A nyári, színház nélküli uborkaszezont is fel lehet dobni, ha az embernek lehetősége van ellátogatni szabadtéri előadásokra, koncertekre, vagy, szakítva a színpaddal, filmvászonra vált és moziba látogat, hogy légkondicionált teremben élvezze a CGI kínálatát. Bár ez esetben figyelembe kell venni, hogy a filmgyártók nem nyárra élesítik a rendszert.
Az én nyári időbeosztásom három alkalmat engedélyezett a színházasdiból. A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban júniusban megnéztük A Bajadért, augusztus 29-én, Baján pedig A Csárdáskirálynő vár ránk egy szabadtéri előadással. Közben beiktattunk egy, szintén a Budapesti Operettszínházhoz, illetve a színház szólistáihoz kötődő koncertet a Balaton partján.
Az én nyári időbeosztásom három alkalmat engedélyezett a színházasdiból. A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban júniusban megnéztük A Bajadért, augusztus 29-én, Baján pedig A Csárdáskirálynő vár ránk egy szabadtéri előadással. Közben beiktattunk egy, szintén a Budapesti Operettszínházhoz, illetve a színház szólistáihoz kötődő koncertet a Balaton partján.
Az idei nyár megviccelt minket, ezt túlzás nélkül állíthatom. De, ha visszatekintek az elmúlt évek nyári kínálatára, akkor meg kell, hogy állapítsam: nem megy ez nekünk. Ugyanis a legnagyobb meleget, amikor az ember elolvad a kánikulában és egyik hőségriasztás követi a másikat, sikerül mindig végigdolgoznunk. És amikor végre eljön a hőn áhított szabadság, akkor tuti, hogy pont arra az időtartamra hűl le a levegő és köszönt be az esős, hűvös idő. Kellő humorérzékkel ez is kezelhető természetesen, mert amin nem lehet változtatni, azon kár mérgelődni. De ki szeret például a Balatonnál nyaralni úgy, mint mi tettük három éve, hogy a legmagasabb hőmérséklet +17 Celsius fok volt az ott töltött egy hét alatt? .... Na, ugye!
Idén nyáron azért kegyesebb volt az idő, sőt, akkora jólelkűséget mutatott, hogy augusztus 7-én cirka ezer fokot produkált, amikor elindultunk Balatonfüredre, egy esti koncertre. Én titokban, szigorúan csak gondolati síkon, fel is tettem magamnak a kérdést, hogy biztosan ezt akarjuk-e, és muszáj-e tényleg lekocsikázni, mert hogy nagyon meleg van. Az biztos volt, hogy a fürdőzést kihagyjuk a néplavórban, mert nem tudunk korán elindulni, de ha tudnánk, egy egész napos pirítás után meglehet, hogy a koncertet édesdeden, nyálcsorgatósan aludnánk végig, Dolhai Attila ide, Janza Kata oda. Végül azonban félretettem minden negatív gondolatot, és lesöpörtem magamról a szomorú-nyomott hangulatot is, amit az okozott, hogy egy nappal korábban Anyu születésnapját kellett volna ünnepelnünk, de idén először csak azt mondhattuk el, hogy ma lenne a szülinapja ...
Szóval, útra keltünk, és a nem egészen 2 órás utat sikerült is megtennünk 3 óra alatt, mert a forgalom azért forgalom, hogy lassítsa az utazót, a balesetezők és útépítők meg azért teszik a dolgukat, hogy ne kelljen azon gondolkodnod, hol itt a turpisság, miért ment ilyen könnyen?!
Egyszer azonban minden útnak vége szakad, mi is megleltük a tett helyszínét, majd elköltöttünk reggeli-ebéd-vacsoránkat egy közeli étteremben. A hőmérséklet még mindig topon volt, desszert-ügyileg a pincér, cseppet sem szégyellősen, nem magukat ajánlotta, hanem a közeli, híres-neves Bergmann Cukrászdát. A normandiai partraszállás sem lehetett sokkal nehezebb, mint a feladat, hogy átkeljünk az út másik oldalára, ha már a zebra jó messze vándorolt tőlünk. Mint teve nélkül maradt utazónak az oázis, úgy vonzott minket a cukrászda, így kivártuk azt a kb. 6-8 percet, míg áthámoztuk magunkat végre a kocsik özönén, bár a légkondis helyiség szerintem jobban vonzott minket, mint a fagyi maga. A jó hírű nyalánkság nem okozott csalódást, a kínálat bőséges volt, a fantázianevek tárháza szintén. A levendula és a gyömbéres cékla sikert aratott, a hűvös és a kellemes, tetszetős környezet szintén, a többi fagyi azonban, be kell valljam, nem nyújtott semmi újat. Ám a kiszolgálás mondhatni vendégmarasztaló volt. Ki látott már olyat, hogy könyörögni kell azért, hogy az ötödszöri kérésnek eleget téve megkapjuk végre a számlát és távozhassunk?
Hosszú és meleg felvezető után végre elérkezett a Dolhai Attila-Janza Kata koncert időpontja. A két meghívott vendég Szendy Szilvi és Szabó Dávid volt.
Musical és operett koncertnek hirdették a fellépést. Nem gondolkodtam előre azon, hogy vajon milyen lesz a repertoár, nem volt semmilyen elvárásom, daligényem. (Amúgy sincs választása az embernek, ha nem kívánságműsorra megy, ergo marad a "majd azt hallgatom, amit énekelnek" séma, és ez így van jól. ) Összességében egyet akartam: jól szórakozni.
A tényből kiindulva, miszerint Attila átállt az operett szekcióhoz és ebben az évadban nem is játszott már musicalben, kivéve a vidéki vendégjátékokon az Amerikai komédiát, belegondolva, hogy Szilvi operett szubrett, Dávid operettben és musicalben egyaránt játszik, Kata pedig musicales, de egy-két operett dalra mindig hadra fogható, nem okozott meglepetést, hogy operettet hallottunk többet a koncerten.
Az összeállított műsor jó volt, kimondottan alkalmas arra, hogy egy meleg nyári estén remek hangulatot teremtsen. Pár, musicalből (Rufolf, Mozart!, Elisabeth, Szép nyári nap. Elfújta a szél) vett dallal, illetve olasz dallamokkal megspékelve, többségében operettekből (A Csárdáskirálynő, Én és a kisöcsém, Marica grófnő, Mágnás Miska, Csókos asszony) ismert dalokat kapott a közönség. Így volt, többé-kevésbé elhangzási sorrendben: O Sole Mio, Május éjszakán, Funiculi funicula, Táncolnék a boldogságtól, Egy kis hús, egy kis rúzs, Éjjel az omnibusz tetején, Lila akácok, Cintányéros cudar világ, Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket, Don Quiote, Hétköznapi hős, Csillagok aranya, Nagyot nőtt az árnyék, Óbudai mix, Kéjnő, Ez most más, Délibábos Hortobágyon, Pá, kis aranyom, pá, Micsoda nő ez a férfi, 220 felett, Holnap hajnalig, Jaj mamám (Húzzad csak kivilágos virradatig), Hosszú az éjszaka.
Idén nyáron azért kegyesebb volt az idő, sőt, akkora jólelkűséget mutatott, hogy augusztus 7-én cirka ezer fokot produkált, amikor elindultunk Balatonfüredre, egy esti koncertre. Én titokban, szigorúan csak gondolati síkon, fel is tettem magamnak a kérdést, hogy biztosan ezt akarjuk-e, és muszáj-e tényleg lekocsikázni, mert hogy nagyon meleg van. Az biztos volt, hogy a fürdőzést kihagyjuk a néplavórban, mert nem tudunk korán elindulni, de ha tudnánk, egy egész napos pirítás után meglehet, hogy a koncertet édesdeden, nyálcsorgatósan aludnánk végig, Dolhai Attila ide, Janza Kata oda. Végül azonban félretettem minden negatív gondolatot, és lesöpörtem magamról a szomorú-nyomott hangulatot is, amit az okozott, hogy egy nappal korábban Anyu születésnapját kellett volna ünnepelnünk, de idén először csak azt mondhattuk el, hogy ma lenne a szülinapja ...
Szóval, útra keltünk, és a nem egészen 2 órás utat sikerült is megtennünk 3 óra alatt, mert a forgalom azért forgalom, hogy lassítsa az utazót, a balesetezők és útépítők meg azért teszik a dolgukat, hogy ne kelljen azon gondolkodnod, hol itt a turpisság, miért ment ilyen könnyen?!
Egyszer azonban minden útnak vége szakad, mi is megleltük a tett helyszínét, majd elköltöttünk reggeli-ebéd-vacsoránkat egy közeli étteremben. A hőmérséklet még mindig topon volt, desszert-ügyileg a pincér, cseppet sem szégyellősen, nem magukat ajánlotta, hanem a közeli, híres-neves Bergmann Cukrászdát. A normandiai partraszállás sem lehetett sokkal nehezebb, mint a feladat, hogy átkeljünk az út másik oldalára, ha már a zebra jó messze vándorolt tőlünk. Mint teve nélkül maradt utazónak az oázis, úgy vonzott minket a cukrászda, így kivártuk azt a kb. 6-8 percet, míg áthámoztuk magunkat végre a kocsik özönén, bár a légkondis helyiség szerintem jobban vonzott minket, mint a fagyi maga. A jó hírű nyalánkság nem okozott csalódást, a kínálat bőséges volt, a fantázianevek tárháza szintén. A levendula és a gyömbéres cékla sikert aratott, a hűvös és a kellemes, tetszetős környezet szintén, a többi fagyi azonban, be kell valljam, nem nyújtott semmi újat. Ám a kiszolgálás mondhatni vendégmarasztaló volt. Ki látott már olyat, hogy könyörögni kell azért, hogy az ötödszöri kérésnek eleget téve megkapjuk végre a számlát és távozhassunk?
Hosszú és meleg felvezető után végre elérkezett a Dolhai Attila-Janza Kata koncert időpontja. A két meghívott vendég Szendy Szilvi és Szabó Dávid volt.
Musical és operett koncertnek hirdették a fellépést. Nem gondolkodtam előre azon, hogy vajon milyen lesz a repertoár, nem volt semmilyen elvárásom, daligényem. (Amúgy sincs választása az embernek, ha nem kívánságműsorra megy, ergo marad a "majd azt hallgatom, amit énekelnek" séma, és ez így van jól. ) Összességében egyet akartam: jól szórakozni.
A tényből kiindulva, miszerint Attila átállt az operett szekcióhoz és ebben az évadban nem is játszott már musicalben, kivéve a vidéki vendégjátékokon az Amerikai komédiát, belegondolva, hogy Szilvi operett szubrett, Dávid operettben és musicalben egyaránt játszik, Kata pedig musicales, de egy-két operett dalra mindig hadra fogható, nem okozott meglepetést, hogy operettet hallottunk többet a koncerten.
Az összeállított műsor jó volt, kimondottan alkalmas arra, hogy egy meleg nyári estén remek hangulatot teremtsen. Pár, musicalből (Rufolf, Mozart!, Elisabeth, Szép nyári nap. Elfújta a szél) vett dallal, illetve olasz dallamokkal megspékelve, többségében operettekből (A Csárdáskirálynő, Én és a kisöcsém, Marica grófnő, Mágnás Miska, Csókos asszony) ismert dalokat kapott a közönség. Így volt, többé-kevésbé elhangzási sorrendben: O Sole Mio, Május éjszakán, Funiculi funicula, Táncolnék a boldogságtól, Egy kis hús, egy kis rúzs, Éjjel az omnibusz tetején, Lila akácok, Cintányéros cudar világ, Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket, Don Quiote, Hétköznapi hős, Csillagok aranya, Nagyot nőtt az árnyék, Óbudai mix, Kéjnő, Ez most más, Délibábos Hortobágyon, Pá, kis aranyom, pá, Micsoda nő ez a férfi, 220 felett, Holnap hajnalig, Jaj mamám (Húzzad csak kivilágos virradatig), Hosszú az éjszaka.
Örültem a "kisöcsis" daloknak, szeretem ezt a vidám darabot. Az Elisabeth-ből a Halál és Rudolf duettje, a Nagyot nőtt az árnyék szépséges meglepetés volt, nagyon tetszett, ahogy Attila és Dávid énekelte, visszafogottság nélkülinek hatott. A Rudolf-ból a Hétköznapi hős szépségesen, merengőn szólt, és igen, szerintem nem csak a fellépő művészek, de mi, nézők is úgy gondoljuk, hogy jó lenne ismét látni a darabot az Operettszínházban. Ha visszahozzák, akkor viszont Rudolf szerepében mindenképpen szeretném látni Dolhai Attilát, műfajváltás ide vagy oda! Katától a Csillagok aranya a Mozart!-ból most is hatott, ez a dal (is)bármikor jöhet.
Az operett dalok közül azokat válogatták össze, amiket az emberek gyaníthatóan ismernek és alkalmasak arra, hogy megborzongassák az embert vagy épp vidám hangulatot teremtsenek. Mint a gálaműsorokban, amiben nem látok semmi kivetnivalót. Lehet, hogy azoknak, akik inkább a musicalt szeretik, soknak tűnt az operett, én azonban szeretem mindkét műfajt, így jöhetett bármi! Azoknak, akik több fellépésre kísérték el a művészeket a színházon kívül, lehet, hogy ismétlődőnek tűnt a műsor vagy annak egy része, én azonban kis családommal jól szórakoztam, és a közönség reakciójából ugyanezt szűrtem le. Szilvi és Dávid a meleg ellenére nem hazudtolta meg önmagát, és jó szubrett-táncos komikushoz méltón gondoskodtak a jókedvről.
A koncert utolsó pár dala közben mindenki egyként állt fel és énekelt, tapsolt a fellépőkkel.
A művészek kedvesek voltak, kommunikáltak a közönséggel, viccelődtek egymással, saját magukon, voltak bakik, például szövegtévesztés vagy rossz helyen belépés a dalba, de kellő humorral oldották meg ezeket a helyzeteket is.
A forró nyári este, no meg a reflektorok fénye kéretlen vendégek garmadáját vonzották a helyszínre. Szó szerint bogarak, szúnyogok százai, ha nem ezrei keringtek a színpad körül, és kétségem sincs afelől, hogy nem egy csípéssel lettek gazdagabbak az énekesek és zenészek, sőt, egy párat biztosan le is nyeltek közülük. Janza Kata meg is jegyezte egy dal végén: Na, ez most torokra ment!
Az énekhangok jól szóltak, kellemes, szerethető jelenség volt mindegyik énekes, ahogy azt már megszokhattuk tőlük. Két zenekar kísérte őket, egy vonós négyes, és egy billentyűs, két gitáros és egy dobos. Az összhang nem volt mindig tökéletes, nem tűnt igazán összeszokottnak a társaság, Attila többször instruálta kézmozdulatokkal a zenészeket, akik egy-két alkalommal nem igazán reagáltak a jelzésére, de láttunk ilyet már korábban is, fennakadást nem okozott.
Szép este volt nagyszerű, szórakoztatásra született művészekkel és remek dalokkal (bár szívem szerint, és szerintem többen voltunk így ezzel a közönség soraiból, a Neoton daloktól szívesen elbúcsúznék egy időre, hiszen annyi jó, úgymond bulizásra, együtt éneklésre alkalmas dal van ezeken kívül is).
Egyénenként és csapatként is azzal a véleménnyel jöttünk el Füredről családommal, hogy nagyon jól szórakoztunk, érdemes volt lemenni. Figyelembe véve, hogy milyen forróság volt, és tekintve a szúnyogok és egyéb repülő kis jószágok tömeges jelenlétét, szuper kis este volt.
Férjem slusszpoénja, idézem: "A mellettem ülő nő folyamatosan hamisan tapsolt!" Jelzem, ez nem én voltam, hanem a másik oldalon ülő ismeretlen hölgy.
Az operett dalok közül azokat válogatták össze, amiket az emberek gyaníthatóan ismernek és alkalmasak arra, hogy megborzongassák az embert vagy épp vidám hangulatot teremtsenek. Mint a gálaműsorokban, amiben nem látok semmi kivetnivalót. Lehet, hogy azoknak, akik inkább a musicalt szeretik, soknak tűnt az operett, én azonban szeretem mindkét műfajt, így jöhetett bármi! Azoknak, akik több fellépésre kísérték el a művészeket a színházon kívül, lehet, hogy ismétlődőnek tűnt a műsor vagy annak egy része, én azonban kis családommal jól szórakoztam, és a közönség reakciójából ugyanezt szűrtem le. Szilvi és Dávid a meleg ellenére nem hazudtolta meg önmagát, és jó szubrett-táncos komikushoz méltón gondoskodtak a jókedvről.
A koncert utolsó pár dala közben mindenki egyként állt fel és énekelt, tapsolt a fellépőkkel.
A művészek kedvesek voltak, kommunikáltak a közönséggel, viccelődtek egymással, saját magukon, voltak bakik, például szövegtévesztés vagy rossz helyen belépés a dalba, de kellő humorral oldották meg ezeket a helyzeteket is.
A forró nyári este, no meg a reflektorok fénye kéretlen vendégek garmadáját vonzották a helyszínre. Szó szerint bogarak, szúnyogok százai, ha nem ezrei keringtek a színpad körül, és kétségem sincs afelől, hogy nem egy csípéssel lettek gazdagabbak az énekesek és zenészek, sőt, egy párat biztosan le is nyeltek közülük. Janza Kata meg is jegyezte egy dal végén: Na, ez most torokra ment!
Az énekhangok jól szóltak, kellemes, szerethető jelenség volt mindegyik énekes, ahogy azt már megszokhattuk tőlük. Két zenekar kísérte őket, egy vonós négyes, és egy billentyűs, két gitáros és egy dobos. Az összhang nem volt mindig tökéletes, nem tűnt igazán összeszokottnak a társaság, Attila többször instruálta kézmozdulatokkal a zenészeket, akik egy-két alkalommal nem igazán reagáltak a jelzésére, de láttunk ilyet már korábban is, fennakadást nem okozott.
Szép este volt nagyszerű, szórakoztatásra született művészekkel és remek dalokkal (bár szívem szerint, és szerintem többen voltunk így ezzel a közönség soraiból, a Neoton daloktól szívesen elbúcsúznék egy időre, hiszen annyi jó, úgymond bulizásra, együtt éneklésre alkalmas dal van ezeken kívül is).
Egyénenként és csapatként is azzal a véleménnyel jöttünk el Füredről családommal, hogy nagyon jól szórakoztunk, érdemes volt lemenni. Figyelembe véve, hogy milyen forróság volt, és tekintve a szúnyogok és egyéb repülő kis jószágok tömeges jelenlétét, szuper kis este volt.
Férjem slusszpoénja, idézem: "A mellettem ülő nő folyamatosan hamisan tapsolt!" Jelzem, ez nem én voltam, hanem a másik oldalon ülő ismeretlen hölgy.
Ha negatív kritikát kellene megfogalmaznom, akkor az legelőször is a drága nagyérdeműnek szólna. A nézőtér elfoglalása előtt sorban kellett állni, ami eltartott egy ideig, attól függően, hogy ki mikor érkezett. Ez nem újdonság, nincs benne semmi meglepő. Az sem, hogy mindig vannak übertürelmetlen emberek! Négyen álltunk egymás mellett, mégis sikerült három szakaszban lemennünk a nézőtérre. A mögöttünk álló hölgyek ugyanis felháborodtak azon, hogy ajtónyitáskor egy öreg néni és, ha jól emlékszem, egy terhes nő, oldalról odalépve az ajtóhoz, bementek a sor elején. Ezen a türelmetlen hölgyek úgy felháborodtak, hogy közülük nem egy előttünk ment be, pedig végig mögöttünk álltak a várakozás alatt. Most akkor ki is tolakodott, kérdem én ártatlanul. A helyszín amfiteátrum, és nem olyan hatalmas, hogy rossz helyre kerülve ne lásson vagy halljon jól az ember. De mindenki maga tudja, hogy szereti ...
A műsorral kapcsolatban ... Hm ... lehetett volna hosszabb, mert a jóból sosem elég, és nem érte el a két órát. A szövegtévesztés zavaró, főleg, ha egy komolyabb dalban történik, mert én, a néző, aki ismeri a szöveget, esetleg magam is pánikba esem, hogy hogyan lesz tovább a dal? De megesik, a lónak is négy lába van, mégis képes megbotlani. Kellő rutinnal, kicsit átköltve ugyan, de a dal megszületett, az ének szép volt, nagy gond nem adódott.
A műsorral kapcsolatban ... Hm ... lehetett volna hosszabb, mert a jóból sosem elég, és nem érte el a két órát. A szövegtévesztés zavaró, főleg, ha egy komolyabb dalban történik, mert én, a néző, aki ismeri a szöveget, esetleg magam is pánikba esem, hogy hogyan lesz tovább a dal? De megesik, a lónak is négy lába van, mégis képes megbotlani. Kellő rutinnal, kicsit átköltve ugyan, de a dal megszületett, az ének szép volt, nagy gond nem adódott.
Jómagam még nem voltam olyan előadáson, koncerten, egyéb fellépésen, amiről a közönség minden tagjának ugyanaz volt a véleménye. Természetesen nem szoktam közvélemény kutatást tartani, de nyitott füllel járok, és persze nyitott szemmel is. Hála az online világnak, egy-egy rendezvény után a különböző közösségi oldalakon, fórumokon szinte azonnal olvashatja az ember a véleményeket. Nem vagyunk egyformák, nem szeretjük ugyanúgy az egyes műfajokat, dalokat. Más lelki- és idegállapotban ülünk be a nézőtérre, más elvárásokkal. Avagy elvárások nélkül, mint ahogy én tettem ezen a péntek estén. Nagyon jól szórakoztam, kikapcsolt a koncert, élveztem minden percét. Köszönet érte a művészeknek!
A felvételek nem tőlem származnak, és sajnos nem tudják visszaadni a valós hangzást, de ízelítőként tökéletesek:
A felvételek nem tőlem származnak, és sajnos nem tudják visszaadni a valós hangzást, de ízelítőként tökéletesek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése