeneművészeti szakközépiskolájának kettő - gitár, valamint hangkultúra - szakára.
A tegnapi nap különös pillanatokban és érzésekben bővelkedett. A szobájából reggel rút kiskacsaként előtámolygó, morcos lányból délután 4 órára ragyogó, mosolygó, gyönyörű hattyú vált. A metamorfózis kézzel tapintható volt. Miközben készítettem a frizuráját, a körmét és a sminkjét, többször átvillant az agyamon, hogy hiszen most született, még most tartottam a karomban először, és íme, már fél fejjel magasabb, mint én, és elballag az általános iskolából. Mindjárt érettségizik, készül a konzervatóriumba, és diplomát szerez .....
DE azért talán ennyire ne rohanjunk, és éljük meg a ballagás napjának összes pillanatát!
Volt könnypotyogtatóan vicces jelenet nem egy a készülődés folyamán, és voltak megható pillanatok, mikor az iskolában megkezdődött a nyolcadikosok búcsúzása.
Külön öröm volt, hogy a számunkra oly kedves rokonok megosztották velünk a nap és Niki nagy pillanatait. A ballagás utáni kerti party már felhőtlen jókedvben, és ínycsiklandó finomságok majszolásával telt.
Jó volt szülőnek lenni, jó szülőnek lenni, és jó tudni, hogy az embernek nagyszerű családja van :)
A lufik erre a dalra indultak útnak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése