Képzeld el, hogy egyszer elfogy a türelmed, a lendületed, a bizalmad, az önmagadba és a világba vetett hited! Ott állsz szülővárosod, Dublin jól ismert, mégis idegen utcáján egy szál gitárral, és a légbe kiáltod, énekeled az összes frusztrációdat, bánatodat, gondodat, bajodat. Úgy érzed, hogy az egész világ ellened van, hogy neked semmi sem sikerül, hogy az életed egy helyben topog, hogy egy csődtömeg vagy. Felnőtt férfi létedre apáddal élsz, mert nincs pénzed saját lakásra, az ő porszívójavító műhelyében dolgozol, és közben egy jobb, boldogabb, csillogóbb életről álmodozol, ahol a zenédet szeretik, keresik, és amiben együtt élsz a New York-ba költözött kedveseddel, aki azóta talán már mást szeret. Képzeld el, hogy ott és akkor elénekled az utolsó dalodat, majd leteszed a gitárodat a földre, a válladra kapod a táskádat, hátat fordítasz a hangszerednek, a zenének, a reményeidnek, az életednek...
Képzeld el, hogy cseh bevándorlóként egy idegen ország idegen városában élsz a kislányoddal és az anyáddal, és még pár lakótárssal, a férjedtől távol, aki a szülőföldjét választotta helyettetek! Úgy érzed, hogy majd egyszer minden jó lesz, talán, de addig is kötelességeid vannak, fel kell nevelned a gyermekedet, miközben várod, hogy a férjed egyszer talán mégis titeket választ. Vakvágányra tévedtél, de nem adod fel, mert nem teheted meg, erősnek kell lenned, és ebben a zene segít, és a hangszerbolt zongorája, amin az apád által tanított műveket játszod. Képzeld el, hogy mész az utcán, magad után vonszolva a porszívódat, ami veled ellentétben már feladta a harcot, és akkor meglátsz egy férfit, aki a szívét és lelkét énekli bele a semmibe, egy szál gitárral, és a dalból és az utcazenészből áradó elkeseredés megmozdít benned valamit. Egész lényeddel érzed, hogy amikor a férfi leteszi a gitárt, akkor nem csak a hangszert hagyja maga mögött, és nincs előtte semmi...
Hogyan folytatódik a történet?
A Madách Színházban szeptemberben bemutatott Egyszer című musicalben a Lány a Srác után megy, és nem engedi, hogy ez az idegen veszni hagyja azt, ami érték benne és a zenéjében van. Hogy miért teszi mindezt? Jó kérdés. A mai világban sokszor tapasztaljuk, hogy az emberek mennyire felszínesek tudnak lenni, hogy a social media fogságában élnek, hogy az igazi értékek elvesznek számukra, hogy mindenki csak saját magával törődik. És akkor itt van a Lány, aki önzetlenül meg akarja menteni a Srácot a legrosszabbtól, attól, hogy elveszítse saját magát. Talán szívbéli jóságból, talán azért, mert ő is ugyanolyan elesettnek érzi magát, de azt gondolja, hogy ketten együtt, támogatást nyújtva és támogatást kapva, egymásba és a célba kapaszkodva sikerülhet... Ami segíti őt a feladatában, az a zene és annak semmivel össze nem hasonlítható ereje.
Az előadás a 2007-es, nagy sikert aratott ír zenés filmből készült színdarab non-replica változata. A film és a színpadi verziója Grammy és Tony díjakat söpört be, a betétdala, a Falling Slowly pedig megkapta a legjobb dalnak járó Oscar díjat. Glen Hansard és Markéta Irglová nagy érzékenységgel megírt dalai megérintik az embert, a dalok köré írt történet pedig meghatja és elgondolkodtatja.
Szirtes Tamás rendezésében nagyszerű adaptáció született a Madách Színházban. A minimális díszlet, a ledfalakon életre keltett utcák és tengerpart, az utcai ruhákba öltöztetett karakterek bevonzzák a nézőt, és azt az érzést keltik benne, mintha a szomszédból figyelné a két egymásra és önmagára találó ember kapcsolatának kibontakozását. A Lánnyal együtt ismeri meg a Srác történetét, a Sráccal egyszerre találkozik a Lány kislányával és édesanyjával, és hebrencs lakótársaival, akiknek Dublin jelenti A Világot, ahová elköltöztek szülőföldjükről, hogy megvalósítsák az álmaikat. De a néző, bár bennfentesnek érzi magát, mégis kívülálló marad végig, csak távolról nézheti, hogyan éri el a Lány, hogy a Srác elkészíthesse egy igazi hangstúdióban a lemezét, megtéve ezzel az első lépést az álmai megvalósítása felé.
Hogy magukra és/vagy egymásra találnak-e a darab főhősei, az maradjon most titok. Az viszont nem titok, hogy nagyszerű előadást tettek a színpadra az alkotók, aminek különlegessége, hogy a zenét nem külön zenekar szolgáltatja a dalokhoz, hanem a színpadon játszó színészek maguk. Így a Srác dalainak gitárkíséretét a Budapesti Operettszínházból "importált" Dolhai Attila adta, a Lány pedig Simon Boglárka zongorajátékával színesítette az előadást. Mindketten szenvedélyesen játszottak, a magány, az elveszettség, elkeseredés és az ezekből fakadó düh szinte tapintható volt végig, mint ahogy a feltámadó remény, a kialakuló barátság és a vonzalom is.
Nem csak a két főhős, hanem a többi karakter is kivette a részét a zenélésből, ki hegedűt, ki gitárt vagy basszusgitárt, vagy épp csellót, harmonikát, dobverőt ragadott, hogy az ír alapokon nyugvó zenével kísért történet kibontakozását támogassa, név szerint: Lőrincz Sándor, Magyar Attila, Sáfár Mónika, Szemerédi Bernadett, Fillár István, Borsányi Dániel, Krausz Gergő, Pethő Dorottya, Csintalan Márk, Torma Ferenc, Náfrádi Luca.
Az Egyszer / Once nem a magyar színpadokon megszokott musical, a zeneisége messze eltér a nagyzenekarral kísért, a mi fülünk által jól ismert daraboktól. De ettől még ugyanolyan nagyszerű és szerethető, és a halkabb, elmélázóbb, egy szál gitár- vagy zongorakísérettel előadott dalok ugyanúgy képesek hatni, mint Az Operaház Fantomja vagy a Rómeó és Júlia nagyívű dalai. És ha már említettem Rómeót, akkor érdemes megjegyezni azt is, hogy jót tesz a színésznek, ha kimozdítják picit a komfortzónájából, és végre elengedik egy-egy darab erejéig más színházba is játszani, mint most Dolhai Attilát az anyaszínházából, a Budapesti Operettszínházból. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy jól jön a színházaknak is néha egy kis vérfrissítés a színpadon, és kell, hogy a törzsközönség megismerjen más színházban játszó színészeket is, és esetleg ellátogasson azok "otthoni" előadására is, hogy új élményekkel gazdagodjon. Mint ahogy a vendégszínészt követő nézők is kedvet kaphatnak más darabok megtekintéséhez is az általuk preferált színház mellett.
Az Egyszer / Once című darabbal többet nyerhetünk 2 óra 25 perc szórakozásnál, érdemes mindezt kihasználni. Képzeld el, hogy beülsz a színházba egy darabra, és új lendületet kapsz saját sorsod alakításához, a küzdeni akaráshoz, a tettvágyhoz, és rájössz, hogy nem elég akarni, hanem tenni kell azért, hogy az álmod megvalósuljon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése