Vannak
emberek, akik láthatatlanok. Pedig ott vannak, léteznek, lélegeznek,
kommunikálnak, éreznek, de mégsem veszi észre őket senki. Csak akkor, ha az
utca sebes forgatagában nekik ütköznek. Ilyenkor elmormolnak az orruk alatt
egy-két szitokszót és csúnyán néznek rájuk, de igazából nem látják őket. Mert
jellegtelenek. Nincs rajtuk semmi különleges, semmi meglepő, semmi
figyelemreméltó. Átlagos ruhába öltözött, átlagos frizurájú, átlagos testalkatú
átlagos emberek. És az ütközés utáni pillanatban már nem is emlékeznek rájuk.
De
vannak, akik kirínak a többiek közül. Ők nem átlagosak. Néha azért, mert magasabbak,
alacsonyabbak, vékonyabbak, testesebbek, csúnyábbak, szebbek, mint a többiek. Mások
azért, mert nem öltöznek átlagruhába, nem hordanak átlagszemüveget, átlagcipőt,
átlagfrizurát. Vagy azért, mert hangosabbak, mint a többiek, talán azért, mert
azt gondolják, muszáj mindenki figyelmét felkelteni maguk iránt.
És
vannak, akik azért emelkednek ki a többiek közül, mert az egész lényük azt
sugallja, hogy ők nem átlagemberek. „Nem valaki vagyok, hanem ÉN”. És nem
azért, mert önzőek lennének. Tudatában vannak önnön létezésüknek, mert vagy úgy
születtek, azzal a képességgel, hogy tudják, ők nem csak valakik, vagy pedig
megtanulták, hogyan kell ÉN-nek lenni. Mindig, minden körülmények között. És ez
nem azt jelenti, hogy úgy érzik, mások felett állnak. Nem. Ők tudják, hogyan
álljanak önmaguk oldalán. És talán ők azok, akik tapasztaltabbak abban, hogyan
álljanak mások oldalára. Mert tudják, hogy a többi ember saját maga számára
ugyanúgy lehet ÉN, mint ők maguk.
Nem
hiszem, hogy egyik ember fentiek miatt különb lenne a másiknál. Hiszen
mindegyik EMBER. Egyenlően fontos. Az már más kérdés, hogy a tetteink miképpen
határozzák meg, hogy tényleg kik is vagyunk …
There are
invisible people. They are there, they exist, breath, communicate, feel, but
nobody notices them. Only when they walk into these invisible ones in the
rushing crowds of the street. Then they curse a little bit, give the invisible
man a dirty look, but actually they don’t see them. Because of they are featureless.
They are nothing special. They are not astonishing or remarkable. They are
average people with average body in average clothes, with average hairdo. And
after the moment of the bump nobody remember them.
But there are
people who look out of place. They are kind of showy. They are not average.
Sometimes because of they are taller, shorter, thinner, fatter, uglier or nicer
than the others. They are different, because they don’t wear average clothes,
average glasses, average shoes or average hairdo. Or they are louder than the
others, maybe because they think they have to get everybody’s attention.
And there are the
ones who get the attention because the in-being of them show that they are not
average. „I am not somebody, it’s ME” Not because they are egoist. They are aware
of their existing, because they were born with the ability knowing that they are
not only somebody, or they learnt to be ego. Always and in every circumstances.
It doesn’t mean the feeling of they are above everybody else. It means they are
know how to be on their own side.
And maybe they
are those who have more experiences how to be on other people’s side. They know
the others can be ego for themselves, too.
I don’t think
that somebody is better than the others due to the above mentioned things as
they are all HUMAN. They are equally important. The fact that our actions
determine who we are …
“Az legyél,
akinek látszol,
És annak
látszódj, aki vagy…”
(Presser Gábor)
"Be who you seem to be,
And seem who you are
..."
(Gábor Presser)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése