Izgulok! És közben zavartan mosolygok az orrom alatt, mert nem is tudom, hogy miért is van bennem ez az érzés? Hogy mi okozza az izgalmat?
Tulajdonképpen semmi. Csupán én magam :) Olyan vagyok, mint egy gyerek. Mert gyerek vagyok! Még mindig, hála az univerzumnak. Többszörösen is. Hiszen azt mondják, nem számít az ember kora, mindaddig gyerek marad, míg egyik szülője él. És, mert úgy vélem, sok más emberhez hasonlóan, hogy meg kell őriznünk lényünk gyermeki voltát, amíg csak élünk. Mit mondjak, én őrzöm, becsülettel :) És most olyan vagyok, mint egy kisiskolás, aki készített valami szépet, és odaadja anyukájának, büszkén, de mégis szégyenlősen: "Nézd, Anyu, mit csináltam!"
Ma mutatom meg édesanyámnak az írásaimat. Ma jutottam el odáig, hogy szépen kinyomtattam őket, a pároldalasakat és a többszáz oldalast is, hogy el tudja őket olvasni. Hogy miért nem tettem meg eddig? Nem tudom. Talán meg kellett érnie bennem a gondolatnak, hogy Anyunak el kell olvasni őket. Talán, jó gyerek módjára, úgy gondoltam, hogy csiszolni kell még őket, mert Anyunak a lehető legjobbat kell megmutatni.
Szóval:
- Nézd, Anyu, mit csináltam!
:) *ÖLEL*
VálaszTörlés